Inkább bajosan, mint ügyesen: egyre nagyobb fennakadást okoz a létszámhiány a közigazgatásban

Publikálás dátuma
2019.06.16. 09:33

Fotó: MTI/Varga György
Tíz helyre mindössze két dolgozó jutott a minap az egyik kerületi okmányirodában, ahol – mint olvasónk jelezte – az elveszett személyi igazolványát akarta pótolni. Az egyik, okmánykészítő oldalon a hét pultból kettő működött, a másik, okmánykiadón pedig három munkaállást alakítottak ki, de ott nem volt senki. A két hivatali dolgozó – egyikük szemmel láthatóan betegen – szaladgált és intézett mindent egyben.
Sokan vannak, mégis kevesen – ez a tapasztalat a magyar közigazgatásról, illetve bürokráciáról. Minden kormány csökkenteni akarta, de hatalmas az ellenállás. „1980 óta hallom, hogy változtatni kellene az arányon – fogalmazott korábban erről a különös helyzetről lapunknak Sárközy Tamás jogászprofesszor. – Miért gyarapodnak az állami feladatok? Mert a lakosság elvárja, hogy menjen a metró, tisztaság legyen. A közfeladatok körét tehát a lakossági igények növelik állandóan, és ezzel szemben csekély az ellenállás, mert az íróasztal is munkát kíván csinálni magának. Kétszer voltam deregulációs kormánybiztos, és mindegyik esetben véres fejjel jöttem el a minisztériumoktól.” A szélesebb értelemben vett közszférában jelenleg több mint egymillió ember dolgozik. Ez a versenyszférához képest nagyon sok, 4,4 millió foglalkoztatottal számolva a negyede. Mint a G7 portál összesítéséből kiderül, több mint félmillió ember kapja a fizetését csak a központi költségvetés szerveitől. Mintegy 120-130 ezer pedagógus korábban jórészt az önkormányzatoktól kapta a fizetését, de 2012-től a központi kormányzat vette át őket. Tavaly a KSH adatai szerint átlagosan 817 ezer ember dolgozott közalkalmazottként vagy köztisztviselőként a költségvetési intézményekben, beleértve ebbe a közfoglalkoztatottakat is, és ehhez számíthatjuk az állami tulajdonban lévő cégek (a postánál például több mint 30 ezren, a MÁV-nál 35 ezren dolgoznak), illetve az önkormányzati társaságok munkavállalóit. Az előző Fidesz-kormány zászlóra is tűzte a bürokráciacsökkentést, és 2015-től nagy lendülettel láttak neki a terület átalakításának. Megszüntettek – pontosabban részben beolvasztottak – minisztériumi háttérintézményeket, létszámkorlátokat írtak elő, és harcot hirdettek a kormányzati vízfej ellen is, hiszen Orbán Viktor már 2010-ben, kormánya bemutatásakor meghirdette, hogy a nemzeti együttműködés rendszerére „sem rangkórság, sem kormányzati dáridó nem lesz jellemző”. Három éve Csepreghy Nándor, a Miniszterelnökség akkori államtitkára beszélt arról, hogy az összes foglalkoztatott 10 százalékára kellene csökkenteni az állami alkalmazásban levők számát, azaz nagyjából 400 ezres közszférát tartott volna jónak az egymillió helyett. A felszabaduló munkaerőt a versenyszférába terelték volna át, de ez több – válasz nélkül maradt – kérdést is felvetett. Például azt, hogyan lenne alkalmas egy óvodai dolgozó vagy egy könyvtáros mondjuk bolti eladónak? Mi lesz azokkal az ügyintézőkkel, akik már így is túlterheltek? Mi lesz akkor, ha egy hivatalban a nyári szabadságok vagy betegség miatt kiesnek néhányan? Nincs elég pedagógus, óvónő, ápoló, orvos, vízügyi szakember – és a sort hosszan lehet folytatni.

