Homoszexualitás – bűn, betegség, végzet?

Ma alig rendelkezünk konkrétummal a homoszexualitás örökítő tényezőit illetően. Az érintettek mégis a genetikai meghatározottság eszméjét részesítik előnyben, mert úgy vélik, hogy a másik lehetőség a bűnös szabad választás. Sajnos, az intolerancia ellen ez nem nyújt menekvést, hiszen azt nem az igazságkeresés, hanem a gyűlölködő prekoncepció hajtja

A homoszexualitáshoz való megértő viszonyulás az általános gyűlölködéssel szembeni elhatárolódás szimbólumává vált. Sokan betegnek vagy bűnösnek tartják az eltérő szexuális orientációval rendelkezőket, akik ráadásul még a népszaporulathoz sem járulnak hozzá. A homofóbia vádjai elől az érintettek a genetikai determinizmus védőbástyája mögé próbálnak menekülni, mondván, génjeikkel nem szegülhetnek szembe. Mára egyértelművé vált, hogy a homoszexualitás nem választás kérdése, mégis egyesek a gyógyító terápia mellett kardoskodnak. A napjainkban zajló genetikai forradalom és a feléledő intolerancia újra felszínre hozták a témát.

Intolerancia

A homoszexualitáshoz való viszonyulás tekintetében egymással ellentétes tendenciák figyelhetők meg az egyes földrajzi régiókban. Indiában például nemrég törölték el a homoszexualitás büntetését. Tajvanon a közelmúltban engedélyezték az azonos neműek házasságát, Mexikóban pedig még az örökbefogadást is lehetővé tették e párok számára. Az iszlám országokban viszont még mindig keményen büntetik a szexuális "eltévelyedést", Bruneiben például az idei évtől halára kövezik a meleg állampolgárokat. Oroszországban nem kriminalizálják ugyan az egyneműek közötti kapcsolatot, de a legfelsőbb szintről uszítanak az LMBT közösség ellen, ami számos atrocitást szült már. A nyugati államokban a jelenleg trendszerűen növekvő intolerancia a homofóbia erősödését is magával hozta. A nyílt "buzizás" bizonyos körökben nem szalonképes, kódolva viszont üzenhetünk innen is az értő fülek számára, például azzal, ha lépten-nyomon kiállunk a hagyományos családmodell mellett. Aggasztó előjel, hogy az egyik legtoleránsabb társadalom legnagyobb pártjának elnökét és esélyes kancellárjelöltjét Miss Homofóbiának hívják (Annegret Kramp-Karrenbauer, a CDU új elnöke - a szerk.), sajnos nem véletlenül.

A homofóbia érvrendszere

Sokan a homoszexualitást betegségnek tekintik, mivel eltér a "normálistól". A betegség azonban az egészség megromlása, ami a homoszexualitás esetében nem áll fenn. Ez egy definíciós vita, melyben a stigmatizáló érveket a sanda szándék szüli. Mások azt hangsúlyozzák, hogy az azonos neműek közötti szex természetellenes. A homoszexualitás számos állatfajnál megfigyelhető, például legközelebbi rokonunk a törpecsimpánz esetében a szociális érintkezés szerves részét képezi. Másrészt, az emberi társadalom számos tekintetben valóban nem természetes: nemesítéssel átalakítottuk haszonnövényeinket és állatainkat; egy technológiai civilizációt építettünk ki; az orvoslás pedig a természet ellenében fejti ki tevékenységét. Természetes viszont a milliókat elpusztító bubópestis, a törzsi háború és az éhhalál, valamint a szociális háló, a tömegközlekedés és az okostelefon hiánya. A homoszexualitást bűnként elsősorban vallásos alapon kezelik, bibliai példákra hivatkozva. Tegyük hozzá, hogy vannak, akik szerint a szent könyv eredetileg nem magát a homoszexualitást ítéli el, hanem csupán a házasság előtti szexuális kapcsolatot, történjen az különböző vagy azonos nemű párok között. A paráznaság alapján viszont a társadalom igen nagy szelete bűnösnek tekinthető, pláne ha már a gondolat is annak számít. A szekularizáció lényege éppen az, hogy ne ókori-középkori elvek alapján szervezzünk modern társadalmakat. Ami pedig az erkölcsöt illeti, annak eredete nem isteni, hanem elsősorban biológiai, melyet a társadalom mára alapvetően átformált. A nyugati világ - némi kilengésekkel - az egyre magasabb erkölcsiség felé halad: soha nem volt olyan értékes az emberi élet és az egymás iránti tolerancia foka, mint manapság. A heteroszexizmus gyakran undorítónak tartja a homoszexualitást, amit főként a nemi aktussal azonosít. Sok kritikus hálószobai tevékenysége ugyanilyen érzéseket válthatna ki másokban, még ha az a "megfelelő erkölcsiség" jegyében zajlik is. A lényeg itt az, hogy nem a mi tisztünk mások vonzalmait, gondolatait és életét megítélni, ez kizárólag az érintettekre tartozik. Ez a szabad társadalmak alapeszméinek egyike.

