Média és hatalom

Mondják, hogy az alkohol oldja a gátlásokat, az ember annak hatása alatt őszintén kimond olyanokat is, amiket józanul nem tenne. Ennek a közismert igazságnak lett áldozata Heinz-Christian Strache volt osztrák alkancellár is, amikor kifejezte vágyát egy Orbánéhoz hasonlító médiapiaci térfoglalásra, és ezért cserébe jól fizető állami megrendeléseket ígért. Az eset érdekes párhuzamok végiggondolására indít.

A volt alkancellár szerény volt: nem rögtön egy egész médiabirodalmat, csupán egy – igaz, fajsúlyos – lapot, a Kronen Zeitungot szeretett volna szárnyai alá venni. Ez is elég volt azonban ahhoz, hogy belebukjon nemcsak ő, hanem az egész osztrák kormány. Ilyesmi nálunk szóba sem jöhet. A NER szilárdan áll talapzatán, nyilván fel sem merülhet egy hasonló barter gyanúja sem.

Csak a véletlen műve lehet, hogy a hazai nyomtatott sajtó többségét, közte az összes vidéki napilapot magáénak tudó és a Népszabadságot kivégző Mediaworks annak a Mészáros Lőrincnek a tulajdonában kötött ki, akinek más érdekeltségeihez özönlenek a jól fizető állami megrendelések. Feltehetően annak az önzetlen felajánlásnak sincs köze ezekhez az állami megrendelésekhez, amelynek révén az egész portfólió Mészárostól ingyenesen a Fidesz média-gólemének, a Közép-Európai Média- és Sajtó Alapítványnak (KESMA) a tulajdonába került. Nyilván ugyanez az önzetlenség indította a többi NER-lovagot is hasonló felajánlásokra.

Amiről Strache csak álmodozott, az nálunk már rég megvalósult, méghozzá ugyanannak a készséges „üzletembernek” Heinrich Pecinának az áldásos közreműködésével, akit Strache is emlegetett, és aki „kéznél volt” akkor is, amikor a Médiahatóság a Ringier és az Axel-Springer cégek fúziójának megakadályozásával lehetetlenítette el, hogy a Népszabadság tőkeerős befektetőhöz kerüljön. A Médiahatóság akkor a sokszínű tájékoztatást látta veszélyben forogni. A csaknem ötszáz médiumot magába nyelő KESMA esetében ilyen veszély nyilván nincs, igaz, hogy ennek a kínosan védhető álláspontnak a képviseletétől Orbán Viktor megszabadította a Médiahatóságot azzal, hogy az ügyet nemzetstratégiai jelentőségűnek nyilvánította.

Mindezekből (is) látszik a mi demokráciánk fölénye a dekadens nyugati demokráciákkal szemben: amíg az utóbbiaknál egy sokkal kisebb jelentőségű ügyből kormányválság lehet, ez nálunk nem fordulhat elő.

Nemrégiben pár napot egy tündéri őrségi falu színvonalas szállodájában töltöttem. A hotelban a szlovén és osztrák tv-csatornák mellett a négy „közszolgálati” magyar csatorna, a tv2 és az RTL volt fogható. Eredmény: 5:1 a Fidesz javára. Korábbi utazások tapasztalataiból tudom, hogy a magyar vidékre másutt is ez a jellemző. Nem kell sokat kutatni annak az okát, hogy a magyar vidéken miért elsöprő a Fidesz támogatottsága, szemben a nagyobb városokkal, ahol szélesebbek a tömegtájékoztatási lehetőségek.

A Mérték Médiaelemző Műhelynek a 2017. évi bevételek alapján végzett kutatása szerint a kormánypárt részesedése a média hír- és közéleti szegmenséből 77,8 százalék. Ez az az „ellenszél”, amelyben Orbán Viktor kénytelen dolgozni. Végtelen a példák sora, amelyek az bizonyítják, hogy akié a média, azé a hatalom, és ez az összefüggés fordítva pláne igaz. Nálunk már régen az utóbbi fázisnál tartunk. Persze mindebben semmi új nincs. Egy Goebbels nevű illető erre már régen rájött.