Begónia

Ma meg minek öltözöl ki? – mordult Puporka Mátyás feleségére, Pupurkáné Batka Jolánra, aki a három ünneplője közül épp a középsőt készült felvenni. Egy lila blúzról és a hozzá tartozó szoknyáról volt szó, amit olyankor szokott hordani, ha közepes méretű megtiszteltetés elé nézett. A pedagógus napi tantestületi összejövetelt ilyennek saccolta. 
Régen, vagy ahogy Puporka nevezte: az átkosban ilyenkor kaptak egy rúd téliszalámit (szigorúan lejárat közelit), egy csokor virágot, a szerencsések pedig borítékot. Egyszer ő is kapott, valószínűleg tévedésből, 1200 forintot, de az is lehet, hogy az Igazgató Béla így akarta levenni a lábáról. Na majd pont vele – gondolta akkor Puporkáné, aki már akkor is Puporkáné volt, és Béla rosszul ismerte, ha azt gondolta, hogy ő egy borítékért… Pláne 1200 forintért. A hülye. 
Az utolsó óra után épp időben ért le a tanáriba, már majdnem mindenki ott volt. Csak a Kostyál Gézára vártak. A testnevelők általában késni szoktak, ahogy Géza mondja azért, mert megvárják, amíg az összes spermahajder felöltözik. 
Kollégák, most felolvasom a Tankerület levelét Nektek – kezdte Igazgató Marika, mire néhányan fészkelődni kezdtek. Levélről nem volt szó. – Keress olyan mestert, akinek szelleme világos, tudása nagy, és a szíve jó. A fenti gondolatot egy arab filozófus hagyta ránk. Ez a gondolat röviden összefoglalja mindazokat a tulajdonságokat, amelyek a tanárt tanárrá, a pedagógust pedagógussá teszik. Nincs még egy munka, ahol ennyi a kudarc, a hiábavaló erőfeszítés, de ilyen sok a siker. 
Nézd már, Marika behozta a közhelyszótárat – súgta Berci, aki rendszerint Jolán mellé ült, mert vele még lehetett röhögni. De Marika kérlelhetetlenül folytatta. – Hasonlíthatom a pedagógusi munkát a csendes esőhöz, mely jó sokáig tart, áztatja a földbe megbújó magokat. Azok magukba szívják a nedvességet, és később ezért aztán akár szárazság esetén is képesek termőre fordulni. Anyád – mondta Jolán, talán egy kicsit hangosabban a kelleténél. Marika csak rápillantott, de a levélből még bőven volt hátra, úgyhogy folytatta. – Június első vasárnapja ünnep, az igazi ünnepe a pedagógus hivatásnak. Ez alkalmat ad mindenkinek, így nekünk is, hogy köszönetet mondjunk a Közép-Pesti Tankerület nevében... És most kedves kollégák, hadd adjam át a Tankerület ajándékát. Na végre – gondolta Jolán, és megigazította a szoknyáját. Hát, ha meg akarják köszönni a munkáját, akkor ő áll elébe. 
– A Tankerület idén ezzel a virággal köszöni meg áldozatos munkátokat – mondta Marika, és a tőle telhető legpatetikusabb mozdulattal az asztalon előtte kornyadozó cserepes begóniára mutatott. Huszonöt kérdő szempár nézett rá – a három férfi tanár azonnal levette, hogy ez most nem az ő napjuk. Marika felemelte a begóniát, aztán letette. Szóval ezzel az egy virággal – mondta, és kirohant a teremből. 
Na mi volt? – kérdezte Puporka a feleségét a vacsoraasztalnál. Kaptál valamit? Egy begóniát. Puporka bizonytalan volt a begónia mibenlétét illetően, de azért illendőségből megkérdezte: és szép? Az anyjukat – mondta Jolán, és végre elsírta magát. Már nagyon benne volt.
Szerző
Kövesdi Péter

