Kálmán Olga bronzba öntve

Lesz-e valaha szobra Budapesten Kálmán Olgának? Avagy, lesz-e valaha újra vőlegénye Budapestnek? Vagy vőleánya? (Csak hogy ilyen neológusosan fejezzem ki magamat ebben a mai, budapesti előválasztási giccsparádéban.) 
Mert ilyenkor pl. arra az ifjú aszódi báróra gondolhatunk, aki mellesleg huszárkapitány is volt a szabadságharcban és húszévesen hetente kétszer átlovagolt reggelente Gödöllőre kenyeres pajtásához (vagy a húgához?), majd a Fővárosi Közmunkák Tanácsa alelnökeként irányította a főváros mai arculatának kialakítását, és a Nemzeti Színház intendánsaként szerzett majdnem akkora hírnevet, mint amit élesre vasalt kockás (pepita) pantallonjai hoztak neki. Mindenesetre szobrot érdemelt ki Budapesten, aminek érdemét soha senki nem vitatta.
Vagy eszünkbe juthat ilyenkor az a Rottenbiller Lipót is, aki a magyar szabadság leglelkesítőbb napjaiban állt a város és a forradalmi ifjúság élén. De ki legyen Ráth Károly, Kammermayer Károly és Bárczy István városvezetési értékteremtéseinek (és szobrainak) mai, hiteles utódja? Nos, erre várnának választ azok a budapesti választópolgárok, akik most csak kapkodják a fejüket.
Látnak-e vajon akkora értékteremtési erőt és kapacitást a jóhiszemű és nem elfacsart agyú budapesti népek - mondjuk – Tarlós Istvánban, ami hihetővé tenné számukra azt a visszavonhatatlan döntéshozatali elhatározást, amivel ezt a nevet választanák ősszel? Ami egyúttal súlyos bizalmi befektetést is jelent a főváros jövőjére nézve. De ugyanez a kérdés vonatkozik Karácsony Gergelyre és Kerpel-Fronius Gáborra is. Bármennyire felépítettek és média-forgalmazottak is, mégiscsak valamiképp politikailag vannak ők is meghatározva, nem pedig hosszú távú értékteremtési és értékvállalási szempontból. Látható-e, érzékelhető-e a hosszú távú értékteremtés szolgálatának ereje és elszántsága pl. Kálmán Olgában? Tudnak-e választani a budapesti polgárok annak alapján, amit ma látnak, hallanak, ismernek ezekről a jelöltekről? 
Az budapesti előválasztási médiaparádé körtánca folytatódik. Valószínűleg újabb és újabb hökkeneteknek leszünk kitéve a következő hetekben. Minden meglepetésre fel lehet készülve a budapesti választópolgár. Egy kérdés azonban nyitva marad: lesz-e valaha szobra Budapesten…
Szerző
Kuthi Csaba