Munkálkodó íróasztalok

A kormány olyan rendszert szeretne működtetni, amelyben nem termelődik újra a bürokrácia – mondta Orbán Balázs, a Miniszterelnökség államtitkára ősszel a köztévének. „Próbálunk egy elszámoltatható, felelősségteljes, semleges, professzionális, 21. századi közigazgatást működtetni, amely nem az ország versenyképességének a gátja” – fogalmazott. A kimutatásokból kiderül, valóban kirúgtak vagy átsoroltak máshova számos közszolgát. Rogán Antal kormányzati pr-ral foglalkozó Miniszterelnöki Kabinetirodája azonban tovább duzzad, de azt körültekin­tően teszi: hír a hivatalából aligha szivároghat ki, nemzetbiztonsági átvilágítás előzi meg a munkaerő-felvételt. Magyarországon az államapparátusra, a minisztériumokra és a kormányhivatalokra GDP-arányosan kétszer annyit költünk, mint az európai átlag, és négyszer annyit, mint Írország. Az állam működése önmagában felemészti a gazdasági teljesítmény majd tizedét. De nemcsak sokba kerül, rosszul is működik: az OECD két évvel ezelőtti elemzésének egyik legérdekesebb megállapítása szerint nem jellemző a magyar államapparátusra, hogy érdem alapján előre lehetne jutni, a kulcspozíciókat „fentről” töltik be. Vagyis a lojalitás elsőbbséget élvez a hatékony szakmai munkával szemben. A bürokrácia elleni harc óriási vereséggel zárult. Lázár János maga ismerte el még miniszterként, hogy „a harmadik Orbán-kormány idején nem csökken, hanem nő a közszférában foglalkoztatottak száma, és sajnos a központi közigazgatásban foglalkoztatottak száma is szépen gyarapodik”. Helyettese, Csepreghy szintén arról beszélt, hogy a bürokráciacsökkentés kudarcot vallott, mivel „minden íróasztal meg tudja magyarázni a létjogosultságát”. 

A kabinet nagy vízfeje

A kormányzati vízfej viszont tovább hízott: miközben a Bajnai-kormány idején 85 miniszter, államtitkár és helyettes államtitkár volt, ma több mint a duplája, 190 feletti az állomány. Ahogy Dávid Ferenc, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége korábbi főtitkára írta a Népszavának: a nagy méretű apparátus az élet minden területén be akar avatkozni, így az ügyintézés lassú, bürokratikus és költséges, a hatékonyság és az észszerűség követelménye pedig egyáltalán nem érvényesül. Az állam továbbra is befurakszik a magánszemélyek és a vállalkozások életébe, de nem azzal a céllal, hogy az állampolgári közérzetet javítsa, hanem hogy bonyolult szabályrendszerét végrehajtsa. Ehhez sok hivatal, sok intézmény, és ebből eredően sok munkavállaló kell. Bár az elektronikus ügyintézés, az ügyfélkapu és a kormányablakok segítettek az állampolgároknak, számos területen égető a munkaerőhiány, ami miatt az ügyintézés is akadozik. És ha ez nem lenne elég, a kormány „rásegített” a folyamatra az érdemi munkát végző köztisztviselők létszámának csökkentésével. Áprilisban számoltunk be arról, hogy az akár 12 órás napi munkaidő és az alacsony bérek miatt felmondási hullám söpör végig a kormányhivatalokban. A lakástámogatási osztályok kiüresedése miatt például volt olyan megye, ahol válságértekezletet hívtak össze, máshol a gyámügyi és egyéb, életet közvetlenül érintő hivatali ügyintézés lehetetlenült el. Vagyis miközben a kormány sorra vívja újabb és újabb szélmalomharcát a bürokráciával, az állampolgárok egyre több helyen a saját bőrükön érzékelik az ügyintézés akadályokba ütközését, lassulását, sőt ellehetetlenülését. Erről árulkodik egy Facebook-poszt is, amelyben egy budapesti asszony arról ír: férjével 2,5 órát várt az útlevélre és a jogosítványra. „2 óra 15 percig tök jól elvoltunk, de egyszer csak megkérdeztem az amúgy nagyon kedves hölgyet, hogy van az, hogy három ember van előttem, és már több mint két órája várok. (…) Azt mondja, a gép így adja és ő intéz mindent, mert két kolléganő felmondott. Nosztalgiáztam, amikor a Máriaremetei úton egy kis pincében vidám hölgyek adtak időpontot és pikk-pakk kész voltunk. Most a légkondi alatt már vacogtam, de erőt adott a hölgy kitartása, kedvessége. Ő még kitart.”

