Szabad szemmel - Az Orbán-kormány akarja meghatározni 1956 és 1989 emlékét

Publikálás dátuma
2019.06.25. 09:30

Nemzetközi sajtószemle, 2019. június 25.
Süddeutsche Zeitung Az Orbán-kormány akarja meghatározni 1956 és 1989 emlékét, ám ebben csak zavarják a független kutató intézetek. Így látja a helyzetet a nagy-britanniai Exeter egyetemének két történésze, Tobias Rupprecht és Varga Dóra. A vendégkommentár szerint az ország és a térség legújabb kori történetének átírását szolgálja az 56-os Intézet felszámolása, pedig az mára vezető szerepre tett szert a forradalom eseményeinek feldolgozásában. De már az első Fidesz-kabinet idején is szálka volt a hatalom szemében. Akkor alakult meg a vitatott Terror Háza. Majd 2010 után ismét kereszttűzbe kerültek azok az elemzések, amelyek nem feleltek meg az orbáni történelemszemléletnek. 1956 és a rendszerváltás éve fontos igazodási pont a posztkommunista Magyarország identitásának kialakításához. Minden párt tisztában van azzal, mennyire fontos a múlt értelmezése. És itt központi szerep jut annak, miként látják Nagy Imre szerepét a forradalomban. A Fidesz azonban lenyomja, hogy a pártban felbukkant az egykori kommunista elit jó néhány tagja, illetve hogy az orbáni politika stílusa igencsak folyamatosságot mutat a késő kádári szocializmus tekintélyelvű populizmusával. Az ország jó kapcsolatokat ápol olyan, egykori szocialista szövetségesekkel, mint Lengyelország, Oroszország és Kína. Sorra hangzanak el antiszemita kijelentések Soros ellen. A rendszer nem nézi jó szemmel a társadalomtudományokat, mert azok állítólag az üzletember hatása alatt állnak. A CEU a bezárás szélére jutott, az MTA elveszti a kutató hálózatát. Az 56-os Intézet beáldozásával már nem marad egyetlen olyan intézmény sem a társadalomtudományok területén, amelynél ne korlátoznák a kutatás szabadságát. A hatalomnak az a baja a forradalom és a rendszerváltás emlékével, hogy az állítólag alkalmat nyújt az ellenállásra az orbáni politikával szemben. A menekültekkel szembeni bánásmód kapcsán felidézik, hogy annak idején miként fogadták a 200 ezer magyar Nyugaton. A 89 utáni nyugati orientáció pedig szemben áll a mostani keleti nyitással. A történelmet újraértelmezik. A kutatók, akik védik a fordulat demokratikus szellemét, vagy célkeresztbe kerültek, vagy már elhagyták az országot. Az egykori liberális ellenzékiekből és a visszavonulásra kész reform kommunistákból mára a nép árulói lettek.  
Washington Post A lap szerint a török példa mutatja, hogy nem is olyan könnyű felforgatni a demokráciát, és nem elegendő hozzá egy bizonyos irányban elbillenteni az erőviszonyokat. Erdogan – Orbánnal és Dudával együtt – azon politikusok közé tartozik, akik a nacionalizmus, a vallás és a magánszektor vezérelte gazdaság segítségével kerültek hatalomra. Működésük tiltakozást váltott ki, mert olyasmit csináltak, pl. fokozták a sajtó állami ellenőrzését, amit az érettebb demokráciák nem tűrnének el. Az ellenzék teljes elnyomására azonban egyikük sem vetemedett. Továbbá nem merik meghamisítani a választásokat sem. A vasárnapi isztambuli pótválasztás igazolja, mennyire fontosan ezek az alapvető szabadságjogok.    