Berta Ádám: A feladat (regényrészlet)

Publikálás dátuma
2019.06.29. 10:55

(Részlet a Fejetlen kígyó című, készülő regényből)
„Az ubirról általában megjegyzik, hogy fel van puffadva. Sötét, vöröses színezetű, amiből arra következtetnek, hogy nemrég vért ivott. A török és a szláv kultúrkörben az a hiedelem is él, hogy ha valakinek a holtteste fölött átugrik egy állat, elsősorban kutya vagy macska, akkor az élőhalottá fog változni. ... Aki két szívvel és két lélekkel született, azt ­mhachkaynak nevezik. Ha valakiről kiderül, hogy mhachkay, akkor elűzik a közösségből. A mhachkay rendszerint nem éli meg az időskort, de a halálakor csak az egyik lélek juthat át a túlvilágra, a másik itt ragad, ezért a mhachkay holtteste életre kel, és vadászni kezd az élőlényekre. Képes rá, hogy éjjel repüljön, mint a bagoly, és az éj leple alatt utazókra is rátámadhat. Ha valaki éjjel az erdőben kóborol, azt elkapja, kiszívja a vérét és szétmarcangolja a belső szerveit. A mhachkay szomját kis időre az állatvér is oltja. Feljegyezték, olyan is előfordult, hogy a mhachkay puszta kézzel ásta ki magát a sírból, hogy aztán véresen, leszakadt ujjakkal az erdőben támolyogjon. Ennek úgy tudjuk elejét venni, ha arccal lefelé temetjük, és sarlót illesztünk a feje köré. A lefejezés is hathatós megoldás.” (Régi szláv hiedelmek enciklopédiája) Belenézett a kamerába, várt egy kicsit, és a kovácsoltvas kapu automatikusan nyílt előtte. Az autóját kint hagyta. Bekutyagolt a bukszusokkal szegélyezett kocsibejárón, százötven méterrel odébb átvágott a szökőkút előtt, és néhány márványlépcsőn át megközelítette az egyik franciaablakot, ami nyitva volt. A brutális méretű, hosszúkás helyiségben márványoszlopok, fáklyát utánzó, aranyozott szobortestű világítás, a terem közepén süllyesztett jacuzzi, azzal átellenben baldachinos ágy állt. A gazdálkodó balra fordult, és egy boltíves átjáró felé vette az irányt, amelynek túloldalán meglátta a kandallót, fölötte pedig egy irdatlan plazmaképernyőt. Senki nem jött elé. Egy oldalsó asztalon régiségek sorakoztak, mögöttük földig érő, vastag faliszőnyeg. Profilból látta meg a maffiózót, és először a tokája, a borostája és a szájából lógó szivar ragadta meg a figyelmét. Mind nagyobb volt, mint ahogy előzőleg emlékezett rájuk. A maffiózó lábánál három nő kuporgott, aranyszínű bikinikben, tálcáról fehér port szívtak. – Eredjetek odébb – mondta, amikor meglátta a gazdát. A lányok lassan értették meg, mit akar. Kábán felálltak, és megindultak kifelé. – Irtsa ki nekünk az ubirokat és mhachkayokat – mondta a gazdálkodó köszönés helyett. A maffiózó nem tudta, mit lépjen erre. A karosszéke olyan, mint egy trónus, a karfa aranyozott. A háta mögött óriási ablak, a nehéz, barnáslila függöny majdnem teljesen behúzva. Mindenfelől állólámpák vették körbe, a többi kárpithoz színben illő, fakólila bársonybúrával. – Egy hét múlva választ adok – ígérte. Következő hét vége felé meg is jött a válasz, ami egyetlen szám volt, egy kazah tengében értendő összeg. Húzós összeg volt, de az ortodox közösség öt leggazdagabb embere azért össze tudta adni. A gazda körbejárta a falut, hogy tisztázza, ki áll a megoldás mellé. Mindenki melléállt, és hónap végére a pénzt is lerakták. Félig volt pénzkötegekkel egy márkás sporttáska, az a fajta, amit birkózók és súlyemelők használnak, amikor edzésre mennek. A gazda – akinek nevét inkább nem írom ide – újra elment a maffiózóhoz, a házban ugyanolyan állapotokat talált, de egy fokkal már könnyebben eligazodott. A medencénél napozó három ukrán csajból kettő még ugyanaz volt, mint akiket korábban