Lengyel László: Az európai partraszállás

Publikálás dátuma
2019.06.30. 14:30

Fotó: Marabu rajza
Európai együttműködést alakítottak ki a néppárti, szocialista és liberális erők között azzal, hogy a későbbi európai koalíció érdekében mindenki függessze fel, zárja ki saját bajcsinálóit.
Egész Európára, sőt, a világra kiterjedő háború folyik 2016 óta a liberális világrend és a nacionalista-populista erők között. Az európai fronton a május 26-i választás a liberális európai rend partraszállását, és az európai nacionalista, szuverenista, illiberális erők legyőzését hozta. A partraszállás idején, az európai győztesek ugyanazt kínálták, mint amit az I. majd a II. világháború, illetve a hidegháború végén a rossz oldalon álló nemzeteknek és elitjeiknek: aki először ugrik ki, áll át, az jutalmat kap, aki másodszor, azt nem büntetik, s aki végsőkig kitart a rossz oldalon, az magára vessen. Magyarország az I. és a II. világháború végén, elitje hibái miatt nem akart, tudott kiugrani – megbüntették. Viszont a hidegháború első átállói közé tartoztunk – jutalmat is kaptunk. Most ismét azok közé tartozunk, akik ellenállnak a megújuló Európának – meg is fognak büntetni érte.

Téves orbáni tájékozódás

1916 után a magyar elit nem értette merre tart a világ, ahogy Sztálingrád után a Horthy-rendszer vezetői. 1985 gorbacsovi fordulatát Kádár nem fogta fel, de megértették mind az ellenzéki, mind a párton belüli reformoldalon, hogy lehetőség van a váltásra, s megszabadultak Kádártól. 2017 óta Orbán veszítette el a tájékozódását a világban, s hitte, hiszi azt, hogy Európa szélre, nacionalista irányba tart. Emberei vagy ostoba lakájok – Németh Szilárdtól Semjén Zsoltig, Szijjártó Pétertől Kósa Lajosig, akik helyeselnek neki, vagy cinikus machiavellisták – Rogántól Szájerig, Gulyástól Balogig, Trócsányitól Lázárig -, akik jobbnak látják kétségeiket elhallgatni, bár nálunk is jobban látják, hogy vezérük őrült politikát visz. Orbán nemcsak eszmei hibát vét, hanem pragmatikus gyakorlatit is: sikerült Németországgal, egyetlen szövetségesével szembe kerülnie. Mindenki tudja, hogy békét kellene kötnünk, de nincs senki, aki véghez vinné. Száz év alatt harmadszor veszítünk, s leszünk az új Európa páriái. A küzdelem az európai középosztály lelkéért folyt. A nacionalista-populista erők érthetően és népszerűen fogalmazták meg az alsó középosztály globalizációs veszteségeit és sérelmeit. A nemzetállam rendcsináló és védelmező erejét kínálták alternatívaként. Csakhogy a globalizációba bekötött, annak előnyeit élvező európai közép- és felső közép, a városi középosztály se Brexitet, se „sárga mellényes” forradalmat nem akar, hanem békét, biztonságot és nyugalmat, gyermekei jövőjét biztosító környezetvédelmet, egészségügyet és oktatást. Szociálisabb és zöldebb, dinamikusabb és határozottabb, reformált Európát – nem erősebb, ám a világpiacon pehelykönnyű nemzetállamot.

Eltérő pártstratégiák

Négy európai szintű pártstratégia működött. Macroné, aki azt javasolta, hogy a szélsőségekkel szembeni népszavazássá alakítsák át az egymással összefogó Európa-párti erők az EP-választást, egyesítsék a közép szavazatait. Programját megadta korábbi Sorbonne-beszédében, majd nyilatkozataiban. Ezt megfogadták a franciákon kívül a lengyelek, a szlovákok, sikerült is, meg nem is. Magyarországon én is ezt javasoltam: megbukott. Macron a népszavazás-koncepcióval megsemmisítette a hagyományos jobb- és baloldalt, s egyedül maradt Le Pen szalonképtelen pártjával szemben – mindent megnyert. A Merkel-stratégia nagykoalíciós. Európai együttműködést alakítottak ki a néppárti, szocialista és liberális erők között azzal, hogy a későbbi európai koalíció érdekében mindenki függessze fel, zárja ki saját bajcsinálóit. Megegyeztek, hogy megsemmisítenek minden szélsőjobbal kötött koalíciót, ugyanakkor megszabadulnak a „piszkos” konzervatív, szocialista és liberális pártoktól. Ezt játszották végig, s játsszák ma is Spanyolországban és Szlovákiában, Romániában és Ausztriában, Csehországban és Magyarországon, több-kevesebb sikerrel. A zöldek kibontott vitorlákkal hajózni kezdtek a meginduló civil és fiatal, világméretű zöldhullámon. A senki által észre nem vett offenzíva a szocialistáké, akik új programokkal visszaszerezték az ibériai félszigetet és Skandináviát, plusz Timmermans révén Hollandiát. Miközben a kelet-európai „piszkos” baloldal – a Smer, a PSD – megrendült, a nyugat-európai „tiszta” baloldal megemelkedett. Nem igaz, hogy csak régi baloldal van, az SPD és az MSZP hanyatlása elfedi előlünk, hogy megújulás történt a spanyol, a portugál és a skandináv pártokban. Először Spanyolország állt át, amikor a parlamenti választásokon sikerült elszigetelniük a Vox szélsőséges erejét, s bemutatni egy olyan mediterrán országot, amely képes békés átmenetre egy gazdasági és társadalmi válságból a konszolidációba, a feneketlen korrupcióból a megtisztulásba, és kísérletet tesz az egész Európát feszítő nemzetiségi kérdés tárgyalásos megoldására. A Sánchez-kormány kisebbségből, kényes ügyek – így a katalán-, a menekült- és a nőkérdés - vállalásával többségbe került, megbízható európai szövetségesévé vált a Merkel-Macron tengelynek. Másodiknak Szlovákia „ugrott ki”, amikor a Smer emberei, Pellegrini miniszterelnök és Šefčovič elnökjelölt, Timmermans figyelmeztetéséből és a választók nyomásából megértették, hogy engedniük kell a liberális civil Čaputová győzelmét, Fico háttérbe szorítását, ha nem akarják a Smert kizáratni az európai szocialista frakcióból és Szlovákiát súlyos hátrányba hozni. A románokat Szebenben egyszerre „nevelte” az európai néppárti és a szocialista frakcióvezetés, Johannis biztosította a kiugrás egyik oldalát és a néppárti győzelmet, Cioloş az „új liberalizmust”, s végül a Legfelsőbb Bíróság Dragnea választások utáni azonnali elítélésével megszabadította a PSD-ét ballasztjától. Ausztriát politikai földrengés rázta meg az „ibizai történettel”, amely a néppárti Kurznak lehetővé tette, hogy megszabaduljon Strachétól, kimeneküljön a kellemetlen koalícióból. Csehország következett Babis korrupciós ügyével és százezrekkel az utcán. (A mellékszíntéren, soha nem látott politikai egységben az ukránok elnökké választották Zelenszkijt, abban a reményben, hogy békét köt Oroszországgal, belső békét az ukránul és oroszul beszélők között, és kivezeti Ukrajnát a korrupció mocsarából. A törökök ellensúlyt állítottak a nagyvárosokban, mindenekelőtt Isztambulban Erdoğannak. Izraelben Orbán mentora, Netanyahu nem tudott kormányt alakítani, hatalma megroppant.)

