egészségügy;Éger István;Magyar Orvosi Kamara;

2019-05-30 19:49:00

„Vagy felébred a döntéshozó a figyelmeztetésekre, vagy valahol egyszer csak megroppan a rendszer”

Elunták a kormányzat hallgatását – ezzel magyarázta Éger István, a Magyar Orvosi Kamara elnöke azt, hogy szerdán kemény hangú állásfoglalást tettek közé honlapjukon.

Egyebek mellett sérelmezték, hogy hiába egyeztettek csaknem egy éven át az egészségügyi ágazatban szükséges béremelésekről, és zárult kölcsönös elégedettséggel a tárgyalássorozat, semmi nem változott. A közlemény végén a kamara felteszi a kérdést, hogy az egymást érő egészségügyi botrányok és a túlmunka egyre gyakoribb megtagadása mikor éri el azt a szintet, amikor a kormány már hajlandó érdemi lépéseket tenni. Ám hiába futott végig a kamara segélykiáltása az elmúlt 24 órában a sajtón a kormányzat azóta sem reagált semmit.

Ezzel együtt Éger úgy vélte, muszáj volt a kamara vezetőtestületének megszólalnia. Ma ugyanis a biztonságos betegellátás már az önként vállalt túlmunkával és a munkajogi szabályok sorozatos megsértésével sem biztosítható. Bármelyik pillanatban szakadhat a rendszer, most a traumatológusok, máskor meg más szakmák jelzik, hogy annyiért, amennyiért most kell, nem hajlandók dolgozni. „Vagy felébred a döntéshozó a figyelmeztetésekre, vagy valahol egyszer csak megroppan a rendszer” – állította a kamara elnöke.

Az elnök szerint érthetetlen az is: miközben nincs elég szakember a betegágyak mellett, 1200 orvos és mintegy 3500 szakdolgozó fél éve vár annak elbírálására, hogy dolgozhat-e tovább, ha eléri a nyugdíjkorhatárt. A kamara elnöke szerint további súlyos diszkrimináció az egészségügyben dolgozókkal szemben az: míg a Munka Törvénykönyve alá tartozók, ha nyugdíj mellett dolgoznak januártól csak a 15 százalékos személyi jövedelem adóra kötelezettek, a közalkalmazotti státuszú egészségügyieknek viszont az összes közterhet fizetniük kell.