Hárította a felelősséget a román külügy az úzvölgyi temetőben történtekről

Az 1990-es marosvásárhelyi fekete márciust idézi az úzvölgyi katonai temető kapcsán kirobbant magyar-román konfliktus. Az ezeréves határon fortyogó indulatokat fokozza a politika.

Csak a magyarokra mutogatott és hárította a felelősséget a román külügyminisztérium, a pápának még a kisebbségi kérdés kezelésével dicsekvő Klaus Johannis államfő pedig egyáltalán nem szólalt meg a csütörtöki etnikai incidens kapcsán. A román csendőrség utólag úgy látta, nem történt különösebb rendbontás a Hargita megyei úzvölgyi katonai temetőnél, mindössze a kapu megrongálói ellen indítottak eljárást. A helyszíni beszámolók és videofelvételek azonban azt mutatják, hogy a román ortodox pap vezérletével, a temető román részlegének illegális felavatására érkező többezres román tömeggel fiatal rendbontók is érkeztek, akik a neonáci Új Jobboldal parlamenten kívüli párt aktivistái voltak.

Bár az eset nem torkolt az 1990-es marosvásárhelyihez hasonló véres tragédiába, a helyzet és a hangulat kísértetiesen hasonló. Marosvásárhelyen egy gyógyszertárra kitett magyar felirat miatt vonultak be ugyancsak ortodox román papok vezényletével a környékbeli románok, akik abban a tudatban érkeztek a városba, hogy meg kell védeniük az ott lakó románokat. Most száz éves sírokat véd mindkét oldal, a jelent és a jövőt kockáztatva.

és kitűzte felszentelésének időpontját. Az RMDSZ tiltakozására az emlékműállítást a román kulturális és a védelmi minisztérium, valamint az építési felügyelőség is törvénytelennek minősítette. Bákó megye prefektusa pedig péntekre, június 7-re helyezte kilátásba az építési engedély megtámadását a közigazgatási bíróságon, ha addig a dormánfalvi polgármester nem tisztázza a jogi helyzetet.

Ezt emelte be központi témaként az RMDSZ és erre épített az egykori államfő, Traian Basescu szélsőséges nacionalista új formációja, a Népi Mozgalom Pártja (PMP), amely számára, akárcsak az RMDSZ esetében, igen rezgett a léc az 5 százalékos bejutási küszöb kapcsán.

Az első világháborús katonatemető, amelyet a második világégés után bővítettek, nem egy „mindennapi” világháborús temető, többszörös szimbolikus erővel bír az erdélyi magyarság számára. Azon túl, hogy a „magyar múlt” történelmi ereklyéje, az ezeréves határ mellett fekszik, vagyis ott, ahol közvetlenül az egykori Nagy-Magyarországot védték a székely határőrök. Nyilván ugyanez adja a többletet a románok számára is, hiszen számukra „Nagy-Románia” megteremtéséért folyó harc helyszíne is. Néhány km-rel odébb létezik ugyan egy román katonatemető is, de az elhanyagolt.

A csütörtöki atrocitás média beszámolói, a közösségi médiában látható interpretációk párhuzamos történeteket mutatnak. A román pártok leginkább hallgatnak, Basescu PMP-je az RMDSZ-t okolja a történtekért, magyarországi provokációról beszél, állítva, hogy buszokkal szállították a helyszínre a magyar állampolgárokat. Bár tény, hogy a székelyföldi magyarok tetemes része magyar állampolgár is, a temetőnél helyiek tiltakoztak. Provokációnak nevezik azt is, hogy Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes szerdán a temetőnél járt, és Klaus Johannis államfő közbelépését sürgetik. A német nemzetiségű román elnöknek, aki korábban a Német Demokrata Fórum első embere volt, egy szava sincs a történtekről, tegnap Gyulafehérváron dedikálta harmadik megjelent könyvét, és minden figyelmét változatlanul az év végi elnökválasztásra koncentrálja.

A román média és politika zömében ugyanazt az álláspontot képviseli, csak árnyaltabban, amit a temetőt elfoglalók is: a magyarok megpróbálták megakadályozni, hogy a hősök napján a románok saját hőseik emléke előtt tisztelegjenek, holott, „mindegy, hogy Bákó vagy Hargita megye területén van a temető, mindkettő Románia”. Az RMDSZ közlését, miszerint nemzetközi fórumokhoz fordul jogorvoslatért, tájékoztatja az Európai Uniót és az Egyesült Államokat is a történtekről, egyes lapok „példátlan fenyegetésnek” minősítették. Hogy mit vár el ettől az RMDSZ, az kérdéses. Olyan rendezést, amilyenre vágynak, aligha, hiszen nyugaton a hadisírokat ma már közösen gondozzák az egykoron egymás ellen harcoló felek, például Angela Merkel és Emmanuel Macron is rendszerint közösen koszorúz a közös első- és második világháborús temetőkben.