„Nem vagyunk kémek” – Interjú az IIB elnökhelyettesével

Publikálás dátuma
2019.06.26. 06:00

Fotó: Tóth Gergő / Népszava
Egy titkosszolgálatnak az a dolga, hogy nemzetbiztonsági kockázatokat lásson minél több helyen, ezért fizetik őket – mondta a Népszavának Georgij Potapov, a Nemzetközi Beruházási Bank (IIB) kormányzótanácsának elnökhelyettese.
Tisztázzuk: milyen mentességet élveznek majd a magyar joghatóság alól a bank dolgozói Kizárólag olyan mentesség jár majd, mint amire bármely nemzetközi fejlesztési bank vagy nemzetközi szervezet jogosult egy másik országban. Ezeket a Bécsi Konvenció szabályozza, bárki utánanézhet. Sem többet, sem kevesebbet. El tudja képzelni bárki, hogy a magyar kormánnyal folytatott tárgyalásaink során akár a Belügyminisztérium, akár a Külügyminisztérium olyan extra kedvezményeket adott nekünk titokban, amelyek nem is léteznek a nemzetközi jogban?  Milyen szervezeteknek lesz majd joga belenézni a bank működésébe? A társtulajdonos tagállamoknak és a bank vezetésének – utóbbiban természetesen minden tagállam képviselettel rendelkezik majd. Magyarország Varga Mihály pénzügyminisztert delegálta. Pénzügyi szempontból az Ernst & Young ellenőrzi a működést. Hány munkatársa lesz a banknak? Az első időszakban 50-60 kollégánk kezd el dolgozni Budapesten, az ideiglenes irodánk ennél nagyobb létszámot nem is bírna el. Miután megtaláltuk az állandó székházat már csak azok maradnak majd Moszkvában, akik nem uniós országokkal foglalkoznak, valamint az informatikai részleg és az adminisztráció, nagyjából 25 ember. Mindenki más jön, körülbelül 110 lesz a teljes létszám. Előre szeretném hangsúlyozni, hogy a székházról még nincs döntés, így nem tudom megmondani, hol lesz a központ. Az önök által megírt Lánchíd Palota csak egy a lehetséges opciók közül. Hány munkatársuk lesz orosz? Erre most azt tudom mondani, hogy az új munkatársakat a teljes európai munkaerőpiacról toborozzuk majd. Mikorra dolgozhat a bank teljes kapacitással Budapesten? Nem teljesen értem a kérdést, az informatika korában folyamatosan teljes kapacitáson tudunk működni Moszkvából is, a költözés ideje alatt is. A földrajzi elhelyezkedés ma már másodlagos. De akkor miért kellett Budapestre költöztetni a bankot? Azért, mert Budapest az egyik leggyorsabban fejlődő város az EU-ban, remek környezetet kínál egy fejlesztési és beruházási banknak, Budapest a régió szívében található, a bank új vezetésének pedig évek óta világos a stratégiája: egyre jobban közelíteni a tevékenységünket Európához, az Európai Unióhoz. Nagyon büszkék vagyunk, hogy az IIB az első nemzetközi fejlesztési bank, amely kötvényt bocsát ki Budapesten. Ezzel a bank, Budapest és a befektetők is nyernek majd. Az Indexen jelent meg egy elemzés a bank belső döntéshozatali rendszeréről, eszerint a Kormányzótanács és az Igazgatótanács a döntéseit háromnegyedes többséggel hozza, de közben Oroszországnak 45 százalékos szavazati aránya van ezekben a testületekben, vagyis az orosz fél meg tud akadályozni bármilyen döntést. Kettős többségre van szükség a döntéseknél, nem csak a részvényesi arány szükséges, hanem az is, hogy a kilenc tagállamból legalább öt támogasson egy döntést, ez szerintem biztosítja, hogy egyetlen ország se legyen képes ráerőltetni az akaratát a többiekre. A szervezeti és működési szabályzatunkat a Világbankkal együttműködve dolgoztuk ki, szerintem senki nem gondolhatja komolyan, hogy egy ilyen szervezet a nevét adná egy olyan döntéshozatali mechanizmushoz, amely kirekesztő egyes tagországokkal szemben.

