Tarol a Nép Szolgája

Publikálás dátuma
2019.06.24. 10:00
Több mint 50 százalékos eredményt érhet el Zelenszkij pártja
Fotó: AFP/SPUTNIK
Nem jött be a kormányoldal csele, az alkotmánybíróság nem talált kivetnivalót az előrehozott választásokat kiíró rendeletben. Volodimir Zelenszkij előtt megnyílt az út tervei megvalósítására.
Megfelel az ukrán alkotmánynak Volodimir Zelenszkij elnök rendelete a parlament feloszlatásáról és a rendkívüli választások kiírásáról július 21-re, így döntött múlt héten az ukrán alkotmánybíróság. A voksolás elől ezzel minden akadály elhárult, az elnöknek pedig megadatott a lehetőség, hogy a jelenlegi vele szemben ellenséges, eddigi kezdeményezéseit a parlamentben napirendre sem tűző többség helyett saját pártja vegye át a kormányzást. Ukrajna új elnöke május 20-án, beiktatási beszédében jelentette be a parlament feloszlatását és az előrehozott választásokat. Ezzel a lehetőséggel azonban számolt a leváltott államfő, Petro Porosenko mögötti kormánykoalíció. A kisebbik kormánypárt, a korábbi miniszterelnök, Arszenyij Jacenyuk pártja, a Népi Front május 14-én, három nappal az új elnök beiktatása előtt bejelentette kilépését a koalícióból. Normális mederben ez azt jelentette volna, hogy a Grojszmann-kormány ugyan megbukik, de lehetőség adódik előrehozott választás nélkül új koalíciós többség létrehozására, új kormány felállítására. A törvény erre 30 napot ír elő és ez idő alatt a parlament nem oszlatható fel, utána meg az őszi választás miatt nem lehetett volna. A trükk azért nem vált be, mert a Jacenyuk-Porosenko koalíciónak már elég hosszú ideje nem volt valós parlamenti többsége, annak a törvényi kötelezettségének pedig nem tett időben eleget, hogy terjessze elő a parlamenti többséget alkotó képviselők névsorát. A koalíciós többség már csak papíron létezett, nemcsak a kisebb koalíciós pártok fordítottak hátat Porosenkóéknak, hanem a két nagy párt képviselői is sorra váltak ki. Porosenko is feloszlathatta volna a parlamentet, de nem tette meg, hiszen Jacenyuk pártja már évek óta a bejutási küszöb alatt van, a sajátja támogatása is egyszámjegyűvé zsugorodott. Eközben a volt humoristából lett államfő a közvélemény-kutatók szerint biztos parlamenti többségre számíthat. Zelenszkij egy képzeletbeli egyszerű tanárból lett államfőről szóló, A Nép Szolgája című televíziós műsorával tett szert országos ismertségre és népszerűségre, most az azonos névre hallgató pártját 47,5-51,5 százalék között mérik. A Nép Szolgája akár történelmet is írhat. Jelenlegi állás alapján úgy tűnik, hogy az eddig öröknek bizonyuló kelet-nyugat, oroszpárti-Európai Unió párti választóvonalat is sikerül eltörölnie, az elnöki formáció ugyanis Ukrajna minden régiójában toronymagasan vezet. Már Zelenszkij elnökválasztási győzelme is hasonló képet mutatott, ő is a nyugat-ukrajnai Lemberg megyén kívül, mindenhol győzni tudott. Lembergben még Porosenko került az élre, mára viszont ott is a Nép Szolgája kerekedett felül. Ez pedig olyan fegyvertény, amivel eddig egyetlen elődje sem büszkélkedhet, Zelenszkij színre lépése előtt nem volt olyan párt, vagy politikus, amely ilyen szinten tudta volna közös nevezőre hozni a mélyen megosztott országot. A teljes ukrán politikai paletta mozgásban, átalakulásban van, a régi pártok újra átnevezték magukat és jelentkeznek az újak is. A Janukovics éra kormányzó ereje, a Régiók Pártjának romjain kinőtt Ellenzéki Blokk most Az Életért Ellenzéki Platform néven fut, 2-3. helyen áll, messze leszakadva a Nép Szolgájától, 11 -9,2 százalékon. Julija Timosenko pártja nem változtatott nevet, a Batykivscsina támogatottsága 8,7 százalék körül mozog. Petro Porosenko neve most az Európai Szolidaritás elnevezésű pártot fémjelzi, amely a kampányra újra erősödni kezdett több hetes csökkenés után. Az utóbbi hetekben 7,5-8,3 százalékon állt, és ukrán politológusok a csökkenési trend alapján nem zárták ki azt sem, hogy az 5 százalékos bejutási küszöb alá kerül, ám múlt héten újra 9,5 százalékot ért el. Kilátásai így sem rózsásak. Többek között azért, mert a nagyot bukott jelenlegi kormányerőt belső ellentétek feszítik, a képviselők menekülnek és helyezkedni próbálnak, közeledni a sikeres új pártok felé. Az ügyvivő miniszterelnök, Volodomir Grojszmann is szembefordult Porosenkoval. Egy tévéműsorban keményem bírálta volt párttársát és szövetségesét, úgy vélekedett, ideje a "régi pártoknak" - mint amilyen Petro Porosenko Blokkja és a Julija Timosenko Batykivscsinája eltűnniük, mert azokat „csupa öreg és levitézlett bútordarab” alkotja, új erőknek kell a törvényhozásba kerülniük, olyanoknak, mint Nép Szolgája és Szvjatoszlav Vakarcsuk rocksztár új formációja, a Holosz (Hang), illetve nyilván a május végén általa alapított Ukrán Stratégiának. Vakarcsuk formációja vélhetően tényleg parlamenti erő lesz. A vadonatúj párt támogatottsága 1 százalékról ugrott 5,3-ra június közepére, amint az énekes bejelentette indulását az előrehozott választáson. Grojszmann új pártja azonban igen messze áll a bejutási küszöbtől egyelőre. Úgy tűnik, ötpárti parlament alakul, két vadonatúj párthoz tartozó többséggel. Rosszul áll a szélsőjobb is, nekik csak akkor van esélyük meghaladni az 5 százalékot, ha közösen lépnek fel. Június 9-én a Nackorpusz, a Szvoboda, a Pravij Szektor, az Ukrán Önkéntes Hadsereg, az Ukrán Nacionalisták Szervezete és az Ukrán Nacionalisták Kongresszusa egyezményt kötött, hogy a Szvoboda zászlaja alatt egyesült erővel indulnak a választásokon. Elméleti esélyük van, hiszen a nacionalista jobboldal hívei nem tűntek el Ukrajnából, a mérésekben azonban még az új közös radikális jobboldal nem szerepelt. 

