labdarúgás;

2019-06-05 12:30:00

Nem a gyerekekkel van baj

Német koncepció és szakmai program alapján dolgozik nyártól tíz-tizenkét éves labdarúgókkal az UDSE, amelynek szakmai vezetője Theo Schneider, aki többek között Mario Götze felfedezője.

Theo Schneider több mint húsz évig dolgozott a német élvonalbeli Borussia Dortmund utánpótlás csapatainál különböző beosztásokban. Az 58 éves szakember az U23-as együttes edzője volt, amikor Jürgen Klopp a Bundesliga történetének legfiatalabb átlagéletkorú együttesét pályára küldve, tizenkilenc huszonhárom éven aluli játékost foglalkoztatva lett bajnok és Német Kupa-győztes 2012-ben a Borussia Dortmund csapatával. Schneider figyelt fel Mario Götzére is, aki a 2014-es világbajnokság döntőjében a hosszabbításban a németek győztes gólját szerezte Argentína ellen.

„Mario kivételes tehetség volt, annyira kitűnt a kortársai közül, hogy őt egyszerűen nem lehetett nem észrevenni – mondta a Népszavának a szakember. – Nincs egységes recept arra, hogyan lehet megtalálni egy tehetséget. Nemcsak az számít, ki, hogyan bánik a labdával, mert ez nem elég. Fontos, hogy a társak elfogadják, bízzanak benne és a játékos higgyen magában. Az utánpótlás terén szerzett eddigi tapasztalataimmal annyi előnyöm van, hogy hamarabb felfigyelek valakire és ritkábban tévedek, de szerencse is kell ehhez.”

Az talán nem véletlen, hogy a magyar válogatott Eb-szereplésében döntő érdemeket szerző Kleinheisler Lászlót (ő szerezte a Norvégia elleni idegenbeli pótselejtezőn a magyarok győztes gólját) Andreas Möller javaslatára a Videoton (akkor így hívták a klubot) második csapatából hívta be Bernd Storck szövetségi kapitány a nemzeti csapathoz. Schneider 2015-2018 között az FTC utánpótláscsapatainak volt a szakmai vezetője.

„Az biztos, hogy a német szakemberek bizonyos helyzeteket másképp ítélnek meg, és nem feltétlenül rosszul, ez történt Kleinheisler esetében, aki ennek köszönhetően jutott el külföldre, Németországban is sikeres lehetett volna, ha megtanulja a nyelvet – jelentette ki Schneider. – Az FTC-nél Nagy Ádámnak a szezon végén lejárt a szerződése a korosztályos csapatánál, a klub meg akart válni tőle. Javaslatomra Thomas Doll, a felnőttek akkori vezetőedzője odavette a profi kerethez, Ádám azóta válogatott lett, Olaszországban játszik. Óriási felelősségük van az utánpótlásedzőknek, pályafutások mehetnek tönkre, ha valakit például nem azon a poszton játszatnak, ahol a legjobb teljesítményre képes.”

Schneider a Magyarországon töltött évek alatt képet kapott arról, mi a különbség a magyar és német utánpótlásnevelés között.

„A magyar gyerekek ugyanúgy szeretnek focizni, mint a németek és a tehetségek számában is csak a két ország területe miatt van különbség – hangsúlyozta az utánpótlás-vezető. – A hozzáállás viszont egészen más. A német gyerekek minden edzésen száz százalékra törekednek, Magyarországon beérik a hatvan százalékkal is. A német edzők, ha hibát látnak, akkor kijavítják, türelmesen elmagyarázzák, mi a probléma. Magyarországon nincs megfelelő utánpótlásedző-képzés, pedig ezen múlik a jövő. Németországban egyre fiatalabbak a gyerekekkel foglalkozó szakemberek, akik motiváltak, türelmesek, Magyarországon más a helyzet. 

Németországban egy fiatal játékosnak szigorú napirendje van minden nap, iskolával, edzésekkel. Magyarországon U19-es bajnokit írnak ki szerdán délelőtt 11 órára. Ilyenkor egy német U19-es labdarúgó iskolában van és tanul, mert annak is kell rendelkezni jövőképpel, akiből nem lesz profi futballista. A tanulás a legfontosabb, mert a futballt is jobban megérti és elsajátítja az a játékos, aki jól tanul az iskolában.”

Az UDSE célja a Németországban sikeres utánpótlásnevelési koncepció megvalósítása Magyarországon a Borussia Dortmund szakmai támogatásával. Mindez az itteni körülmények között, iskolában túlterhelt gyermekekkel, az edzők munkájába beleszóló szülőkkel nem egyszerű küldetés.

„Tisztában vagyunk azzal, hogy nagy fába vágjuk a fejszénket, Németországban nem történhet meg, hogy a szülő a feletteseinél fúrja az edzőt vagy beleszól a csapat összeállításába – hangsúlyozta Schneider. – Ezt mi sem fogjuk tolerálni. A hozzánk érkező gyermekek közül a legjobbak edzéslehetőséget kapnak Dortmundban, az már rajtuk múlik, hogy ebből mit hoznak ki, de csak azokkal dolgozunk együtt, akik elfogadják a feltételeinket.”