Imamoglu részben azért győzött, mert az ellenzék egységes volt, és mivel a szavazók – a gazdasági bajok miatt elutasították az uralmon lévő pártot. Ebből következik, hogy a tavalyi magyar választás eredménye legalább annyira összefüggött az ellenzék széttagoltságával és az évtizede tartó növekedéssel, mint azzal, hogy Orbán rátette a kezét a médiára. Ugyanez igaz az őszi lengyel választásra is. Az eltérés különösen feltűnő Magyarország és Törökország között. A magyar ellenzék nem állt össze és nem is társult az erősen nacionalista Jobbikkal. Azon kívül Orbán erőteljes gazdasági fejlődésre támaszkodhat és az emberek szinte mindig honorálják a dinamikus gazdaságot.    A tanult rétegek nagymértékben elutasítják az olyanokat, mint Erdogan és Orbán. A demokrácia a nép uralmát jelenti. Isztambul azt mutatja, hogy amíg a politikai szabadságjogok és intézmények alapvető köre érintetlen, addig az emberek hallatni tudják a hangjukat még akkor is, ha a körülmények nem éppen ideálisak. A demokrácia erősebbnek látszik, mint ahogyan azt sokan gondolták.
FT A világban a demokráciák kétféleképpen mehetnek tönkre: vagy fokozatosan, vagy egy csapásra. Utóbbira példa Magyarország és Törökország, ahol Erdogan és Orbán apránként számolta fel a fékeket és ellensúlyokat, majd egyszer csak vége lett a jogállamnak. Így foglalja össze tapasztalatait Amerika egyik vezető politológusa, aki most könyvet jelentetett meg a kérdésről. Larry Diamond rámutat, hogy a tekintélyelvűség hajlamos arra, hogy mögéd kerüljön, majd lerohanjon. Az erős emberek megtartják a demokrácia egy-két díszes kellékét, mint a választásokat, de itt Potemkin-demokráciákról, azaz választási autokráciákról van szó. A szerző úgy látja, hogy a világ fordulóponthoz érkezett, ha még meg akarja őrizni a demokráciát. Védekeznie kell, mert Oroszország ügyesen kihasználja a Nyugat nyíltságát. A kínai veszély körmönfontabb, de nagyobb. Szembemegy az egész nyugati modellel. Peking évente 10 milliárd dollárt költ külföldi propagandára, vagyis ötször annyit, mint amennyivel az USA a demokráciát és az emberi jogokat támogatja. Az Új Selyemút kezdeményezés több mint tízszer annyi pénzből gazdálkodik, mint mai értéken számítva az egykori Marshall-terv. Moszkva és Peking rengeteget költ vesztegetésre és hamis hírekre, hogy aláássa a Nyugat önbizalmát. Diamond azt javasolja, hogy az Egyesült Államok indítson összehangolt akciót a globális demokrácia érdekében. Csak ahhoz meg kell várni az új elnököt, mert a mostani azzal van elfoglalva, hogy biztonságossá tegye a földkerekséget - a tekintélyelvű rezsimek számára.  
Spiegel Oroszország leplezetlenül nyomást gyakorolt az Európa Tanácsra, hogy visszakapja az intézményben szavazati jogát, amit a Krím megszállása miatt vesztett el. Hogy mekkora a tét, amikor a másik oldalon egy tekintélyelvű állam áll, már abból is kiderült, hogy az orosz külügyminiszter nemrégiben nyíltan azt fejtegette: országa kénytelen zsaroláshoz folyamodni, hogy jobb belátásra térítse a legrégebbi és legnagyobb európai intézményt. Egészen pontosan Moszkva két éve beszüntette az évi 33 millió eurós éves tagsági díj folyósítását. A döntés nehéz anyagi helyzetbe hozta az ET-t, mert nincs honnan pótolni a pénzt, ugyanakkor ha egy tagállam két éven át nem fizet, akkor meg kell indítani ellene a kizárási eljárást. Annak az ideje éppen most érkezett el. A németek és a franciák fontosnak tartják, hogy Oroszország tag maradjon. Jagland főtitkár azt mondta, a szankciók nem jártak semmiféle eredménnyel, csak belső gondokat okoztak. Majd gyorsan hozzátette, hogy a Krím elfoglalása továbbra is jogellenes. Közben