Budapest;Karácsony Gergely;Kálmán Olga;

2019-06-27 15:10:06

Kálmán Olga segíteni fogja Karácsony kampányát

"Megcsapott minket a demokrácia szele" - Kálmán már személyesen is egyeztetett az előválasztás győztesével.

– Karácsony Gergely az ellenzék jelöltje és Tarlós István csomagolhat – jelentette ki Kálmán Olga, az előválasztáson második helyen végző, DK támogatásával induló aspiráns. Kálmán Olga nem volt ott a szerdai eredményváron, pedig a momentumos Kerpel-Fronius Gábor és a győztes, MSZP-Párbeszéd-Szolidaritás jelölt közösen gratuláltak egymásnak. A korábbi műsorvezető erről azt mondta: nem kapott meghívást, de ebből szerinte nem szabad messzemenő következtetést levonni. – A közös eredményváróról sem én, sem a DK elnöke, sem a párt kommunikációs igazgatója nem tudott. Ettől függetlenül nincs bennem rossz érzés – hangsúlyozta. Azt is fontosnak tartotta leszögezni, hogy amikor már látszódott a végeredmény, előre elkészített egy videót, amit este hat után élesített, ezután pedig az aktivistáival töltötte a délutánt.

Kálmán Olga szerint egyébként ami az elmúlt egy hétben történt, az több mint fantasztikus, és a demokrácia ünnepe. – Megcsapott minket a demokrácia szele – mondta, majd méltatta Karácsony Gergelyt is. – Zugló polgármestere megmutatta, valódi szoros versenyben is jól tud teljesíteni.

Arra a kérdésre, hogy marad-e a politikában, Kálmán Olga azt mondta: személyesen egyeztetett már az előválasztás győztesével, segíteni fogja Karácsony kampányát, de konkrétumok még nincsenek. Kálmán a DK-val se beszélt még a további együttműködésről. Felvetésünkre, hogy miként tudja támogatni Zugló polgármesterének kampányát, ha a programjaikban vannak különbségek is, azt válaszolta: csak hangsúlybeli eltérések vannak. – Összehangolunk mindent, biztos, hogy nem ezen fog múlni a budapesti ellenzék választási sikere.