pride;

2019-06-03 11:47:14

Elítéltek egy Pride-résztvevőt

A férfi a 2014-es felvonulás során keveredett szóváltásba egy ellentüntetővel.

Elítélt első fokon a bíróság egy külföldi férfit, aki a 2014-es Pride-on emberi méltóságot sértő módon nyúlt a másik férfihoz – közölte a Fővárosi Főügyészség.

A vádirat szerint a vádlott, egy 52 éves külföldi férfi 2014. július 5-én egy, a belvárosban tartott fesztiválon, mialatt a sértett férfi egy, a közelben tartott tüntetésen vett részt. A férfi a délutáni órákban szóváltásba keveredett a tüntetés résztvevőivel, amelynek hatására a sértett megkérte, hogy távozzon. Az -korábbi hírek szerint Magyarországon élő - amerikai férfi azonban ennek nem tett eleget, és a másik férfit átkarolva egy közös fényképet akart készíteni, majd amikor a tüntető el akart távolodni tőle, végigsimította, illetve megmarkolta a mellét, megsértve ezzel emberi méltóságát. 

A Budapesti V. és XII. Kerületi Ügyészség a külföldi férfi ellen emberi méltóságot sértő szeméremsértés vétsége miatt nyújtott be vádiratot a Pesti Központi Kerületi Bíróságra. A bíróság a férfit vád szerint bűnösnek mondta ki, és kettő évre próbára bocsátotta.  Az ítélet nem jogerős, ellene az ügyészség pénzbüntetés kiszabása, a vádlott és védője felmentés érdekében fellebbezéssel élt – olvasható a Fővárosi Ügyészség sajtóközleményében.