Részben a menekültek miatt nem ratifikálja a kormány az egyezményt, amely segíthetne a bántalmazott nőkön

Publikálás dátuma
2019.06.24. 17:21

Fotó: Shutterstock
Az isztambuli egyezményben ugyanis két olyan pont is szerepel, amelyek kormány által elfogadhatatlanok: ezek a menekültekről és a társadalmi nem fogalmáról szólnak.
Napirend előtt szólalt fel a parlament hétfői ülésén Gurmai Zita, az MSZP politikusa, aki a nők elleni erőszakról szóló Isztambuli Egyezmény ratifikálását sürgette – írja a HVG. Völner Pál, az igazságügyi tárca parlamenti államtitkára erre úgy reagált: fontosnak tartják a nők tiszteletét, határozottan elutasítják a nők elleni erőszakot, ám „az egyezménynek van azonban két olyan pontja, amely a kormány által elfogadhatatlan elemeket akar a magyar jogrend részévé tenni”: az egyik a menekültüggyel foglalkozó fejezet, a másik a társadalmi nem fogalmára vonatkozó rész. 
Az államtitkár kijelentette, hogy amíg ezek a passzusok nem tisztázódnak, nem kerülhet sor az egyezmény ratifikációjára.

A parlament  109 igen szavazattal, 31 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett elfogadta a választ.
Szerző
Frissítve: 2019.06.24. 18:36

Alex Soros: a CEU-t betiltották, elüldözték Magyarországról

Publikálás dátuma
2019.06.24. 15:20

Fotó: CEU
Soros György fia, Alex Soros mondott beszéden a CEU diplomaosztóján.
Alex soros köszöntő beszéde:   Megtiszteltetés számomra, hogy ma itt lehetek Önökkel Budapesten, ebben a városban, amelyet szeretek, az országban, amelyet szeretek. Az országban, amelynek az állampolgára vagyok. Azért vagyok itt, hogy gratuláljak a 2019-ben végzett évfolyamnak és elismerésemnek adjak hangot a CEU egész közössége számára mindazért, amit ki kellett állnia. Azért is vagyok itt, hogy átadjam édesapám üdvözletét, és elmondjam, mennyire büszke Önökre, mindenkire az elért eredményeikért, és mindazért, amit a CEU-nak sikerült elérnie az alapítása óta. A diploma megszerzése önmagában is embert próbáló feladat, de mindezt a lex-CEU okozta zűrzavar és a bizonytalanság közepette elérni - valami páratlan, elképesztő dolog. Ezért Önök külön elismerték érdemelnek. Szeretném megragadni az alkalmat, hogy szót ejtsek arról, mi történt itt Magyarországon a CEU-val és hogyan alakul a CEU jövője. Bár a magyar kormány azt állította, a CEU döntése volt, hogy elköltözik Budapestről, de ez egyszerűen nem igaz! A CEU-t betiltották. S ennek következtében ténylegesen elüldözték Magyarországról. Ez az elüldözés az akadémiai szabadság és más szabadságjogok megtörésére irányuló átfogó kampány részét képezi. Nézzük csak meg, mi történik a Magyar Tudományos Akadémiával. Talán a legrosszabb – és akik ezt okozzák, megúszhatják.  
Alex Soros
Szégyen, hogy Európa többi országa szó nélkül tűri az eseményeket. Az Európai Unió történetében először fordult elő, hogy egy tagállamában betiltanak egy egyetemet. De szeretném biztosítani Önöket, a CEU-t nem győzték le. Valójában virágkorát éli majd Bécsben és szerte a világban. Ennek biztosítása céljából feltőkésítjük az egyetem alapítványát úgy, hogy a CEU a jövőben is folytathassa sikeres tevékenységét. Hadd tegyem még hozzá, nem adtuk fel a Magyarország, a magyar emberek érdekében folytatott tevékenységünket. Hálásan köszönjük annak a sok magyarnak a támogatását, akik kiálltak a CEU mellett. Édesapám elmúlt évtizedekben kifejtett tevékenységéhez hasonlóan továbbra is megteszünk minden tőlünk telhetőt, hogy segítséget nyújtsunk Magyarországnak és a magyaroknak. Én már alig várom a napot, amikor Magyarország ismét demokratikus ország lesz. Addig is azonban, kitartunk. Ez az intézmény kitart, épp úgy, ahogy Önök, a 2019-ben végzett évfolyam is kitartott az Önök ellen és ellenünk folyó hadjárat ellenére. Még egyszer – gratulálok! Önök új inspirációt adnak mindannyiunk számára.
Szerző
Témák
CEU Alex Soros

Elhunyt Inzelt Péter, a SZTAKI volt igazgatója

Publikálás dátuma
2019.06.24. 14:50
Inzelt Péter Sándor Széchenyi-díjas mérnök, közgazdász átveszi a Magyar Érdemrend középkeresztje polgári tagozata kitüntetést
Fotó: Bruzák Noémi / MTI
A 75 éves tudóst munkájáért a Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztjével és a Magyar Érdemrend középkeresztjével is kitüntették.
Elhunyt Inzelt Péter, az MTA Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézet volt igazgatója - értesült az index.hu. Az 1944-ben született tudós a moszkvai Mengyelejev Kémiai Technológiai Intézetben tanult, később a Budapesti Műszaki Egyetemen és az amerikai Purdue Egyetemen is folytatott tanulmányokat.
Inzelt 1968-ban került a SZTAKI elődintézményébe, az Automatizálási Kutatóintézetbe, amely 1973-ban egyesült a Számítástechnikai Központtal, és jött létre a SZTAKI. 1993-ban nevezték ki igazgatónak. Irányítása alatt a SZTAKI a kilencvenes évek elején tapasztalható nehézségek után egyre jobban kezdett szerepelni a nemzetközi pályázatokon, és ipari együttműködéseik is sokasodtak. 2015-ig volt az intézet igazgatója.
A Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztjével, illetve a Magyar Érdemrend középkeresztjével tüntették ki. Neve az elmúlt napokban az intézet egyik épületében kialakított, kétes rendeltetésű szoba kapcsán került be a hírekbe. 
Szerző
Témák
meghalt MTA
Frissítve: 2019.06.24. 15:39