Gyors fordulat az európai politikában

A francia és a német politikai páros teljes sebességre váltott. A felszínen huzakodnak a tisztségek elosztásán, a háttérben döntenek az európai stratégia kérdéseiben. Merkel és Macron lezárták a szélsőjobboldali veszély dossziét, és hozzáláttak a globális európai feladatok megoldásához. A német politika, bizonyosan Merkel központi szerepével, többé-kevésbé átvette Macron javaslatait és pragmatikusan hozzálátott megvalósításukhoz. Azonnal az Európai Tanács elé terjesztették Macron javaslatát a károsanyag-kibocsátás 0-ra való csökkentéséről 2050-ig. Ezzel Merkel és a zöldek Németországa világossá tette, hogy komolyan gondolja a szénbányák és erőművek leállítását Weber és a CDU szénlobbijával szemben. Kipróbálták az európai szolidaritást, és a cseh, lengyel, illetve magyar vétó megmutatta, hogy kire lehet, s kire nem lehet számítani. A legfontosabb újdonság, hogy a német politika a poszt-Schäuble-i korba lépett. Úgy néz ki, elfogadja, hogy a fizetési mérlegben felhalmozott többletet európai szintű környezeti, informatikai, energetikai és infrastrukturális beruházásokra lehet és kell fordítani. Ehhez alakítja a német EU-politika mellett a német és ezen túl az európai globális politikát is. Merkel és Macron, nyilván a mögöttük lévő szakértők és a tőke támogatásával eldöntötték, hogy az amerikai-kínai informatikai-kereskedelmi háborúban Kína mellé állnak, vagyis a multilaterális kereskedelmet és a technológiai cserét választják a bezárkózás politikája helyett. Merkel elküldte bizalmi emberét, talán potenciális utódát, Peter Altmaiert Kínába, Németország, sőt, Európa nevében tárgyalni. Altmaier elsőként elismerését fejezte ki Hszi „Made in China 2025”-ös stratégiája, mint „nagyon észszerű terv” iránt, amely követendő lehet Európa számára. Egyértelművé tette, hogy a Huaweinek helye van az európai 5G hálózatok fejlesztésében, viszont cserébe követelte, hogy az Ericssont és a Nokiát Kína engedje be a legnagyobb kínai mobilszolgáltató, a China Mobile 5G versenytárgyalására (a China Mobile-nak 1 milliárd előfizetője van, és a 40 legnagyobb kínai városra írnak ki most versenytárgyalást). A kínaiaknak jól jön az európai kiút, ahogy az európaiaknak a kínai, már csak Hszinek kell rábólintania az oszakai G20-on. Altmaier elfogadta a kínai beruházási terveket Európában, sőt, közös infrastrukturális beruházásokat javasolt. Tárgyalásai megerősítik azt a macroni javaslatot, hogy Európának közös iparpolitikára van szüksége, amelyből nem kizárnák Kínát, Japánt és Indiát, hanem bevennék. Ehhez kapcsolódik, hogy Macron elsőként tárgyalt Modival, India újraválasztott vezetőjével, megerősítve az indiai-francia és az indiai-európai kapcsolatokat. És Altmaier igen buzgó volt, hiszen kínai látogatása előtt ellátogatott a szentpétervári gazdasági fórumra, ahol orosz partnerével megállapodott, hogy a szankciókkal nem érintett gépeket Németország szállítani fogja orosz gáz ellenében. Miközben Trump mindenkivel szakít, Európa tartós szerződéseket kötött Japánnal és Kanadával, kiegyezik Kínával és Indiával, tűzszünetet köt Oroszországgal. De Altmaier legérdekesebb kísérlete csak ezután jött. A sanghaji Tongji Egyetemen tartott előadásában arról beszélt, hogyan építette ki egy diktatúra és háború után Németország nyugati fele a szociális piacgazdaságot, s miért mehetne át Kína fokozatosan egy békés, európai típusú, szociális piacgazdasági modellbe. Nemcsak gazdaságaink, de társadalmaink és politikáink is közeledhetnének, állította egy olyan időszakban, amikor a trumpi Nyugat éppen fenyegeti a kínai Keletet. Altmaier figyelmeztette a kínai vezetőket, hogy tűrjék békésen a hongkongi mozgalmat, ne alkalmazzanak erőszakot. Az európai modell-ajánlat mutatja, hogy a német és valószínűleg a francia politika meg van győződve arról, hogy nemcsak létezik elméletben és gyakorlatban európai modell, hanem e modell választott lehetőségként kínálkozik a diktatúrából való békés átfejlődésre Ázsiában, Afrikában vagy Latin-Amerikában, ne adj Isten, Magyarországon. Ez már a kezdeményező Európa, amely nem tárgya, hanem alanya a világpolitikának.