Egy további vád szerint, a homoszexuálisok nem járulnak hozzá a népszaporulathoz, és ezzel sokan társadalmi haszontalanságot sugallnak. Ugyanezen aggodalmak azonban nem merülnek fel például a cölibátussal kapcsolatban, sőt, a kritikusok maguknak sem teszik fel a kérdést, hogy ők miért nem tizenhat gyermeket nevelnek egy vagy kettő helyett. Ezen érvelés pikáns paradoxona, hogy hangoztatói más etnikai csoporthoz tartozó embertársainknak éppen a "túlzott szaporodást" vetik a szemükre. Itt az a filozófiai probléma is felvetődik, hogy a gyermeknemzést szabad-e egyfajta állampolgári kötelességnek tekinteni.

A hibáztatás általános technikájával élnek azok, akik egyedi esetek felnagyításával és általánosként való beállításával keltenek hangulatot a homoszexuálisokkal szemben. A legkedveltebb példákat a meleg felvonulásokon elkapott pillanatképek szolgáltatják. Vádként itt a gusztustalan magamutogatástól a térítési szándékig minden előfordul. A felvonulás valódi lényegét viszont az a demonstráció képezi, hogy ne kelljen szégyellni a másságot, vegyék emberszámba őket is. A "megértő" homofóbia nem bánja, mi történik a zárt ajtók mögött, csak ne nyilvánosan tegyék. Fájdalom, e vélemény csak toleráns közegben él, ugyanabból a szájból más társaságban durva szavak hangzanak.

A homofóbia úgy állítja be, mintha a nemi orientáció szabad választás eredménye lenne. Mára azonban szakmai konszenzus jött létre azt illetően, hogy nem választásról van szó, hanem egyelőre tisztázatlan okokból kialakult állapotról, amit legfeljebb titkolni vagy megtagadni lehet, de megváltoztatni nem.

Gyakori vád, hogy a homoszexuálisok között több a pedofil. Emiatt azonban nem szabad a melegeket hibáztatni, hiszen a férfiakat sem tekintjük rablógyilkosnak, noha ők jelentősen többen követnek el ilyen típusú bűncselekményeket, mint a nők. A promiszkuitás is gyakoribb a homoszexuálisok között. Itt pusztán arról van szó, hogy a férfiak szexuális motivációi a lazább kapcsolatok kialakítására, erősebbek a nőkénél, ezért két férfi könnyebben megérti egymást ebben a kérdésben. Tiltsák meg, hogy egyes szervezetek homoszexuális propagandát folytassanak az iskolákban – követeli egy szélsőséges párt képviselője. Itt nyilvánvalóan a megértést hirdető szervezetek szándékainak elferdítéséről van szó. Néhol időnként túltolják a toleráns gesztusokat, ami magas labda az árgus szemű gyűlölködők számára.

A gyermekek egynemű szülői környezetben való felnevelése az a kérdés, ahol sok egyenlőséget hirdető is elbizonytalanodik, s kiderül, hogy mégsem tartja teljesen egyenrangúnak a homo- és a heteroszexuális kapcsolatot. A helyzet azonban az, hogy jelenleg nem létezik olyan tudományos evidencia, amely azt támasztaná alá, hogy a szülői környezet hatással lenne a szexuális orientációra.

