Szégyen

Nem nagy dicsőség mostanában magyarnak lenni. Régen, a rendszerváltás környékén meg a 2000-es évek közepéig voltak jobb periódusok - konkrét szégyent pedig először 2006-ban éreztem, amikor egy éjszaka a CNN az égő TV-székház képeit és a Szabadság téri csatát mutatta -, egy ideje ugyanakkor nehéz nem észrevenni, hogy hiába bukkannak fel az ijesztő irányba tartó világban időnként meglepően pozitív tendenciák, ezekről Magyarország rendre lemarad, vagy egyenesen a kerékkötők közé áll. Most épp a morálisan védhetetlen klímavétó miatt írom ezt, de ami a magyar köz- és felsőoktatással, az Akadémiával, a civilekkel, a fogyatékkal élőkkel stb. történt ebben az országban, azt sem érdemes kitenni a kirakatba. És nem az a legnagyobb baj, hogy mennyire sötét képet mutatnak rólunk a hatalmi elit sorozatos hátraarcai. Ami a magyar híreket olvasó külhoni polgárnak alkalmi megbotránkozás, az nekünk maga az élet - itt fogjuk leélni, abban a közegben, ahol nem csak az történhet meg simán, hogy három szén- és oroszenergia-függő kelet-európai ország kormánya leszavazza az EU klímatervét, hanem az is, hogy Orbán Viktor egyik kedvenc tettestársa, Andrej Babis simán fölteszi a kérdést: „Miért kéne 31 évvel korábban arról döntenünk, mi fog történni 2050-ben?”, és 24 órával később még mindig miniszterelnök, ahelyett, hogy ápolt lenne a régió valamelyik jó nevű elmekórtani intézményében. De ha már megkérdezte: azért, Babis úr, mert a világ klímatudósainak 99 százaléka szerint nagyjából 2030-ig van időnk megelőzni a katasztrófát, utána már késő lesz. Amúgy meg, mintha Paks2 ügyében nem akarózna rákérdezni, miért is kell – az építéssel együtt – 80 évre előre elkötelezni magunkat a kísérleti orosz atomtechnológia mellett. Pedig a 2050-es dátum ott is releváns: a 10 milliárd eurós hitelt még akkor is fizetni fogjuk.

Szállunk-e a Holdra?

Már-már ott tartunk, mint a reménybeli szépségkirálynők, akik őszinte hitet tesznek a világbéke mellett. Miért különbözne ebben a magyarság bármely más nációtól? 
Donald Trump amerikai elnök például a floridai Orlandóban, húszezer ember előtt nyitotta meg 2020-as újraválasztási kampányát. Abszurd, de nehéz lesz versenyezni vele, mert olyanokat ígér, hogy meggyógyítja a rákot, ellenszert talál az AIDS-re, és űrhajósokat küld a Marsra. Ez utóbbiról John F. Kennedy jut eszünkbe, aki 1962. szeptember 12-én a texasi Houstonban, a Rice Egyetemen beszélt a Hold-program részleteiről. Azt mondta: „Úgy döntöttünk, hogy még ebben az évtizedben eljutunk a Holdra… Nem azért, mert a feladat könnyű, hanem azért, mert nehéz… Azért, mert ez a cél képességeink és erőnk legjavát igényli..."
Ennyit a kókler és a nemzetét egy közös célért egyesíteni képes államférfi közötti különbségről. Az amerikaiak 1969-ben eljutottak a Holdra, de a nemzetet lelkesítő álmok és a realitás közötti szakadékot jelzi: a beszéd után egy hónappal kitört a kubai rakétaválság, és 14 hónappal később az elnököt Dallasban meggyilkolták. Levon-e ez morzsányit is az államférfi nagyságából? És: enyhít-e Trump kóklerségén csipetnyit is, hogy választási számlájára a floridai beszéd utáni 24 órában példátlanul nagy összeg, csaknem 30 millió dollár érkezett?
Budapest a főpolgármester-jelöltek előválasztási lázában ég. A józan észnek tudjuk be, hogy az ellenzék e ritka kreatív politikai ötletét (az előválasztást, hogy a budapestiek maguk mondják meg, kit gondolnak Tarlós István megfelelő kihívójának) eddig nem sikerült senkinek meghekkelnie, s végül is három olyan személy maradt a listán, aki programja alapján – más-más megfontolásból – alkalmasnak tűnik, hogy legalább azon eltöprengjünk: mitől lehetne élhetőbb Budapest.
A programok céljai, eltekintve attól a nem épp apróságtól, hogy megvalósításuk lehetőségei nem egyformák, alig különböznek. Abban is hasonlóak, hogy az élhetőség legfontosabb feltételéről, a szabad szellemi levegőről kissé visszafogottan beszélnek. Márpedig ez a szabad lélegzetvétel teszi-teheti Budapestet egy történelmileg vízfejű ország vezérlázadójává egy olyan közegben, amelyet a NER ural. Nem csupán Budapest levegőjéről, egészségügyéről, közlekedéséről vagy lakásairól van szó. Hanem arról, hogy a főváros visszafoglalásának első lépcsője az előválasztás, a győztes mögötti egységes ellenzéki kiállás, a következő lépcsőfokon pedig, a „vízfej” után következhet a nagyvárosok, az ország önkormányzatainak – önigazgatásunk, autonómiánk – visszafoglalása. Ha a regnáló hatalomnak le kell mondania a fővárosról, úgy talán az országgal sem tud már mindent megtenni, és ez a lehetőség háttérbe kell szorítson minden ellenzéki pártellentétet és presztízsharcot.
Nem az ígéreteknek, hanem ennek kellene az ellenzéki budapestiek fejében járnia, amikor a három jelölt között döntenek. Hogy olyan ember kell a főváros élére, aki nem azért akar a Holdra szállni, mert az könnyű, hanem azért, mert nehéz.
Szerző
Friss Róbert
Frissítve: 2019.06.21. 09:28