Hit és evolúció (Sztárgenetikus békítené a tudományos és a vallásos világnézetet)

Publikálás dátuma
2019.06.30. 13:51

Francis Collins vezető amerikai genetikus nagy vállalkozásba kezdett, melynek célja hídépítés a tudomány és a vallás között. Az „Isten ábécéje” című, nemrég magyarra fordított könyvében a szerző a hit szemüvegén keresztül vizsgálja a nagy eredetproblémákat, de közben bírálja a vallásos bigottságot is. Collins műve a hívő értelmiségi elit nézeteit testesíti meg, ezért állításainak kritikája nem egyetlen személlyel, hanem a hit legfelkészültebb intellektusaival való vita is egyben.
Francis Collins művének magyar fordítása „Isten ábécéje – egy tudós érvei a hit mellett” címmel nemrég jelent meg az Akadémiai Kiadó (!) gondozásában a következő ajánló sorokkal: „A modern tudomány és a hit nemcsak, hogy összeegyeztethető, de egységes egészet alkot”. Ez a – véleményem szerint hamis - állítás ihletett egy kritikus recenzió írására.

Genezis 1.0: A világ keletkezése

A XX. század első felében a tudományos álláspont egy örökké létező Univerzumot tételezett fel. Bizonyos evidenciák (vöröseltolódás és kozmikus mikrohullámú hátérsugárzás) azonban egy keletkező világ elképzeléshez vezettek, melyet ma elsöprő egyetértés ural. A két elvi lehetőség szerint a világ ciklikusan keletkezik és omlik össze, vagy a létezés csupán egyszeri alkalomra szól. Mindkét esetben a kérdés, hogyan lett a semmiből valami. Egy érdekes elmélet szerint az anyag ún. kvantumfluktuáció által jött létre. A teremtés-elméletek közül a deizmus szerint Isten létrehozta a világot az azt uraló törvényekkel, majd hátat fordított neki. A teizmus beavatkozó Istent feltételez, de ennek mikéntjéről az egyes vallási irányzatokon belül vita folyik. A 6000 éves Föld hívei szó szerint veszik a Bibliát, úgy vélik, hogy a világ fiatalabb, mint a civilizációnk, s az ember nem az állatvilágból ered, hanem porból és oldalbordából. A tényeket tisztelő hívek igyekeznek a szentkönyv tanait összeegyeztetni az óriási ütemben bővülő tudományos ismeretekkel, de ez egyre nagyobb kihívást jelent. Itt jön a képbe Francis Collins, aki elegánsan kiveszi Istent a fizika világából, amivel kettős célt valósít meg: a szakrális értelmezés ellentmondásain való felülemelkedést és egyben a Teremtő megismerhetetlenné tételét. Ha a természeti törvényeket bármikor meg lehet sérteni, akkor Collins összebékítési kísérlete okafogyottá válik, hiszen a spiritualitással szemben már nem a tudomány áll, hanem a varázslat. Továbbá, ha Isten beavatkozik a világ folyásába, akkor a tevékenysége révén valamelyest mégiscsak megismerhető kell, legyen. A genetikus nem hiszi, hogy az anyag képes magától létrejönni a semmiből, szerinte ehhez egy Teremtő szükségeltetik. Nehezen felfogható, miért jelent sokak számára intellektuális megnyugvást, ha egy csodatényező beiktatásával az eredet problémát egy szinttel feljebb tolják. Egy Mindenható feltételezése ugyanis még nehezebben megválaszolható kérdéseket vet fel: nevezetesen, hogy a Teremtő maga honnan való és hogyan működik?

A fizikai állandók finomhangoltsága

Egy világnak elegendő ideig kell léteznie ahhoz, hogy kialakulhassanak benne az égitestek, az élet és az intelligencia. Univerzumunkban az alapvető fizikai kölcsönhatások erőssége és a részecskék tömege fix számokkal jellemezhetőek, s ezek értékei éppen optimálisak a stabil létezéséhez. Ha például a gravitációs erő némileg nagyobb lenne, az Univerzum hamar visszazuhant volna a szingularitásba a Big Bang-et követően, kisebb érték esetén viszont a csillagokban nem indulhatott volna be a fúzió. Ha az atommagot összetartó erős kölcsönhatás értéke kissé nagyobb értéket venne fel, a csillagok azonnal elégették volna hidrogénkészletüket. Ha pedig a gyenge kölcsönhatások ereje lenne kisebb, nem létezhetnének nehéz elemek. Collins három elméleti lehetőséget vázol fel az optimális fizikai állandók magyarázatára: (1) végtelen univerzum (Multiverzum) létezik különféle fizikai konstansokkal; (2) csak az Univerzum létezik, s piszok nagy mázlink volt az állandókkal; (3) egy intelligens tervező áll a háttérben. Nem kétséges Collins választása. Egyébként, van még egy elvi lehetőség: (4) egyetlen Univerzum van, számos próbálkozással az állandók és a törvények tekintetében. Lehetséges azonban, hogy a fizikai állandók csak bizonyos kombinációkban létezhetnek, vagy eddig nem ismert kényszerek határozzák meg a konkrét értékeket, melyek talán levezethetők az anyag sajátságaiból. Collins valószerűtlenségen alapuló érvének megválaszolásához érdemes az antropikus-elv szerint szemlélni a dolgokat, mely szerint csak egy stabilan létező világ intelligens lakója elmélkedhet e kérdéseken. Nem mindegy ugyanis, hogy egy esemény valószínűségét a bekövetkezte előtt, vagy után becsüljük meg. Ha egy vaktában kilőtt puskagolyó földet érését a lövés előtt tippeljük meg maximális pontossággal, azon valóban ámuldozhatunk, a becsapódást követően viszont elveszik a bizonytalanság, hiszen a golyónak valahol le kellett esnie.

