'56-os Intézet;Rainer M. János;Veritas Történetkutató Intézet;

Rainer M. János: „Van, amit túl lehet élni, és van, amit nem”

A kormány döntése alighanem a végünket jelenti – nyilatkozta Rainer M. János történész, az 56-os intézet vezetője a Népszavának.

Június közepéig kell megállapodást kötni arról, hogy az 1956-os Intézet – Oral History Archívumot átveszi a Szakály Sándor által vezetett VERITAS Történetkutató Intézet – vette észre a Magyar Közlönyben megjelent kormányrendeletet a 444.hu.

„Nekünk senki nem szólt előre. Most kezdjük felfogni, mi történt” – számolt be Rainer M. János arra a kérdésünkre, hogy a rendelet közzétételét megelőzte-e bármifajta egyeztetés. „Nem tudtam róla, mi készül. Reggel kilenckor hívott egy kollégám. Éppen autót vezettem, tőle hallottam a hírt” – mondta.

Rainer M. János gondolkodott azon, hogy az intézet jövője szempontjából létezhet-e valamilyen pozitív forgatókönyv, de ilyen egyelőre nem jutott eszébe. A VERITAS ugyanis kormányzati háttérintézmény, amely közvetlenül a Miniszterelnökséghez tartozik. Ide betagozódva nem látja esélyét annak, hogy érvényesülhet a kutatói szabadság. „Van, amit túl lehet élni, és van, amit nem” – jelentette ki.

Az 56-os intézetet a rendszerváltáskor, 1989-ben alapították. Első kiadványában – amelyet több száz könyv és több ezer tanulmány követett – Antall József miniszterelnök írta az előszót. Rainer M. János szerint a Fidesz ellenszenve régóta, már 21 év óta tetten érhető velük szemben. Ennek okát nem tudja, hiszen az intézet mindig is a történészi munkára fókuszált, tartózkodott a direkt politikai vagy emlékezetpolitikai megnyilvánulásoktól.

Mégis: az első Orbán-kormány idején az intézettől megvonták az állami támogatást. 2010-ben, amikor a Fidesz újra hatalomra került – ekkor már parlamenti kétharmaddal –, megszüntették az intézetet fenntartó közalapítványt, magát az intézetet pedig betagolták az Országos Széchenyi Könyvtárba. Az emberek több mint felét elküldték, az egykor húsz fölötti létszámból mára csak tíz munkatárs dolgoznak az intézetnél.

Konkrét kifogást a Fidesz soha nem emelt az 56-os intézet tevékenységével szemben – állapította meg Rainer M. János, aki csak találgatni tudja, mi lehet a kormány motivációja. Annyi biztos, hogy az autonómia és a szabadság elvén működő intézményeknek manapság rossz a soruk Magyarországon. A történész szerint azzal, ahogyan a kormány az intézettel korábban bánt, modellezte, mit akar tenni a Magyar Tudományos Akadémiával.

Rainer M. János tájékoztatása szerint 2017 februárjában egyszer már felmerült az ötlet, hogy az 56-os intézetet beolvasztják a VERITAS-ba. Szakály Sándor főigazgató akkor ellenezte a tervet, és azt mondta, tenni fog ellene. Utána nem is történt semmi – egészen a mai napig. A kormányrendelet megjelenését követően Rainer M. János nem beszélt Szakállyal, akit cikkünk leadásáig lapunknak sem sikerült elérnie.