Akár hetekig vagy hónapokig eltarthat, mire válaszokat kapunk – legalább részben – a szerda este a Margit hídnál történt dunai tömegszerencsétlenség okaira. Egyelőre a következmények biztosak: elsüllyedt a Hableány nevű turistahajó, miután egy nagy utasszállítóval ütközött. Előbbi alig hét másodperc alatt süllyedt el. Ennyi idő ahhoz sem elég, hogy a hajón lévő 33 dél-koreai utas és a kétfős magyar személyzet felfogja egyáltalán, mi történik velük. Tegnap délutáni adatok szerint heten élték túl a szerencsétlenséget, és ennyi holttestet találtak meg a tragédia után. A többi utast és a személyzetet még keresik, egyre kevesebb reménnyel.
Egy nappal a történtek után ítéletet mondani aligha lehet, de érdemes kérdéseket feltenni, és válaszokat keresni. Utóbbiból egyelőre nincs sok, előbbiből annál inkább. Vajon elkerülhető lett volna-e a tragédia? A papíron minden helyzetre felkészült katasztrófavédelem éles helyzetben jól teljesített-e? És a sürgősségi ellátás? Vajon helyes-e, hogy a Duna fővárosi szakasza időnként forgalmasabb, mint a Nyugati aluljáró csúcsidőben? Kell-e korlátozni, hogy a Dunán főszezonban több sorban állnak egymás mellett kishajók, utasszállítók, szállodahajók, étterem-hajók és mindenféle más járművek? Helyes-e az, hogy semmiféle szabályozás nincs arra, hogy egy adott Duna-szakaszon hány hajó lehet egy időben?
Mindez és sok más kérdés nem a Hableány hét másodperce miatt fontos. Hanem azért, hogy legyenek kész válaszok. Érdemes lett volna ezt a módszert Kásler Miklós miniszternek is követnie, akinek tegnapi sajtótájékoztatója alig egy percig tartott, és kérdéseket sem lehetett feltenni. Ez – azon túl, hogy a hozzá nem értés, a sunnyogás és a részvétlenség látszatát kelti – azért gond, mert kérdések nélkül épp a válaszok nem születnek meg.