FAZ
Új hangok hallatszanak Budapestről, a jelek szerint Orbán Viktor meggondolta magát, pedig pár hónapja még véglegesnek tűnt a szakítás a Fidesz és az Európai Néppárt között. Egy sor tagpárt követelte a magyarok kizárását és a miniszterelnök is a szétválásra állította át a váltót. A cserépszavazást csak a felfüggesztő határozattal lehetett elkerülni. Ám e pillanatban egészen más a megközelítés a magyar fél részéről. A Gulyás-interjú, amely aligha véletlenül egy német lapban jelent meg, nyomatékosan kitért arra, hogy az együttműködés nem csupán a jobb-, hanem a baloldallal is lehetséges. A politikus mindig is a kommunikációs pajzs szerepét töltötte be, ha Orbán határozott üzeneteket akart külföldön célba juttatni.
Hogy a miniszterelnök saját magától változtatna az irányvonalon, az ki van zárva. Az utat ő szabja még, és aki attól eltér, az hamar a Fideszen kívül találja magát. Ám most a párt eltakarított két vitás kérdést: az egyik a reklámadó, amelyet a független média megzabolázására találtak ki. De fontosabb a másik, hogy ti. egyelőre nem lesznek közigazgatási bíróságok. A magyar kormány láthatólag csalódásként élte meg, hogy az európai választást a zöldek nyerték és nem a szélsőjobb. Azon kívül idehaza a Fidesz nem tudta hozni a remélt döntő fölényt, a Momentum sikerrel halászott a párt táborában. Ily módon már nem olyan nagy a vágy, hogy ki kell lépni az EPP-ből. Inkább az merült fel, hogy a „sorokon belül” kellene konzervatív platformot létesíteni és az érintet visegrádi erők, esetleg a Forza Italia e keretben tudnának együttműködni. A Ligával kooperálnának ugyan, de nem akarnak vele pártpolitikai sógorságot-komaságot.
Süddeutsche Zeitung
Orbán Viktor visszaaraszol a középre, és ismét baráti jeleket küldözget a Néppárt felé, vagyis megint változtat az irányvonalán. A hírvivő ezúttal Gulyás Gergely volt, aki hirtelen azt szorgalmazta, hogy a Fidesz maradjon az EPP-ben. Ez fordulatként hangzik, de persze még jó ideig nincs szó arról, hogy a magyar párt az európai konzervatívok karjaiba hulljon. A visszatérés ugyanis nem csupán a magyaroktól függ, hanem a korábban megsértett partnerektől. Másfelől Orbánnak nagyon tetszik, hogy titokzatos jósként üzeneteket indíthat útnak, amelyek bőven mozgásteret teremtenek neki újabb politikai manőverekhez. Múlt pénteken még arról beszélt a közrádióban, hogy egyelőre bizonytalan, mi lesz a néppárti tagság sorsa.
Csakhogy közben igencsak nyomatékos jelzések mutatják, hogy fordulatot hajt végre. Így jegeli a közigazgatási bíróságok tervét, legalábbis egyelőre. Azon felül Gulyás elhatárolódott Salvinitől, amikor a múlt héten arról beszélt, hogy nem lát túl nagy esélyt az együttműködésre a két párt között, illetve Strasbourgban. A választás előtt még egészen másféle hangok hallatszottak Budapesten. Az FPÖ kudarca után úgy lehetett érteni Orbánt, hogy az osztrák helyett az olasz modellre nyergel át. Azaz feladja a kereszténydemokraták és a jobbos populisták szövetségének elgondolását és teljes mértékben a szélsőjobbhoz áll át.
Csak azután a választás kimenetele jobb belátásra térítette. Idehaza nem érte el a kétharmadot, Európában pedig elmaradt a várt áttörés. Ily módon beszűkültek a lehetőségei az EU-ban. Ha a nacionalistákkal szövetkezik, akkor csupán 2-3. sorban kap helyet. A Néppártban viszont továbbra is az élről politizálhatna.
Az újság úgy értékeli a Die Welt-ben megjelent Gulyás Gergely-interjút, hogy mivel a jobboldali populisták szerényebb eredményt hoztak az európai választáson, mint ahogyan azt Orbán remélte, a kormányfő most azon van, nehogy kihajítsák a Néppártból. Elállt a közigazgatási bíróságok létrehozatalától, sőt, a kancellária miniszter szerint most már hajlandó konkrét kérdésekben együttműködni a szociáldemokratákkal, a zöldekkel és a liberálisokkal. Pedig a választás előtt még azt követelte, hogy az EPP álljon össze a nacionalistákkal. Kilátásba helyezte továbbá, hogy a Fidesz kilép, ha a konzervatívok a balközéppel társulnának.
