A magyar bankrendszer súlyos tévedése volt a svájci frank hitel

A Lehman Brothers 2008 őszi összeomlását követő pénzügyi cunami csaknem elsodorta Magyarországot, miután eladósodottságunk túlzott volt. A devizahitelezés társadalmi válságot eredményezett, amelynek korántsem elhanyagolható utóhatásaitól napjainkban is családok százezrei szenvednek. A tornádó oldalszele címmel megjelent könyvében erről a Magyar Nemzeti Bank (MNB) számára akkor megoldhatatlannak tűnő feladatról írt Király Júlia közgazdászprofesszor, aki 2007 és 2013 között a jegybank pénzügyi stabilitásért felelős alelnöke, a Monetáris Tanács tagja volt.

- A gazdasági összeomlást Magyarországon 2008-ban sikerült megállítani. De hogyan?

- Ha csak a pénzügyi hátterét nézzük, akkor a Nemzetközi Valutaalap (IMF) és az Európai Unió nagymértékű hitelével, de magát a válságot a 2009-ben felállt Bajnai Gordon vezette kormány, és a helyzetet - a szakemberek szerint is - példaszerűen kezelő MNB jóvoltából sikerült megfordítani. 2010-ben - kormányváltást megelőzően - az ország már növekedési pályára állt, újra visszatért a nemzetközi állampapírpiacra, stabil volt a költségvetés helyzete. Akkor - érdemes erre is emlékeztetni -, a deviza-lakáshitelek bukási aránya 5 százalék alatti volt, a forint árfolyama pedig 265-270 forint körül ingadozott az euróhoz képest.

- Majd megkezdődött a NER korszaka...

- ... amelynek gazdaságpolitikája révén 2011 végére, 2012 elejére az országot egy újabb, a 2008-asnál is súlyosabb pénzügyi válságba manőverezték. Az országot 2011 novemberében leminősítették, befektetésre nem ajánlott kategóriába sorolták, és 2012-ben, ellentétben a környező országokkal Magyarország újra recessziót élt át. Ezeket a tényeket újabban szeretik kifelejteni az átírt történelemből. 2010 májusában mint egy pozitív, sikeres válságkezelő országra nézett Magyarországra a világ. Ezt követően sikerült újra visszaküzdenünk magunkat a mélypontra, ahonnan csak a környező országoknál sokkal lassabban jöttünk ki. Az elmúlt 2-3 évben mondhatjuk csak – elsősorban az uniós forrásoknak köszönhetően – hogy stabilan nő a gazdaság.

- Térjünk vissza a válság előtti időszakra. Sokan vitatják, még szakmai körökben is, hogy egyáltalán szükség volt-e devizahitelezésre.

- A devizahitelezésre nem „szükség volt”, ez nem egy gazdaságpolitikai döntés volt, hanem egy adottság. Magyarország 2001-ben az uniós csatlakozás miatt liberalizálta a devizaműveleteket, azaz lehetővé tette a szabad tőkeáramlást. Ettől a pillanattól kezdve szabadon lehetett devizát az országhatáron keresztül mozgatni, forintkártyával külföldön fizetni, devizahitelt felvenni. A kétezres évek elején a nemzetközi piacokon nagyon alacsonyak voltak a kamatok, míg a kormány túlköltekezése miatt az MNB rákényszerült arra, hogy a magas kamatokkal megfékezze az infláció elszabadulását. A kialakult kamatkülönbözet kedvezett az olcsóbb devizahiteleknek. Másrészt a támogatott forinthitelek olyan mértékben terhelték a költségvetést, hogy fokozatosan, 2003 végére ki kellett vezetni ezeket. Ez a két jelenség együtt játszott szerepet a devizahitelezés felfutásában. Arról sem szabad megfeledkezni, hogy 2000-2005-ben mindenki úgy gondolta, hogy hónapokon, éveken belül csatlakozunk az eurózónához. Többször volt céldátum is kitűzve... Vagyis szükségszerűen alakult ki a devizahitelezés. Ami a szomorú, hogy nem szükségszerűen alakult ki a svájci frank hitelezés. Ez valóban a magyar bankrendszer súlyos tévedése volt. Egy-két fillérért, bocsánat, néhány ezer forinttal alacsonyabb törlesztőrészletért kezdtek el svájci frank hitelt kínálni az euró hitel mellett, ami utólag egy súlyos, megbocsáthatatlan hibának bizonyult. Akárcsak az OTP Bank által bevezetett világhitel, amelyet akár jenben is fel lehetett venni. Az OTP Bank elnök-vezérigazgatója a pénzintézet 2008-as közgyűlésen megemlítette, hogy a MNB már egy éve akadékoskodik az általuk bevezetett, ügyfeleik által kedvelt stabil, kiszámítható, kiváló világhitellel kapcsolatban. Ezzel saját maga ismerte el, hogy a jegybank már egy éve "akadékoskodott", és próbálta mind a svájci frank, mind a jenhitelezést megállítani, lassítani, megfordítani. Volt 2006-ban egy úgynevezett Várhegyi-bizottság is, amelynek tagja voltam, és amely ugyan konkrétan a devizahitelekkel nem foglalkozott, de voltak javaslatai, amelyeket érdemes lett volna akkor megfogadni, és ami a későbbi devizahitel-válságot segített volna mérsékelni.

