USA;Mexikó;

2019-06-25 17:55:20

Kallódó gyermekek a mexikói határ mentén

A legtöbb migráns gyereket elszállították abból az elhagyatott texasi határőrizeti létesítményből, ahol eddig – mint azt az AP amerikai hírügynökség felfedte – elegendő élelem, ivóvíz és megfelelő egészségügyi ellátás nélkül tartottak fogva több mint háromszáz fiatalt.

A mexikói határ melletti El Paso közelében a Clint elnevezésű létesítményben zömmel olyan gyerekeket őriztek, akik felnőtt kísérő nélkül próbáltak bejutni az Egyesült Államokba, de akadtak köztük olyanok is, akiket illegális bevándorló szüleikkel együtt fogtak el a határőrök, majd szétválasztották őket. Mint Veronica Escobar texasi demokrata párti képviselőnő elmondta, most már csak mintegy harminc gyermek tartózkodik a létesítményben.

Az AP a múlt csütörtökön számolt be először az áldatlan állapotokról, a csapzott, éhező és szomjazó gyermekekről, akik közül többen betegek voltak. A médiabeszámoló nyomán lépett fel az ügyben Veronica Escobar, és elérte, hogy a hatóságok egy másik helyre szállítsák át a fiatalkorú fogva tartottakat, ahol megfelelő ellátásban részesülnek.

Eközben Mexikó csaknem 15 ezer rendőrt és katonát küldött az Egyesült Államokkal közös határához, az illegális bevándorlás megfékezése céljából, a Washingtonnal kötött megállapodás részeként – közölte Luis Crescencio Sandoval védelmi miniszter.

Andrés Manuel López Obrador mexikói elnökkel közös sajtótájékoztatóján Sandoval elmondta: a különböző egységek összesen 21 500 tagja segíti a Mexikói Bevándorlási Intézet munkáját a határon.

Az Egyesült Államokkal kötött egyezség elejét vette annak, hogy az Egyesült Államok június 10-től bevezesse Mexikóval szemben a Donald Trump amerikai elnök által kilátásba helyezett, megemelt importvámokat. 

Csak májusban 140 ezer illegális bevándorlót tartóztattak fel az Egyesült Államok déli határán, köztük 57 ezer fiatalkorút. Tizenhárom éve nem volt arra példa, hogy ennyien érkezzenek egy hónap alatt a határhoz.