Albán szabvány

Hetven évvel ezelőtt Tiranában felakasztották Koci Xoxe (Kocsi Dzodze) albán kommunista vezetőt, a párt korábbi második emberét. Így végződött az első sztálini rituálé szerint megrendezett politikai per a leereszkedő vasfüggöny mögött, 1949 júniusában. Az áldozat maga is keményvonalas volt. Bádogosból lett partizán, majd a második világháború után hatalomra jutva belügyminiszter, a hírhedt titkosrendőrség, a Sigurimi irányítója. Kíméletlen volt az ellenséggel, mígnem egy nap őt vitte el a nagy fekete autó. 
Furcsamód a koholt vádakban volt némi igazság. Xoxe (1911–49) tényleg tárgyalt Titóval arról, hogy Albánia hetedik tagköztársaságként csatlakozna Jugoszláviához. Akkortájt, amikor éppen megint újrarajzolták Európa térképét, ez nem is számított eretnekségnek. A délszláv elvtársak részt vettek az albán párt megalapításában, ellenálló múltjuk szintén közös volt. Még arról is szó volt, hogy Bulgária is része lesz az új délszláv szuperállamnak.
Csakhogy 1948-ban Sztálin Kominformja kiátkozta Titót. A „népek bölcs tanítójának” nem hiányzott a konkurencia, egy másik karizmatikus kommunista vezető, ünnepelt háborús hős a béketáborban. Inkább egy eleven ellenség kellett neki, ha már a legendás jégcsákánnyal elhamarkodottan agyonverette a „júdás Trockijt”. Tito lett a soros. Barátból áruló, „az imperialisták láncos kutyája”.
Enver Hoxha (Hodzsa, 1908–85) albán pártvezér lecsapott a kínálkozó alkalomra, hogy demonstrálja Sztálin iránti hűségét, egyszersmind megszabaduljon egy lehetséges vetélytárstól. Személyesen ment Moszkvába, beszámolni a „jugoszláv ügynökök és szabotőrök bandájának” ügyéről. A szovjet szervek „tapasztalatukkal és szakértelmükkel” segítették a per lebonyolítását. Xoxe be is vallott minden képtelenséget, amit muszáj volt: amerikai–brit kém, összeesküvést szervezett főnöke meggyilkolására, a kormány megdöntésére.
Rákosi észbe kapott. Nehogy lemaradjon, „a legjobb magyar tanítvány” sebtiben beleszőtte a jugoszláv szálat a már készülő budapesti koncepciós per forgatókönyvébe, és az új iránynak megfelelő „titoista” fővádlottat választott. Rajk Lászlót pár nappal a tiranai ítélethirdetés előtt tartóztatták le. (Veszélyes munkakör volt a belügyminiszteri: Nagy Imrét lemondatták, Rajkot kivégezték, Kádárt lecsukták, Zöld Sándor kiirtotta a családját, mielőtt öngyilkos lett.) A dominó elindult, sorra jöttek a csatlós országok abszurd eljárásai, prominens vádlottakkal és „példásan szigorú” ítéletekkel, egészen a csehszlovákiai Slánsky-perig (1952).
Az albán elítélteket nem rehabilitálták Sztálin halála után. Hoxha a kemény diktatúra híve maradt. Szakított a Szovjetunióval Hruscsov enyhülő, „revizionista” politikája miatt. Maóval eltemette utolsó szövetségesét, Kínában is csalódott, amit a pártvezetésen belül újabb tisztogatás kísért. Így lett az elszigetelődő kis balkáni ország „a kommunizmus magányos világítótornya az eszme árulóinak tengerén”. A paranoiás korszak mementója kétszázezer betonbunker, manapság ezekkel csalogatják Albániába a borzongásra vágyó turistákat.
Frissítve: 2019.06.20. 09:31