Genezis 2.0: Az élet keletkezése

A tudomány szerint az élet spontán (értsd Teremtő közreműködése nélkül) keletkezett. A zsidó-keresztény felfogás szerint az élet különböző formái eltérő napokon jöttek létre. A füvek és a gyümölcsök teremtése például megelőzte a Nap létrejöttét. Ez a kronológia még a Biblia metaforikus felfogása esetén is kemény ellentmondás, persze, csak akkor, ha a természeti törvényeket sérthetetlennek tekintjük. Collins túllép a szentírás paradoxonjain, s a tudomány pártját fogja: szerinte az élet külső beavatkozás nélkül is kialakulhatott, persze előre programozott módon. Sajnos, a tudomány egyelőre nem tud mit kezdeni az élet eredetének problémájával, hiszen ez a több milliárd évvel ezelőtti esemény igen apró, törékeny lényeket produkált, melyek nyomait a jelenlegi eszközökkel nem tudjuk kimutatni. Az viszont bizonyos, hogy nem ismerünk semmiféle fizikai, kémiai, vagy biológiai kényszert, ami leküzdhetetlen akadályt jelentene az élet élettelenből való létrejöttében.

Az evolúció Isten eszköze

Hívő amerikai honfitársainak többségével szemben, Collins evolúciópárti: hisz a természetes szelekcióban, és abban is, hogy a genetikai változékonyság véletlen mutációk útján keletkezik. A véletlen fogalmát viszont annyiban pontosítja, hogy azt természetesen Isten előre meghatározta. Így viszont az abszolút determinizmushoz jutunk, ahol a valódi spontaneitásnak helye nincs. Az olvasó számára ellentmondásosnak tűnik az a példálózás, mely szerint, ha nem csapódott volna be a Chicxulub-aszteroida a Yucatán-félszigetre 65 millió évvel ezelőtt, kipusztítván a Föld hajdani hüllő urait, akkor Isten az intelligenciát dinoszaurusz agyba ültette volna, hiszen - Collins logikája szerint - a Teremtő terve nem tartalmaz alternatívákat. A genetikus atyailag teszi helyre az evolúciót tagadókat, ideértve a hatezer éves Föld és az intelligens tervezettség (IT) híveit, s dicsőíti a pápai kiállást a tudományos felfogás mellett. Collins elveti az IT leegyszerűsíthetetlen komplexitás elvét, mely a Teremtő létét az evolúció lehetetlenségének ’bizonyításával’ próbálja igazolni: eszerint a bonyolult biológiai rendszerek (pl. szem, ostor, véralvadási mechanizmus) nem jöhettek létre egyetlen lépésben, a köztes állapotuk pedig funkció nélküli, ezért pozitív szelekció nem hathatott rájuk. Ezzel az érveléssel az a hiba, hogy vagy a köztes állapot is funkcionális (hiszen akár egyetlen sejt is képes érzékelni a fényt), vagy az adott struktúra egy korábban más funkcióval rendelkező, egyszerűbb szerkezetből alakult ki (pl. az ostor az ún. injektiszómából jött létre, melynek a célsejten való lyuk ütése a feladata). Az ateisták üdvözlik az egyház paradigmaváltását a témával kapcsolatban, de az evolúcióelmélet akceptálása valójában nem más, mint a teremtéselmélet elfogadhatóvá tételének kísérlete a tanult hívek számára. Hogy mi ezzel a probléma? Az, hogy a Collins-féle evolúció nem a darwini koncepció. Az irányított/előre programozott evolúció ugyanis egy szükségtelen feltételezés, nem beszélve arról, hogy hamis.