A vezércikk azt írja, hogy a német kormánykoalíció meggyengül és átalakulása még a higgadt Berlinben is kihat a politikára. Pedig a németekről úgy tartják, hogy szeretik a stabilitást, csak épp a jelek szerint nem túlzottan. Most éppen azt látják, hogy az európai és helyi választások eredményeként hanyatlik a két nagy párt. A baj a szociáldemokratáknál a nagyobb, Nahles elnök le is mondott, ami a középbal identitási válság legfrissebb jele. A párt a kormányszövetség tagja, így nem tud igazán ellenzéki erőként fellépni, ez a szerep másokra marad. A nyertesek a zöldek, akik elhódítják a városi, tehetősebb SPD-híveket, illetve a bevándorlás-ellenes AfD, amelyhez a korábbi baloldali munkások csapódnak hozzá.
A CDU szintén gyengén szerepelt az EP-választáson. Ráadásul a legújabb közvélemény kutatás alapján a környezetvédők immár népszerűbbek nála. A zöldek azzal csábítják a konzervatív szavazókat, hogy véget vetnek a mutyinak, amit a dízelgate jól illusztrál. Lehet, hogy a nehézségek beárnyékolják Merkel utódlási terveit pártján belül és mégsem Kramp-Karrenbauer váltja. Viszont az egész ügy feltárja, hogy újfajta szelek fújnak Európában. A kontinensen a politika új kérdések és szövetségek mentén alakul át és ez alól egyetlen ország sem tudja kivonni magát.
Amikor a világ Trump ellen tiltakozik, akkor sokkal többről van szó, mint hogy az emberek kiállnak egy durva, fundamentalista amerikai elnök ellen, aki túl sok időt tölt a twitteren. Valószínűleg otthoni arany WC-csészéjén ülve rohan ki a pár szavas üzenetekkel a külvilág ellen. De igen lényeges, hogy az utóbbi években globális kulturális háború indult. Gyökerei a kapitalizmus gazdasági válságáig és a rettenetesen megosztott és egyenlőtlen világ demokratikus hiányosságaiig nyúlnak vissza. Ám ezen már túl vannak napjaink meghatározó kérdései, a klímaváltozás, a migráció és az identitás. A korszak legnyilvánvalóbb megtestesülése Trump, de idetartozik a brazil és az indiai államfő, valamint Orbán antiszemita rendszere, továbbá Salvini méltatlan kampánya a migránsok lejáratására.
A megosztás és a gyűlölet erői összekapcsolódnak, nem csupán ideológiailag, hanem a gyakorlatban is. Szervezettek, van pénzük és összehangolják lépéseiket. Itt az idő visszalőni nekik. Ha tiltakozunk Trump ellen, az azt jelenti, hogy ünnepeljük a sokszínűséget, az alkotóerőt és a reményt. Mert olyan világot akarunk, amelyben mindenki egyenlő bánásmódban részesül, megóvják a természeti környezetet az óriásvállalatok érdekeitől. Az erős emberek idáig mentek a maguk útján, hogy megosszanak bennünket, de most már meg kell mondani nekik: eddig, és ne tovább!
Nem vált be Steve Bannon elképzelése, hogy meghódítja Európát, mert a nacionalisták nem taroltak az európai választáson, ráadásul Olaszország elállt a kölcsönbérleti szerződéstől, amelynek alapján Trump volt tanácsadója a jövő populista vezetőit képezte volna Róma közelében, egy volt kolostorban. Szóval, itt az ideje, hogy a szakértő szépen hazamenjen. Így vélekedik a kommentár, hozzátéve, hogy a kudarc oka nyilvánvalóan az: Európa nem az USA. A „Mozgalom”, amely egyesíteni akarta a földrész populistáit, nem igazán indult be. De füstbe ment Salvini kísérlete is, hogy összehozza a kontinens nacionalista és euroszkeptikus párjait. Először is, mert nem sok szerencséje volt a kulcsfontosságú keleti erőkkel, a Fidesszel és a PiS-szel. Másfelől, a Ligát leszámítva a többiek nem túl jól szerepeltek. Ha mindent egybeveszünk, akkor is csupán a helyet 23 %-át szerezték meg.