Moszkva sorra szenvedett vereséget az Emberi Jogok Bírósága előtt és az utóbbi két évben jó 23 millió eurós kártérítést kellett fizetnie. Ebből 37 ezer fájdalomdíj volt a Pussy Rion három énekesének. Az Európa Tanácsban mostanában olyanok is vannak, mint Magyarország és Lengyelország, amely terhesnek tartja a kritikus sajtót és a független igazságszolgáltatást. És ők éberen figyelik, jár-e bármiféle következménnyel, ha megsértik a szabályokat. Ezért kockázatos bármiféle engedékenység, mert meg kell őrizni az európai értékeket. Az oroszokat úgy helyezték vissza jogaikba, hogy Strasbourgban a Parlamenti Gyűlés korlátozta a saját jogkörét és kimondta, hogy a képviselők a jövőben nem határozhatnak el egyoldalúan megtorló intézkedéseket, azokhoz meg kell szerezniük a Miniszteri Bizottság jóváhagyását is. Abban pedig benne van mind a 47 tagállam külügyminisztere. Ily módon a 18 orosz küldött gyakorlatilag visszakapta a jogait, miután a Kreml azzal fenyegetőzött, hogy kilép, ha nem érvénytelenítik a szankciókat.  
Guardian A magyar kormány számára is csapást jelent, hogy az Európai Bíróság kimondta: sérti az uniós jogot, hogy Lengyelországban idő előtt nyugdíjba akarják küldeni a bírákat. Győztek tehát azok a civilek, akik a demokratikus értékekért harcolnak. Mint emlékezetes, a jogállam ügyében a magyar vezetés szintén a vádlottak padján ül az EU-ban, egyébiránt a lengyel fél oldalán szállt be a luxemburgi perbe. A PiS tavaly vezette be a törvényt, amely koruknál fogva lehetővé tette, hogy elküldjék a bírák 40 %-át. Ám a mostani ítélet kimondja, hogy a jogszabályt nem indokolták elfogadható célokkal, arról nem beszélve, hogy aláássa a bírák elmozdíthatatlanságának elvét, noha az függetlenségük alapfeltételét jelenti. A lengyel fél ezzel szemben azzal érvelt, hogy egységesíteni kell a nyugdíjkorhatárt. A tárgyalás költségeit a lengyel félnek kell állnia, míg Magyarországnak azt számlázzák ki, amikor megjelent a Bíróság előtt.
Süddeutsche Zeitung Az elemzés azt hangsúlyozza, hogy a hét végén nem csupán Babis ellen, hanem Európáért is tüntetett az a negyed millió cseh, aki az utóbbi 30 év legnagyobb demonstrációja keretében vonult az utcára Prágában. Csak éppen mintha ez senkit sem érdekelne, ugyanakkor változatlanul tartja magát az a veszedelmes tévhit, hogy ismét kiújult a kelet-nyugati szakadék. Persze a sok uniós gond láttán nagyon kényelmes azt állítani, hogy azok nem volnának, ha ez EU nem siette volna el a keleti bővítést. Meg hogy az új tagok polgárai nem is demokráciát akartak annak idején, csupán a nyugati jólétre vágytak. A menekültválság során mutatott keményszívűség, az autokraták és populisták sikere, valamint a nagyfokú korrupció jól beleillett ebbe a képbe. Ám a 250 millió cseh felvonuló, valamint Caputová megválasztása és a lengyel Európa-párti erők sikere tanúsítja, hogy a választóvonal nem a Kelet és a Nyugat között húzódik a nyílt, liberális társadalom hívei és ellenfelei között. Olaszországban pl. a demagóg, jobboldali populista Salvini van hatalmon. A franciáknál még nem dőlt el a küzdelem Marcon és Le Pen között. Azon kívül az európai értékek nem csupán nyugatiak. Közéjük tartozik a lengyel Szolidaritás vagy a csehszlovák Charta 77. Babis a jelek szerint egyelőre aligha bukik meg. De már az is nagy siker volna, ha a Nyugat mostantól kevésbé fölényeskedve beszélne a keleti polgárokról.
Szerző
Témák
lapszemle

