Forgács Imre: Az igazi kihívások

Publikálás dátuma
2019.06.10. 13:00
MARABU RAJZA
A bárki által formálható és senki által nem ellenőrzött közösségi média a liberális demokrácia és az Unió alapértékeit veszélyezteti.
Két héttel az év legfontosabb választása után az Európa-pártiak kicsit fellélegezhetnek. Nigel Farage újabb sikere a britek szempontjából szomorú hír, de az EU 27-ek számára akár biztató is lehet. Az Egyesült Királyság valószínű távozásával az Európai Unió végre a számtalan valódi problémájával (technológiai lemaradás, vámháború, menekültügy, klímaváltozás) is foglalkozhat.
Az eddigi kommentárok főleg arról szóltak, hogy a szélsőséges nacionalisták nem törtek át. Ráadásul a „No pasarán!” legendás polgárháborús jelszava nemcsak Spanyolországra igaz. Ám a meggyengült unió párti többségnek nem lesz könnyű kormányzóképes koalíciót létrehoznia. Remélhető persze, hogy a szánalmas Strache-ügy a tárgyalók kompromisszumkészségére is kihat. Annál is inkább, mert az EP-választásokon – tőlünk nyugatra – viszonylag sokan fejezték ki a populistákkal szembeni tiltakozásukat. A Szabadságpárt ugyan túlélte vezére dicstelen távozását, de az osztrák szociáldemokraták nem szavaztak bizalmat Sebastian Kurznak. Legalább ennyire fontos, hogy a zöld pártok is sokat erősödtek. Előretörésük jelzi, hogy a fiatalok ma már a fenntartható fejlődés hívei, s a Brexit-drámából is sokat tanultak. Emlékeznek például arra, ahogy a népszavazáskor a brit fiatalok – voksolás helyett – csak a tragikomikus döntés után tiltakoztak.
A politikai tárgyalások már az EP-választások éjszakáján elkezdődtek, s a következő hetek feladata, hogy a tagállamok vezetői és az újjáalakuló pártcsaládok a tisztségviselőkről egyeztessenek. Az új parlament bonyolult erőviszonyai miatt azonban az idő máris sürget. Az Európai Bizottság elnökéről július közepéig, a biztosok személyéről Junckerék mandátumának októberi lejártáig kell dönteni. Így a személyi ügyek szinte mindent visznek, s 2019-ben Brüsszelben a fontos stratégiai kérdésekkel már aligha foglalkoznak. Márpedig Trump Amerikája és az agresszíven terjeszkedő Kína mögött – a populistákkal hadakozó – Európa biztosan lemarad.

A digitális Amerika

A számok azt mutatják, hogy a nagy technológiai cégek (Apple, Amazon, Alphabet, Microsoft, Facebook) nemcsak a világgazdaságban, hanem a világpolitikában is lassan átveszik a hatalmat. A 20 legnagyobb vállalat közül 12-nek a székhelye az Egyesült Államokban, 8-nak pedig Kínában található. Ha külön kiemeljük a közösségi média zászlóshaját jelentő Google-t és a többi – hasonló profilú – domináns piaci szereplőt, a helyzet akkor sem sokkal jobb. Az online platformok teljes piaci értékének ugyanis az Európai Unió tagállamaiban bejegyzett cégek jó ha 4 százalékát képviselik.
A világháló társadalmi és gazdasági hatásairól már rengeteget írtak, de a net tényleges hatalmával csak mostanában szembesül a világ. 2016 óta Donald Trumpon kívül mindenki tudja, hogy Oroszország – a közösségi média segítségével – beavatkozott az amerikai elnökválasztási folyamatba. A személyes adatokat értékesítő világcégek egyelőre nem sokat tesznek a valótlan adatokkal manipulálókkal szemben. A „fake news” terjesztői nemcsak a Brexit, hanem Salvini támogatóinak a véleményét is befolyásolták. Sőt: a francia hatóságok szerint az orosz hekkerek jelenléte a sárgamellényes tüntetők szervezésében is kimutatható. A populisták európai előretöréséért természetesen nem a Facebook vagy a Google felelős. De a bárki által formálható és senki által nem ellenőrzött közösségi média a liberális demokrácia és az Unió alapértékeit egyaránt veszélyezteti.
Talán nem véletlen, hogy a világháló közérdekből való szabályozásáért eddig az EU tette a legtöbbet. A demokráciáért joggal aggódóknak mindezt értékelniük kellene, miután az Uniónak lényegében csak jogszabályok (adatvédelem, versenyjog) állnak a rendelkezésére. Az öreg kontinens viszont már a XX. században megtapasztalta, hogy a demokratikus jogok felszámolása, a sajtószabadság elfojtása hova vezet. Talán – az Európára szavazó többség által megerősítve – bízhatunk abban, hogy az Unió fellép a (neten is) terjesztett náci propaganda ellen. Mindenesetre az általános adatvédelmi rendelet 2018-as bevezetése – a szakmai kritikák ellenére – történelmi tett volt: ezt maga Mark Zuckerberg is elismerte.

