Hongkong harca

Területre két, lakosságra négy-öt Budapest áll szemben Kínával. Pontosabban a kínai "kérésekre" túlságosan is fogékony saját önkormányzatával, de hát mindenki tudja, mekkora sárkány áll Carrie Lam városvezető mögött. Az egykori brit gyarmattartókkal fél évszázadra kialkudott "egy ország-két rendszer" megoldás, amelynek keretében a város megtarthatja demokratikus berendezkedését, 1997-ben kezdődött, és 2047-ig tart. Vagyis már jócskán felnőtt egy nemzedék, amely mind erősebben hallja az óra ketyegését - és nem akar belenyugodni az amúgy elég megváltoztathatatlannak tűnő sorsába.

A milliós tüntetéseket egy kiadatási törvényjavaslat váltotta ki, amelynek értelmében bizonyos esetekben a Kínai Népköztársaság bíróságai ítélkezhettek volna Hong Kongban elkövetett törvénysértések vádlottai fölött. Ez értelemszerűen gyengítené - a 28 év múlva amúgy is teljesen megszűnő - bírósági függetlenséget és Hong Kong most még meglévő demokráciáját. A felvonulások egyelőre elérték céljukat: Carrie Lam felfüggesztette és átdolgozásra küldte a vitatott javaslatot, és ázsiai stílusú bocsánatkérő beszédben ismerte be az elkövetett hibákat. (Nyilvánosan, nem úgy, mint az emlékezetes hazai példa esetében, bár az európai politikai kultúrában még ez utóbbi is párját ritkította.) Ráadásként elengedték Joshua Wong ellenzéki aktivistát. Utóbbi rögtön közölte, hogy az eddigi engedmények még mindig nem elégségesek, voltaképpen Carrie Lamnek is távoznia kellene.

Ha figyelembe vesszük, hogy Kínában milyen brutalitással verik le a tibetiek vagy az ujgurok autonómia törekvéseit, és erről milyen kevés információ jut el nyugatra, Hongkong esete világosan megmutatja, micsoda különbség van a zárt és a nyílt társadalom között. A város lakosságának sikere perdöntő érv a sajtó szabadsága és függetlensége mellett.