A kormányzati leállás rítusa

Az Egyesült Államok politikai folklórjának gyakran ismétlődő, jól ismert eleme, amikor falra festik a szövetségi kormányzati intézmények teljes vagy részleges leállásának a rémét, majd feszült egyeztetés kezdődik a két nagy párt, a republikánusok és a demokraták törvényhozói között, hogy a veszélyt elhárítsák. Ez többnyire sikerül is, de ha mégsem, hatalmas dráma nincs a dologból. Amerikában sok minden másképpen van, így például a költségvetési év október 1-jétől szeptember 30-ig tart. A következő esztendőre szóló költségvetésnek tehát őszre kellene összeállnia, de a politikai viták miatt ez szinte soha nem történik meg határ­időre. Ekkor kapnak szerepet az átmeneti finanszírozási felhatalmazások, amelyek ketyegő pokolgépként viselkednek a médiafigyelemért izzadó politikusok szolgálatában. Nagyjából karácsony tájára merülnek ki a mozgósítható források, és ha még akkor sincs megegyezés, felmerül „a kormányzás átmenetileg szünetel” opciója. A létfontosságú infrastruktúra persze nem állhat le, de a hatósági ügyintézés részlegesen ellehetetlenül, a nemzeti parkok pedig szinte garantáltan bezárnak. A viták néha aktuálpolitikai kötélhúzásra vezethetők vissza, így például tavaly decemberben azért kezdődött – és aztán egészen sokáig tartott – a leállás, mert az ellenzéki demokraták nem adtak pénzt a mexikói határon Donald Trump migránsok távol tartását szolgáló acélkerítésének felhúzására. Többnyire azonban két gazdaság- és társadalomfilozófia ütközik, és az alapképlet, ami alól persze rengeteg a kivétel, az az, hogy a gondoskodóbb államot akaró demokraták nézete csap össze a „kis adók, kis szociálpolitika” elvét valló, konzervatív republikánusokéval. Az, hogy éppen melyik párt adja az elnököt, illetve melyiknek mekkora többsége van a Kongresszus két házában, számos variációban biztosíthat politikai terepet a viták lefolytatására, amelyek időnként háromszereplősek, mert a Fehér Ház néha nem egészen úgy gondolkodik, mint az elnök pártjának az elitje. Az igazsághoz tartozik azonban, hogy a szövetségi szint alatt meglehetősen széles körű jogosítványokkal rendelkeznek az egyes tagállamok. Ezeken belül szintén folyamatosan zajlik a „kis állam-nagy állam” költségvetési vitája, és nem is feltétlenül és kizárólag a republikánus-demokrata törésvonal logikája szerint. - Kárpáti János

Szerző

Heti abszurd: Schmuck Andor visszatér

Publikálás dátuma
2019.06.16. 07:16

Fotó: Schmuck Andor Facebook
Megmozdult az állóvíz, Schmuck Andor fejest ugrott a választási lavórba, és bejelentette, hogy indul a főpolgármesteri székért folyó előválasztáson.  Schmuck Andorról rendszerint akkor hallunk, amikor valamilyen választás közeledik, két választás között eltűnik, rejtőzködő életet él, olyankor legföljebb arról jön hír, hogy egy nálánál jóval fia­talabb és nagyon sok kilóval könnyebb, mutatós hölggyel mutatkozik valamilyen nyilvános helyen, sőt arra is volt már precedens, hogy az illető hölggyel összeköltözött, és azóta is holtomiglan-holtodiglan. Schmuck Andor tehát egy derűs színfoltja a magyar politikai palettának. Ez a nagydarab, mindig mosolygós óriáscsecsemő, aki – ne feledjük, a Tisztelet Társaság örök és megbonthatatlan elnökeként szokott választásokon indulni – valójában az olimpiai eszme lényegét testesíti meg. Miszerint nem a győzelem, hanem a részvétel a fontos. Ebből a szempontból az elnyűhetetlen Thürmer Gyulára hajaz, aki a Munkáspárt elnökeként a rendszerváltozás óta megrendezett valamennyi választáson elindult, és azzal dicsekedhet, hogy soha semmilyen értékelhető eredményt nem ért el. Schmuck Andor programját egyelőre nem ismerjük, de ez egyáltalán nem probléma. Joggal feltételezzük, hogy van neki programja, a többieknek is van, miért éppen neki ne lenne. És különben is, az emberek csak nagyon ritkán szoktak programokra szavazni, a legtöbbször a személyes szimpátia vagy a jelölt pártja iránti lojalitás dönti el, hogy kinek a neve mellé húzza be az ikszet az állampolgár. Schmuck Andor régi motoros a szakmában, nem ma jött le a falvédőről, vélhetően van elképzelése arról, milyen fővárosban szeretne élni. Nagy tételben lefogadnánk, hogy egy, a mostaninál jobb Budapest jelenik meg a lelki szemei előtt. Több zöldet szeretne és kevesebb betont, autók helyett tömegközlekedést és bicikliket, korszerűbb egészségügyet, versenyképesebb oktatást, vagyis élhetőbb, szerethetőbb Budapestet. Nagyon szimpatikus ez a program, mely persze a többi induló elképzeléseiben is benne van. Merthogy minden jelölt azt szeretné, hogy a magyar főváros élhetőbb és szerethetőbb legyen, még soha senki nem ígérte azt a választóknak, hogy ő majd növeli a korrupciót, a maradék fákat is kivágatja, és kötelezővé teszi, hogy mindenki naponta legalább harminc kilométert autózzon, lehetőleg csúcsidőben, elviselhetetlen benzingőzt és mérhetetlen dugókat okozva ezzel a közlekedésben. Talán egyedül a Kétfarkúaktól várható el egy ehhez hasonló elgondolás, ám ők a főpolgármester-választás kapcsán egyelőre hallgatnak. Lehet, hogy az EP-választáson szerzett sebeiket nyalogatják, de eddigi munkásságukat ismerve az sem kizárt, valamilyen nagy dobásra készülnek. Például arra, hogy beálljanak Schmuck Andor mögé. Merthogy valójában ő a Kétfarkúak titkos jelöltje, benne bíznak elejétől fogva, és majd a kellő időben előjönnek a farbával. Lesz nagy csodálkozás, meglepetés. Meg még móka és kacagás, ami a csövön kifér.
Szerző
Témák
Heti abszurd
Frissítve: 2019.06.16. 08:10