Harc a világ újrafelosztásáért

Trumpnak láthatóan nem lehet elmagyarázni, hogy egy kereskedelmi háborúnak csak vesztesei lesznek. Már az elnökválasztási kampányban is azon méltatlankodott, hogy a Mercedes és az Audi túlságosan népszerű New Yorkban, amire a németek röviden válaszoltak: gyártsanak jobb autókat az amerikaiak!
Kínával azonban az elnök nagyon melléfogott. Egyrészt az a baj, hogy a Huawei-ügyben nem bizonyított a nemzetbiztonsági kockázat, jóllehet a világ legnagyobb mobilgyártója kiutasítását az országból ezzel indokolták. A brutális lépés Európát is nehéz helyzetbe hozta, miután a kínai okostelefonok a kontinensen – az Egyesült Államok piacával összevetve  – sokkal népszerűbbek. Így az amerikai alkalmazások (például a Google Android), vagy az alkatrészek szállításának betiltása az uniós vásárlók tömegeit érinti. További probléma, amiről az amerikai elnök talán nem is hallott, hogy Kína nemcsak az olcsó munkaerő tömegei miatt vált gazdasági világhatalommá. A mesterséges intelligencia (AI) és a biotechnológia összekapcsolásával működtetik például azt az állami kreditrendszert, amellyel pontozzák a magánszemélyeket, s a jól viselkedőket állással, egyetemi felvételivel vagy hitelekkel jutalmazzák. Nem mellesleg: az „algoritmikus diktatúra” működtetéséhez szükséges keresőmotorokat egyelőre a Google szolgáltatja. A vámháború és a pekingi vezetőket sértő nyilatkozatok helyett az óvatosság azért sem ártana, mert az Egyesült Államok legnagyobb hitelezője köztudottan Kína. A nemzetközi pénzügyekben amúgy is sok a bizonytalanság, s nem lenne jó, ha a világ egy politikus ostobasága miatt – 2008-hoz hasonlóan – újabb pénzügyi válságba zuhanna.
E bonyolult viszonyrendszerben az EU helyzete különösen kényes. Az „okos” digitális eszközök gyártásához nélkülözhetetlen ritkaföldfémek világelső exportőre Kína. E drága nyersanyagokat kitermelő top 10-ben amúgy egyetlen európai ország sem található. Biztonsági szempontból az Unió amerikaiaktól való függése nyilvánvaló, s az európai haderőről szóló hírek egyelőre inkább csak az Európa-párti közvélemény megnyugtatásáról szólnak.
Az igazi probléma azonban mégis az, hogy – a populistákkal való iszapbirkózás közben – a kontinensen talán még fel sem fogták a világ újrafelosztásának dimenzióit. A Népszava az elmúlt hónapokban számos írást közölt az EU Kína-politikájáról, s az aggodalmakat a tudományos publikációk is megerősítik. A Corvinus Egyetem kutatói (Kocsis János Balázs-Komjáthy Dénes-Péti Márton) például részletesen elemezték a 2013-ban indított, Új Selyemút néven ismert stratégiai programot. A tervek szerint a projekt 20 év alatt – akár több ezermilliárd dollár értékű beruházást – 64 országot és mintegy 4,4 milliárd földlakót mozgósítana. A Kína által koordinált gazdasági együttműködés keretében a globális GDP 40 százalékát akarják előállítani, s a tervek között az is szerepel, hogy a tengerekről az eurázsiai kontinensre helyeződik át a világgazdaság tengelye.
Mindezek fényében kell értékelnünk, hogy a 2019-es pekingi csúcstalálkozón (The Second Belt and Road Forum) mintegy 40 állam vezetője, köztük Vlagyimir Putyin és Giuseppe Conte, olasz miniszterelnök is részt vett.
Az Európai Unió ma Kína legnagyobb kereskedelmi partnere, de a kínai tőkebefektetések volumene meghaladja az Unió ottani beruházásait. Európa számára is létezik tehát „keleti nyitás”, Brüsszel azonban – eltérően a magyar miniszterelnöktől – nem az integráció szétverésén, hanem a kiegyensúlyozott kapcsolatok építésén fáradozik. Ezt a szándékát jelzi a Japánnal kötött gazdasági partnerségi megállapodás is, ami 2019. február 1-jén lépett hatályba. Az európai vállalatok és fogyasztók ma már a világ legnagyobb nyitott kereskedelmi övezetének előnyeit élvezhetik.

