Egyedül nem megy?

Nem jó, ha egy szervezetről egy hírapály után akkor hallunk ismét, amikor két vezetője is lemond. A januárban indult Mindenki Magyarországa Mozgalom elnökségi tagja, Hadházy Ákos azért távozott, mert szerinte az MMM-nek a jelenlegi helyzetében nincsenek jó esélyei a céljai elérésére. Egyértelmű szavak, a független képviselőt ráadásul már megelőzte a távozással egy másik elnökségi tag. A kiszivárgott hírek veszekedésekbe fulladó testületi ülésekről, átláthatatlan gazdálkodásról, szervezeti nehézségekről szólnak, és bár a két távozó helyét betöltötték, és Márki-Zay Péter is cáfolni igyekezett lapunk állításait, az MMM mégis mintha egy kicsit légüres térbe került volna.
Márki-Zay Péter óriási feladatot vállalt, amikor hódmezővásárhelyi polgármesterként egy országos mozgalom szervezésébe is belefogott. Hogy a helyi Fidesz országos segítséggel hogy próbálja ellehetetleníteni városvezetői munkáját, az köztudott. Ilyen ellenszélben már az is komoly teljesítmény lesz, ha sikerül megőrizni polgármesteri székét. Személyét sem kerülte el győzelme után a magyar ellenzéki világra oly jellemző messiásvárás: komoly nyomás volt rajta, hogy álljon az élére „valaminek”, igazából szinte mindegy, hogy minek, csak a tíz éve frusztrált és folyamatos kudarcélményekkel terhelt ellenzéki szavazók kapjanak valami fogódzót. Ha mást nem, egy illúziót, hogy ha most éppen nem sikerült is, de talán majd a következő választáson le lehet váltani a hatalmat. Akár helyben, akár országosan. Könnyű ebben felőrlődni. 
Az MMM csupa tiszteletre méltó személyiségből szerveződött, de az alapvető célok valahogy a kezdetektől nem voltak teljesen világosak. A tervek szerint a minél több településen megalakuló Kossuth Körök („a szabadság kis körei”) lettek volna a helyi összellenzéki együttműködés katalizátorai, de erre olyan elemi igény mutatkozik nagyon sok helyen, hogy nemhogy az MMM „hitelességi pecsétjét”, de sokszor még saját pártközpontjuk engedélyét sem várták meg a DK-tól a Jobbikig tartó alkalmi választási koalíciók. Aztán vagy alakult erre még egy egyesület, vagy nem, ez már mindenhol a helyi sajátosságoktól függött. Így viszont az MMM sok helyen kiszorult a képből. Ahol viszont vita van, ott egyelőre az MMM sem képes hatékonyan közvetíteni. 
Márki-Zay Péter néhány leváltott és sértődött tag kiszivárogtatásának tulajdonította az általunk leírtakat, és elismerte, hogy vannak-voltak személyes ellentétei Hadházy Ákosnak a vezetés egyes tagjaival. De szerinte az MMM rendben működik, a következő hetekben újabb összellenzéki helyi koalíciók létrehozásánál fognak bábáskodni. Közben azért elismerte, hogy „vannak problémák az operatív működésben”, de ezeket folyamatosan próbálják kijavítani. 
Igazából csak sok sikert kívánhatunk neki és az MMM-ben dolgozóknak. Velük vagy nélkülük, de az országnak tényleg az lenne az érdeke, hogy minél több településen lehessen rést ütni ősszel a Fidesz egyeduralmán. Aztán, ha ez sikerül, akkor esetleg jöhet egy valódi országos mozgalom, immár 2022-re tekintve.
Frissítve: 2019.07.05. 09:01

Bejárás akasztás előtt

A kilencedik kerületben, a Bokréta és a Balázs Béla utca sarkán, egy beépítetlen, gazos, üres telken magasodik egy erős, megtermett gesztenyefa, hetente párszor járok arra, s mindig rácsodálkozom, hogy ebből a mániákusan lebetonozott világegyetemből még nem vágták ki gyökerestől. Ha meglátom, köszönök is neki, hogy vagy, öreg haver, kérdezem tőle, válaszképpen csak hajladoznak az ágai. Mellette öt-hat emeletes házak állnak, az öreg haver már az épületek tetejéig ér, be is látna a tetőtéri lakásokba, ha akarna, s milyen igaza van, hogy nem akar. Már többször meg akartam simogatni, de nem lehet odamenni hozzá, mert a fát, s vele az üres telket drótkerítés veszi körbe. Csak egy élősdi kúszónövény tudta megközelíteni, az viszont eléggé szorosan, hiszen körbefonta már, s a méregzöld parazita levelek eltakarják, beborítják szinte az egész törzset.
Mondom, hetente párszor elmegyek mellette, általában esténként, a Mester utca felől jövet a Ferenc téren át ki az Üllői útra. Rituális séták ezek, a saját forgatókönyvem szerint haladok mindig szigorúan egyedül, és a többiek is, a mások, az idegenek, mintha ők is szigorúan tartanák magukat valamiféle felsőbb utasítási szabályzathoz, mindig ugyanazt a szerepet játsszák. Mai magyarok. Mint két lábon járó, programozott automaták, úgy jönnek-mennek utcáról utcára kortársaid, de figyelmet ne remélj tőlük, előzékenységet se, irgalmat pedig ne is feltételezz. Szemükben riadt gyanakvás, s mintha folyton ellenséges tűz alatt járna mindegyik, a járdán úgy iszkolnak sietősen a sajátjuknak hitt odújuk felé, ahol elterülhetnek végre a tévé előtt. 
Néha eltűnődöm, hogy mi ad nekik ehhez a folytonos gyanakváshoz és iszkoláshoz erőt. Vagy nem, nem is erőt, hanem reményt, úgy értem, csak a holnapi napra nézve – hiszen amúgy is csak a holnapig látnak előre. A séták során egyedül a Ferenc téren szoktam felderülni néhány pillanatra, mert van ott egy új játszótér, úgyhogy gyerek is van, gyerekre meg jó ránézni, mert általában megcsalja magát vele az ember: legalábbis könnyebben elhiteti magával, amit el akar hinni. 
A barangolásból az Üllői útról szoktam visszafordulni, a nyolcadik és kilencedik kerület határán, ami olyan nekem, mint egy kicsi és hangos, haragos folyó. Esténként, amikor ki van világítva, különösen szép a sodrása, álldogálok a partján, figyelem a hullámait, a felszínen a forgalommal együtt úszó, a már újkorában korhadásnak indult semmit. Kedvem támad olykor belevetni magam, megmerülni, alámerülni, eltűnni kicsit. 
Ilyenkor szoktam hazaindulni, vissza a Bokréta utcán a Ferenc téren át a Mester-Haller sarokig. Visszafelé menet is megállok az óriási gesztenyefa előtt, és mindig rácsodálkozom, hogy az egyik alsó ágára egy hosszú, piszkosfehér kötél van csomózva. Első pillantásra fel sem tűnik a törzset borító levelek miatt, de ott van. Csupa előzékenység és figyelmesség ez a fa. Mintha a kötelet is, mint az ágait, ő maga növesztette volna annak a nyomorultnak, aki éppen rászorul.
Szerző
Kácsor Zsolt

