MTA;Palkovics László;

2019-06-20 13:06:04

„Átmenetileg” bárkit kinevezhetne Orbán az akadémiai kutatóhálózat élére

Ha esetleg Palkovics miniszter és Lovász László MTA-elnök nem tud időben megegyezni.

Addig, amíg nincs meg a Palkovics László innovációs miniszter és a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) elnöke, Lovász László által közösen javasolt személy az állami Eötvös Loránd Kutató Hálózat (ELKH) Irányító Testületének élére, „átmeneti jelleggel” a miniszterelnök bíz meg valakit az elnöki feladatokkal – derült ki abból a lapunkhoz eljuttatott javaslat-tervezetből, amit az Országgyűlés Törvényalkotási Bizottsága tervez benyújtani.

A kormány törvénymódosítással szakítaná el az akadémiai kutatóintézeteket az MTA-tól, és a nagyobb állami felügyeletet biztosító ELKH alá helyezné a teljes hálózatot. Az ELKH Irányító Testülete 13 főből áll majd, közülük hatot Palkovics, hatot Lovász javasol, de mindannyiukat a miniszterelnöknek kell kineveznie. Csakúgy, mint a testület elnökét, a miniszter és az MTA-elnök közös javaslatára. Az ELKH augusztus elsejétől működik majd. A fentiek értelmében amíg nincs közösen javasolt személy az elnöki székbe, Orbán Viktor bárkit kinevezhet.

Az MTA már korábban is aggályosnak tartotta ezt a felállást, véleményük szerint jobb lett volna, ha az Akadémia és a kormány által delegált tagok mellett a kutatóhálózatok képviselői is helyet kapnak a testületben, ám ezt az elképzelést a kormány csuklóból elutasította (még a végén többségben lennének a tudósok a tudományról szóló döntéseknél).

A héten az Országgyűlés Gazdasági Bizottsága is elfogadott egy határozati javaslatot, amivel több százmillió forintot csoportosítanának át az MTA Titkárságától (157 millió forint) és Létesítménygazdálkodási Központjától (153 millió forint) az ELKH-hoz. Értesüléseink szerint szerdán egyeztetésre hívták az MTA Titkárság képviselőit az Innovációs és Technológiai Minisztériumba, ahol felrótták nekik, hogy „túl olcsón” működnek, nem alkalmaznak külső szakértőket, tanácsadókat, az ELKH Titkárságát az elvont összegekből sem lehet majd fenntartani. Ezért abban „egyeztek meg”: az állami ELKH Titkárságának „szellemi bázisát”, a tanácsadással, stratégiák, háttéranyagok kidolgozásával megbízott szakértőket továbbra is az MTA fogja biztosítani – ingyen.

Az Akadémia megcsonkításáról szóló törvényjavaslatot a jövő héten fogadhatja el a parlament.