Lehet, hogy a nemzeti együttműködés rendszerének legszembetűnőbb eredményévé nyilvánítható a budapesti Városliget 2019-es átalakulása. Az egykor zöldellő, fákkal, virágokkal, pihenőpadokkal, kikapcsolódási lehetőségekkel telített kellemes közterületről sikerült kitiltani az embereket. Nem direkt törvényekkel, hanem a legnagyobb alattomossággal: a fák helyére megálmodott múzeumok építési felvonulási területeinek elkerítésével, az igénybe veendő felületek, parkoló zónák árainak emelésével, az elérési lehetőségek korlátozásával.
A füves területek helyén botlasztó gyökerekkel tarkított poros földutak, mérhetetlen mennyiségű ócska kerítés, lezárt betonutak, a szabad részeket szinte teljesen elborító mutatványosok és etetőbódék fogadták az érkezőket még május elsején is – és igencsak megcsappant számú illemhely. A korábbi résztvevők egy része már máshová távozott, és félő, hogy jövőre már ennyien sem lesznek! Lebontott épületek, elzárt betonutak, rendőrségi kordonok, mikuláscédulák, kényelmetlenség, por meg piszok minden mennyiségben…
Persze nem ez az egyetlen merénylet Budapest köztulajdonú kincseivel szemben. A közterületek fáinak kiirtása és szürke burkolatra cserélése nem itt kezdődött. Az „ország tere”-nek minősített Kossuth Lajos tér, a József nádor tér, a Széll Kálmán tér és sok más terület csak része a folyamatoknak, de a lényeges kirakatberuházások is hasonló eredménnyel járnak, jártak. A budai Vár megszállása (beleértve az Ybl-bazárt, a Dózsa György téri és Mészáros utcai parkolókat, a kiszemelt Országos Széchényi Könyvtárat is), az Orczy-kert ludovikásítása, a Népstadion átfocisítása, a Fradi pálya telefonosítása, a napfürdőből Duna Arénává átszervezett Dagály strand, a Lágymányosi öbölből kőrengeteget emelő épülettömeg mind-mind a „nemzeti együttműködést” szimbolizálja. Magyarán, egyre több helyről zárják ki az egyszerű embereket. A japán követség melletti utca lezárása, a Balaton partján fekvő telkek, nádasok kiégett sora, a bevándorlásellenes határkerítés kopár, tankok által is járható sávja (amilyen széles sivárság a szocializmus idején sem volt), egyes erdők, műemlék kastélyok és világörökségi helyszínek nagyközönség előli elzárása, az aluljárók megszüntetése sem éppen a közérdeket szolgálja.
Az imént felsoroltak nagy része igen komoly mértékű bontással, a bontott anyagok elhelyezését illetően jelentős környezetszennyezéssel járt – nem is beszélve az egyes beruházásokat megelőző tűzesetek hatásairól (pl. Budapest Sportaréna, Testnevelési Főiskola, stb.). Természet legyen a talpán, amely ezt a szennyezést átvészeli – különösen a természetes vízmennyiség pótlására vonatkozó intézkedések elmulasztása mellett.
Szóval elmondható, hogy a NER eredményei biztatóak. És még nincsen vége.