Wagneri időtlenség

A nibelung gyűrűje című operatetralógiájának gazdagságára is fény derül a Müpában, miközben különös hangsúlyt kap az egyik örök kérdés, megéri-e mindent feláldoznunk a hatalomért.

Wotan, mint a sokistenhívő vallások istenei, nem a legfőbb mozgató, nem az egyedüli, a legnagyobb hatalom. Még várának felépítéséhez is mesterembereket, igaz, mitikus lényeket, óriásokat kell fogadnia, akikkel kicsinyes alkut köt. A főisten és társainak halála nem jár a világ pusztulásával, az Istenek alkonya végén a Gibichungok csak nézik a műsort, mint a moziban. Hatalommal, pénzzel, nővel, vagy ezek megfelelően adagolt keverékével bárki megvehető. Az eredetileg felkínált nő, a szerelem –az ifjúság istennője, Freia - helyett az óriások is beérik fizetségül az arannyal -, és a hatalmat jelentő gyűrűvel – bár annak jelentőségéről nem tudnak. A gyűrű nyújtotta hatalommal azonban nem tudott mit kezdeni az annak titkának tudatában lévő Alberich sem, hisz az eleve csakis elátkozott lehet.

Mert az valójában csak önmagáért való, nem jó semmire, a törpe még egy hawaii nyaralásra sem fizetett be, csak a nibelungokat dolgoztatta tovább. Bár pénz és hatalom valójában egy, ezért lehet szükség mértéktelen anyagiakra. Az az erő, amit birtokolt, pedig lehet, hogy mindenható, hiszen a gyűrű bosszúja végül képes az istenek végét is okozni. Wotan tehát főisten, de van nála nagyobb hatalom is, ezért lenne szüksége a gyűrűre, amely - úgy tudja, úgy tudjuk - abszolút uralmat biztosítana neki. Próbálkozása a megszerzésére elbukik: mint Fischer Ádám a tetralógia első estéje előtti estén levetített – tíz éve készült - filmben elmondja, a Ring erről szól, hogy a hatalom, mivel az önmagában nem jó semmire, a szükségszerű bukáshoz vezet.

Ez az az időtlen mondanivaló, mely a Wagner-mű rétegei legmélyén megfogható. Legfőbb erénye a Müpa-beli koncerttermi előadásának, amely 11 éve mutatkozott be először, hogy a szereplők közti nagyon is aktívan működő emberi viszonyok bemutatására helyezi a hangsúlyt, ezáltal eltávolítja a gondolatilag leszűrhető tanulságoktól. Wagner is azt mondta, maga a dráma pusztán szövegként nem érthető teljes valójában, a zenével együtt válik igazán teljessé.

Fischer Ádám aprólékosan kidolgozott mindent zenekarával, ami ahhoz szükséges, hogy a teljességét értsük: minden, szó szerint minden árnyalatot ki tudtak a zenészek fejezni; akár pianissimóban akár fortissimóban és ami legalább ilyen fontos, végig nagyon is szép hangzásokkal. Szilárd alapokat kap tehát az egészen kiváló nemzetközi énekesgárda, hogy azt, amit érthetően deklamálva - ez Fischer elsődleges elvárása volt velük szemben - el kell tudni énekelniük, és színészileg el kell tudniuk játszani, megvalósíthassák. Hogy sokan közülük még ténylegesen is nagy hangok voltak, annak külön örülhettünk.

Az említett film utáni beszélgetésben Schörghofer megemlítette, a rendezés annak idején szemtelenségével kívánt hatni. Ezt fokoznia a most bemutatott felújításban már nem lett volna értelme: a részletekben, a vetítésekben egyfajta időtlenségre helyeződött át a hangsúly, a víz, a tűz, a föld és a levegő hangsúlyosabb megjelenítésével. A filmbeli megjelenítésekben és a néma táncosok mozgásában sok érdekes – hozzáadott - megfigyelni valót kaptunk, amiért érdemes volt megőrizni az eredeti alapkoncepciót, amely pontosan az emberi viszonyok örök érvényű megmutatása volt. Zene és színház itt ritka, időtlen érvényű egységben találkozott.

Wagner: A nibelung gyűrűje

Nemzetközi énekesgárda

A Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara

Díszlettervező, rendező: Hartmut Schörghofer

Művészeti vezető, karmester: Fischer Ádám

Müpa

június 13-16.

június 20.-23.