Genezis 3.0: Az értelem és az erkölcs eredete

A collins-i világkép abban tér el a deizmustól, hogy - a Kozmosz teremtésén kívül - még egy plusz isteni beavatkozást feltételez, ami egy négy komponensből álló "spirituális csomag" behelyezése a főemlős agyba, s ezáltal az ember létrehozása. E csomag részei az "Erkölcsi Törvény", a szabad akarat, az intelligencia és a lélek. 1. Erkölcs. Collins szembemegy a poszt-modern filozófia etikai relativizmusával, és azt állítja, igenis létezik abszolút erkölcsi jó és rossz. A keresztény genetikus úgy véli, a morált egyfajta "Erkölcsi Törvény" formájában Isten alkotta meg. Érvként azt hozza fel, hogy az erkölcsiség alapelvei univerzálisan jelen vannak a különböző emberi populációkban. Collins szerint a morál nem lehet evolúciós eredetű, hiszen sokszor úgy segítünk másokon, hogy nem remélünk viszonzást, ez pedig - szerinte - ellenkezik az evolúció elvével. Egyrészt, a gének statisztikai nyereségben gondolkodnak, amibe belefér némi kudarc is. Másrészt, az önzetlenség törzsközösségben alakult ki, ahol ismert volt, ki viszonozza a szívességet, és ki nem. Ma már nem ismerünk mindenkit körülöttünk, de kőkorszakból örökölt genetikánk - egyéntől függő mértékben – továbbra nagylelkűségre késztet bennünket. Hasonlóan, a fogamzásgátlóval gyakorolt szex evolúciós értelemben tökéletesen értelmetlen, mégis szenvedélyesen gyakoroljuk. Ennek oka az, hogy a genetikai motivációink még abból a korból származnak, melyben a nemi aktus és az utódnemzés kapcsolt tevékenység volt. Egyébként, az altruizmus kialakulásának más lehetőségei vannak. Így például egy törzsi közösség tagjai javarészt rokonok voltak, így még az egyoldalú áldozat is evolúciós haszonnal járt (ld. rokonszelekció). Lehetséges, hogy a nagyvonalúság tekintélyt és ezáltal szaporodási sikert biztosított e gesztus gyakorlójának. Az ember pszichológiája komplex, az önzetlen cselekvéssel például az önbecsülésünket növelhetjük: legtöbbünk számára fontos annak tudata, hogy jó emberek vagyunk. Collins - nem túl eredeti módon - Teréz anyát említi az önzetlenség idoljaként. A példa ott sántít, hogy egy vallásos ember jutalmat remélhet Istentől, még ha nem is a földi lét során. 2. Szabad akarat. Szemben az állatokkal, melyek ösztönlények, az ember szabad akarattal rendelkezik – véli Collins. E képességet, a genetikus szerint, szintén Isten helyezte a biológiai gépezetbe. Itt csupán azt említem, hogy nem valódi az a szabadság, amely nem a szentszövegek által megkövetelt döntések esetén az idők végezetéig tartó túlvilági kínszenvedést eredményez. Másrészt, a szabad akarat és az isteni mindentudás többszörös logikai ellentmondást tartalmaz, és felvet néhány morális problémát is. 3. Intelligencia. Az emberi intelligencia szupremitása az állati felett kétségtelen. Ez azonban nem jelenti azt, hogy az értelmünk gyökértelen, s ne lenne primitívebb formában az állatvilágban is jelen. Az emberi gondolkodás alkalmas a dolgok széles összefügéseiben való szemlélésére, s képes magas elvontsági szintű problémák megértésére, sőt, az önreflexióra is. Az Isten elfogadásához azonban az intelligenciánk által felhalmozott tudást nem használhatjuk (ld. Paradicsomból való kiűzetés), ehelyett, hit útján kell megismernünk őt. Isten azonban nem mutatja meg magát közvetlenül, ezért nehéz döntés elé állítja a bizonyosságra vágyót. 4. Lélek. A "spirituális csomag" legfontosabb része a lélek; ha egy tudományos fogalommal kellene rokonítanunk, akkor a tudat lenne a legjobb választás. A tudat szintén egy komplex probléma. Jelenleg a szubjektivitást érjük a fogalom alatt, ami azt jelenti, hogy agyunk nem csupán észleli a környezeti ingereket és a saját működését, hanem szubjektíven át is éli azok egy részét (pl. a fájdalom kellemetlen). A tudatot a szabad akarat eszközének is tekintik. A vallásos felfogás szerint, halálunk után a lélek elhagyja a testet, és lényegében tovább él. Teológiai oldalról e nézetet a materializmussal állítják szembe, de valójában itt magával a tudománnyal való konfrontációról van szó. A helyzet az, hogy tudat az agyműködés produktuma, s ebből következően, lelkünk a testünk halálával együtt semmisül meg.

Az ember a világegyetem értelme

Collins értelmezésében az ember különleges helyet foglal el az Univerzumban. Isten ugyanis - a teremtést követően - csak miatta avatkozott be a dolgok menetébe, s nem csupán egy ’spirituális csomagot’ helyezett el az elméjében, hanem ezt követően folyamatos kapcsolatot is ápol az egyénnel. Ez színtiszta antropocentrizmus, mely szerint az ember a világmindenség középpontja és az Univerzum teremtésének végső célja. A fohász és az ima az ember részéről a kapcsolatfelvétel módozatai. Ezzel kapcsolatban szintén felmerül néhány logikai kétely, többek között például, hogy miért jönnek egyáltalán létre olyan helyzetek, aminek megváltoztatásáért könyörögni kell, hiszen a Mindenható nyilván előre lát mindent, ideértve magát a fohászt is.