Szocialisták a lejtőn

Az EP-választás óta eltelt egy hét alatt az elemzők, politológusok már úgy szétszedték az egyetlen parlamenti helyet szerző, a politikai lejtőn lefelé száguldó Magyar Szocialista Pártot, hogy ahhoz sokat hozzátenni nem lehet. A párt kétségtelenül mélypontján van, s ha továbbra is maga alatt vágja a fát, könnyen követheti az egykori rendszerváltó alakulatokat, és eltűnhet a következő parlamentből.
Ezen nem segít, ha a Fidesz akarja megszabni, milyen is legyen az ellenzéke (semmi köze hozzá), és a legkevésbé sem segít, ha a vereség után a párt elnöke nyilvánosan a konkurens alakulatokba, a potenciális szövetségesekbe rúg bele, vagy ha ész nélkül menesztik azt a Bangóné Borbély Ildikót, akire már korábban rá kellett volna szólni, gondolkodjon egy kicsit, mielőtt beszélni kezd. Nem segít az sem, hogy a párbeszédes Jávor Benedeket, aki valamennyi korábbi EP-képviselő közül a legértékelhetőbb szakmai munkát végezte Brüsszelben, most azzal próbálják "kártalanítani", hogy a bukott választási kampány vezérlője, Ujhelyi István "zöld tanácsadónak" kéri fel. Pedig meg lehetne értetni, mondjuk Lendvai Ildikó szavaival: bármennyire becsüljük is Jávort, a párt nem lehet meg öt évig brüsszeli fizikai jelenlét nélkül.
Végképp nem vezet sehova, ha a volt EP-képviselő, Szanyi Tibor - korábbi önjelölt pártelnök és pártfeloszlató - áll neki anyázni a saját pártját, mindennek lehordva a sajátjait. Mert lehet, Szanyinak  sok mindenben igaza van, de a látszat megint csak az: szót sem szólna, ha ő utazhatna vissza Brüsszelbe. Ő nagyjából ugyanazt mondja, mint egy éve a Magyar Narancsnak:  öten vannak a pártjában, akik együttműködnek a Fidesszel. Most azt írja nyílt levelében: „Élő halott, korrupt banda, remegő politikusok". Ha a pártnak szüksége van rá, elnökévé választja.
Ha jól emlékszünk, Szanyi volt, aki elsőként hintette el a kollaboráns szocialisták mérgező hírét nemcsak a pártban, hanem a közvéleményben is. Amit követett Botka László szegedi polgármester, a 2017-es tragikomikus miniszterelnök-jelölti fogócska győztese, végül a párton belüli harcok vesztese. A "tényfeltárók" elérték azt, ami a legjobban szolgálta a Fidesz érdekeit: hogy az MSZP-ben gyökeret verjen a bizalmatlanság, amit csak erősített, hogy soha senki, semmilyen bizonyítékkal nem szolgált a kollaborációra, s csak egyre erősebben hatott a párton belül a rohasztó méreg. Pedig egyetlen huszárvágással tisztázni lehetett és kellett volna a kollaborációs vádakat.
A legnagyobb félreértésben azonban mindettől függetlenül az egykori nagyságát önmagának hazudó párt maradéka van. Még mindig meg van győződve arról, hogy a pártállamtól örökölt társadalmi beágyazottsága kihúzza minden bajból. Pedig a dolog fordítva áll: nem a párt van beágyazódva a társadalomba, hanem az a hit, hogy létezhet egy vállalható, nyíltan, akár a választói ellen is beszélő (ld. határkerítés, Európai Egyesült Államok) politikai képviselet.
Nem a választópolgár tehet róla, ha ezt legutóbb nem az MSZP-ben, hanem a Demokratikus Koalícióban és a Momentumban vélte megtalálni.
Szerző
Friss Róbert

Vérnyomások

Sok nyugdíjasnak valószínűleg felszökik a vérnyomása, ha havi két- (vagy három, esetleg négy) millió forintnál magasabb időskori ellátásokról hall. Ők ugyanabban a magyar valóságban élnek, mint néhány szerencsésebb társuk, akiknek legalább hetvenszer (vagy akár kétszázszor) többet visz ki a postás vagy utal a nyugdíjfolyósító.
A Magyar Államkincstár adatai szerint 23 olyan nyugdíjas van Magyarországon, aki havonta több mint egymillió, és 9 olyan, aki legalább kétmillió forintot kap. Mivel a kincstár az adatvédelmi szabályokra hivatkozva a „kétmillió forintot elérő ellátásban részesülők számát összevontan közli”, könnyen lehet, hogy a plafon három vagy négy milliónál van, csak ezt nem kötik az orrunkra.
A vérnyomás emelkedése érthetőnek tűnik, még akkor is, ha az emberek többsége edzett; Mészáros Lőrinc hirtelen gyarapodó milliárdjainak valóságában él, vagy látja a miniszterelnök vejét, aki rövid idő alatt a 32. leggazdagabb magyarrá küzdötte fel magát 35 milliárdos vagyonnal. De a nyugdíjas milliomosainknál nem a Jóistennek, Orbán Viktornak vagy a szerencsének van szerepe ebben, egyszerűen így kódolta be a Fidesz az ellátásokat. Eltörölte a járulékplafont, ami addig gátat szabott az extrém magas ellátásoknak, cserébe gyorsan szert tett némi plusz járulékbevételre. Aki nyugdíjazása előtt igen jó fizetéssel dolgozott, mondjuk egy állami cég vezetőjeként, annál jócskán felpörgött a szorzó.
Ez nem az ő hibájuk vagy érdemük, a szabályok alapján ez jár nekik. Eközben csaknem 1,4 millió idős ember kevesebb mint 150 ezer forintos havi ellátásból él. Az egymástól fényévekre eltávolodó ellátásokat pedig nem közelíti a kormány, sőt, mintha a megosztás lenne a cél. A nyugdíjminimumot 2008 óta nem emelték (most is 28.500 forint). Van ugyan időnként nyugdíjprémium és az alultervezett infláció miatt az év vége felé némi korrekció, de ezek nem épülnek be az ellátásokba. Viszont jól lehet kábítani vele az erre fogékonyakat. 
Akit meg nem sikerül, annak marad a vérnyomáscsökkentő. Már ha meg tudja fizetni.
Szerző
Markotay Csaba