Alig akartam hinni a fülemnek. Amíg a szupermarketben a pénztár előtt sorakoztunk, az előttem álló két idősebb úr arról beszélgetett, melyik ellenzéki főpolgármester-jelölt a szimpatikusabb. A testesebb azzal érvelt, hogy az agglomerációban élő ex-műsorvezető jó beszélgetőpartner lehet, de egy ekkora várost vezetni másik szakma. A társa szerint a cégvezetőből pályaváltásra készülő férfi is fordítva ül a lovon, ha azt gondolja, elég egy „trabantos” vezető rutinja a kamion volánjához is. A harmadik, a tapasztalt polgármester, sok parkot, zöld tömegközlekedést, meg csupa ilyesmi megszokottat ígér. Az előttem állók csak egy dologban értettek egyet: hármójuk közül egyik sem számol a város öregedő lakóival.
Innen nézve alighanem igazuk van azoknak, akik a jelöltek számos ponton egybecsengő programját kritikával fogadják. Mind a hárman tét nélkül ígérnek, csupa olyasmit, aminek mindenki tapsol: szociális bérlakásokat, több nyilvános illemhelyet, és persze Budapest politikai „visszavételét”. Úgy gondolják, ki kell szorítani a városból az autókat, sok fa kell, meg park és sétáló utcák. Akkor eljön majd a Kánaán. Olyan tiszta lesz a budapesti levegő, mintha az Alpokban laknánk. Aki ezzel hiteget, az nem tudja, hogy az asztmások Hágában is, a „biciklisek és a parkok városában”, az év nagy részében szenvednek a rossz levegő miatt.
A magyar fővárosnak vannak ennél sokkal égetőbb gondjai is, amiről egyik jelölt sem ejtett még egyetlen szót sem. A közel egymillió 700 ezer budapesti lakos közül már minden negyedik idősebb 60 évesnél, derül ki a KSH kimutatásaiból. A gyerekek száma utoljára 1960-ban volt magasabb az idősekénél, a legjelentősebb növekedés a 80 évesnél idősebbek körében következett be: 1990-ben még 46 ezren, tíz évvel később már kétszer annyian voltak, és ez a szám azóta is emelkedik. Számítások szerint a 2011-2031 közötti időszakban a 0-14 évesek száma 4 százalékkal, a 15-24 éveseké 11 százalékkal esik vissza, miközben a 25-64 évesek aránya 3,6 százalékkal, a 65-X éveseké 12 százalékkal nő az összlakosságon belül.
Aki a fővárost fel akarja szabadítani az időseket nyomorgató NER kormány elnyomásától, annak meg kellene nyernie az egyre nehezebben élő nyugdíjasok támogatását. Ők vannak e város falai között a legnehezebb helyzetben, valós megélhetési költségeik messze nem azonosak azzal, amit a kormány a nyugdíjuk emelésekor állít. Jó volna több szociális lakás is, de legalább így szükség volna színvonalas idősek otthonára, ahol nem csak a gazdagok tudják megfizetni a költségeket. És kellenének szociális munkások, akik állami pénzen segítenének takarítani, bevásárolni a rászorulóknak…
Mindez nem zárja ki a fásítást, a parkolási rendszer átgondolását sem, de nem újabb terhekkel sújtva az autósokat. Külföldön a városok peremén építenek ingyenes parkolókat, ahonnan szívesen utazik mindenki tovább a belvárosba tömegközlekedéssel, mert méltányos ára van a bérleteknek.
Alighanem az lesz a nyerő ebben a versenyfutásban, aki új ötletekkel áll elő, és meghallja az idősek gyengécske hangját is: halló, mi is itt vagyunk!