A prágai példa nyomában

Prágában Babis miniszterelnök ellen mintegy 130 ezer ember ment tüntetni a Vencel térre. Tény, hogy a magyar és a cseh polgárosodás több ok miatt is másképpen zajlott és zajlik, mégis felteszem a kérdést: ma Budapesten létezhet olyan belpolitikai esemény, amely miatt az ellenzék hasonló súlyú tiltakozást lenne képes megszervezni? Aligha. 
Ezért - nyilván a NER-el nem azonos módon és mértékben -, de az ellenzéki oldal szereplői is felelősek. Felelősek, mert nem tesznek meg mindent annak érdekében, hogy valódi koncepció felmutatásával a hitelességüket jelentősen javítsák. Sajnos megelégszenek az egymással szemben elért kisebb-nagyobb, átmeneti vagy tartós javulgatásokkal, amelyek nem növelik meg a demokratikus ellenzék együttes szavazóbázisát.
Most pedig újabb víziót készülnek lerombolni Budapesten, végképp szembe menve korábbi ígéreteikkel a transzparens jelöltállításról, a civilszervezetek bevonásának szükségességéről, a döntési mechanizmus demokratikusabbá tételéről. Konszenzus alakult ki az előválasztások szükségességéről minél több választási szinten. A remélt előnyök és az elvárások a következők: 1. a választók bevonása a jelöltállítás egész folyamatába, 2. a kiválasztás ne a szűk pártvezetések - no pláne ne egy személynek - a döntése legyen, 3. általában a civil szervezeteknek, és ezen belül a szakmai érdekképviseleteknek is legyen jelöltállítási lehetőségük, 4.a széles bázison történő előválasztások segíthetik az ellenzék egységesebb fellépését, szimpatizánsainak és potenciális szavazóinak gyarapítását, és ez a mód megcáfolhatná a „füstös szobákról” felröppenő találgatásokat.
Voltak azonban, akik azt hangoztatták, hogy az egész csak figyelemelterelés, mert „jelenleg nincs versenyképes vezető, politikai irány és fontos témák a politika ellenzéki oldalán, amellyel és akikkel nap mint nap a nyilvánosság elé lehetne büszkén lépni.” Ebben a pillanatban Budapesten ez sajnos igazolódni látszik.
Azzal, hogy a Momentum jelölést tett a főpolgármesteri előválasztásra, legalább ezen a szinten valódi verseny lett. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy a Demokratikus Koalíció azonnal bejelentkezett a versenybe, új értelmezést adva a korábbi vezetői nyilatkozatoknak. Így ezért a jelöltségért valódi és izgalmas versengés lesz. Viszont Budapesten a Fővárosi Önkormányzat mellett további 23 kerületi önkormányzat is van. Ráadásul a Fővárosi Közgyűlésnek a főpolgármester mellett a 23 kerületi polgármester is tagja, plusz a kompenzációs listákról bejutó mindössze 9 fő. Egyértelmű, mennyire felértékelődött ezzel a polgármesterek szerepe.
Áprilisban már lényegében kihirdették négy párt egymás közötti megállapodását a polgármester jelöltekről. És ez nem jó így, kedves ellenzéki pártok! (Kivéve természetesen a regnáló polgármesterek közös újrajelölését.) A nyugatias politizálásról, a döntéshozatalok demokratizálásáról, a pártpolitikusok mellett lehetőségeket kapó civilekről nem elég beszélni, hanem meg is kell valósítani! Az előválasztások teljes fővárosi rendszere az eddig megismert pártközi megállapodással csak egy szép idea marad, a fővárosi önkormányzatok legtöbbjében a személyek kiválasztásában ismét csak a pártpolitikai szempontok fognak érvényesülni.
Az abszurd jelölésekkel teli, végtelenül visszás, a civil szervezetek, szakmai szerveztek, választópolgárok véleménye nélkül kialakított „kvótarendszer” a maga „ejtőernyőseivel” nem egyetlen párt elszigetelt belügye. Az „egy álljon szemben eggyel” elv azt jelenti, hogy minden jelölő szervezet felelős minden közös jelöltért, akár tetszik, akár nem! Ezt a felelősséget nem lehet elkenni azzal, hogy minden párt maga felel a saját jelöléséért, mert ez így nem valódi együttműködésen alapuló közös jelölés, hanem csak „kvótarendszer”. A mostani megállapodás így nem teljesítheti a tavaly megcsillantott ígéreteket az előválasztás széleskörű rendszeréről. Amennyiben mégis így maradnak , akkor nem fogják csökkenteni a pártelitek létező hitelességi deficitjét. Az így létrejövő testületekben pedig a káros és már most is túlzott mértékű pártpolitizálás és az esetleges morális kérdőjelek tovább növelhetik azt a passzív beletörődést, amelyek csak a NER-t erősítik.
Az előttünk álló választás nemcsak arra ad lehetőséget, hogy a pártok a NER-rel szemben újabb eszközöket biztosító hídfőállásokat foglaljanak el. Van ennél sokkal nagyobb ívű feladat is. Az, hogy legalább az új, a jelenlegi ellenzék által irányított önkormányzatokban legyen valóban vezérlő elv a rendszerváltáskori „autonómia, szabadság, polgárközelség”. Ennek első és fundamentális feladata a valóban demokratikus, morálisan támadhatatlan és nemcsak pártpolitikai szempontokat tükröző személyes jelölés bevezetése, mert enélkül az ígéretek könnyen üres szólamok maradnak. Ehhez az a bátorság kell, hogy akár az eddigi egyeztetések folytatásával kinyissák a lehetőséget a korrekciókra, tartalmi és személyi kérdésekben egyaránt.
Nem megfelelő az a pártok közötti megállapodás, amelyben a főpolgármesteri tisztséghez szükséges előválasztás - bármennyi résztvevővel is - csak arra jó, hogy paravánként takarja el még a minimális közös programot is nélkülöző fővárosi „kvóták” leosztását. A jelenlegieknél sokkal nagyobb interaktivitás szükséges a pártok és a civil szervezetek, a választópolgárok között ahhoz, hogy a közeli jövőben Budapesten is 130 ezer ember kövessen hiteles közéleti szereplőket, a NER, az Akadémia autonómiájának durva megcsonkítása, az alternatív színházak ellehetetlenítése, a Petőfi Irodalmi Múzeum vezetőjének monopolisztikus tervei vagy az 56-os Intézetnek a Veritasszal történő összevonása ellen, és hogy valóban „a budapestieké lehessen Budapest”. Az ehhez szükséges aprómunkát már a fővárosi választásra történő jelölések véglegesítése során meg kell kezdeni.