Nemzetbiztonsági kockázatokra hivatkozva az amerikaiak azt kérték a cseh kormányfőtől, Andrej Babistól, hogy Csehország lépjen ki az IIB-ből. Hasonló veszélyekre hívtak fel a figyelmet az illetékes szervek Magyarországon is. Mit gondol erről?
Azt, hogy egy titkosszolgálatnak az a dolga, hogy nemzetbiztonsági kockázatokat lásson minél több helyen, ezért fizetik őket. Nem ismerem a részleteket, de ahogy Nyikolaj Koszov is említette ma, az egyik fő célunk éppen az volt a bemutatkozással, hogy cáfoljuk ezeket a buta, alaptalan, egyoldalú pletykákat. Újra és újra elmondjuk, ha megkérdezik tőlünk: nem vagyunk kémek, nem vagyunk kémszervezet, nem ezért vagyunk Budapesten. De minden kollégánkat átvilágítják, mielőtt megkapja a munkavállalási engedélyét és a diplomáciai mentességét. Ez a világ minden országában így van.
Frissítve: 2019.07.16. 20:31

Kimondta a bíróság, hogy a kormánymédia valótlant állított az Auróráról

Publikálás dátuma
2019.06.25. 20:35

Fotó: Tóth Gergő / Népszava
A Magyar Hírlap és a Pesti Srácok is azt állította márciusban, hogy ott „drogokat fogyasztanak”, illetve hogy az Auróra Kioszk nevű kocsmarészt 2017-ben „a lakók kérésére” záratták be.
Első fokon pert nyert a Fővárosi Törvényszéken a 8. kerületi Auróra Közösségi Ház a Magyar Hírlap és a Pesti Srácok ellen. Mindkét kormánypárti médiatermék azt állította márciusban, Tanácsköztársaság 100 éves évfordulójával kapcsolatos programjukról, hogy ott „drogokat fogyasztanak”, illetve, hogy az Auróra Kioszk nevű kocsmarészt 2017-ben „a lakók kérésére” záratták be – írja a Mérce.
Az ítélet a perköltség és illeték megfizetésén kívül helyreigazítás megjelenésére is kötelezte a két médiumot.

Az Auróra márciusban indított helyreigazítási pert, a cikkek megjelenése után, a lapok pedig nem tudták bizonyítani a kábítószerfogyasztást és a bezáratásról is úgy írt, hogy az azt indítványozó kérelem 200 ember véleményét fejezte ki, holott arról a lakóházak közgyűlései csak többszöri nekifutásra tudtak dönteni, ráadásul a józsefvárosi önkormányzat jelentős tulajdoni hányada is segített ebben. 
Szerző
Frissítve: 2019.06.25. 22:41

Több mint 62 ezren vettek részt az utolsó nap előtt az előválasztáson

Publikálás dátuma
2019.06.25. 20:18

Fotó: Lakos Gábor / Népszava
Felpörgött a szavazási kedv a folyamat hajrájában: az utolsó „teljes” napon több mint 13700-an voksoltak.
A hétfői nap után kedden is új rekord született az egy héten át tartó előválasztási procedúrán. Az utolsó „teljes” napon több mint 13700-an választottak a DK támogatásával induló Kálmán Olga, az MSZP-Párbeszéd-Szolidaritás jelöltje Karácsony Gergely és a momentumos Kerpel-Fronius Gábor közül. A szerdai zárónaphoz érkezve így már több mint 62 ezres a részvételi arány. Szerda délig még nyitva vannak a szavazósátrak és az interneten is lehet voksolni. Ezt egyébként eddig háromezer-hatszázan tették meg. A tervek szerint holnap estére már győztest is hirdetnek.
Szerző
Frissítve: 2019.06.25. 22:42