- Melyek voltak ezek?

- Az egyik a bankok egyoldalú kamatmódosításáról szólt. Mi törvényi szabályozással akartuk megakadályozni, hogy a bankok egyoldalúan emelhessék kamataikat, már akkor javasoltuk a fix, illetve lebegő kamatozás törvényi bevezetését. Emellett azt is javasoltuk, hogy minden hitelt felvevő számára a bank köteles legyen egyetlen oldalon jól érthetően és világosan összefoglalni a hitel jellemzőit és kockázatait. Ha ez a két javaslatunk törvényi szabállyá vált volna sok későbbi tragédia megelőzhető lett volna. Az országgyűlési képviselők – akik megkapták ezeket a javaslatokat – nem tartották érdemesnek foglalkozni velük.

- Figyelembe vehetik ezt a devizahiteles perekben eljáró bíróságok?

- A meg nem született szabályozást? Nem hiszem, hogy azt figyelembe lehet venni. Formálisan a bankok megfeleltek az akkori szabályoknak, a kockázatokat mind beleírták a szerződések kisbetűs részeibe. Ha akkor törvény kötelezte volna a pénzintézeteket a felelős bankolásra, most lehetne ezzel érvelni. Se a felelőtlen, se a pénzügyileg kulturálatlan hitelfelvevőre való hivatkozást nem szeretem. Amikor valaki bemegy a gépkocsi-kereskedőhöz, és megveszi az új autóját, akkor nem fog levizsgázni a belső égésű motorok működéséből, hanem egyszerűen biztonságos, jó autót akar venni. A bankok ugyan maguk is úgy gondolták, hogy nem lesz a devizahitelből probléma, az árfolyam stabil marad, viszont olyanoknak is nyújtottak devizahitelt, akiknek se forintban, se devizában, semmilyen hitelt sem lett volna szabad eladni. Azaz, mintha olyanoknak is eladna egy autókereskedő autót, akiknek nem lenne szabad még csak dodzsemet sem vezetniük. Akik most súlyos helyzetben vannak, azok többségükben kistelepülésen élő, alacsony jövedelmű, hátrányos helyzetű háztartások, amelyeknek akkoriban folyamatosan azt sugallták a reklámok, az ügynökök, hogy nyugodtan vegyenek fel devizahitelt, megvalósíthatják álmaikat. Nincs felelőtlen hitelfelvevő felelőtlen hitelnyújtó nélkül. Ma már, az új szabályok értelmében, csak olyan ügyfélnek lehet hitelt kínálni, aki ezt biztonságosan törleszteni is tudja a futamidő alatt. Ilyen értelemben tanult az ország.

- A devizahitelezésnél az MNB mindent elkövetett a bajok megelőzésére?

