Nem újdonság, mégis megszokhatatlan, amikor médiaeseményt csinálnak egy tragédiából. Most a Dunán elsüllyesztett kishajóval és szerencsétlen áldozataival történt meg ez. A szenzációt – mert egy ilyen baleset sajnos az – tálalták, aztán pedig sokáig igyekeztek fenntartani. Az egész a Hableány tegnapi kiemelésével ért el a csúcsra. A tévék – felhasználva és megtanulva az összes rossz példát – egymással versengve számoltak be az eseményekről. Mivel azonban hír alig volt benne, látnivaló sem sok, hát kitöltötték a műsoridőt. Stúdióban ülő és a helyszínen lévő médiamunkások csűrték-csavarták a szót, felidézték a majdnem két hét nyilatkozatait és eseményeit, bár valódi mondandójuk alig akadt.
Közben hősköltemények születtek. Szeretett vezérünk ismert és állandó intencióinak szellemében a magyar néző megtudhatta, hogy a magyar emberek újabb csatát nyertek. Őket ugyanis nem lehet legyőzni, akkor sem, ha a természet erői és megannyi ellenség össze is fog ellenük. A kishajó kiemelésében résztvevő szakemberek, a búvárok és mindenki más is köszönetet, meg dicséretet érdemel áldozatos munkájáért. De tevékenységüknek semmi köze sem a politikához, sem a propagandához. Megmutatták – mert sajnos lehetőségük nyílt rá –, hogy jól értenek a szakmájukhoz. Itt azonban vége is a történetnek. Nem hősök, hanem jól képzett emberek. Nem esküdött össze semmilyen hatalom Magyarország – ráadásul még Dél-Korea – ellen sem. Tragédia történt, s igazi okait mielőbb fel kell tárni, nemcsak azért, mert a világ ezt várja a magyaroktól, hanem azért is, hogy soha ne ismétlődhessen meg.
A kommunikációs paneleket meg jobb lenne elfelejteni. A tényszerű beszámoló – bár közhely, de – mindennél többet ér. Szükségtelen Nagy Magyar Győzelemről beszélni ott, ahol halottak és – enyhén szólva – rendezetlen helyzetek vannak.
A túllihegés nem old meg semmit.