Irán hadat üzen az amerikai drónoknak

Publikálás dátuma
2019.06.25. 09:00

Fotó: JACQUELYN MARTIN / AFP
Teherán kilátásba helyezte, hogy további amerikai ember nélküli repülő szerkezeteket fog lelőni, ha azok megsértik a légterét.
Hosszein Hanzádi ellentengernagy, az iráni haditengerészet parancsnoka – teheráni félhivatalos hírügynökségi közlés szerint – védelmi tisztségviselők előtt elhangzott beszédében kijelentette: az ellenfél is tudja, hogy Irán képes és meg is fog semmisíteni minden olyan drónt, amely behatol a perzsa állam légterébe. A múlt csütörtökön már lelőttek egy ilyen, kémkedésre használt drónt, amelynek az értéke amerikai források szerint meghaladja a 100 millió dollárt. Teherán szerint a drónt iráni, Washington szerint nemzetközi légtérben érte a rakétatalálat. Irán azt is közölte, hogy a drón mellett egy amerikai kémrepülőgép is megsértette az ország légterét, de mivel annak 35 fős a személyzete, úgy döntöttek, hogy nem lövik le, holott meg tudták volna tenni. Ezután a nemzetközi kapcsolatokban felettébb szokatlan kijelentés hangzott el: az Egyesült Államok elnöke „nagyra értékelte”, hogy az iráni Forradalmi Gárda megkímélte az amerikai kémrepülőgép fedélzetén tartózkodók életét. Donald Trump ráadásul olyan gesztust tulajdonított önmagának, hogy bár a drón lelövése miatt amerikai részről már minden előkészület megtörtént a pusztító válaszcsapásra, mivel az akár 150 emberéletet is kiolthatott volna, ő maga az utolsó pillanatban úgy döntött, hogy lefújja az akciót. 
Egy MQ-4C Triton drón
Fotó: Alex Evers / U.S. Navy
Az amerikai fővárosban ugyanakkor kiszivárogtatták, hogy mégis tettek bizonyos válaszlépéseket, de vérontás nélkül: kibernetikai támadást intéztek az iráni radar- és rakétarendszer működését összehangoló számítógépes hálózat ellen. A Washington Post értesülése szerint a kibertámadás sikeres volt. Az akciót már korábban tervezték: először azért akartak visszavágni, mert feltehetően iráni szabotőrök megrongáltak két olajszállító tartályhajót az Ománi-öbölben. Washington Iránt tette felelőssé az akcióért, Teherán viszont határozottan tagadja ezt. Ezután következett be a drón lelövése, ami már mindenképpen a válaszlépésre ösztökélte Washingtont. Mohamed-Dzsavád Azari Dzsahromi iráni távközlési miniszter Twitter-bejegyzése szerint azonban nem volt sikeres az iráni célpontok elleni amerikai kibertámadás.  Mindeközben mozgásba lendült az amerikai diplomácia: Mike Pompeo külügyminiszter Szaúd-Arábiába és az Egyesült Arab Emírségekbe – az Egyesült Államok legfontosabb térségbeli szövetségeseihez – látogatott, hogy megvitassa velük az Iránnal kapcsolatos szükséges és lehetséges teendőket.
Az amerikai-iráni feszültség kiéleződésének a hátterében az áll, hogy Donald Trump tavaly kiléptette az Egyesült Államokat a 2015-ös atomalkuból, amelyet az iráni nukleáris fegyverkezési távlatok miatt aggódó nemzetközi közösség képviseletében az ENSZ Biztonsági Tanácsának öt állandó tagja – az Egyesült Államok mellett az Egyesült Királyság, Franciaország, Oroszország és Kína –, valamint Németország írt alá a perzsa állammal. Az alku lényege az volt, hogy Irán letesz minden olyan tevékenységről, ami atomfegyver létrehozására irányul – így például bizonyos mértéken túl nem dúsít uránt –, cserébe pedig feloldják az Iránnal szemben korábban elrendelt nemzetközi szankciókat. 
Washington azt állította, hogy Teherán az orránál fogva vezeti a világot, a Nemzetközi Atomenergia-ügynükség szerint azonban a perzsa állam tartotta magát vállalásaihoz. Az atomalku hiányos voltát viszont többen elismerték, és egyebek közt arra hívták fel a figyelmet, hogy a hordozórakéták fejlesztését illetően Irán nem vállalt semmilyen önkorlátozást.  Az Egyesült Államok, miután kihátrált az egyezségből, újra életbe léptetett különböző szankciókat Iránnal szemben. 
Az Irán elleni amerikai szankciók újraélesztése nyomán idén május 8-án Teheránban bejelentették: a maguk részéről a jövőben nem fogják tartani magukat az atomalku azon előírásaihoz, amelyek alapján Irán köteles eladni bizonyos mennyiség fölötti nehézvíz- és dúsítotturán-készletét, hogy abból ne halmozhasson fel annyit, ami már nukleáris fegyver előállítását tenné lehetővé. E pontok teljesítésének a felmondását arra az esetre helyezték kilátásba, ha az atomalku megmaradt részesei hatvan napon belül nem tudják rávenni az Egyesült Államokat a banki és az olajszektorral kapcsolatos, Irán elleni szankciók eltörlésére.  Annak a valószínűségét, hogy Washington ezekben a kérdésekben hajlandó legyen engedni, elemzők eddig általában minimálisnak tartották, sőt, éppen most van napirenden újabb szankciós intézkedések elrendelése. Trump azonban a minap arról beszélt, hogy ha Teherán letesz az atomfegyver megszerzésének a szándékáról, akkor ő lehetne Irán „legjobb barátja”. Pompeo most megerősítette, hogy Washington előfeltételek nélkül kész tárgyalni Iránnal a feszültség enyhítéséről.  
Teheránban viszont – mintegy az amerikai álláspont tükörképeként – azt állítják, hogy a labda az amerikai térfélen pattog. Az Egyesült Államoknak „új ösztönzőket kell felkínálnia” Irán számára, ha azt akarja elérni, hogy Irán az atomprogramjáról kötött megállapodáson túlmenő, további engedményeket tegyen - jelentette ki Heszameddin Asena iráni elnöki tanácsadó. Megerősítette, hogy Irán mindaddig nem hajlandó semmilyen párbeszédre, amíg Washington ismét fel nem oldja az iszlám köztársasággal szemben visszaállított büntetőintézkedéseket.
Témák
Irán USA

