meghalt;

2019-07-03 20:39:46

Elhunyt Tabányi Mihály harmonikaművész, Budapest díszpolgára

Amikor Hacsaturjánnak eljátszotta Jerevánban a Kardtáncot dupla tempóban, a szerző felment a színpadra és átölelte.

Kilencvennyolc éves korában elhunyt Tabányi Mihály harmonikaművész és dzsesszzenész, Budapest díszpolgára - közölte a Főpolgármesteri Hivatal szerdán. Tabányit a Fővárosi Önkormányzat saját halottjának tekinti. A nemzetközi hírnévvel rendelkező tangóharmonika-művész a magyar kultúra terjesztéséért, Magyarország és Budapest hírnevének öregbítését szolgáló, egyedülálló művészi színvonalú munkásságának elismeréseként kapta meg 2007-ben a Budapest díszpolgára címet.

Tabányi Mihály 1921. február 1-jén született Pilisen. Hegedülni, zongorázni tanult, majd hét évig járt a harmincas évek legnagyobb harmonikása, a magyar származású Louis Bobula óráira. A Zeneakadémián nagybőgőzni és orgonálni tanult.

1950-ben elnyerte az ország legnépszerűbb dzsesszmuzsikusa címet. Nevéhez fűződik a Boogie a harmonikán című lemez, amely az első magyar west coast stílusú felvétel volt. Kísérte Karády Katalint, Honthy Hannát és Sárdy Jánost, majd Vámosi Jánost és Záray Mártát is.

Az ötvenes évek elején a nyilvánosan is engedélyezett dzsesszelőadók közé tartozott. A Szovjetunióban 52 ezer kilométeres koncertkörutat tett együttesével (Hacsaturjánnak eljátszotta Jerevánban a Kardtáncot dupla tempóban - a szerző felment a színpadra és átölelte). Amerikába is eljutott, 1976-ban, az Egyesült Államok fennállásának 200. évfordulóján a Kennedy Centerben lépett fel, később George Bush elnök jelenlétében is játszott.

2000-ben EMeRTon Életműdíjat, 2006-ban Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztje kitüntetést kapott, 2002-ben Pilis, 2007-ben Budapest díszpolgárává választották. Művészetét, valamint több mint 70 saját szerzeményét hangfelvételek és kották őrzik. 2012-ben megkapta a Magyar Érdemrend Tisztikeresztjét.