Klímavédelem

Az ENSZ szakértői szerint a 21. század közepéig a szén-dioxid globális kibocsátását nullára kellene csökkenteni. Ennek elmaradása esetén ugyanis – a felmelegedés miatt – a Föld nevű bolygó lakhatatlanná válik, akár néhány évtized alatt. A rossz hír az, hogy a szén-dioxid kibocsátás ilyen mértékű csökkenése még a 2015-ös Párizsi Egyezmény maradéktalan végrehajtása esetén sem várható. A berlini Nemzetközi és Biztonsági Intézet a közelmúltban felvázolta a fosszilis energiahordozók kiváltásának lehetséges forgatókönyveit. Tanulmányukban azt is leírják, hogy a zöld energia előállításáért – remélhetőleg – beinduló globális versenyben a kevésbé integrált Európa az Egyesült Államok és Kína mögött valószínűleg lemarad.
Cselekedni kéne. Mint utaltunk rá, az elkövetkező hónapok az EP-választások értékeléséről, s az új tisztségviselők megválasztásáról szólnak, pedig a – csak vázlatosan érintett – problémák meglehetősen nagyok. Egy dolog azonban biztos: a populista „nemzetmentőktől” az igazi kihívásokra nem várhatók válaszok.
Szerző

Sebes György: Egymásra utalva

Publikálás dátuma
2019.06.10. 12:24
Ferenc és (Hubai) Antal meghitt percei
Fotó: RTL KLUB HÍRADÓ RÉSZLET
Lényegében közhelyek hangzottak el vagy 10 ezer méter magasban, Róma és Bukarest között, de a szavaknak mégis jelentőségük volt. Ferenc pápa ugyanis – úton Romániába – kötelességének érezte, hogy beszélgessen a vele utazó tudósítókkal. „Köszönöm, hogy eljöttek” – ezzel kezdte, majd megköszönte a munkájukat is és azt, hogy elkísérték. Isten földi helytartójának nincs semmiféle kötelezettsége, tehát az sem dolga, hogy megismerkedjen a programjáról beszámoló médiamunkásokkal. A katolikus egyházfő azonban fontosnak tartotta a személyes kapcsolatot, hogy szót váltson az újságírókkal. Nem minden vezető teszi ezt meg. Annak idején, még tévésként, néhányszor alkalmam volt tudósítani az egykori Egyenleget – fiatalabbak kedvéért: egy hírműsor volt a Magyar Televízióban – magyar politikusok külföldi útjairól. Antall József miniszterelnöknek például bonni látogatásán lehettem a kíséretében, amikor felkereste Helmut Kohl kancellárt. Szándékosan nem azt írtam, hogy találkoztam vele, mert a tudósítók csak tisztes távolságból figyelhették tevékenységét. Bár az akkori kormánygépen együtt utaztunk a delegációval, a miniszterelnök sem oda-, sem visszafelé nem érezte szükségét annak, hogy felkeresse a média embereit, vagy szót váltson vele. Nem így Göncz Árpád. Az íróból lett politikus minden alkalmat kihasznált, hogy beszélgethessen a kíséretében lévőkkel. Érdekes módon egyébként ez az Antall-kormány vele utazó minisztereit is arra késztette, hogy gyakrabban cseréljenek eszmét az újságírókkal. A köztársasági elnök közvetlen és barátságos volt mindenkivel, senkivel nem éreztette, hogy azért ő egy közjogi méltóság. Ez bizonyára sok gondot okozott a védelmét biztosító testőröknek, ám ezzel a legkevésbé sem törődött. Természetesen majdnem mindenkit tegezett is, az pedig a tisztelet megnyilvánulásának számított, hogy sokakkal maradt a „csendőr-pertu”, noha ő biztosan örült, ha visszategezték. Erről eszembe jutott egy olyan történet, amely kínos is lehetett