Hátraarc

A kínai Hszincsiang tartomány talán mindörökre egy orwelli világ mintája marad. Itt alkalmazták először a kínaiak azt az arcfelismerő rendszert, amely egy fejlett szoftver révén mindenkit képes beazonosítani. Nem csak a terrorgyanús személyeket - azokat is, akiket a vezetés ellenségként tart számon.
A rendszer már egész Kína területén működik. Hiába rendelkeznek nagyobb szabadságjogokkal a hongkongiak, már ők is 24 órás megfigyelés alatt állnak. A hongkongi demonstrációk abban mindenképpen újszerűek, hogy megmutatják: van eszköz e digitális mindenhatóság megkerülésére, és ezzel például szolgálnak mindazoknak, akik a következő évtizedekben hasonló kihívás előtt állnak majd. 
Ne legyenek kétségeink ugyanis afelől, hogy az arcfelismerő rendszer - kivált az 5G mobilinternetrendszer tömeges megjelenésével - az egész világon elterjed. A hongkongi tüntetések irányítói gázmaszkot húznak, nemcsak a könnygázzal szembeni védekezésként, hanem mert ezzel szemben az arcfelismerő szoftver is tehetetlen. És nem a Facebookon szervezik a tüntetéseket, hanem a legbiztonságosabbnak tartott applikációt, a Telegramot használják, amelynél a kommunikáció teljes egészében kódolt. A tüntetők számára chatszobákat hoztak létre, onnan irányítják őket. 
Alapelvük: a régi, analóg technika a leghatékonyabb a digitális világgal szemben. A tüntetőket arra intik, ha a megmozdulásra igyekeznek, csak egy jegyet vegyenek az automatából, és készpénzzel fizessenek, semmiképp se használják a bankkártyájukat, hiszen a rendőrség azzal is be tudja azonosítani őket. Feltöltőkártyás SIM kártyát vásároljanak, természetesen álnéven. Szelfiket tilos készíteniük.
Időnként a rendőrök azért túljárnak a tüntetők eszén. A múlt héten letartóztatták azt a fiatalembert, aki létrehozta az egyik Telegram chatszobát, egy másik alkalommal pedig meg tudták zavarni az applikáción zajló kommunikációt. A tüntetők szerint ez is csak azt bizonyítja: a hongkongi rendőrök jelentős támogatást kapnak Kínától. A nagy testvér ragaszkodik teljhatalmához.
Frissítve: 2019.06.21. 09:29