Szemnek is ingere – Látványos tortakülönlegességek versenyeztek Abádszalókon

Publikálás dátuma
2019.06.15. 17:50

Görkék, csörögék, haboskák és látványos tortakülönlegességek versenyeztek egymással pünkösdvasárnap Abádszalókon, ahol Mautner Zsófi elnökletével a zsűri egy újragondolt somlói tortának szavazta meg a Tisza-tó Tortája címet. Legálisan másolható, narancszselé is van benne!
Kinek jut eszébe 35 fokban tortaversenyt rendezni, ráadásul szabad téren? – dohogok magamban, miközben az Abádszalók felé vezető hepehupákon manőverezek az aszfaltrepedések között. Mert értem én, hogy a Tisza-tó Tortája Gasztrofesztivál immár ötödik éve pünkösdi fesztivál, a pünkösd meg ugye mozgó ünnep, szóval, eshet akár május közepére is, de azért sanszos, hogy ilyen tájt már meleg van, ami nem kifejezetten kedvez a habos, vajas cukrászati remekeknek. Mindegy, a helyszín legalább egy strand, így a közeli Tisza-tó, ha a süteményeket nem is, de a közönséget mindenképp hűtheti. Csakhogy a strand zárva, mikor megérkezem. Egy pillanatra el is bizonytalanodom, vajon jókor, jó helyre jöttem-e, de aztán a kerítés túloldalán felbukkanó biztonsági ember nagyon kedvesen megnyugtat, és a pár száz méterrel odébb lévő Füzes Kempingbe kalauzol. „Az esőzések keresztülhúzták a számításokat – magyarázza –, nem tudtunk megnyitni, nem lett kész az új rendezvénytér sem. Talán majd június végén. De addig a torták megromlanának” – kacsint rám kajánul. A kemping körül, hiába nézem, nem látok egyetlen táblát vagy molinót sem, ami a gasztrofesztivált hirdetné, ám a bejáratnál promóciós termékeket osztogató, piros-sárga lányok már gyanússá teszik, hogy jó helyen járok. Nem parti telek ugyan, amit a tűző nap miatt picit bánok, de három lépés után nyilvánvalóvá válik: víz egyszer itt is lesz. A sütemények királynője vagy királya felé vezető koronázási útvonalon tejszínhabos díszőrség helyett építési törmelékek, gégecsövek és fémhulladékok tisztelegnek – az átadás előtt álló, új tanuszoda építésének afféle mementói. Erről tábla is tanúskodik: a Nemzeti Köznevelési Infrastruktúra Fejlesztési Program keretében megvalósuló tanuszoda beruházás, kormánytámogatással. A befejezés időpontja 2017 szeptembere (a hónap már átragasztva). Mondjuk, sokszor esett azóta. Végül is, mindegy ez is, az édességek szempontjából tökéletesen irreleváns, mikor milyen út vezet feléjük, csak hát az elvárásaim csapdájába esve kicsit illőbb felhajtást képzeltem. Mégiscsak pünkösdi tortakirály(nő)-választáson vagyunk.  