volna, de nem lett az, természetesen Göncz Árpádnak köszönhetően. A köztársasági elnök Thaiföldön és Malajziában tett hivatalos látogatást. Sajtósával már előre egyeztettük, hogy úton hazafelé, amikor az indiai Bombay repülőterén kell eltölteni néhány órát, az államfő interjút ad az Egyenlegnek és értékeli útját. Minden rendben volt, leültünk beszélgetni, feltettem az első kérdést, majd a másodikat, de akkor a hátam mögé lépett operatőr kollégám és a fülembe súgta, hogy baj van. Mint kiderült, remek és tapasztalt munkatársam, aki az út alatt betegséggel küszködött és nagyon el is fáradt, egyszerűen elfelejtett kazettát tenni a kamerába, anélkül meg nem nagyon lehetett (volna) rögzíteni az interjút. Így aztán leálltunk, elmondtuk, hogy mi történt és hogy az egészet újra kellene kezdeni. Az államfő sajtósa kisebb idegrohamot kapott, közölte, hogy szó sem lehet róla, Göncz Árpád idős ember, ő is elfáradt, ha hibáztunk, viseljük a következményeit. Az elnök azonban a világ legtermészetesebb dolgának tartotta, ami történt és természetesen hajlandó volt újra válaszolni a kérdéseinkre, amit immár sikerült is rögzíteni. Ez a történet – akárcsak a pápa látogatása a vele utazó tudósítóknál – bizonyítja, hogy bármilyen méltósággá válik valaki, azért ember maradhat. Ugyanakkor azt is jelzi, hogy magas rangú politikusok és a sajtó egymásra vannak utalva. Persze lehet úgy is kezelni a médiát és munkatársait, mintha csak púp lenne a felelős vezetők hátán, de ennek következményei lehetnek. A politikának ugyanis elemi érdeke, hogy tevékenységéről beszámoljanak, ráadásul úgy, hogy kedvező színben tűnjenek fel. Szüksége van tehát a médiára, mint ahogy az utóbbinak is arra, hogy információkhoz juthasson, különben aligha képes megfelelően tájékoztatni. Az RTL Klubnak például nem lett volna kötelező, hogy megpróbáljon bekerülni a pápa romániai útjáról tudósító csapatba. Ám – nagyon helyesen – úgy gondolták, egy próbát megér a dolog. Ennek köszönhető, hogy most először egy magyar stáb is tagja lehetett a katolikus egyházfő sajtó-kíséretének. Ezzel pedig egészen más szemszögből dolgozhatták fel a látogatást, mint bármelyik más hazai csatorna. A Duna TV élőben közvetítette Ferenc pápa csíksomlyói szentmiséjét és ezzel eleget tett a katolikus és keresztény hagyományaira oly büszke magyar állam elvárásainak. Az RTL Klub viszont valóban emberközelben mutathatta be a pápát és így bebizonyította, hogy valóban érdemes volt beválasztani őket a csapatba. Ebben nem csekély érdeme van a riporternek, Hubai Antalnak. Régi vágya volt, hogy a pápa közelébe kerülhessen és most kiderült, megérdemelte a lehetőséget. Nagyon felkészült az egykori Jorge Bergoglióból, de egy pillanatra sem lihegte túl az eseményt. Közben az is látszott rajta, mennyire örül, hogy – Molnár Géza operatőrrel együtt – részese lehet ennek az emlékezetes és feltehetően megismételhetetlen „kalandnak”. A médiatörténeti esemény – magyar stáb a pápa kísértében – így sokaknak tanulságokkal szolgálhat. Tévéknek, hogy miképpen lehet gusztusosan feldolgozni egy jelentős eseményt és politikusoknak, akik példát vehetnek a pápáról. És ehhez nem kell 83 évesnek lenni.  