Elfogultságaink gyökerei

A homofóbia egy személyiségtípust takar, s mint ilyen, erős korrelációt mutat másfajta intoleranciákkal. Egy gyűlölködő ember nem elégszik meg egyetlen embercsoport kipécézésével, hanem negatívan viszonyul az idegenekhez, az eltérő rasszokhoz, népcsoportokhoz, kultúrákhoz, vallásokhoz és politikai közösségekhez, vagy például az értelmiségiekhez, illetve más csapatok szurkolóihoz. Az olasz Liga politikája jól mutatja az irracionális elvek összefonódását: a homoszexuálisokat a társadalomra veszélyesnek tartó álláspont például xenofóbiával és védőoltás-ellenességgel párosul. E magatartás szociológiai, pszichológiai és biológiai háttere sokrétű. Az iskolázatlanság erős hajlamosító tényező. A törzsi ösztön is fontos szerepet játszik. Míg az ősközösségi társadalmakban ez az idegi mechanizmus értelmes funkcióval bírt, hiszen a tagok érdekei közösek voltak, ráadásul vérségi kötelékek is összefűzték őket, addig a modern társadalmakban a csoport tagjainak érdekközössége gyakran csak látszólagos. A fociultrák extrém példái ennek: a felizzott klánösztön törni-zúzni képes mindenfajta értelem nélkül. Egy tanulmány szerint a szélsőséges eszmék képviselői gyengék a metakognícióban, azaz a saját kognitív folyamataik megértésében. Gondolataink és késztetéseink tárgyilagos megítélése azért lenne fontos, mert az emberi elme nem a tiszta logika alapján működik, hanem érdekek és prekoncepciók által irányított. Az agy érzelmekkel átszőtt értelmezési kereteteket alkot a dolgok és szituációk lényegének megragadására. Bizonyos helyzetekben azonban nem a valóság megértése a lényeg, hanem a személyünk valós vagy vélt érdekeinek megfelelő pozicionálása. A homofóbia alapértelmezési kerete az, hogy, „szemben velünk, normálisokkal, azok egy idegen, aberráns csoportot képeznek”, mindez megfűszerezve ellenséges érzelmekkel és degradáló, dehumanizáló ideológiával. A felerősödött gyűlölet, undor és felsőbbrendűségi érzés olyan tudatállapotot eredményezhet, melyben egy helyzet ténybeli és morális igazsága lényegtelenné válik. Az ember sajátja, hogy idegen értelmezéseket is képes magáévá tenni anélkül, hogy ennek tudatában lenne. A reklámok és a propaganda kiaknázza e fogékonyságunkat. A manipulálható irracionalizmus tömeges előfordulása egy óriási társadalmi csapdát eredményez, amiből történelmünk eddig képtelennek bizonyult kiszabadulni.

Egy érdekes kísérlet, melynek során homoszexuális tartalmú filmeket nézettek a vizsgálati alanyokkal, s közben mérték az erekciót, azt a pikáns eredményt hozta, hogy homofóbia mértéke pozitívan korrelált az izgalom fokával. Lehetséges, hogy ezt a fajta intoleranciát sok esetben a látens melegek öngyűlölete szítja?

Gének vagy társadalom?

Hosszú évtizedek óta vita tárgya, hogy a szexuális orientáció és a nemi identitás öröklött vagy környezeti hatásra alakul ki. Az ún. klasszikus viselkedésgenetika pionírjai e témában Michael Bailey és Richard Pillar voltak, akik egy 1993-ban közölt tanulmányukban azt az eredményt hozták ki, hogy az egypetéjű ikrek esetében 52 százalék, a kétpetéjű ikreknél pedig 22 százalék az esélye annak, hogy ha egy fiú testvérpár egyik tagja homoszexuális, akkor a másik is az. Egy másik cikkükben nőknél ez az arány 48, illetve 16 százalékra jött ki. Sajnos a mintavételi módszer (homoszexuális kiadványokban való toborozás) nem állta ki a szakmaiság próbáját. Bailey maga korrigálta korábbi eredményeit egy másik tanulmányban, ami jóval alacsonyabb arányú genetikai komponenst adott eredményül. Számos egyéb, ikerkutatáson alapuló, publikáció jelent meg azóta a témában rendkívül változó eredményeket produkálva; a legtöbb tanulmány 10 százalék feletti örökölhetőséget állapított meg.

A klasszikus viselkedésgenetika, módszertanából eredően, százalékos arányokat produkál, ami azt az érzetet kelti, mintha a genetikai és társadalmi tényezők kölcsönhatás nélküli építőkockákként raknák össze a viselkedést. Elméletileg azonban az is elképzelhető, hogy a homoszexualitás hátterében mindig genetikai tényező áll, de ennek megnyilvánulása függ a környezettől. Ez esetben egy gén nem oki, hanem csupán hajlamosító tényezőként szerepel. A környezeti hatások esetében lényeges kérdés, hogy azok véletlenszerűek, vagy pedig rendszeresen előforduló körülmények okozzák, hiszen az utóbbi esetben a szexuális orientáció egy bizonyos korig elvileg befolyásolható lenne. Richard Plomin, napjaink meghatározó viselkedés-genetikusa szerint a képességeink és maga a személyiség is alapvetően genetikailag meghatározott, mert fontos ugyan a környezet is, de a véletlenszerű, egyedi események sokkal lényegesebbek, mint a szisztematikus hatások, például a nevelés. Tegyük hozzá, hogy ez az elképzelés nem élvez egyöntetű szakmai támogatást. Az anyaméhben való fejlődés biológiai hatások alatt áll ugyan, de a születendő gyermek szempontjából ez környezetnek számít. Itt elsősorban a hormonális hatások fontosak.