A víz melegszik

Az utóbbi kilenc évben számtalan hazai publicisztikában előkerült már a békás hasonlat. Tudniillik ha egy békát forró vízbe dobunk, rögvest kiugrik belőle, s nem pusztul el. Ha viszont az állatot szobahőmérsékletű vízbe tesszük, s a folyadékot fokozatosan melegítjük fel, a béka menthetetlenül megfő. 
Orbán hívei gyakran javasolják a demokráciát követelőknek, hogy vessék össze a magyar viszonyokat például a venezuelai vagy észak-koreai helyzettel. Akik így okoskodnak, valójában nem értik a Nemzeti Együttműködés Rendszerének működését. Az Orbán-rezsim vidéki csinovnyikjai gyakran már a kádári pártállamban meghatározó funkciókat töltöttek be, évtizedekkel ezelőtt betanult módszereik pedig ma is használatosak. 
Pedagóguscsaládból származom. Behatóan megismertem az iskolák és egyéb közművelődési intézmények fenntartóinak sunyi, alattomos gyakorlatát. Láttam, hogyan vették eddig is semmibe a tantestületek, szakmai közösségek véleményét a vezetők kinevezésénél. Az a legkevesebb, hogy a kormánypárti önkormányzatok, illetve az úgynevezett tankerületek elkötelezett, jó szakemberek helyett rendszerint a lojalitásban jeleskedő, ám szakmailag sokszor inkompetens Bólogató Jánosokat favorizálják. De az is előfordul, hogy egy-egy megye „erős embere” informálisan közli a szóban forgó intézmények igazgatójával, mely dolgozókat kell elbocsátani politikai nézeteik miatt, vagy egyszerűen azért, mert kell a státusz rokonnak, havernak. (Az indoklási kötelezettség megszüntetéséről urambátyámék jó előre gondoskodtak a törvényhozásban.) Többgyermekes családokat tesznek tönkre egzisztenciálisan, késztetnek jobb híján kivándorlásra vagy belső migrációra; mindezt az égető pedagógushiány közepette.
A békát körülvevő víz azonban lassacskán felmelegszik. A köznevelési törvény most épp elhalasztott, de nemsokára biztosan újra előkerülő módosítása nem más, mint az idáig is érvényben lévő szokásjog formális kodifikálása. Szondázták a társadalmat, s a gyalázatos gyakorlat nem ütközött érdemi ellenállásba. Az egzisztenciális félelem megöli a szolidaritást, vakká és süketté tesz mások sorsa iránt. Az orbáni bűnszövetkezet már 2010 előtt tisztában lehetett azzal, hogy elnyomó rezsimjének fokozatos kiépítését elősegíti majd a Kádár-éra legfőbb hagyatéka: az állampolgárok reflexszerű félelme mindenfajta hatalomtól. Számításuk bejött a pedagógusok esetében is. Jöhet a tantestületek megfosztása véleményezési joguktól a vezetők kinevezését illetően.
A Fideszt kétségtelenül érheti kellemetlen meglepetés a közelgő helyhatósági választásokon. Nem csupán a fővárosban, de számos vidéki településen ugyancsak. Orbán Viktor agytrösztje viszont alighanem felkészült egy ilyen váratlan fordulatra is. Gondoljunk csak az évek óta tartó esztelen központosításra, az állam mindenhatóságának kiterjesztésére! Nincs kétségem afelől, hogy amennyiben a közvélemény-kutatások az ellenzék őszi előretörését jósolják, a kabinet az önkormányzati autonómia további korlátozására szánja majd el magát. Onnantól kezdve a kiszolgáltatott közalkalmazottak legfeljebb az uniós intézmények közbelépésében bízhatnak.
Szerző
Beck Tamás