Az amerikai elnök megüzente Iránnak: egy drón lelövése miatt porig akarták bombázni három rakétalétesítményét, de az ő lelkiismerete megszólalt, mert nem akart megölni 150 embert. "Nagyra értékelte", hogy az irániak nem lőtték le a drón mellett suhanó amerikai kémrepülőgépet is, 35 fős személyzetével együtt. (Az iszlám forradalom 1979-es győzelme óta alighanem ez volt az első eset, hogy amerikai elnök bármit is "nagyra értékelt" az iráni Forradalmi Gárdában - Trump, ha egyébbel nem, ezzel beírta magát a történelemkönyvekbe.)
Elmondta még, hogy továbbra sem kizárt a katonai válaszadás - ez hivatalos megerősítés nélkül meg is történt, az irániak számítógépes rakétavezérlő rendszereinek a részleges megbénításával, vagyis vér nem folyt -, továbbá hogy hétfőn újabb szankciók jönnek Teherán ellen. Ha az ajatollahok ettől eddig nem kaptak szívgörcsöt, akkor most megnyugodhatnak: Donald Trump kijelentette azt is, hogy ő lehetne Irán legjobb barátja, feltéve persze, ha a perzsa állam letesz az atomfegyver megszerzésének a szándékáról.
Az Egyesült Államok elnöke a nemzetközi kapcsolatok profi szereplői számára értelmezhetetlenül, összevissza beszél, és mindenki fogja a fejét, kérdve, hogy most akkor mi van. Az van, hogy Donald Trump nem aszerint hoz külpolitikai döntéseket, mivel javíthatja a világban hazája pozícióit, hanem aszerint, hogy mivel segítheti elő saját elnöki újraválasztását jövőre.
A döntéshozó, aki mélyen a szemébe néz a gépiesen gondolkodó tábornoknak, és aggódó hangon fölteszi a kérdést:
- Hányan fognak ebben meghalni?
- Számításaink szerint 150-en, Elnök Úr.
Mert egy katona legyen mindig konkrét.
- Nem jó ez így. A gépek térjenek vissza - felelt az elnök, és gondterhelt arccal kisietett a szituációs teremből.
A legjobb kampányklip.