Hárman párban

Botorság lett volna azt gondolni, hogy Gyurcsány Ferenc, nem próbálja meg maximalizálni saját pártja támogatottságát – ha teheti. És tehette, miután a Momentum saját főpolgármester-jelöltet állított. Kerpel-Fronius Gábor színre lépése újraértelmezte Karácsony Gergely népszerűségét. Feltételezhető, hogy a Momentum szimpatizánsai a párt új arcát támogatják. Karácsony elvékonyodott bázisát pedig sikerrel rabolhatja le egy népszerű, új jelölt – különösen úgy, hogy a DK vezetése úgy számol: jól szervezett szavazói automatikusan besorolnak bárki mögé, akire a vezérkar rámutat.
Így Gyurcsány Ferenc hirtelen Kálmán Olga egykori műsorvezetőre tolta át előválasztási tétjeit. Holott már körvonalazódott az alku, aminek eredményeképpen minden budapesti kerületben és önkormányzati körzetben egy ellenzéki jelölt lépett volna szorítóba a Fidesz embere ellen – az MSZP, a Párbeszéd és a DK közös csúcsjelöltje pedig Karácsony Gergely volt. Neki az előválasztáson most olyan mutatványt kell elővezetnie, amely egyszerre ejti rabul a szocialista szimpatizánsok zömét, a bizonytalanok egy részét, és még a két rivális párt szavazóinak is kedves.
Nem vitás, az előválasztás az ellenzék legjelentősebb innovációja. Demokratikus versenyben termeli ki az erős legitimációjú jelöltet, sikerrel mozgósít, és tematizálja a kampányt – ám egyelőre csak a budapesti ellenzéki szavazók kemény magját izzította be. Ebben a világban Kálmán Olgának van egy ethosza, miszerint ő a hatalomnak odamondogató asszony. (Igaz, az okozhat neki kellemetlen meglepetést, hogy hajdani ATV-s tábora nem egyezik meg a későbbi Hír TV-sel.) Ebben a világban sikereket hozhat a Klára-modell, miszerint keríts egy népszerű jelöltet, aki riválisaival többé-kevésbé azonos programot hirdet, de szerethetőbb. Ebben a világban vannak, akiknek fontosabb a pártkötődés, mint a jelöltek személye. Viszont nem csupán ez a világ választja meg a főpolgármestert.
A következő napokban-hetekben érdemi verseny törhet ki, ami nem baj. Sőt. De két dologra érdemes odafigyelni.
Az előválasztás, szemben az EP-választással, nem közvetlen belpolitikai tét nélküli szépségverseny. Tarlós Istvánnal a győztes mérkőzik. Azaz nem baj, ha a fő mérlegelési szempont az, kiről hiszik el, hogy „kormányzóképes”. (Közben a balos vezetésű kerületekben a DK-s szavazókat ellentétes impulzusok érik: a pártközpont Kálmán Olga támogatására szólít, a helyi közvéleményt befolyásoló polgármestereik Karácsony mellett tettek hitet.) A DK lépésével a helyzet most ismét kuszább lett.
De az igazi kérdés mégis az, mi történik a választás másnapján. Ha Tarlós nyer, akkor semmi. Tényleg: sokáig, semmi. De ha veszít, akkor a tét az, a főpolgármester bizonyítani tudja-e, hogy lehet élhető Budapestet működtetni kormányzati ellenszélben. Ehhez nem árt némi városvezetési tapasztalat – jól kérdezni nem elég.
Ha aztán a választáson Puzsér Róbert és a liberális Sermer Ádám is elindul, azzal még tovább nő Tarlós – és vele Orbán – győzelmi esélye. Az ellenzék az utolsó utáni esélyét készül eljátszani.
Szerző
Nagy B. György

