A prágai példa nyomában

Prágában Babis miniszterelnök ellen mintegy 130 ezer ember ment tüntetni a Vencel térre. Tény, hogy a magyar és a cseh polgárosodás több ok miatt is másképpen zajlott és zajlik, mégis felteszem a kérdést: ma Budapesten létezhet olyan belpolitikai esemény, amely miatt az ellenzék hasonló súlyú tiltakozást lenne képes megszervezni? Aligha. 
Ezért - nyilván a NER-el nem azonos módon és mértékben -, de az ellenzéki oldal szereplői is felelősek. Felelősek, mert nem tesznek meg mindent annak érdekében, hogy valódi koncepció felmutatásával a hitelességüket jelentősen javítsák. Sajnos megelégszenek az egymással szemben elért kisebb-nagyobb, átmeneti vagy tartós javulgatásokkal, amelyek nem növelik meg a demokratikus ellenzék együttes szavazóbázisát.
Most pedig újabb víziót készülnek lerombolni Budapesten, végképp szembe menve korábbi ígéreteikkel a transzparens jelöltállításról, a civilszervezetek bevonásának szükségességéről, a döntési mechanizmus demokratikusabbá tételéről. Konszenzus alakult ki az előválasztások szükségességéről minél több választási szinten. A remélt előnyök és az elvárások a következők: 1. a választók bevonása a jelöltállítás egész folyamatába, 2. a kiválasztás ne a szűk pártvezetések - no pláne ne egy személynek - a döntése legyen, 3. általában a civil szervezeteknek, és ezen belül a szakmai érdekképviseleteknek is legyen jelöltállítási lehetőségük, 4.a széles bázison történő előválasztások segíthetik az ellenzék egységesebb fellépését, szimpatizánsainak és potenciális szavazóinak gyarapítását, és ez a mód megcáfolhatná a „füstös szobákról” felröppenő találgatásokat.
Voltak azonban, akik azt hangoztatták, hogy az egész csak figyelemelterelés, mert „jelenleg nincs versenyképes vezető, politikai irány és fontos témák a politika ellenzéki oldalán, amellyel és akikkel nap mint nap a nyilvánosság elé lehetne büszkén lépni.” Ebben a pillanatban Budapesten ez sajnos igazolódni látszik.
Azzal, hogy a Momentum jelölést tett a főpolgármesteri előválasztásra, legalább ezen a szinten valódi verseny lett. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy a Demokratikus Koalíció azonnal bejelentkezett a versenybe, új értelmezést adva a korábbi vezetői nyilatkozatoknak. Így ezért a jelöltségért valódi és izgalmas versengés lesz. Viszont Budapesten a Fővárosi Önkormányzat mellett további 23 kerületi önkormányzat is van. Ráadásul a Fővárosi Közgyűlésnek a főpolgármester mellett a 23 kerületi polgármester is tagja, plusz a kompenzációs listákról bejutó mindössze 9 fő. Egyértelmű, mennyire felértékelődött ezzel a polgármesterek szerepe.
