Előfizetés

A Fidesz politikusa úgy akar fontos posztot az Európai Parlamentben, hogy hallgat pártjáról és magyarságáról

nepszava.hu
Publikálás dátuma
2019.07.03. 12:20

Fotó: Geneviève Engel / Európai Parlament
Az MSZP politikusa cikiséget orront a háttérben.
Járóka Lívia, a Fidesz EP-képviselője nem először jelentkezik az Európai Parlament egyik alelnöki posztjára, legutóbb két éve is kandidált a tisztségre; sikerrel - írja Facebook-posztjában a szocialista Ujhelyi István. A honi kormánypárt politikusa a szokásoknak megfelelően akkor is és most is körlevélben kampányolt maga mellett az EP-képviselők körében, bemutatva eredményeit, eddigi munkáját. Azonban - figyelmeztet az MSZP brüsszeli képviselője - ahogy 2017-ben, úgy most is kifelejtett két dolgot a leveléből: hogy magyar és hogy a Fidesz politikusa. Ujhelyi szerint ebből két következtetés adódik: vagy ennyire ciki fideszesnek lenni, vagy ezzel akarják eltitkolni az “önkéntes felfüggesztésüket” Néppártban.

Tarlós legyőzésén múlik, hogy Orbán nekilát-e átírni az alkotmányt

nepszava.hu
Publikálás dátuma
2019.07.03. 11:48

Fotó: Népszava
Ha Budapestet behúzza az ellenzék, akkor a miniszterelnök valószínűleg békén hagyja az alaptörvényt.
Bár a kormánypárt politikusai egy éve nem beszélnek nyilvánosan az alkotmányrevízióról, Szájer József vezetésével szűk körében folyamatosan zajlik az Alaptörvény felülvizsgálata, írja az index.hu. Orbán Viktor tíz-tizenöt témakörben jelentős változásokat szeretne, a miniszterelnök elképzelései olyannyira kiforrottak, hogy konkrét szövegvázlatokat is írt már. A kormányfő tervei szerint módosulhatnak a munkavállalók és a munkaadók viszonyát szabályozó részek, méghozzá a munkaadók javára, valamint Orbán szeretné, ha az Alaptörvény kimondaná, hogy azonos nemű párok semmilyen körülmények között ne fogadhassanak örökbe gyereket. Az alkotmánymódosításhoz szükséges kétharmados többség adott, de önmagában nem elegendő legitimáció. Orbán az index.hu szerint a nagyszabású átalakításnak csak az önkormányzati választások után futna neki - amennyiben a voksolás a Fidesz egyértelmű győzelmét hozza. A 3200 település nagyobb részét behúzza majd a kormánypárt, ahol úgy számolnak: a 23 megyei jogú városból is többet nyerhetnek meg, mint amennyit elhódíthat az ellenzék. Csakhogy a legfontosabb kérdés azonban, hogy a Fidesznek sikerül-e megtartania Budapestet, vagy sem. Ha Tarlós István nyer, akkor Orbán belevág az alkotmánymódosításba, ha veszít, akkor ennek az esélye minimálisra csökken.  Tarlós győzelmét pedig nem veszik készpénznek a Fidesz vezérkarában, nem véletlenül beszélt arról Kocsis Máté is, hogy „nagy harcra” számítanak. Különösen azért, mert a kormánypártok belső mérései szerint már nem igaz Tarlós Istvánnal kapcsolatban, hogy 5-10 százalékot hozzá tud tenni a Fidesz budapesti népszerűségéhez, a jelenlegi főpolgármester és a kormánypártok népszerűsége ma már közel azonos szinten mozog a fővárosban. A kormánypártok esélyeit tovább csökkentheti, hogy míg a Fidesz Tarlós István karakterére és az elmúlt ciklusok eredményeire fogja építeni a kampányát, az ellenzéki oldalon nagyobb mozgósítóerővel bírhat, ha a főpolgármester-választást – az isztambulihoz hasonlóan – egy Orbán Viktorról szóló népszavazássá képesek emelni.

Közel harminchatmillióért szállították a szürrealista tárlatot a Szépművészetibe

nepszava.hu
Publikálás dátuma
2019.07.03. 10:57

Fotó: Népszava
A tervezett ár harmadáért vállalta a munkát egy érdi bejegyzésű cég: a Dali és Magritte képeit is bemutató kiállításra brutális összegű biztosítást kötöttek.
Összesen 35,92 millió forintért vállalta a Hungart Logistic Kft. hogy a Szépművészeti Múzeumba szállítja a „A szürrealista mozgalom Dalitól Magritte-ig. Válság és újjászületés 1929-ben” című kiállítás műtárgyait, majd pedig vissza is viszi azokat a spanyol és francia kölcsönadókhoz – olvasható a Közbeszerzési Értesítőben.
Az érdi székhelyű cég ezzel mintegy harmadáron vállalta az előzetesen valamiért 99,6 millió forintra becsült munkát, ajánlatával pedig 664 ezer forinttal lekörözte az Iparművészeti Múzeum tendereiből jól ismert Museum Complexet is. 
A 117 műtárgyat felvonultató, június 28- október 20. között megtekinthető tárlatra egyébként brutális összegű biztosítást is kötöttek: a dokumentum szerint az teljes biztosítási összeg opció nélkül meghaladja a 80 milliárd forintot, a műtárgyak egyedi biztosítási értéke pedig meghaladja a 6 milliárdot.  A pályázati anyagból továbbá kiderül, hogy kiállítási anyagra vigyázni is érdemes volt, hiszen az élőerős őrzést óránként és fejenként 20 ezer forintért biztosította a cég.