Üzenet

Aligha kérdéses, a hatalom jelenlegi birtokosai mindig tanulmányozzák nagy elődeik tevékenységét és műveit. Miközben Kövér László házelnök vezérletével minden adandó alkalommal elhatárolódnak a leszerepelt kommunista rendszertől és – állítólagos – mai követőitől, azért átveszik, ami számukra hasznos. Hetven éve jelent meg például egy Rákosi Mátyás nevével fémjelzett könyv, Tiéd az ország, magadnak építed címmel. E megállapítást teljesen magukénak érzik. A legfrissebb bizonyíték rá a médiatörvény tervezett módosítása. 
Az imént idézett jelszó szellemében az is szép, hogy a jogszabályok szövegébe – legalábbis egyelőre – nem írták bele, miszerint a rendszer hű szolgálói azt csinálnak, amit akarnak. A vezérelv mindenesetre ez. Felmerülhet persze, miért jó az pártunknak és kormányunknak, ha több bulváros tartalmat engednek a híradókba, vagy nem tiltják annyira szigorúan „a kiskorúak fizikai, szellemi vagy erkölcsi fejlődésének súlyos károsítására" alkalmas tartalmakat. Láthatóan ezek csak apróságok, bármennyire fontos változtatások is. 
A lényeg ugyanis az, hogy a módosítások életbe lépése nyomán már nem lesz kötelező reggel hírműsort adni, az esti híradók hossza pedig legalább 20, de legfeljebb 45 perc lehet. Ez persze azokra az adókra vonatkozik, amelyek sokrétű programmal szolgálnak, s ebben – sok egyéb mellett – híradások is szerepelnek. Az M1, azaz a már nyomaiban sem közszolgálati tévé hírfolyama az más, akárcsak a Hír TV-é. ŐK egész nap híreket adnak, s megbízható kezekben vannak. Még csak véletlenül sem fordulhat elő, hogy ellenőrizetlen, vagy a hatalommal szemben ellenséges tartalmak jelenjenek meg bennük. Így a közönség éjjel-nappal élvezheti a kormányzati propagandát. 
A többiek meg csináljanak, amit akarnak, a fontos, hogy a hatalom üzenete célba érjen. Vagyis: övék a média, maguknak építik.
Frissítve: 2019.06.07. 09:05

Valami bűzlik

A dániai választás legfőbb konklúziója nem az, hogy – szoft-bevándorlásellenes programmal – győztek a szociáldemokraták, hanem inkább az, hogy a hardcore migránsrettegő irányzatot képviselő populisták támogatottsága összeomlott. A voksolás sokkal inkább szólt az úgynevezett baloldali értékekről, a foszladozó skandináv jóléti állam feltámasztásának igényéről, mint a migrációhoz való viszonyról.
Amúgy – és erről Magyarországon valamiért sosem esik szó – nem számít különlegesnek, ha egy baloldali párt ellenzi a bevándorlást. A más kultúrájú népesség tömeges importja kifejezetten jobboldali projekt volt Európában, és amikor az 50-es, 60-as években milliószámra érkeztek először a vendégmunkások, majd a családtagjaik, és megkezdődött az eleinte ideiglenesnek mondott munkaerő meg az oldalbordák/leszármazottak letelepítése, a szocdemek és a szakszervezetek tiltakoztak ellene, mivel pontosan látták, hogy az alapvető cél a bérek le- és a munkajogok visszaszorítása. A nagytőke (történelmileg az ő politikai képviseletük a jobboldal) mesteri húzása volt, hogy az olcsó munkások behozatalát átcsomagolták és humanitárius köntösbe bújtatták – akit érdekel, a PR-műveletnek igen gazdag a német és angol nyelvű szakirodalma -, onnantól ugyanis ellehetetlenült a kenyérharc-szempontú megközelítés.
Mindezt azért érdemes most fölidézni, mert könnyű a dániai fejleményeket abba az értelmezési keretbe helyezni, hogy lám, tud győzni a baloldal, ha megérti az idők szavát, és végre hajlandó az igazi veszély (t. i. a bevándorlók) ellen küzdeni. Csak épp ennek a narratívának nem sok köze van a valósághoz. Dániában most balra lendült az inga, még akkor is, ha a szociáldemokrata párt netán kisebbségi kormányzásra kényszerül. (Ami szintén nem szokatlan: a dánoknál a világháború óta jellemzően kisebbségi kabinetek és sokszínű koalíciók váltakoznak.) 
Ha van a történetnek „migrációs” tanulsága, akkor az csupán annyi: a hanyatló nyugaton simán megbukik, akinek nincs más mondanivalója a világról, mint hogy féljünk az idegenektől.