Kulka pofonja

Publikálás dátuma
2019.06.10. 10:46
Kulka János nem tud olyan kis szerepet alakítani, hogy abból ne váljon főszerep
Fotó: Bokor Krisztián
Sistergősen hatalmas az a pofon, amit a Kulka János által játszott Firsz, az öreg inas leken a hirtelen vagyonossá vált, de sok tekintetben bugrisnak megmaradt Lopahinnak, akit Bárnai Péter alakít. A Cseresznyéskertben a Firszet megformáló színészek nem szoktak tettlegesen urat fenyíteni. De a Trojka Színházi Társulás előadásában, az Országos Színháztörténeti Múzeum- és Intézet Körtermében, mégiscsak jócskán visszhangzik ez a jókora frász, ami demonstratív, érződik, hogy nem csak a szereplő, tán a színész is adja. Azt mutatja, hogy végképp betelt a pohár, elviselhetetlen a helyzet, az amit ez az érzéketlen fickó művel, üzleti okok miatt ledózerol minden értéket, nem számít neki a múlt, a kultúra, nem számítanak fájdalmas érzések. A legtöbben észre sem veszik, hogy pontosan miben mesterkedik. De Kulka inasa az élő hagyomány, ő az az ember, akinek még tartása, gerince, 87 esztendős kora dacára éles szeme van. Bár ereje fogytán, lassan csoszog, de amikor úgy érzi, hogy ez aztán végképp nem mehet tovább, akkor lényegében az egyetlen, aki cselekvésre képes. Parasztok voltak Lopahin szülei, ennek a most általa megkaparintandó birtoknak a küszöbét sem léphették át, és most itt van ő, aki már érzi, hogy mindent leuralhat, fuccs a szokásjognak, műveltségre, jó modorra sincs már szükség. Úgy fordultak a dolgok, hogy most neki, és a hozzá hasonlóknak áll leginkább a világ. Mindez tőlünk érintésnyire történik, a maximum, ha hatvan főt befogadni képes teremben. Körbeüljük a falatnyi játékteret, ami abszolút szemlélteti az értékek pusztulását. Gyönyörű, klasszikus épület, szomorú állapotban lévő falakkal, korhadásnak indult ajtókkal, ablakkeretekkel, buja növényzettől tenyésző udvarral, valaha tán gazdag fogadásokra is használt, nagy terasszal. A helyiségben patinás zongora, de már magnóról szól a zene. Látványtervezőként Lakatos Márkot tüntették fel, de maga a terem, az épület a fő látvány, és van még egy békebeli szamovár. A ruhák jó része olyan, mintha mai civil viselet lenne, de, ha jobban megfigyeljük, érezzük, hogy jelmezekről van szó. Amikor a Krétakör Színház Schilling Árpád elsőrangú rendezésében Csehovtól a Sirályt adta a Fészek Klub egy egészen hasonló, ugyancsak kör alakú termében, a színészek hangsúlyosan a saját ruháikban voltak, mert az az előadása a saját hitvallásuk volt az országról, a színházról.  