Csúsztatások és érvelési hibák

Művében Collins sűrűn alkalmazza a tekintélyelvet. Egyrészt gyakran hangsúlyozza, hogy ő maga egy neves tudós, azt sugallván ezzel, hogy képzett intellektusával tisztán látja a dolgokat. Megjegyzem, egyes szakmabeliek inkább kiváló bürokratának, mint kreatív gondolkodónak tartják. Másrészt, Einsteint – aki a köztudatban a zsenialitás megtestesítője - istenhívő deistának titulálja, ami egy közismert tévhit, hiszen a fizikus "Isten" névvel valójában a természetet személyesíti meg. Az autoritás-elvvel való további visszaélés a Darwin előtti tudósok (Galilei, Kopernikusz, Kepler, Newton) vallásosságával való példálózás, hiszen az evolúció elmélet előtt kizárólag a kreacionista felfogás létezett. Collins magát egy ateizmusát levetkőző hívőnek állítja be olyan kontextusban, mintha ez a gyermekkori tudatlanság felnőttkori bölcsességgé való tudatos átalakulása lenne. Nem említi persze azt a tényt, hogy a tudományos elitben a vallásosság előfordulása jóval alacsonyabb, mint az átlag népességben. Állítása szerint, ő maga racionális gondolkodás útján jött rá a hit igazára. Collins zavaros fejtegetése szerint hinni észszerűbb, mint hitetlennek lenni. Máshol viszont a ráció és bizonyítékok helyett a hitet javasolja a vallásos megvilágosodás eléréséhez. Mi ezzel a probléma? Az, hogy, ha valamilyen elképzelést bizonyítékok helyett hit útján teszünk magunkévá, akkor nem leszünk képesek a hamis és az igaz szétválasztására, s intellektuális eszközünk sem marad a téves eszméktől való szabaduláshoz. Mindenesetre tény, hogy a különböző történelmi korok és földrajzi régiók igen eltérő következtetésekre jutottak a különféle istenek természetét illetően. Habár, bizonyos kérdésekben kritizálja az IT mozgalmat, Collins maga is látni véli az intelligens tervezettség nyomait a világban. Olyan példát azonban nem említ, ami tudományos alapon ne lenne magyarázható. Való igaz, nem zárhatjuk ki, hogy a világunk tervezett (vagy szimulált), hiszen egy miénkétől fejlettebb intelligencia képes lehetett erre. Collins azonban, sokakkal egyetemben, ott követ el logikai bakit, hogy a tervezettség vélt bizonyítékai számára kizárólag a keresztény teremtéselmélet igazságát jelentik, holott valódi evidenciák esetén erre végtelen elméleti lehetőség lenne. Nem mellesleg, nincs semmilyen bizonyítékunk a teremtett világ elképzelésre. Collins példálózásaiban elköveti a hamis analógia hibáját is: pl. azt állítja, hogy a „gyermek azért éhes, mert létezik étel, az ember azért érez szexuális vágyat, mert létezik szex, a kiskacsák azért akarnak úszni, mert létezik a víz”, s e tényekből azt a - költői kérdés formájában levont - következtetést vonja le, hogy „az Isten utáni vágy, hogyan létezhetne Isten nélkül?”. Érdekes, hogy egy csúcskutató nem veszi észre elfogultságát, mely ezt a nyilvánvaló csúsztatást produkálja. Annyiban igaza van Collinsnak, hogy a vallás feltehetően valamilyen funkcióval rendelkezett, mivel univerzálisan jelen van a különféle társadalmakban. Lehetséges azonban, hogy egy eredetileg teljesen más mentális funkció alakult át vallásos hitté. Az evolúció során való funkcionális átalakulás egy általános jelenség, mely jellemző a génekre, a fehérjékre, a testrészekre, a szervekre és a viselkedésre is. Elképzelhető, hogy a vallás, vagy általában a misztikus gondolkodás eredendően egy egyszerűsített megismerési forma vagy egy csoportkohéziós erő volt. Egy további lehetséges magyarázat a gyermekek szülőktől való érzelmi függésének túlélése felnőtt korban. Az ösztönök működésben maradhatnak akkor is, ha az eredeti értelmük már megszűnt vagy megváltozott (evolúciósan, történelmileg, ill. életkorból, vagy élethelyzetből adódóan), mint, ahogy pl. az ürülékét a betonudvaron is rendületlenül kaparó kutya ösztöne. A vallás motivációja valószínűleg genetikai, a konkrét formái pedig kulturális módon terjedtek el. Collins relativizálja a tudomány erejét a valóság megértésében azzal a kijelentésével, hogy az nem képes autentikus állításokat megfogalmazni, hiszen az elméletek folyton változnak. Ha így lenne, nem tudnánk megjósolni elemi részecskéket, űrszondát küldeni a Marsra, megismerni a téridő vagy a DNS szerkezetét, valamint a betegségeket gyógyítani. Szemben a tudományos világnézettel, Collins szerint csak az Isten Hipotézis alkalmas annak megválaszolására, hogy mi volt az Ősrobbanás előtt. Egy Mindenható feltételezése, a logikai kényszerből következően, minden kérdést megválaszol, kivéve persze magát a Mindenhatót illetőket. Mellesleg, ha Collins a kreacionizmust valóban csak hipotézisnek tekinti, akkor nehezen értelmezhető, miért él és érvel úgy, mintha az tény lenne.

Spirituális logika

Collins szerint az eredet problémák magyarázatára eddig adott materialista, agnosztikus, kreacionista és IT általi válaszok helytelenek, ezért egy újnak állított megközelítést javasol, melyet BioLogos-nak nevezett el. Ami némi újdonság ebben az elképzelésben, az az evolúció melletti nyílt kiállás; a többi azonban nem más, mint az ősrégi kreacionizmus. Ez a teisztikus evolúciónak is nevezett elgondolás azonban szembemegy a tudományos felfogással, mivel irányítottságot tételez fel. Megalkotója szerint, a BioLogos nem egy tudományos elmélet, hiszen „az igazsága csupán a szív, az elme és a lélek spirituális logikája alapján magyarázható”. Ez a nézet lényegében a tudományos gondolkodás megtagadása. Collins szerint a hit és a tudomány két külön szféra, viszont kiegészítik egymást: a tudomány azt vizsgálja, hogyan működnek a dolgok, a spiritualitás világába azonban olyan kérdések tartoznak, hogy mi az élet értelme, mi történik velünk a halálunk után, s, hogy mi volt az Ősrobbanás előtt. Tehát, genetikusunk úgy békítené össze a tudományt a vallásos hittel, hogy két egymással át nem fedő területre osztja a világ dolgait. A valódi helyzet az, hogy a tudomány előtt nem állnak korlátok, a vallás viszont nem rendelkezik semmilyen eszközzel, melynek segítségével hiteles információkat lenne képes szolgáltatni. A tudományos álláspont tiszteletben tartja az egyén hitét, de nem veszi komolyan a vallás állításait. Ha nem így lenne, akkor nem távoli világokban keresnénk az élet és az intelligencia nyomait, hanem itt a Földön próbálnánk meg az angyalokat vagy a sátánt felkutatni, megkísérelnénk felvenni a kapcsolatot a Mindenhatóval, illetve vizsgálnánk a lélek halál utáni sorsát. De nem tesszük. Nem véletlenül.

Bűnbocsánat

Collins lányát brutális módon megerőszakolták, melyet a genetikus próbatételnek tekint. Úgy érzi, hogy a teszten átment, hiszen nincs harag a szívében. A gyermekhalál, a betegségek, a háborúk, és sok egyéb kegyetlen esemény próbatételként való felfogása segítheti az egyént egy koherens világnézet fenntartásában, vagy a traumák feldolgozásában, de ez nem jelenti egyben azt is, hogy ez lenne az igazság. Collins egy másik lehetőséget is felvet a leukémiás gyermekek kapcsán: a túl sok isteni beavatkozás káoszt okozna a világ folyásában. Érdekes, hogy a vallásos tudós e konkrét kérdésben mennyire lebecsüli a Mindenható lehetőségeit.