Tortamustra titokban

A királyi ebédlő, egyben „trónterem” – több ipari légkondicionálóval hűtött sátor – aztán gyorsan korrigálja a bizonytalan kimenetelű kezdeti élményeket. Az asztalokon farönk tálcákon ékeskednek a látványosabbnál látványosabb, rendkívül kreatív torta- és házisüti-kreálmányok – otthon sültek, a kóstolóra már teljes pompájukban érkeztek az ország legkülönfélébb pontjairól. Volt, amelyiket több mint 300 km-ről kocsikáztatták a mustrára. „Közel 100 édességgel neveztek – meséli Kupai Kinga, az egyik szervező – Pomáztól Nyírbátorig, de jöttek olyan településről is, amiről nem is tudtam, hogy létezik. Itt van például ez a Röjtökmuzsaly…” A zsűrizés, vagyis a kóstolás titokban zajlik ugyan, de amíg nem bukkannak fel az ízek szakavatott és előkelő ítészei (többek között olimpiai és világbajnok mestercukrászok, elismert gasztronómusok és az otthoni sütés-főzés népszerűsítőjéből márkanévvé lett Mautner Zsófi), addig a közönség is legeltetheti a szemét – és csorgathatja a nyálát – a csodás tortakülönlegességeken. Utólag már látom, itt kellett volna alaposan megjegyezni, melyik a habos málnás, melyik a sulyommal megbolondított, melyik a levendulás, a szilvás gombócos vagy a rétestorta, mert miután kikerültek a zsűri kezei közül és odafértem a kóstolókat kínáló asztalhoz, már csak romjaikban emlékeztettek egykor volt önmagukra. Kupai Kingától azt is megtudtuk, hogy ezen a versenyen a torta maga a nevezési díj, melyet minden induló felajánl a közönségnek kóstolásra. Bevallom, picit aggódtam, mi marad belőlük, ha a hűtött sátorból kikerülnek a 30 fokos kóstolótérbe, de 300 forintos kóstolójegy ide vagy oda, nem nagyon volt idejük megromlani. Lényegében majd’ mindet pillanatok alatt felfalták – a legmindenhatóbb sütiosztó néni még egy 6 éves forma kisfiú szívére is ráfanyalodott, aki átfúrva magát a süteményre várakozók kordonján, udvariasan elnézést kérve, de mégiscsak kóstolójegy nélkül próbált hozzájutni egy, ahogy ő mondta, bármilyenakármilyen tortához. – „Egyem a pici szivit! – sajnálkozott a néni. – Ezt nem lehet, ilyet nem lehet!”  

Szerintem nem tudom

Teszek egy utolsó kísérletet, hátha találok a romok között valami igazi különlegességet, de hamar kiderül, itt már minden zsákbamacska, és csak a színekben és a megérzéseimben bízhatok. Kérdésemre ugyanis, hogy vajon milyen ízű az a zöld habos, a pöttyös pandás, a hattyús vagy az a piros-fehér rombuszos, ami látszatra sült kárászos, rendre a tétova véleményből határozott állásfoglalásba faroló válasz érkezik: szerintem nem tudom. Irdatlan a meleg, mire végre döntök, melyik legyen, már csak az íze kedvéért harapok bele az amúgy igazán mennyei meggyespite-tortába. Közben a színpadon – az eredményhirdetések közötti szünetben – az X-Faktor felfedezett Stolen Beat húzza – a 15 éves énekes, Buzás Bence teljes átéléssel énekli, áthangszerelt és szövegileg is kiegészített verzióban, hogy „te nem érzed ezt a kínt…”, meg hogy „szóba se jöhet Skandinávia, csak a jó meleg Afrika”. Hát épp ez az! Kicsit távolabb a színpadtól versenyen kívüli réteseket árul Marika: Hájasné Házi Rétesei, mákos, meggyes, mákos-meggyes – hirdeti fennen a lobogó molinó. Előkerül egy oklevél is. Bár nem itt és nem most, de Hájasné is nyert már olyat: idén áprilisban, a Tápiósági Rétessütő Fesztiválon harmadik helyezést szerzett hagyományos édes rétes kategóriá­ban. Marika a titkot is megsúgja: a tészta is hájas, nem is akármilyen: mangalica, úgy ám! Tőle balra Baranyi József sajtos és köményes tallérjai bizonyítják, hogy bár az amatőr sütés a gasztroforradalom és a séfhierarchia ellenére is még mindig inkább az asszonyok sportja (összesen két férfi induló nevezett – másikuk a városok tortái versenyben szerzett harmadik helyet Fegyverneknek), azért a férfi, ha sütésre adja a fejét, igazán odateszi magát. Gyula is arany minősítést kapott a tallérokért, örült neki, de nem lepte meg igazán. Tavaly egy csilis sós kiflivel nyert ugyanitt aranyat, azt mondja, amíg a vadászatnál volt gépkocsivezető, nem nagyon volt ideje ilyesmire, ám amióta nyugdíjas, szívesen süt-főz a családnak. Elég jó benne. 