A molekuláris biológiai technikák megjelenésével egy új vállalkozás látott napvilágot: a homoszexualitás génje utáni hajsza. Dean Hamer és munkatársai (1993) azt figyelték meg, hogy a férfi homoszexualitás anyai ágon öröklődik, ezért az X kromoszómát kezdték vizsgálni, s annak egyik végén (az Xq28-as régióban) olyan genetikai markereket fedeztek fel, amelyek a homoszexuálisokban voltak gyakoriak. A későbbi kutatások mind az anyai vonalon történő öröklést, mind az Xq28-as régió szerepét megkérdőjelezték, noha voltak az eredeti megfigyelést megerősítő eredmények is. Oki hatású géneket azonban eleinte nem sikerült azonosítani. A későbbiekben lettek ugyan kandidáns gének is, de a kapott eredmények igen gyenge szakmai lábakon álltak. Nem valószínű, hogy egyetlen génváltozat állna a háttérben, nyilvánvalóan többgénes hajlamosító hatásról van szó. Egy friss tanulmányban, 490 ezer vizsgálati alany bevonásával 4 genetikai variánst sikerült azonosítani. Ez a tanulmány is egy genetikai marker-alapú megközelítést alkalmazott (egyetlen bázisban való különbséget vizsgáltak), amely azon prekoncepcióin alapul, mely szerint a tulajdonságokat meghatározó, illetve a legtöbb esetben csak jellemző genetikai markerek ugyanazon sajátság esetében megegyeznek. A komplex betegségek esetében vita folyik ezen elképzelés helyességéről. Az alternatív elmélet szerint egy adott betegség genetikai tényezői mások és mások. Az ekkora mintaszámú vizsgálatoknál a marker-alapú megközelítés jelenleg még elengedhetetlen, mert igen költséges a teljes genom szekvenálás. A közeljövőben ez változni fog, már ma is futnak milliós létszámú populációkat vizsgáló genomprogramok.

Epigenetika

A gének kifejeződését a DNS és az azt körülvevő ún. hisztonfehérjék kémiai módosítása szabályozza. Az ezt vizsgáló tudományterületen (epigenetika) is megfigyelhető technológiai robbanás a homoszexualitás kérdését sem hagyta érintetlenül. Egy nemrég megjelent publikációban 9 olyan genomi régió epigenetikai változását írták le, melyek alapján 70 százalékos pontossággal megtudták jósolni a szexuális orientációt. Az epigenetikai módosulás érdekessége, hogy nem csupán genetikai, hanem környezeti hatásra is változhat (nem feltétlenül ugyanaz a DNS-régió), és emiatt a két korábban elkülönültnek vélt hatás a génműködés szabályozásában egyesül. Bizonyos epigenetikai módosulások öröklődhetnek is. E genetikai imprintingnek nevezett mechanizmus jellemzője, hogy az anya és az apa eltérő géneket lát el epi-jelekkel (metil-csoportok kapcsolása a DNS-hez) az ivarsejtek képzése során. Normálisan az ivarsejtképzés során az epi-jelek törlődnek, majd újraalakulnak az ivarsejt típusa (petesejt, hímivarsejt) alapján. Egy elmélet szerint az epigenetikai memória néha nem törlődik tökéletesen, ezért egyes anyák fiai, illetve apák lányai a kromoszomális nemüktől eltérő szexuális orientációval vagy nemi identitással fognak rendelkezni.

A darwini paradoxon

Mivel a homoszexuálisok átlagosan kevesebb gyermeket nemzenek a heteroszexuálisoknál, a darwini logika szerint az erre hajlamosító alléloknak idővel el kellene tűnniük a populációból. Egyes tanulmányok szerint azonban lehetséges, hogy ugyanazon génvariánsok növelik a termékenységet, mint amelyek homoszexualitásra is hajlamosítanak. A magas fertilitás egyik oka lehet a férfiak iránti élénkebb érdeklődés, melyet egy anya a fiának is örökíthet. Magyarul, a homoszexualitás a nagyobb termékenység kockázati költsége.

Végszó

Jelenleg alig rendelkezünk konkrétummal a homoszexualitás örökítő tényezőit illetően. Az érintettek mégis a genetikai meghatározottság eszméjét részesítik előnyben, mert úgy vélik, hogy a másik lehetőség a bűnös szabad választás. Sajnos, az intolerancia ellen ez nem nyújt menekvést, hiszen azt nem az igazságkeresés, hanem a gyűlölködő prekoncepció hajtja. Meg kellene tanulnunk elfogadni mások szabadságát. Az emberi elme elvileg képes önreflexióra, és így torzítás nélkül látni a világot. Érdemes lenne tömeges szinten megpróbálkozni ezzel. Egy jól működő iskolarendszer nem adatokat bifláztat, hanem az intellektust tréningezi. Ez lehetne a megoldás az intolerancia ellen is, hiszen a belátó értelem és a humanizmus kéz a kézben járnak.