Hongkong;Hongkongi tüntetések;

2019-06-09 21:13:17

Tízezrek tüntettek Hongkongban – Többen a kormányzó lemondását követelték

Egy törvényjavaslat miatt vonultak utcára az emberek, amely lehetővé tenné, hogy Hongkong kiadjon szökevényeket Kínának.

Tízezrek vonultak vasárnap Hongkong utcáira az ellen a törvényjavaslat ellen tüntetni, amely lehetővé tenné, hogy Hongkong kiadjon szökevényeket Kínának. A javaslat ellenzői megkérdőjelezik a kínai bírósági rendszer tisztességét és átláthatóságát.   

A békésen tüntető tömegből kivált egy több százfős csoport, amely összecsapott a biztonsági erőkkel a parlament épületénél. Az aktivisták megrohamozták a rendőrségi sorfalat, hogy bejuthassanak a helyi törvényhozás épületébe, de a rendvédelmi szervek - figyelmeztetést követően - paprikasprével és ellenrohammal válaszoltak. 

A hongkongi rendőri vezetők korábban önmérsékletre szólították fel a tömeget - jelentette a kormány által finanszírozott RTHK hongkongi műsorszolgáltató. A rendőrség több mint kétezer tisztet mozgósított a megmozdulás miatt. A szervezők reményei szerint több mint 500 ezren vesznek részt az eseményen. Legutóbb 2003-ban gyűlt össze ennyi ember a szigorúbb nemzetbiztonsági törvényekre vonatkozó javaslat ellen tiltakozva. A tervezetet végül elvetették.

A hírügynökség szerint hasonló tiltakozásokat terveztek 25 másik városban világszerte, köztük Londonban, Sydneyben, New Yorkban és Chicagóban.  A törvénytervezetről szerdán kezdenek el vitázni a hongkongi törvényhozásban. Ha a javaslatot megszavazzák, Hongkong kiadhat szökevényeket Kínának, Tajvannak és Makaónak is, amelyekkel eddig nem volt kiadatási egyezménye. A város kormányzójának a kiadatási kérelem beérkezésekor jogában állna előterjeszteni egy elfogatási indítványt, amelyről bíróság határozna.

Ettől a változástól sokan azért tartanak, mert úgy gondolják, hogy Peking a politikai aktivisták ellehetetlenítésének eszközeként használhatja a kiadatási lehetőséget.

Hongkongi tisztségviselők szerint azonban senkit sem adnak ki, ha politikai vagy vallási üldözés, kínzás vagy halálbüntetés fenyegeti. A javaslat miatti aggodalmakat fokozták azok a szombati hírek, amelyek szerint a főbíró megrótta a felsőbíróság egyik bíráját, mert az aláírása feltűnt a tervezet elleni egyik nyilvános petícióban.

A törvénytervezet ellenzői már többször utcára vonultak, április végén több ezer ember demonstrált Hongkongban a javaslat elvetését követelve. A hétmillió lakosú, különleges közigazgatási státuszt élvező város az „egy ország, két rendszer”  elv alapján autonómiát élvez azóta, hogy 1997-ben a brit gyarmati uralom alól visszakerült Kínához.