látott, a harmadik eltűnt, helyére egy új érkezett. Előző nap az átlagnál durvább buli lehetett, mert a gazda, bár ügyelt rá, hogy ne délelőtt menjen, hanem délután, egy nagyon kókadt maffiózót talált a fotelében, az obligát üvegasztal előtt. – Mégis, mit kapunk ezért a pénzért cserébe? – kérdezte, és nem titkolt büszkeséggel letette a sporttáskát az asztal lapjára. A maffiózó széthúzta a cipzárt, bekukkantott a táskába, aztán felvette a mobilját, ami épp akkor kezdett csörögni. Egy darabig hallgatta, aztán odakurjantott az egyik alvezérének. – Szerjózsa az, beszéljél vele. Az alvezér odalépett, átvette a mobilt, a maffiózó pedig újra a gazdára pillantott. Kérdőn nézett, úgyhogy a gazda nem volt benne biztos, most akkor meg kell-e ismételnie a kérdést. De nem kellett. – Kipateroljuk azokat a szarháziakat, és nyugtotok lesz – mondta a maffiózó fásultan. – Nem ezt akartátok? – Tisztelettel mondom, nem biztos, hogy olyan egyszerű – vetette ellen a gazda. – Több száz éve küzdünk ezzel a problémával. A maffiózó legyintett. – Megcsináljuk, nem kell fosni. A gazda érezte, hogy az audiencia véget ért, nem akart okvetetlenkedni. – Sok szerencsét – mondta, jattoltak, kifelé jövet elismerően füttyentett az új lány melle láttán, mert mind a három kedves teremtés éppen a zuhany alatt pancsolt; miután pedig hazaért, szólt az ortodox közösség másik négy módos tagjának, hogy minden oké, vagy legalábbis ígéret van rá, hogy záros határidőn belül minden oké lesz. – Főnök, ezek hatszáz éves hullák. – Attól még szitává lőhetjük őket – mondta a maffiózó. – Nem hiszem, hogy túl sokat ártana nekik – mondta az első alvezér. – Akkor mit akartok, mit csináljunk? – kérdezte kis hallgatás után a maffiózó, és felszívott egy csík kokót egy összecsavart tízezer tengés bankóval. – Elvitethetnénk őket valami lerakóhelyre – mondta a második alvezér. – Vagy zúzdába – mondta az első. – Az nem jó – felelte a maffiózó, és szipákolt egy kicsit. – A lerakóhely viszont jó. Csak legyen nagyon messze. Őrzött lerakó – tette hozzá. A maffiózó rögtön tudta, hogy külföldre kell szállítani a koporsókat. De vajon hova? Mongólia nagyon nagy ország, gondolta először. Kína még nagyobb, gondolta aztán. A kokain végigáramlott az erein. Talán még Kínán túlra is vitethetné a koporsókat, tűnődött. Elvégre kifutja a keresztények pénzéből. – Főnök, nemrég láttam egy vámpíros filmet – mondta Utyug, a második alvezér tétován, és ő is összesodort egy bankót. – Igen, ezek az ubirok meg mhachkayok végül is vámpírok, ha úgy vesszük – bólogatott az első alvezér. – És abban a filmben azt mondták, a vámpírok eredetileg valami nagy fenyőerdőből származnak. Egy kastélyból rajzott ki az összes, évszázadokkal ezelőtt. – Az biztos – mondta a főnök. – Ez a keresztény gazda is azt mondta, hogy ezek már több száz éve itt vannak. – Kicsit elbambult, vászon zsebkendővel törölte az izzadt homlokát, mint egy mexikói drogbáró, aztán felcsillant a szeme. – És hol van az a fenyőerdő? – Valahol a hegyekben – mondta az alvezér –, Bukarest és Budapest közt félúton. A főnök elővette a telefonját. – Buka… micsoda? – a kijelzőn megjelenő térképet nézegette. Az első alvezér is a telefonját böködte. – Vámpírok – motyogta. – Itt van, itt írja: a Kárpátokban laknak. Ez az a hegység. A főnök képe felderült. – Oké, jó lesz – mondta. – Ez rohadt messze van. Senki se hallott még erről a helyről. Még aznap kibérelték a szokásos chartergépüket, amivel lopott árut szoktak hordani Azerbajdzsánba meg Szibériába, és a két alvezér kocsiba ült, hogy felmérjék, pontosan hány koporsóról van szó.
Szerző

