rongálás;Károlyi István gróf;

2019-06-15 17:31:39

Egy újpesti pár nagyon megharagudott Gróf Károlyi Istvánra

Ezüst festékkel öntötték le a városrész alapítójának szobrát, valószínűleg félreértésből.

Rongálás vétsége miatt felelhet egy 33 éves férfi és 30 társnője ellen, akik a gyanú szerint június 6-án Újpesten, a Szent István parkban ezüst festékkel öntötték le Gróf Károlyi István szobrát, valamint a szobrot megvilágító lámpákat.

A gyanúsítottakat egy térfigyelő kamera is felvette, így június 12-én Újpesten elfogták a férfit, egy nappal később pedig partnerét is. Mindkettőjüket kihallgatták, majd eljárást indítottak ellenük. Hogy miért locsolták le az Újpest városrészt megalapító reformer nemes szobrát, azt a rendőrség nem közli, de nem kizárt, hogy a nevét összetévesztették Károlyi Mihály baloldali miniszterelnökkel, a Nemzeti Tanács egykori vezetőjével, akit revizionista és szélsőjobboldali körökben sokan gyűlölnek, és Trianon személyes felelősének tekintenek.

Károlyi Mihály 1975-ben felállított szobrát ismeretlenek többször is vörös festékkel öntötték le, de volt, hogy hurkot kötöttek a nyakába, táblát akasztottak rá „Én vagyok felelős Trianonért” felirattal. A sokáig az Országház előtt álló szobrot 2012-ben elszállították, és előbb Kőbányára, majd Siófokra vitték.