toryk;vezetőválasztás;

2019-06-13 21:06:34

Hiába húzódott vissza bunkerébe, Boris Johnson már biztos "miniszterelnöki" döntős

A volt külügyminisztert a 313 képviselő több mint harmada támogatta a választás első fordulójában, hárman máris kiestek a versenyből csütörtök délelőtt, miután tíz tory politikus veselkedett neki a hathetes procedúrának. Ennek végeztével, a július 22-én kezdődő héten új frontembere lesz a Konzervatív Pártnak, egyben új kormányfője a szigetországnak. Mint arról korábban beszámoltunk, a Downing Street 10. lakójának megválasztását levezénylő 1922-es Bizottság új szabályainak megfelelően az első fordulóból azok az aspiránsok juthattak tovább, akik a 313 tagú parlamenti frakció legalább tizenhét tagjának támogatását megszerezték.

A vezetőválasztási nyitány előtti belső pártfórumok és a bemutatkozó nyilvános sajtótájékoztatók után politikai megfigyelők Boris Johnson volt londoni főpolgármesternek és ex-külügyminiszternek adták a legtöbb esélyt. Az 55. születésnapját jövő szerdán betöltő karizmatikus egyéniség előretörése különös annak fényében, hogy pályafutását számos hatalmas baki árnyékolja be. A négygyermekes apa magánélete meglehetősen színes, nemrégiben hagyta el második, emberi jogi ügyvéd feleségét és állt össze egy 31 éves tehetséges píár szakemberrel. A nevével összekapcsolt legvégzetesebb hiba, hogy súlyosbította a 2016 óta Teheránban raboskodó újságírónő, Nazanin Zaghari-Ratcliffe brit-iráni állampolgár helyzetét, amikor külügyminiszterként azzal az állítással próbált segíteni, hogy “a legrosszabb, amit elkövethetett, az az volt, hogy irániakat újságírásra oktatott”. A szerencsétlen nő mindaddig váltig hajtogatta, hogy szabadságon tartózkodott szülőhazájában.

Személyiségének fogyatékosságai és annak ellenére, hogy kampányolás helyett bunkerébe vonult vissza - sajtótájékoztatóján is mindössze hat újságírói kérdésre válaszolt - Johnson 114 szavazatot kapott, ami azt jelenti, hogy ha hívei nem fordulnak el tőle, mindenképpen döntős. A második legtöbb, 43 voks Jeremy Hunt jelenlegi külügyminiszter nevére érkezett be, míg a korábban befutónak gondolt Michael Gove környezetvédelmi miniszter, akinek korábbi kokainfogyasztására vonatkozó beismerése országos megrökönyödést keltett, kiábrándító 37 szavazattal követi. Andrea Leadsom, az alsóház volt konzervatív pártigazgatója, Mark Harper és Esther McVey képviselők együttesen 30 támogatóval kiestek a versenyből. A nagy kérdés természetesen az, kihez kerülnek ezek a “hajléktalan” szavazatok?

A hivatalosan csak e hét elején elkezdődött kampány első napjait érthetően az Európai Unióból való kilépéssel kapcsolatos vita dominálta. A jelöltek között az jelentett különbséget, vajon csak egy Brüsszellel kötött és a westminsteri parlament által elfogadott megállapodással, vagy rendezés nélkül is hajlandók-e távozni Európából, illetve ragaszkodnak-e a jelenleg érvényes október 31-i határidőhöz. A volt Brexit-ügyi miniszter, Dominic Raab, de feltételezések szerint akár Boris Johnson is kész lenne egy technikai lépéssel, a parlamenti ciklus lezárásával, azaz a demokrácia kijátszásával biztosítani, hogy a képviselők ne tudjanak megakadályozni egy ún. no-deal Brexitet. Az alku nélküli kilépés törvényen kívül helyezésére tett újabb munkáspárti parlamenti kísérletet szerda délután 11 fős többséggel sikerrel blokkolta a kormány.

Legközelebb június 18-án, kedden szavaznak westminsteri kollégáik, búcsút véve mindazoktól, akikkel 33-nál kevesebben rokonszenveznek. A sorozat a jövő hét végére befejeződik. Az állva maradt két esélyes közül országos korteshadjárat után a mintegy 160 ezres párttagság választja ki postai úton új vezérét.