Áprilisban már lényegében kihirdették négy párt egymás közötti megállapodását a polgármester jelöltekről. És ez nem jó így, kedves ellenzéki pártok! (Kivéve természetesen a regnáló polgármesterek közös újrajelölését.) A nyugatias politizálásról, a döntéshozatalok demokratizálásáról, a pártpolitikusok mellett lehetőségeket kapó civilekről nem elég beszélni, hanem meg is kell valósítani! Az előválasztások teljes fővárosi rendszere az eddig megismert pártközi megállapodással csak egy szép idea marad, a fővárosi önkormányzatok legtöbbjében a személyek kiválasztásában ismét csak a pártpolitikai szempontok fognak érvényesülni.
Az abszurd jelölésekkel teli, végtelenül visszás, a civil szervezetek, szakmai szerveztek, választópolgárok véleménye nélkül kialakított „kvótarendszer” a maga „ejtőernyőseivel” nem egyetlen párt elszigetelt belügye. Az „egy álljon szemben eggyel” elv azt jelenti, hogy minden jelölő szervezet felelős minden közös jelöltért, akár tetszik, akár nem! Ezt a felelősséget nem lehet elkenni azzal, hogy minden párt maga felel a saját jelöléséért, mert ez így nem valódi együttműködésen alapuló közös jelölés, hanem csak „kvótarendszer”. A mostani megállapodás így nem teljesítheti a tavaly megcsillantott ígéreteket az előválasztás széleskörű rendszeréről. Amennyiben mégis így maradnak , akkor nem fogják csökkenteni a pártelitek létező hitelességi deficitjét. Az így létrejövő testületekben pedig a káros és már most is túlzott mértékű pártpolitizálás és az esetleges morális kérdőjelek tovább növelhetik azt a passzív beletörődést, amelyek csak a NER-t erősítik.
Az előttünk álló választás nemcsak arra ad lehetőséget, hogy a pártok a NER-rel szemben újabb eszközöket biztosító hídfőállásokat foglaljanak el. Van ennél sokkal nagyobb ívű feladat is. Az, hogy legalább az új, a jelenlegi ellenzék által irányított önkormányzatokban legyen valóban vezérlő elv a rendszerváltáskori „autonómia, szabadság, polgárközelség”. Ennek első és fundamentális feladata a valóban demokratikus, morálisan támadhatatlan és nemcsak pártpolitikai szempontokat tükröző személyes jelölés bevezetése, mert enélkül az ígéretek könnyen üres szólamok maradnak. Ehhez az a bátorság kell, hogy akár az eddigi egyeztetések folytatásával kinyissák a lehetőséget a korrekciókra, tartalmi és személyi kérdésekben egyaránt.
Nem megfelelő az a pártok közötti megállapodás, amelyben a főpolgármesteri tisztséghez szükséges előválasztás - bármennyi résztvevővel is - csak arra jó, hogy paravánként takarja el még a minimális közös programot is nélkülöző fővárosi „kvóták” leosztását. A jelenlegieknél sokkal nagyobb interaktivitás szükséges a pártok és a civil szervezetek, a választópolgárok között ahhoz, hogy a közeli jövőben Budapesten is 130 ezer ember kövessen hiteles közéleti szereplőket, a NER, az Akadémia autonómiájának durva megcsonkítása, az alternatív színházak ellehetetlenítése, a Petőfi Irodalmi Múzeum vezetőjének monopolisztikus tervei vagy az 56-os Intézetnek a Veritasszal történő összevonása ellen, és hogy valóban „a budapestieké lehessen Budapest”. Az ehhez szükséges aprómunkát már a fővárosi választásra történő jelölések véglegesítése során meg kell kezdeni.