Lengyelország eljátszotta ugyanazt, amit Orbánék, nem is hagyja az EU Bírósága

Publikálás dátuma
2019.06.25. 07:45

Fotó: Beata Zawrzel / AFP
Ellentétesek az uniós joggal a lengyel legfelsőbb bíróság nyugdíjkorhatárát csökkentő szabályozás rendelkezései.
A vitatott intézkedések sértik a bírák elmozdíthatatlanságának és a bírói függetlenség elvét - mondta ki tegnap a luxembourgi Európai Unió Bírósága, pontot téve a bő egy éve húzódó nézeteltérés végére. A kifogásolt lengyel törvény lényege, hogy a legfelsőbb bíróság bíráinak nyugdíjkorhatárát 65 évre csökkentették, munkájuk meghosszabbítása csak többféle igazoláshoz, és a köztársasági elnök engedélyéhez kötött. Az elnököt viszont semmilyen szempont nem köti, határozata ellen pedig nincs helye semmilyen bírósági felülvizsgálatnak, azaz a legfelsőbb bíróság 65 év feletti tagjai - ami jelenleg is a testület harmada - tőle függenének. Varsó a lépést azzal indokolta, hogy a cél a bíróság korösszetételének optimalizálása, a nyugdíjkorhatár harmonizációja volt, ám a bírósági ítélet ezt elutasította. Lengyelország ellen az Európai Bizottság tavaly áprilisban indított kötelezettségszegési eljárást az uniós jogok megsértése miatt. Az Európai Unió Bíróságának határozatát a tagállamnak teljesítenie kell, amennyiben a Bizottság úgy ítéli meg, hogy ezt elmulasztotta, újabb, pénzügyi szankciók kiszabására irányuló keresetet indíthat. 

A magyar bírák pert vesztettek

Magyar bírák az Emberi Jogok Európai Bíróságán indítottak pert a 2011-es kényszernugdíjazások miatt. A pert még 2012-ben 160 bíró indította, mivel szerintük a nyugdíjkorhatár (a mostani lengyel lépéshez hasonló) leszállításának módja sérti az Emberi Jogok Európai Egyezményének a tisztességes eljárásról, a diszkrimináció tilalmáról és a magántulajdon védelméről szóló cikkeit. A parlament 2011-ben 62 évre szállította le a bírók kötelező nyugdíjkorhatárát, azzal az indoklással, hogy rájuk is az általános nyugdíjkorhatár vonatkozzon. A kényszernyugdíjazást a Velencei Bizottság és az EU bírósága is jogsértőnek nyilvánította, az Alkotmánybíróság pedig megsemmisítette. A parlament ezek után úgy módosította a törvényt, hogy a kötelező nyugdíjazás csak 2023-tól érvényes, addig felmenő rendszerben, fokozatosan nyugdíjazzák a bírókat. Az addig kényszernyugdíjazottakat ugyan nem vették vissza korábbi pozíciójukba, de három kártérítési lehetőség közül választhattak. Az EJEB tavaly decemberi ítéletében mindezek alapján döntött úgy, hogy nem volt jogsértő a bírók kényszernyugdíjazása.
Szerző
Témák
Lengyelország
Frissítve: 2019.06.25. 08:39