Kim Dzsong Un;Donald Trump;

2019-07-02 07:23:47

Ha Trumpon múlik, még sokáig megtarthatja meglévő atomfegyvereit Kim Dzsong Un

Fokozatosan kerülne sor a diktatúra teljes nukleáris leszerelésére a New York Times szerint, cserébe az Egyesült Államok is engedményeket tenne.

Donald Trump amerikai elnök hajlandó kölcsönös engedményekre Észak-Koreával - írta internetes oldalán a New York Times című lap keddre virradóra, meg nem nevezett kormányzati forrásokra hivatkozva. A lap már hétfőn reggel szentelt egy cikket az amerikai-észak-koreai tárgyalásoknak, s már ekkor is ugyanerről írt.

A New York Times az éjjel visszatért az ügyre, és megerősítette korábbi információit, hogy kormányzati tisztségviselők szerint Észak-Korea teljes atomfegyver-mentesítésére fokozatosan kerülne sor. Phenjan először bezárná nukleáris kísérleteinek színhelyeit, megelőzendő a hasadóanyagok további előállítását. Ám a már létező fegyverarzenálhoz egyelőre nem nyúlna. Cserében Washington - a lap értesülései szerint - olyan engedményeket tenne, amelyek könnyítenének az észak-koreaiak nehéz életkörülményein. A lap megállapítja,

Az elemzés megjegyezte: az elnök a nyilvánosság előtt nem is említette az azonnali, teljes körű atomfegyver-mentesítést, sem a Kim Dzsong Un észak-koreai diktátorral a múlt hét végén a két Korea közötti demilitarizált övezetben tartott találkozójakor, sem a dél-koreai vezetőkkel folytatott tárgyalásai alkalmával.

- emlékeztetett a New York Times. Majd idézte az amerikai elnök szavait, aki úgy fogalmazott: "szó lehet többfajta, kisebb megállapodásról". Hozzátette: "Lehet kis lépésekkel is haladni, de pillanatnyilag a nagy megállapodásról beszélünk. A nagy megállapodás pedig az, hogy meg kell szabadulnunk az atomfegyverektől." A lap információi szerint az Észak-Koreával kapcsolatos politika kidolgozásában részt vevő tisztségviselők még magánbeszélgetésekben is azt hangoztatják, hogy a kormányzat hosszú távú céljai koherensek: elérni az észak-koreai diktátornál, hogy adja fel nukleáris fegyvereinek készletét, és megakadályozni, hogy újabbakat kifejleszthessen. A lap megjegyezte: John Bolton nemzetbiztonsági tanácsadó nem volt jelen a Kim Dzsong Unnel tartott mostani találkozón, míg Mike Pompeo külügyminiszter, aki a fokozatos tárgyalások és engedmények híve, ott volt. Trump egyébként Pompeót bízta meg az amerikai-észak-koreai tárgyalások újraindításának feladataival.