Fontos, hogy mindehhez Bannonnak nem volt köze és még Olaszországban sem tudta megvetni a lábát. Salvini befolyása sem elegendő, hogy olasz földön legyen az amerikai stratéga hátországa. Emellett láthatóan nem érti, miként működik a politika Európában. Itt nem lehet egyetlen központból kampányokat folytatni és nem kétpárti politikai váltógazdálkodásról van szó. Azon felül a nacionalista pártok nem fogadnak el nyílt amerikai beavatkozást, mint ahogy orosz közreműködést sem. A washingtoni és moszkvai pénzforrások más tésztát jelentenek, de ettől ezek az erők még nem lesznek lojálisak, mert nekik a maximális szuverenitást fétissel ér fel.
Izrael jól illusztrálja, milyen veszélyekkel jár a populizmus, hiszen Netanjahu szembe megy a polgári szabadságjogokkal, valamint a politikai normákkal – mutat rá az elemzés. Általában nem igaz a két éve, Macron győzelme után elterjedt vélemény, miszerint a populizmus már túl van a zenitjén, hiszen pl. Orbán Viktort a Soros elleni, antiszemita retorikát felvonultató kampány után választották újjá. És a történelem ismétli önmagát, mivel a mostani európai választás után a kommentátorok siettek kijelenteni, hogy vereséget szenvedtek a demagóg pártok. Ám ez csak akkor igaz, ha az eredményt a populista reményekhez, illetve az ellenfelek félelmeihez viszonyítjuk. Ám jelentősen növelték szavazatarányukat és a 6 nagy tagállam közül négyben ők kerekedtek felül. Sok középjobb erő csak úgy kerülte el a nagy kudarcot, hogy átvette a populista retorikát és programot.
Netanjahu nemigen fér bele a populista keretbe. Viszont a legmagasabb rangú hivatalosságok tanácsa ellenére is hajlandó játszani a köz érzelmeivel, illetve félelmeivel, és ha falnak szorul, igencsak szabadosan kezeli az igazságot. Mivel vesztegetés gyanújával vizsgálat indulhat ellene, mentésséget szeretne magának hivatali idejére. Ám ez kísérlet, hogy eltorzítsa a jogállamot – személyes előnyszerzés céljából. És a potenciális szövetségesek kiállnak mögüle, mert a politika személyessé tétele, ami a populizmus egyik fő jellemzője, az ország érdekei ellen van. A populisták azt hiszik, hogy a többség birtokában azt teszik, amit csak akarnak. Jellemző módon nekitámadnak azoknak az intézményeknek, amelyek korlátozzák a többség szándékait. Izraelen belül ez a gát leginkább a Legfelsőbb Bíróságot jelenti napjainkban. Ám ez esetben az a helyzet, hogy a lakosság többsége szerint a kormánynak nem szabad túllépnie az igazságszolgáltatás legfőbb testületének döntésein, hiába szeretné azt a miniszterelnök.
Az újság hálát ad a sorsnak, hogy az osztrák közmédia épségben átvészelte az előző kormányt, miközben Magyarországon és Oroszországban pontosan nyomon lehet követni, hová vezet, ha a felvilágosítás nem illik bele egy politika koncepciójába: dübörgő csend a hatalom szolgálatában, a politikai mondandó teljesen ellenőrzése. Közmédia, amely csupán a kormány szócsöveként működik. Propaganda, kampányok a külső ellenséggel szemben, közben pedig handabanda a nép butítására. Olyanok részéről, akik félelmet, pletykákat, hazugságokat és összeesküvés elméleteket terjesztenek. Épp ezért szét akarják verni a közrádiót és tévét.
Ausztriában nem sokkal ezelőttig magabiztosan nyomultak ezek az erők, mert hatalmon voltak. Azt gondolták, hogy felszámolhatják a felvilágosítás fészkeit, cakk, cakk, cakk. Elbocsátják a legnehezebb figurákat, másokat megfélemlítenek, a többit pedig féktelen takarékoskodással távozásra kényszerítik. Illetve a legjobb volna az egészet privatizálni, teljesen mindegy, hogy kinek, csak végre nyugi legyen. Szóval, az osztrákok manapság sok okból fellélegezhetnek. Jó volna, ha az ideiglenes kormány kihasználná a pillanatot és hosszú távra szavatolná az ORF függetlenségét.