Munkában az elnök

Az elnök mindent átalakító lendülete töretlen, a beiktatása óta eltelt egyetlen hónap alatt 160 korábbi elnöki rendeletet törölt el a „bürokrácia csökkentése” céljából. Átnevezte. átszervezte és tervezi elköltöztetni az elnöki adminisztrációt és a jövőben irodaként működtetni. A régi hivatal helyén képzőművészeti múzeumot hoznak létre. Ezentúl rövidnadrágban is lehet a hivatalba menni és az iskolások formaruhájának kötelezettségét is eltörölte a Nép Szolgája. A lakosság túlnyomó többsége, a Rejting intézet mérése szerint legalábbis, a kelet-ukrajnai helyzet rendezését, a donbászi tűzszünetet várja legjobban Zelenszkijtől. A megkérdezettek 50 százaléka a tűzszünet tartja a legfontosabbnak, 38 százalék reméli a közüzemi díjak csökkenését, 22 az oligarchák befolyásának visszaszorítását, 19 százalék a korrupt képviselők bebörtönzését, 17 a képviselői mentelmi jog eltörlését helyezi első helyre. A megkérdezettek fele elégedett az új elnök munkájával, 34 százalék elégedetlen, 14 százalék bizonytalan. Nőtt viszont az előrehozott választást támogatók aránya, a májusi 72-ről 78 százalékra.  