- Az MNB-nek a válság előtt nem volt sem szabályozási sem felügyelési jogköre. Csak figyelmeztetni tudtunk, csak verbálisan tudtuk a kockázatokra felhívni a figyelmet. Ezt meg is tettük minden stabilitási jelentésünkben, konferenciákon, újságcikkekben. Figyelmeztetés volt, azt meghallani akaró fül nem.

- És amikor a válság alatt súlyosbodott a devizahitelesek helyzete, akkor mit tettek?

- 2009-től kezdve folyamatosan fogalmaztunk meg javaslatokat, amelyek a hitelezés biztonságát növelték, és a bajba jutott adósokat célzottan segítették. Mindig elleneztük a globális, egy csapásra minden problémára gyógyírt találni vélő megoldásokat. Így a 2011-es végtörlesztést kezdettől egy súlyosan elhibázott gazdaságpolitikai lépésnek tartottuk, és ahogy a könyvemben le is írom, annak minden előre látható kockázata realizálódott is. Nemcsak az országot lökte egy újabb súlyos pénzügyi válságba, hanem tovább nehezítette a már említett, a devizahiteléből kimászni nem tudó, megint csak a szegényebb rétegek helyzetét, hiszen a forint jelentősen romlott a végtörlesztés hatására. Miközben a gazdag, jómódú devizahitelesek ki tudtak mászni a gödörből, aközben a sokszoros adóssággal terhelt, tehát tényleg adósságcsapdában vergődő emberek nem. Vannak lehetőségek arra, hogy a nehéz helyzetben lévőket, a kilakoltatással fenyegetetteket az állam célzott programokkal segítse.

- Hány adósról lehet itt szó?

- A KSH 2011-es felmérése szerint deviza alapú jelzáloghitele mintegy 400 ezer családnak volt. Ennek nagyjából még mindig a 20 százaléka tehát nagyjából 80 ezer család az, amelyik súlyos törlesztési problémával küzd.

- Ebben a helyzetben a pénzintézetek panaszkodása mennyire lehet hiteles?

- Nem hiszem, hogy ma panaszkodnának a bankok. De ne felejtsük el, hogy a 2010-ben bevezetett bankadó, a végtörlesztés, az elszámoltatási törvény, a forintosítás a bankrendszer tőkéjének közel 30 százalékát morzsolta le, és évekre működésképtelenné tette a bankokat. Felcsuti Péter kifejezésével zombi bankokat hozott létre.

- Milyennek látja a magyar bankrendszer stabilitását most?

- A magyar bankrendszer jelenleg tőkeerős, stabil. A válság idején a külföldi anyabankok biztosították a leánybankjaiknak a szükséges likviditást és a szükséges tőkét. Tehát ellentétben az ország miniszterelnökének állításával, akinek az idegrendszerébe az égett bele, hogy válság idején a külföldi bankok kirántották innen a pénzüket, a tények azt mutatják, hogy nem kirántották, hanem betolták a pénzüket, azaz a külföldi tulajdonos biztosította ennek a bankrendszernek a stabilitását. Amikor a kilencvenes években többségi hazai tulajdon volt a bankrendszerben, akkor számos bankcsőddel és összeomlással kellett szembenézni. Reméljük, ez a korszak nem fog megismétlődni.

- Tudását, tapasztalatait hol adja tovább?

- Az IBS Budapest tanára vagyok 2013-tól, az MNB-ből való távozásom óta. Én szerettem volna visszamenni az Alma Materbe, a Corvinus Egyetemre, és bár hivatalos elutasítást soha nem kaptam, valahogy egyik tanszéken sem akadt egy szabad félállás sem. Valószínűleg pusztán urbánus legenda, hogy velem kapcsolatban az egyetemen politikai kockázatokat emlegettek, megjegyzem, sosem voltam semmilyen pártnak tagja, de az elutasítás oka lehet az is, hogy állítólag Matolcsy Györgynek van egy cetlije az általa (is) támogatott Corvinuson nem alkalmazható oktatók fekete listájával, amin szerepelek. De hát ezt se megerősíteni, se cáfolni nem tudjuk.