Összegzés

Francis Collins lényegében semmi újat nem állít a könyvében, csupán vezető tudósként elnyert tekintélyével támogatja a vallásos felfogást. Alapvető tévedés a genetikus azon állítása, mely szerint a morális elvek univerzális előfordulására és az önzetlenségre csupán a teremtéselmélet ad magyarázatot. A collins-i szabad akarat valójában nem szabad, az erkölcs, az intelligencia és a tudat nem csupán az emberre jellemző sajátság, a lélek elválasztása a testtől pedig szakmai nonszensz. A "spirituális logika" egyenrangúként kezelése a kísérleteken és megfigyeléseken alapuló tudománnyal arra utal, hogy Collins alkalmazza ugyan a tudomány módszereit, de valójában nem érti a tudományos gondolkodás lényegét, különösen az elvont problémák esetében. A kutató egyszerűen felkarolja a katolikus egyház által már félszívvel elfogadott teisztikus evolúció eszméjét. Még az sem újdonság, hogy felosztja a világot a tudomány és a spirituális megközelítések általi átfedésmentes szférákra. Az általa kulturális háborúnak nevezett nézetbeli különbségeket nem lehet megszüntetni azzal, hogy demarkációs vonalat húzunk egyes problémakörök közé. Érvelései során Collins gyermekded logikai hibákat vét, s nem veszi észre, hogy gondolkodását a prekoncepció és a leegyszerűsített sztereotípiák uralják. Téved, amikor azt állítja, hogy a tudomány a "hogyan" kérdéseket kutatja, szemben a vallással, mely a "miért"-ekre keresi a választ. A valódi helyzet az, hogy a tudomány kapuja valamennyi kérdés előtt nyitva áll, a vallásé viszont hosszú évszázadok óta zárva van, mivel szent tanai megkérdőjelezhetetlenek. A hit paradoxon lényege, hogy tudományos bizonyítékok nélkül semmi nem garantálja hitünk igazát. Mindenesetre, a sztárgenetikus földre dobta a kesztyűt, s innentől kezdve, annak felvételét nem ildomos a militáns ateizmus támadásának tekinteni.

Névjegy

Francis Collins orvos-genetikus, az USA Nemzeti Egészségügyi Intézetének (NIH) elnöke, a Humán Genom Projekt egykori vezetője, több betegség örökletes hátterének felfedezője. Collins nyilvánosan vállalja keresztény világnézetét; missziója annak a – szerinte - tévhitnek az eloszlatása, hogy az istenhit és a tudomány összeegyeztethetetlen. A "szó szerintiek" és a "metaforikusok" Biblia-értelmezésében az utóbbiak pártján áll, így elveti az ember közvetlen teremtésének eszméjét, hiszen genetikusként vak lenne, ha tagadná az evolúciót. E folyamatot azonban Isten eszközének tekinti az ember létrehozására. Nem fogadja el sem a hatezer éves Föld elképzelést, sem az intelligens tervezettség (IT) érvrendszerét, mely szerint a bonyolult biológiai rendszerek nem jöhettek létre evolúció útján. Az ateistából istenhívővé vált tudós előadásokban hirdeti a szakmába burkolt igét, számos ilyen témájú vita és riport résztvevője. „The Language of God” című könyve szinte a megjelenést követően bestsellerré vált. Collins jelentős hatással van a keresztény értelmiségiekre, akik előszeretettel idézik érveit.

