törvénymódosítás;boncolás;tömegszerencsétlenség;

2019-06-05 09:22:41

A Hableány-tragédiához hasonló balesetek esetén nem tennék kötelezővé a boncolást

A javaslatban kifejezetten szerepel, hogy az új szabályokat „a folyamatban lévő eljárásokban is alkalmazni kell”, így az a Hableány-szerencsétlenség áldozataira is vonatkozna.

Három miniszter közös javaslatára módosítanák a halottakkal kapcsolatos eljárásról szóló jogszabályt – derül ki a hvg.hu birtokába került, nem nyilvános előterjesztésből. A dokumentumot Kásler Miklós emberi erőforrások miniszter, Trócsányi László igazságügyi miniszter és Pintér Sándor belügyminiszter közösen jegyzi. A Hableány tragédiája után pár nappal készült tervezet lényege, hogy

A módosításnak köszönhetően viszont a tömegszerencsétlenség, illetve természeti katasztrófa esetén főszabállyá válna „a boncolás mellőzése, ha a halál oka egyértelműen megállapítható”. Így rugalmasabb lenne a procedúra, hogy az áldozatok családjai mielőbb eltemethessék szeretteiket. Az érvelés mögött persze felsejlik az is: az orvosok egyre fogyatkozó száma és az egészségügy általános alulfinanszírozottsága miatt talán meg sem tudna küzdeni a magyar egészségügy az áldozatok testének tárolásával, majd belátható időn belüli vizsgálatával egy tömegszerencsétlenség esetén.

A jövőben sem tekintenének el az igazságügyi boncolástól, ha ennek a büntetőeljárás látná kárát, vagyis ha e nélkül nem biztos, vagy nem bizonyítható, miért haltak meg az áldozatok.

Hogy pontosan mikor kerülhet a kormány elé „a halottvizsgálatról és a halottakkal kapcsolatos eljárásról szóló 2013-as kormányrendeletet” módosító javaslat, az nem derül ki belőle, de ha valóban a dél-koreai turisták halála miatt könnyítenének az eljáráson, akkor vélhetően hamarosan. A módosításban kifejezetten szerepel, hogy az új szabályokat „a folyamatban lévő eljárásokban is alkalmazni kell”, így az a Hableány-szerencsétlenség áldozataira is vonatkozna.