Kim Dzsong Un;Donald Trump;

2019-06-30 10:11:28

"A jövőt építjük" - először lépett amerikai elnök észak-koreai földre

Trump bejelentette, hogy Washington és Phenjan újrakezdi az észak-koreai nukleáris leszerelést célzó tárgyalásokat.

Donald Trump vasárnap a Koreai-félszigetet kettéválasztó demilitarizált övezetben találkozott Kim Dzsong Un észak-koreai vezetővel. Trump a zárt ajtók mögött folytatott csaknem egyórás megbeszélése után újságíróknak elmondta: reméli, hogy a felek átfogó megoldásra jutnak a leszerelési kérdésben.

Trump hozzátette: néhány héten belül a felek felállítják a tárgyalásokat vezető küldöttségeiket. Bejelentette azt is, hogy a washingtoni delegáció élén Mike Pompeo amerikai külügyminiszter és Stephen Biegun, az amerikai kormányzat észak-koreai különmegbízottja áll majd.

A panmindzsoni találkozó során Donald Trump, első amerikai elnökként, átlépte a demarkációs vonalat, és észak-koreai területre lépett.

Arra a kérdésre, meghívja-e Kim Dzsong Unt a Fehér Házba, azt felelte:

Az észak-koreai vezető újságíróknak reményét fejezte ki, hogy Trump átlépése észak-koreai területre - amelyet bátor lépésnek nevezett – javítani fogja a két ország kapcsolatát:

Hozzátette: megtiszteltetésnek venné, ha Trump ellátogatna Phenjanba.

Donald Trump a „történelmi sétán” nagyszerű barátságnak nevezte a közte és Kim Dzsong Un közötti kapcsolatot. Noha az amerikai elnök nagyon pozitívan nyilatkozott a találkozójáról Kim Dzsong Unnal, kiemelve, hogy új fejezetet nyitnak Washington és Phenjan kapcsolatában, a sajtótájékoztatón azt is elmondta, hogy az Észak-Koreával szembeni szankciók egyelőre érvényben maradnak. Arra a kérdésre, miszerint lehetséges-e az enyhítésük, annyit válaszolt:

A héten Robert Ashley altábornagy, az Egyesült Államok katonai hírszerzésének vezetője a Fox televíziónak adott interjújában még azt mondta, véleménye szerint Kim Dzsong Un nem áll készen országa atomfegyver-mentesítésére.

A Trump-Kim találkozót kedvezően értékelte Ferenc pápa, aki szerint Koreában a tárgyalási kultúra jó példáját láthatta a világ.

Az amerikai elnök hetekkel ezelőtt már bejelentette, hogy levelet kapott Kim Dzsong Untól, aminek a tartalmát „csodálatosnak” és „meleg hangúnak” nevezte, bár a részleteiről nem számolt be. Ugyanekkor megjegyezte: arra számít, hogy „valami pozitív” dolog történik majd Washington és Phenjan viszonyában.

Trump tavaly júniusban Szingapúrban találkozott először Kim Dzsong Unnal, és több kérdésben született elvi, szándéknyilatkozat jellegű egyetértés, egyebek közt a Koreai-félsziget atomfegyver-mentesítéséről. Idén februárban azonban a Hanoiban tartott második csúcstalálkozó nem hozott konkrét, kézzelfogható előrelépést.