Nyomvonalak, a la Cluj - A Kolzsváros című antológiáról

Publikálás dátuma
2019.06.29. 10:38

Fotó: Népszava archív
„Kolozsvárt ismerni kell, nem lehet megmagyarázni” – mondja Márai. Hiába tudjuk, hogy a tavasz még mindig megáll a Házsongárdi temetőben, hogy a város legrégebbi emeletes háza Mátyás király szülőháza, hogy a Sétatér gesztenyefái több mint 100 évesek, vagy ahogyan a Bartók gyűjtötte népdal szól, „Kolozsváros olyan város, a kapuja kilenc záros”, addig nem ismerjük, amíg nem tesszük minden egyes szegletét személyes élménnyé. Ezt lehet úgy, hogy hosszan időzünk a városban, egy kicsit belelakjuk magunkat, de akár úgy is, hogy mások, például írók és költők Kolozsvár-érzeteibe szippantva az irodalmat használjuk közvetítőnek az ismerkedéshez. Balázs Imre József és Daray Erzsébet összeállításában egy olyan antológia született, amely a maga módján példaértékű: irodalmi rangtól és politikai hovatartozástól függetlenül – Bodor Ádámtól Szőcs Gézán, Visky Andráson és Térey Jánoson át Gerlóczy Mártonig – sorakoztat olyan szerzőket és műveket, melyek a térképen egyetlen pontnak jelölt, közel 180 négyzetkilométeres területen, Kolozsvár többnyire konkrét utcáin és terein érnek össze. Az egyes irodalmi művekből kiemelt részletek mellé sok esetben tényleges térkép-illusztráció is került – miközben boga­rásszuk a volt és még előbb volt utcaneveket, a jelenbeli műholdképekre vetített több mint százéves állapotokat, és keressük rajtuk az idézett és megidézett múltat, szép lassan a város érzelmi topográfiája is kezd kirajzolódni előttünk. Egyre jobban meg- és átérezzük, akkor is, ha esetleg még sosem jártunk ott, mit jelent annak a 30 szerzőnek, akinek a regényeiből, elbeszéléseiből és verseiből kiemelt Kolozsvár-részletek az olvasót egyre beljebb és beljebb viszik a mindig sokszínű város sűrű emlékezethálójába. Gondolatban vagy ezerszer körbejárjuk általuk a Mátyás-szobrot, meglessük a még mindig barna ajtót, ami mögött Szendrey Júlia lakott, amikor a költőt kereste a harcok után, és látjuk, amint Bodzai Ágost nyugdíjas tanár kaptat felfelé a Majális utcán, vizes zsebkendővel a fején, s közben arra gondol, milyen tengermély undorral gyűlöli a feleségét, Berillt (Cserna-Szabó András). Azon a Majális utcán, a villanegyedben, ahol a Securitate föld alatti fogdájában Bodor Ádám töltötte büntetését, amiért telenyomta mustárral Barkas elvtárs felöltőjének zsebét. „Kolozsváron” valahogy Szőcs Géza is sokkal barátságosabb jelenség: vízirózsa-főzelékkel és zuzmótortával kínál, közben mesél a Horea út 6. szám alatt lévő házról, melynek a lépcsőin annyira kényelmes a fölfelé haladás, mintha csak lefele menne az ember. Mutatja térkép is. Ahogyan a Híd utcai kaput is, amely előtt – ezt Gerlóczy Márton Mikecs Anna: Altatójából tudjuk – kora délutánonként fiáker állt meg, de ujjal végigjárható az „áj­váj”-ra keresztelt városi vasút útvonala is, amivel az állomástól a Fő térre, majd azon túl a Séta tér végén lévő uszodáig vagy a Szent Péter-templomig mehetett az utas, egészen 1902-ig, amikor is a sok baleset miatt felszámolták. A rendkívüli érzékenységgel válogatott szövegek olyannyira élővé teszik a várost, hogy a végére, ha az olvasó, teszem azt, a „Madácsuccára” gondol, pontosan tudja Tompa Andrea Omertájából, hogy a 19. században a „hóstát” része volt, a Cukorgyár és a Pillangó-telep környékén, s hogy egy évszázaddal később Szabó T. Anna ott, a Madách utca aszfaltozatlan, gödrös földútján tanult, saját akkori feljegyzése szerint „biciglizni”. „Fogta apám hátulról a kerékpár ülését, míg én az egyensúly és a sebesség arányát próbáltam kitanulni…” Talán ez ennek az antológiának is a legnagyobb erénye: az ismert és kevéssé ismert szerzőktől vett idézetek egyensúlya, mely határozottan kellemes tempójú útra csábít a 17. vagy akár a 20. századi Kolozsvárra, nem utolsósorban pedig a kortárs magyar irodalomba. (Irodalmi kalauz, Balázs Imre József és Daray Erzsébet összeállítása, Jelenkor, 2019. 328 o.) 
Szerző

Erdős Virág versei (Hősöm-ciklus)

Publikálás dátuma
2019.06.29. 10:31

Fotó: ROMÁN PÉTER
Hős No. 77 földbe fagyott szánkólécek közül kinőtt pipacs       tokra    bontott ablakban a     melegfogó szivacs nagyon kicsi lány ahogy a nagyok között ül       tengő     lengő blúzdarab egy     rácsra húzott tüll icsom picsom paradicsom dik má szoszi szasztok       népismeret nyelvhasználat     osztályok és kasztok fegyelmező lakhely: könnyű testi fenyítés    élő    erő levegőben       lógó kerítés gyerek gyerek férfi gyerek gyerek gyerek nő       nagy    csalán     az ágak közt egy     csapbekötőcső indítvány az ég felé: egy füstbe vesző kémény       katasztrófaturizmus sok     maradandó élmény hős egy szál se – itt inkább csak átvonult a front       kalandpark és     csatatér most     béke van és pont nagy kockán kis négyzetek egy postaláda spam       szeretne-e könnyen       gyorsan igen       talán     nem íme az ember a bűnbánó képével most lép az isten elé megáll az idő de ijedten szétnéz és elindul visszafelé rezzen a tonfa a fuvallat megtévedt fémalkatrészeket zörget örvend az úr lám az ujja közt lefoglalt lakcímkártyákat pörget    csak azt feledném azt a cigányt meg a térdéig érő szemetet meg a térdéig érő szemétből kivett alufóliadarabot meg a térdéig érő szemétből kivett alufóliadarabból kinyalt ketaminhidrokloridot
Szerző
Témák
versek Hős utca
Frissítve: 2019.06.30. 07:45