A 17 éves Ányának mulatságos rózsaszín farkast mintázó otthonkája van, ami Eke Angéla szemléletes játékával együtt jelzi felnövésre alkalmatlan gyermetegségét. És hát ezzel bizony így van az anyja, Ranyevszkaja földbirtokosnő is, aki képtelen meghallani az idők szavát, alkalmatlan a gazdálkodásra. Gryllus Dorka megszemélyesítésében nagyasszonynak próbálja mutatni magát. Várja a 24 éves fogadott lánya: Nagy Dóra a kimustrált mackónadrágjában háziasszony-típus. Gajev, Ranyevszkaja testvére, egyáltalán nem tesz-vesz, Mátrai Lukács Sándor olyan elegáns, és annyira nyugodalmasan pöfékel, mint egy angol lord a klubjában. Soós Attila rendező adja Petyát, az örök diákot, aki viszont örökös nyughatatlanságában állandóan lót-fut, miközben elnyargal mellette az élet. Balassa Eszter dramaturg, feltehetően a rendezővel együtt, alaposan meghúzta a darabot, jócskán kiiktatott belőle alakokat, mindössze hét szereplőt meghagyva. Lehet persze esztétikai rendőrért kiáltani, és azt mondani, hogy így nem érvényesül a szöveg sokrétűsége, és tényleg nem. De erőteljesen érvényesül a markáns koncepció, és a manapság oly aktuális közlendő, hogy értékek tömkelege megy veszendőbe. Soós nem csupán arról beszél, hogy Lopahin letarol mindent. Hanem arról is, hogy a birtok, a ház, a cseresznyéskert egykori tulajdonosai is szemellenzőt hordanak, miközben büszkék a hatalmas lelkükre, valójában ők is érzéketlenek arra, ami körülöttük történik. A szintén ebben az évadban az RS9 Stúdiószínházban bemutatott, csRSnyésben is elhagytak szereplőket, de kevesebbet. És Botos Éva rendező, csaknem új darabot írt Csehov nyomán, ami a máról, konkrétan egy alternatív színházról szól, ami alól kihúzták a talajt. Meg kell szűnnie, de eddig sziget volt, ahol szabadon lehetett dolgozni, s legfőképpen a Lopahinhoz hasonló fickók, és a nekik táptalajt nyújtók ebben a főkolomposok. Soós szerint viszont bűnösök vagyunk mindannyian. Látjuk, hogy temérdek minden összeomlik, hogy ez már jócskán bennünket is érint, és mint strucc a homokba dugott fejével, igyekszünk ellenni valahogy. A házat elhagyják, akik addig benépesítették, a villanyt is ránk oltják. Firsz ekkor a nézők mögött ült, nem vették észre, hogy itt hagyták. Gyertyát gyújt. Apatikusan belebámulva a semmibe üldögél, aztán lefekszik a mozaik kőpadlóra, és feltehetően meghal. Majd egyszer csak, szelíden kedves mosollyal felkel, de ő már nem Firsz, inkább Kulka civilben. Lezser kézmozdulattal mutatja, hogy hát ennyi volt. Az Árvácskában, a Trafóban játszott néma szerepe után most mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne, hogy megint szöveges szerepet játszik. És ebben nyilván temérdek munka van, ahogy az előadásban is. Tehetséges színészek összefogtak, hogy a nagy reménytelenség közepette legalább csináljanak valami értelmeset, kedvükre valót és igencsak jót.
Szerző