Volt benne macska is

Közben kezdődik az eredményhirdetés – a TortArt kategória (többnyire ehetetlen, de szépséges cukorszobrok) harmadik helyezettje „egy erdei gyümölcsös csoda, amiben macska is volt” – él a képzavarral az eseményt konferáló Vágó Piros, akit a grillázs kategória ezüst-, illetve aranyérmesének, Kovács Imrénének is sikerült picit behúznia a csőbe. A civilben a Polgármesteri Hivatalban dolgozó asszony biztosra ment, és két tortával is nevezett egy olyan kategóriában, amelyben rajta kívül nem volt más induló. Amúgy nem szorult trükközésre: abszolút fölénnyel ő nyerte a házi sütemények versenyét is egy mennyei mézes-bélessel, és az ő keze munkája Abádszalók tortája is, melyet személyesen Balogh Gyula polgármester szelt meg és osztott szét a jelenlévők között. A tikkasztó meleg ellenére itt sürög egész délután: részt vesz a munkában, tisztességgel ellátja a házigazdai teendőket és közben nem lehet nem látni, milyen büszke rá, hogy 5 év alatt mennyire kinőtte magát Abádszalók helyi kis tortafesztiválja. Óriási megtiszteltetés, ha valakinek kimondják a színpadon a nevét, egyre többen merészkednek elő a kínálósátor árnyékából: csak úgy repkednek a győztes háziasszonyok a betonplaccon. Egy hölgy zavartan magyarázza, hogy ő csak átvenni jött az ezüst minősítést Eta pogácsájáért, nem az övé a dicsőség, ő nem is Eta: „nagynéném receptje, édesanyám csinálta, engem csak küldtek…” – mondja pironkodva. Szőnyi Szilvia is nehezen találja a köszönő szavakat, de őt a győzelem mámorította meg. A 23 éves tiszaderzsi lány nemcsak aranyminősítést szerzett, de Somlói revolúció nevű piskótakölteménye megkapta a Tisza-tó Tortája címet is. „Nem tudom, hogy sikerült” – hüppögi a meglepetéstől és a boldogságtól szó szerint levegő után kapkodva. Bár a televíziós cukrászversenyek már több bogarat is elültettek a fejében, és otthon, a családnak szokott is kísérletezni, de soha nem indult még versenyen, és ezt a tortát is erre a megmérettetésre készítette el először. A 2014-es ország tortája ihlette, de vitt azért bele némi rafinériát is. A diós piskótába például egy picivel több grillázst darált, és a rá került narancszselé is olyan plusz, amitől a már ismert somlói revolúció Szőnyi Szilvi-s ízt kapott. Úgy tudta mondani, olyan átéléssel és szenvedéllyel, mikor és milyen sorrendben kerül rá a piskótára a narancszselé, illetve a fekete- és fehércsoki-mousse, hogy esküszöm, kedvem támadt megsütni, de aztán gondolatban beelőzött a karcagi Ferdinánd kalács. Kifelé jövet, a receptfalon akadt meg rajta a szemem – utoljára a nagymamám sütött ilyet, csak ő „a tekercsnek” becézte. Akárhogy is indult ez a nap, ez a sütemény a receptfalon végérvényesen megfőzött. Vagy inkább megsütött, mondhatnám, csak az megint a tűző napra emlékeztetne, amiről végre, hála az egyre családiasabb hangulatnak, sikerült megfeledkeznem. Vagy inkább úgy nézni rá, mint ahogy az eseményt záró koncerten Janicsák Veca énekelte: „Szeretek élni, csak ez a lényeg, szeretek égni, ugye, megérted?!” Ha másnak nem is, nézőpontnak tökéletes ez a refrén.
Szerző