Szerző
Témák
Ukrajna

Katonák törvénysértéseiről tudósított az ABC - razziával válaszolt az ausztrál rendőrség

Publikálás dátuma
2019.06.24. 09:15
Illusztráció
Fotó: Shutterstock
A tévénél tartott 8 órás razzia előtt egy sydneyi lap politikai szerkesztőjének otthonát is átkutatták. Az ABC most a legfelsőbb bíróságoz fordult.
A legfelsőbb bírósághoz fordult hétfőn az ABC ausztrál nemzeti műsorszolgáltató, követelve a június elején tartott házkutatáskor lefoglalt anyagok visszaszolgáltatását és hatósági intézkedés utólagos érvénytelenítését. Az ABC honlapján megjelent hír szerint David Anderson, a televízió igazgatója fogadkozott, hogy az elkövetkező hetekben a műsorszolgáltató mindent megtesz annak érdekében, hogy megvédje újságíróinak cselekedeteit, és olyan törvényi változásokat eszközöljön ki, amelyek megvédik a média jogát arra, hogy beszámoljon a közérdeklődésre számot tartó témákról. Anderson szerint a rendőrség biztosította őt arról, hogy a bírósági eljárás végéig nem nyúl hozzá a szerkesztőségtől lefoglalt anyagokhoz.
Az ausztrál szövetségi rendőrség június 5-én tartott házkutatást Sydneyben az ABC-nél olyan anyagok közzététele miatt, amelyek az ausztrál katonák törvényellenes afganisztáni cselekedeteiről szóltak.

A rendőrség szerint a két évvel ezelőtti beszámolók olyan titkos katonai dokumentumok alapján készültek, amelyeket törvénytelenül szivárogtattak ki a sajtónak. A rendőrök számítógépes szakértőkkel együtt érkeztek a szerkesztőségbe, nyolc órán át kutakodtak az ABC adatbázisaiban, és két USB-meghajtót, illetve jelszóval védett fájlokat foglaltak le.
Az ABC-nél tartott razziát egy nappal az után hajtották végre, hogy a rendőrség átkutatta Canberrában Annika Smethurst, a Sunday Telegraph című sydneyi lap politikai szerkesztőjének otthonát. Ez utóbbi hatósági intézkedést egy 2018-as cikkel indokolták, amely az ausztrál állampolgárok megfigyelésére vonatkozó kormányjavaslattal foglalkozott. Az ausztrál szövetségi rendőrség tagadta, hogy a két razzia között bármiféle összefüggés lenne.
Scott Morrison miniszterelnök pedig azt tagadta, hogy a kormánynak köze lenne az ABC-nél tartott házkutatáshoz, és közölte, hogy az intézkedés a törvényekkel és a rendőrségi előírásokkal összhangban zajlott, és a rendőrség a kormánytól függetlenül végzi a dolgát.