Témák
evolúció
Frissítve: 2019.07.01. 14:27

N. Kósa Judit: Csónak és bánya a Krisztinában

Publikálás dátuma
2019.06.30. 13:45

Fotó: Lakos Gábor
Mégis, mit csinálnak ezek az emberek pont itt, ezen a kellemes, szecessziós polgárházon? Elmesélem.
Ballag az ember a Krisztinavárosban, már majdnem eléri a templomot, amikor egyszer csak megtorpan a Mészáros utca 4. számú ház előtt. Mozgalmas homlokzat, arányosan aszimmetrikus erkély- és ablakkiosztással, csinos vakolatdíszekkel, sőt a legfelső szintre még egy faácsolatú loggia is jutott – formáját a kapu feletti előtető visszhangozza. De nem ezért bámuljuk meg: hanem a két dombormű miatt, amelyek a földszinti kőlábazatot díszítik. Két férfialakot faragtak a kőtáblákra, izmos, félmeztelen figurákat. A baloldali egy áruval megrakott csónakban evez, a másik pedig bányász, görnyedve dolgozik a tárnában. Mégis, mit csinálnak ezek az emberek pont itt, ezen a kellemes, szecessziós polgárházon? Elmesélem. A Mészáros utca 4. alatt a XIX. század végén még két egyemeletes ház állt a nagy kert mélyén, amelyek először akkor kerültek be a hírekbe, amikor 1886 szeptemberében a falaik közt lelt hirtelen szívhalált tulajdonosuk, a mindössze negyven esztendős dr. Wachtel Aurél. A pénzügyminiszteri osztálytanácsost jeles zeneszerzőként és saját zenemelléklete „szakavatott és buzgó” szerkesztőjeként búcsúztatta a Pesti Hírlap, megjegyezve, hogy a komponista „szerzeményei között legcsinosabbak a magyar irályuak, melyekkel írójuk be akarta bizonyítani, hogy a zene legnemesebb válfajai is, a magyar rythmus és eszme fűzésnek szinte kimeríthetetlenül gazdag árnyalataival, a magyar zamat épségben tartásával, mind átalakíthatók”. Wachtel doktort mindazonáltal elsősorban a pénzügyminisztérium vezérkara búcsúztatta a krisztinavárosi templomban megtartott gyászmisén. Özvegye, született Schmidt Elza és leánya, Wachtel Aranka ezután még negyedszázadon át lakta, illetve hasznosította az épületeket, míg végül 1910 júniusában 87 ezer koronáért eladták az ingatlant egy bizonyos Sternfeld Ignácnak. Az új tulajdonos még az ősszel megkapta az építési engedélyt egy kétemeletes bérház felépítésére: a napilapokban közreadott hír szerint ezt idősebb Paulheim Ferenc építőmester tervezte és kivitelezte. (Ami csak azért érdekes, mert jó ideje Szőke Imre munkájaként élvez fővárosi védelmet a ház – szerzőségének azonban a korabeli közleményekben nincs nyoma.) S hogy ki volt Sternfeld Ignác? A Fővárosi Levéltárban őrzött végrendelete elejtett megjegyzéseiből és a róla szóló szórványos hírekből próbálhatjuk meg fölvázolni a portréját. Móri zsidó családból származott, kereskedőnek állt, huszonhárom éves korában feleségül vette a keszthelyi Schütz Rózát, akivel Budapestre költözött. Az Erzsébetvárosban éltek – hosszabb ideig laktak például a frissen kiépült Erzsébet körút és a Dob utca sarkán, a körút 42. számú házában -, a millenniumi pezsgést kihasználva pedig Sternfeld elérte, hogy mind több vállalat bízza meg a budapesti képviseletével. A Schibajeff orosz gépolajgyár, a Pratz feketefestékgyár, a bécsi Hutter és Schrantz ónozott sodronygyár készítményeivel kereskedett többek között, emellett bányatermékeket – „grafit, síkpor, zsírkő, kréta, súlypát” – importált. Dőljünk tehát hátra. Sternfeld Ignác névjegye található eszerint a Mészáros utca 4. homlokzatán. A két dombormű arra szolgál, hogy aki elhalad a háza előtt, tudja: egy kereskedő lakik ott, mégpedig olyasvalaki, aki a bányaiparban is érdekelt. Sternfeldék egyébként valóban ott éltek a krisztinavárosi bérházban, és ez az épület annyira közel állt a szívükhöz, hogy az 1914-ben megszövegezett végrendeletükben meghagyták két lányuknak, Flórának és Jankának, hogy „az általunk most családi házként lakott Budapesten Mészáros utca 4. alatt lévő háznak ezen családi jellege halálunk után is fenntartassék”. Nem tudom egyébként, Sternfeld Ignác esetében a családi kötődés győzött-e le minden más szempontot, vagy talán lányai voltak fegyelmezettebbek és céltudatosabbak az átlagnál, de tény, hogy a családfő cégtársai a lányok házastársai voltak. Flóra 1898-ban ment hozzá Hoffmann Gézához, Jankát pedig két évre rá a másik üzlettárs, Kemény Mór vette nőül. Ők ketten voltak a Sternfeld-cég első számú vezetői, és 1917-ben, amikor az alapító hatvanöt éves korában elhunyt, társtulajdonosokként – később Hoffmann vejével, dr. Kovács Jenő vegyészmérnökkel kiegészülve – változatlan néven és profillal vitték tovább a vállalkozást. Volt amúgy Sternfeld Ignácnak egy fia is, Jenő. De aligha tévedünk nagyot, ha azt gondoljuk, hogy ő volt a család fekete báránya: 1907-ben épp harminc éves volt, amikor a végrendelet első változatában szülei érezhető elégedetlenséggel jegyezték meg, hogy utódot még nem nemzett, egyúttal igen szigorúan meghagyták, hogy örökségként be kell érnie a Zichy Jenő utca 37. alatti háromemeletes bérházzal. Ez azonban aligha vette el a kedvét a vállalkozástól, mert 1921-ben például mint árdrágítót zárták börtönbe.
Schütz Róza 1931-ben hunyt el, és a házaspár végakarata értelmében különösen meglepő, hogy a következő év márciusában arról adtak hírt a lapok: Hajdu Lászlóné és Sternfeld Jenő házát, amely a Mészáros utca 4. alatti 298 négyszögöles telken áll, 100 ezer pengőért megvette Rosenfeld Manó és neje. Hajdu Lászlónéban Kemény Rózsit, Sternfeld Janka lányát tisztelhetjük. De vajon hogyan adhatta el a nagybátyjával együtt ezt a házat? Különösen, hogy a telefonkönyvek tanúbizonysága szerint továbbra is az épületben lakott a Hoffmann-rokonság, élén dr. Kovács Jenővel? Ezt sajnos nem tudom, de azt igen, hogy E. Kovács Éva, Sternfeld Ignác dédunokája később úgy emlékezett: a második világháborús ostrom után „Budapest legromosabb kerületében, a Mészáros utca 4. alatti családi otthonunkban” első dolga volt megalapítani saját mozgásművészeti iskoláját. És az emeleti lakásban működő táncstúdió, kevésbé fellengzősen két nagy szoba és egy zongora, igencsak nevezetes helyszínné vált: világbajnok tornászokat neveltek itt, és itt született meg a magyar művészi torna. E. Kovács Éva és alkotótársa, Berczik Sára Dienes Valéria orkesztikai iskolájának nyomdokain haladva alakította ki saját táncpedagógiáját, amit attól függően neveztek hol modern táncnak, hol mozdulatművészetnek vagy művészi tornának, hogy épp milyen szelek fújtak a kultúrpolitikában. A hatvanas évekre egész kultusz épült köréjük, hamarosan pedig már egyszerre százötven gyerek járt a „Mészi”-be. A stúdió hatvannégy esztendőn át, egészen a kétezertízes évekig működött. Amivel aztán igazán szépen elértünk a zenétől a táncig úgy, hogy közben ki sem mozdultunk erről a regényes sorsú, krisztinavárosi telekről.
Szerző
Témák
lelőhely