Trump Orbán után

Egy hónappal ezelőtt találkozott a Fehér Házban Donald Trump Orbán Viktorral. Arról akarok írni, hogy ennek a találkozónak a két ország számára semmiféle gyakorlati eredménye vagy következménye egyelőre nincs. Ám mielőtt részletezném a kudarcot és okait, hadd említsek két lényeges tényezőt. Az egyik az, hogy Orbánnak jól jött ez a találkozó. Mivel az Európai Unió konzervatívjai idén megkérdőjelezik a Fidesz tagságát és valószínűleg a Budapestre átutalt csekk összegét is, Orbán – az amerikai nagykövet segítségével - kieszközlött egy washingtoni meghívást, s ezzel megpróbálta elterelni a figyelmet az új brüsszeli helyzetről. Ha igért valamit a meghívásért, nem lehet tudni mit. A másik említendő tényező a decentralizált amerikai politika, amely különbözik az európai parlamenti rendszerek struktúrájától. Az elnök bizony nem az egyetlen fontos faktor itt. A költségvetésről például javaslatai számítanak, de a képviselők döntenek. Érdekesség: Orbán látogatása felszínre hozta azt a sok felgyülemlett kritikát a kongresszusban és a sajtóban is, ami az Orbánról alkotott amerikai megítélést az utóbbi két évtizedben jellemezte. Ezért van az, hogy a Trump-Orbán találkozó nem a javuló kapcsolatok kezdetét, hanem a végét jelezheti. Érdemes észrevenni a kongresszusi tiltakozások özönét a találkozó előtt, majd azóta is. A tiltakozók között sok a republikánus, a kritikus sajtó sem egyszerűen „baloldali” vagy „elfogult” vagy „nem tud magyarul”, ahogy ezt a kormány propagandistái állítják. Az amerikai képviselőház külügyi bizottsága az elmúlt héten csaknem 150 oldalon taglalta a Külügy jövőévi költségvetését, s Közép- és Kelet-Európáról szólva konkrét javaslatokat tett az orosz befolyás csökkentésére és a demokrácia támogatására. Még a Trump-kormány is kifogásolja: egy hónap elmúlt anélkül, hogy az állítólag roppant elfoglalt magyar parlament ratifikálta volna azt a védelmi szerződést (DCA), amit többéves késéssel már hónapokkal ezelőtt végül is aláírt. Mintha egy parlamenti szavazatot Orbán nem tudott volna elintézni egy telefonnal… A magyar kormány továbbra is szabotálja a NATO-Ukrajna tárgyalásokat. Az ország energia-elkötelezettsége Moszkvával – és szövetsége Vlagyimir Putyinnal, az orosz diktátorral – még a Fehér Háznak sem tetszik. Trumpot és lojális követőit ugyan nem nagyon érdekli a magyar demokrácia sorsa, de a kongresszusi tiltakozások és a sajtóban megjelenő kritikák zöme egyre többet foglalkozik az államhatalom térhódításával. A Magyar Tudományos Akadémia hatásköre máris szűkebb, mint a Kádár-rendszer végefelé, a magas színvonalú 56-os Intézet önállóságát vita nélkül szüntették meg, és a kitűnő Central European Universityt új „törvényekre” hivatkozva üldözték ki az országból. Vasárnap egy szupermarketben összefutottam a külügyminisztérium egyik Európával foglalkozó szakemberével. Ezt kérdezte: „Mondd, ezek a magyarok azt hiszik, hogy mi vakok vagyunk vagy hülyék?” „Inkább azt hiszik, hogy ők mindenkit át tudnak rázni,” válaszoltam. „Kisokosok”, tettem hozzá, de ez a kedves magyar szó angolul jóval durvább. 
Szerző
Charles Gati