Neonáci veszély Németországban: törvénymódosításokat is tervez a nagykoalíció

Publikálás dátuma
2019.06.24. 09:00
Frank-Walter Steinmeier elnök kifejtette: a béke bátorságot feltételez
Fotó: Swen Pförtner / AFP/DPA
Egységesen sürgetik a német politikai élet képviselői a szélsőségesek elleni keményebb fellépést.
Tovább folyik a nyomozás a meggyilkolt kasseli államigazgatási hivatal vezetője, Walter Lübcke meggyilkolása ügyében. A 65 éves regionális politikust a Hessen tartományban lévő Kasselban otthonában találták holtan, közvetlen közelről leadott fejlövés végzett vele. Meggyilkolása után a szélsőjobboldalhoz köthető oldalakon többen lelkesen üdvözölték a politikus meggyilkolását, mert az bevándorláspárti nézeteket vallott. A nyomozás meg is erősítette, hogy egy a szélsőjobboldalhoz köthető férfi, bizonyos Stephan E. követte el a gyilkosságot. Kiderült azonban, hogy az elkövetőnek tettestársai is voltak, így a nyomozás most arra koncentrál, kik segíthették őt a háttérből. Mint az ARD televízió Monitor című magazinja közölte, a férfi néhány hónapja a szélsőjobboldali terrorszervezet, a Combat 18 tagjaival találkozott. Több felvétel került elő, amely egyértelműen ezt bizonyítja. A Combat 18 a Németországban betiltott neonáci hálózat, a „Blood and Honour” (Vér és becsület) katonai szárnya. Érsekes módon maga a Combat 18 legálisan működik az országban. Az antifasiszta Exif című lap szerint ennek az lehet az oka, hogy a titkosszolgálat több tagja is beépülhetett a tulajdonképpen csalinak szánt szervezetbe, melynek révén az alkotmányvédelmi hatóság a neonácikat is jobban képes felügyelni. Mint az ARD Monitor című műsorában egy szakértő elmondta, az elkövető egy március 23-i rendezvényen bukkant fel. Az Exif című úgy tudja, hogy egy a Combat 18 és egy másik szélsőséges szervezet, a Brgade 8 találkozójáról volt szó, amelyen a jelenlévők szorosabb együttműködésben állapodtak meg. Kerstin Köditz, a Balpárt szászországi politikusa azt közölte, az illetékes hatóságoknak mielőbb közzé kell tenniük azokat az aktákat, amelyeket a neonáci szervezetekről tudnak. Egyúttal vonják vissza munkatársaikat a neonáci szervezetekből, hogy jelenlétük ne jelentsen akadályt a nyomozás során. Baloldali politikusok egyúttal a Combat 18 haladéktalan betiltását követelik. Albrecht Pallas, az SPD szászországi frakciójának belpolitikai ügyekben illetékes szóvivője is a hatóságok kemény válaszlépését követelte, s azt hogy a neonáci Nemzetiszocialista Underground (NSU) nevű szervezet minden lehetséges ügyét haladéktalanul göngyölítsék fel. Mint mondta, meg kell akadályozni, hogy egy második NSU hálózat jöjjön létre, amely a jobboldali radikális Alternatíva Németországért (AfD) párt anyagi forrásává is válhat. Angela Merkel kancellár a gyilkosság tabuk nélküli, teljes feltárását követelte. Mint mondta, ha ezt nem teszik meg, félő, hogy megrendül az állami intézményekbe vetett bizalom. Márpedig most a bizalom a legfontosabb – fejtette ki. Kasselban szombaton 1200-an tüntettek az erőszak és a jobboldali szélsőségek ellen. A megmozdulás résztvevői 60 helyi szervezet felhívásának tettek eleget. Előzőleg a szociáldemokrata külügyminiszter, Heiko Maas megmozdulásokra szólított fel a szélsőjobboldal ellen. „Mutassuk meg, hogy mi jobbak vagyunk a jobboldali radikálisoknál, az antiszemitáknál, s azoknál, akik megosztják a társadalmat.” – hangoztatta a Bild napilapban írt vendégkommentárjában. Kifejtette, mintául szolgálhatnak a fiatalok pénteki klímatüntetései. Hozzátette, a Lübcke elleni gyilkosság az NSU gyilkossági sorozatára emlékezteti. „2019-ben, nyolcvan évvel a második világháború után politikusok újra jobboldali terroristák áldozataivá válnak, politikai meggyőződésük, az országért tett erőfeszítéseik miatt” – jegyezte meg a német külügyminiszter. Mint írta, hasonló helyzetben, jobboldali támadások során sokszor csak egyedi esetről tesznek említést, miközben „Németországban 12 ezer erőszakra is kész szélsőjobboldali van, 450 személynek nyoma veszett, pedig letartóztatási parancsot adtak ki velük szemben” – hangoztatta Heiko Maas. Horst Seehofer belügyminiszter ígéretet tett arra, hogy erősítik a jobboldali szélsőségesek elleni fellépést. Mint a Keresztényszociális Unió (CSU) politikusa újságírók előtt fogalmazott, valódi veszélyről van szó. Seehofer egy szintre emelte az iszlám terrort a neonácival, mindkettő hasonló veszélyt jelent a társadalomra – fejtette ki. A miniszter vizsgálja a lehetőségét annak, hogy megvonják a demokráciát veszélyeztető csoportoszlások alapjogait. Egy erre vonatkozó kezdeményezést már tett is Peter Tauber, a CDU főtitkára. Seehofer ezzel kapcsolatban kijelentette, minden lehetőséget megvizsgálnak.
Témák
neonácik NSU
Frissítve: 2019.06.24. 09:32