Trump Orbán után

Egy hónappal ezelőtt találkozott a Fehér Házban Donald Trump Orbán Viktorral. Arról akarok írni, hogy ennek a találkozónak a két ország számára semmiféle gyakorlati eredménye vagy következménye egyelőre nincs. Ám mielőtt részletezném a kudarcot és okait, hadd említsek két lényeges tényezőt. Az egyik az, hogy Orbánnak jól jött ez a találkozó. Mivel az Európai Unió konzervatívjai idén megkérdőjelezik a Fidesz tagságát és valószínűleg a Budapestre átutalt csekk összegét is, Orbán – az amerikai nagykövet segítségével - kieszközlött egy washingtoni meghívást, s ezzel megpróbálta elterelni a figyelmet az új brüsszeli helyzetről. Ha igért valamit a meghívásért, nem lehet tudni mit. A másik említendő tényező a decentralizált amerikai politika, amely különbözik az európai parlamenti rendszerek struktúrájától. Az elnök bizony nem az egyetlen fontos faktor itt. A költségvetésről például javaslatai számítanak, de a képviselők döntenek. Érdekesség: Orbán látogatása felszínre hozta azt a sok felgyülemlett kritikát a kongresszusban és a sajtóban is, ami az Orbánról alkotott amerikai megítélést az utóbbi két évtizedben jellemezte. Ezért van az, hogy a Trump-Orbán találkozó nem a javuló kapcsolatok kezdetét, hanem a végét jelezheti. Érdemes észrevenni a kongresszusi tiltakozások özönét a találkozó előtt, majd azóta is. A tiltakozók között sok a republikánus, a kritikus sajtó sem egyszerűen „baloldali” vagy „elfogult” vagy „nem tud magyarul”, ahogy ezt a kormány propagandistái állítják. Az amerikai képviselőház külügyi bizottsága az elmúlt héten csaknem 150 oldalon taglalta a Külügy jövőévi költségvetését, s Közép- és Kelet-Európáról szólva konkrét javaslatokat tett az orosz befolyás csökkentésére és a demokrácia támogatására. Még a Trump-kormány is kifogásolja: egy hónap elmúlt anélkül, hogy az állítólag roppant elfoglalt magyar parlament ratifikálta volna azt a védelmi szerződést (DCA), amit többéves késéssel már hónapokkal ezelőtt végül is aláírt. Mintha egy parlamenti szavazatot Orbán nem tudott volna elintézni egy telefonnal… A magyar kormány továbbra is szabotálja a NATO-Ukrajna tárgyalásokat. Az ország energia-elkötelezettsége Moszkvával – és szövetsége Vlagyimir Putyinnal, az orosz diktátorral – még a Fehér Háznak sem tetszik. Trumpot és lojális követőit ugyan nem nagyon érdekli a magyar demokrácia sorsa, de a kongresszusi tiltakozások és a sajtóban megjelenő kritikák zöme egyre többet foglalkozik az államhatalom térhódításával. A Magyar Tudományos Akadémia hatásköre máris szűkebb, mint a Kádár-rendszer végefelé, a magas színvonalú 56-os Intézet önállóságát vita nélkül szüntették meg, és a kitűnő Central European Universityt új „törvényekre” hivatkozva üldözték ki az országból. Vasárnap egy szupermarketben összefutottam a külügyminisztérium egyik Európával foglalkozó szakemberével. Ezt kérdezte: „Mondd, ezek a magyarok azt hiszik, hogy mi vakok vagyunk vagy hülyék?” „Inkább azt hiszik, hogy ők mindenkit át tudnak rázni,” válaszoltam. „Kisokosok”, tettem hozzá, de ez a kedves magyar szó angolul jóval durvább. 
Szerző
Charles Gati

Túllihegés

Nem újdonság, mégis megszokhatatlan, amikor médiaeseményt csinálnak egy tragédiából. Most a Dunán elsüllyesztett kishajóval és szerencsétlen áldozataival történt meg ez. A szenzációt – mert egy ilyen baleset sajnos az – tálalták, aztán pedig sokáig igyekeztek fenntartani. Az egész a Hableány tegnapi kiemelésével ért el a csúcsra. A tévék – felhasználva és megtanulva az összes rossz példát – egymással versengve számoltak be az eseményekről. Mivel azonban hír alig volt benne, látnivaló sem sok, hát kitöltötték a műsoridőt. Stúdióban ülő és a helyszínen lévő médiamunkások csűrték-csavarták a szót, felidézték a majdnem két hét nyilatkozatait és eseményeit, bár valódi mondandójuk alig akadt. Közben hősköltemények születtek. Szeretett vezérünk ismert és állandó intencióinak szellemében a magyar néző megtudhatta, hogy a magyar emberek újabb csatát nyertek. Őket ugyanis nem lehet legyőzni, akkor sem, ha a természet erői és megannyi ellenség össze is fog ellenük. A kishajó kiemelésében résztvevő szakemberek, a búvárok és mindenki más is köszönetet, meg dicséretet érdemel áldozatos munkájáért. De tevékenységüknek semmi köze sem a politikához, sem a propagandához. Megmutatták – mert sajnos lehetőségük nyílt rá –, hogy jól értenek a szakmájukhoz. Itt azonban vége is a történetnek. Nem hősök, hanem jól képzett emberek. Nem esküdött össze semmilyen hatalom Magyarország – ráadásul még Dél-Korea – ellen sem. Tragédia történt, s igazi okait mielőbb fel kell tárni, nemcsak azért, mert a világ ezt várja a magyaroktól, hanem azért is, hogy soha ne ismétlődhessen meg. A kommunikációs paneleket meg jobb lenne elfelejteni. A tényszerű beszámoló – bár közhely, de – mindennél többet ér. Szükségtelen Nagy Magyar Győzelemről beszélni ott, ahol halottak és – enyhén szólva – rendezetlen helyzetek vannak. A túllihegés nem old meg semmit.