Múló álom

A washingtoni Kennedy Centerben nem tisztelik a magyar kultúrharcot. A hazai állami hírügynökség, a Magyar Távirati Iroda szerkesztői azonban tudják, ki a „mi kitüntetettünk”, és ki az „ő kitüntetettjük”. 
Kedden a tekintélyes kulturális intézmény Gold Medal in the Arts díjával ismertek el négy magyar művészt – ábécé sorrendben: Fischer Ádámot, Fischer Ivánt, Kurtág Györgyöt és Marton Évát. Az MTI -nél a hír „Marton Évának ítélték a Kennedy Center Művészeti Arany Medálját” címmel kapott helyet. Leírták pályáját, titulusát, mesterkurzusait. A 2100 karakteres szöveg tizennyolcad részében, egyetlen mondatban említik a másik három művészt.
A díjazottak egyike, Fischer Iván és az általa vezetett Budapesti Fesztiválzenekar TérTáncKoncertjének története a Hősök terén, a szovjet csapatok kivonulását ünneplő Budapesti Búcsún kezdődött. Idén párhuzamosan zajlott a Szabadságkoncert a Hősök terén és a TérTánc a Bazilika előtt. A kérdésre, hogy miért a különválás, megrökönyödés volt válasz: Fischer Iván egy Schmidt Mária-rendezvényen!? 
Azon a 30 évvel ezelőtti napon, amelyet vasárnap a Hősök terén dicsőítettek, olyan országról mertünk álmodni, ahol nincsenek mi kitüntetettjeink és ő kitüntetettjeik. Csak örülünk, ha egy magyar művész nemzetközi elismerést kap. Függetlenül attól, hogy ki tagja a kormányhű akadémiának, ki az, akinek politikai nézeteiről keveset tudni, de milánói Scala-beli bemutatóján - nagyon helyesen - megjelenik a miniszterelnök, és ki vezényel Szabadságkórust egy hazug emlékmű ellen is tiltakozva, meg ki áll ki közügyeinkért felelős értelmiségiként.
Az álom szertefoszlott, a megtévesztett ország kultúrharca pedig sokakkal feledteti, hogy a dallam nem jobb vagy baloldali, a ritmus nem népnemzeti vagy internacionalista, a zene nem fideszes vagy ellenzéki. 
Csak szabad.
Frissítve: 2019.06.20. 09:30

Program, győzelem, meló

Gyurcsány Ferenc Budapest királya lehetett volna. Ehhez állnia kellett volna adott szavát, és végig Karácsony Gergelyt kellett volna támogatnia, hogy ő aztán végül megnyerje a főpolgármester-választást. Gyurcsány Ferenc azonban biztosra akart menni. Az EP-választás újraépítette és megerősítette legitimációját, ezért úgy döntött: először inkább az ellenzék királya lesz. És majd Kálmán Olga segíti trónra. Ha a frissen politikussá lett tévés személyiség behúzza az előválasztást, akkor Gyurcsány látszata az, hogy a DK és jelöltjei ellenében nincs esélye sem a Momentumnak, sem az MSZP-nek, illetve a favoritjaiknak sem. Nincs azzal baj, ha a jelen állás szerint legerősebb egyértelművé teszi, hogy ő a legerősebb. A gond azzal van, ha egyben azt is üzeni: nem egy együttműködő rendszerben akar a legerősebb lenni – csak egy neki alárendelt rendszer láttán érzi jól magát. Ezért jogos a kérdés: ha Kálmán Olga győz az előválasztáson, ki hiszi el, hogy nem rendezi át a kerületi sorokat? Ezzel a bizonytalansággal nem könnyű együttműködésre épülő kampányt csinálni. Pedig június 27-én reggel valakinek végre be kell tartania a szavát, és be kell állnia az előválasztás győztese mögé – különben az ellenzék megint megalázó vereséget szenved. Nem vitás, a számok a DK-nak fütyülnek. Most. Botorság lenne veszni hagyni a lélektani versenyelőnyt. És hiba lenne ennek érdekében lenullázni a szövetséges pártok versenyelőnyét. A Momentum legfontosabb fegyverténye például az, hogy a párt a Fidesz ellenében jött létre, nem (csak) az ellenzéki szavazóbázist akarja újraosztani. Az EP-választás megmutatta, hogy egyedül a Momentum volt képes kiábrándult jobboldaliakat és bizonytalanokat megszólítani. A szocialisták meggyengültek, de több polgármesterük a 2010-es Fidesz-tarolás közepette is megtartotta és azóta is őrzi a posztját. Az ő mozgósítóképességüket (a kerületek vezetői a bizonytalanokat és a kevésbé elkötelezett szavazókat is meg tudják szólítani) pedig tévedés lenne lebecsülni, különösen egy önkormányzati kampány esetén, ahol hagyományosan alacsonyabb a részvétel, mint egy parlamenti meccs esetében. Ha a politikai közösségek nem képesek kihozni magukból a maximumot, akkor annyi a főpolgármester-váltásnak. Tarlós István lecseréléséhez egy feszítő ellentmondást kell feloldani. A főpolgármester-választást az nyeri, aki több bizonytalant és laza pártkötődéssel bírót tud megmozdítani. Az előválasztáson ellenben az fut be, akinek érdekében intenzívebben mozgósítanak a pártok. A megoldás az előválasztás „kinyitása”. Ehhez programokról kellene beszélni. A legfontosabb különbség az, hogy Karácsony Gergely főként saját bevételből és uniós forrásokból finanszírozná Budapest élhetővé tételét, Kálmán Olga viszont sok olyasmit ígér, ami inkább a kormány hatásköre. Márpedig a program bizonyos szempontból fontosabb, mint Tarlós kiseprűzése. Az igazán kemény meló – ellenszélben is élhetőbbé tenni Budapestet – csak azután kezdődik, miután az ellenzék átvette a fővárost.
Szerző
Nagy B. György