Senki ne haljon meg azért, mert nem vettük észre, hogy beteg – Interjú Karácsony Gergellyel a fővárosi egészségpolitikáról

Publikálás dátuma
2019.07.06. 13:04

Fotó: Szergej Markoszov
A szűrőprogramokra és a kerületi szakrendelők munkamegosztásra kellene koncentrálnia a fővárosnak, a szuperkórház-projekt pedig egyszerűen őrület – így képzeli Karácsony Gergely a jobb budapesti egészségügyet.
A temetkezés egyértelműen a főpolgármester hatásköre, de ön épp azt ígérte, hogy hosszabbá és jobbá teszi a budapestiek életét – többek között az egészségügyi rendszer átmozgatásával. Az alapellátás, a szakrendelés és a kórházi kezelés közül mit tud érdemben befolyásolni, ha Budapest első embere lesz? Bármilyen megdöbbentően hangzik, a budapestiek életminőségéhez a légszennyezésnek vagy a klímakrízisnek legalább annyi köze van, mint az orvosi ellátás minőségének. A levegő szennyezettsége ezrek halnak meg, és drámaian nő az asztmás és az allergiás gyerekek száma. Nem azért érdemes felpörgetni a gyógyító rendszert, hogy érdemben kezelje ezeket a bajokat? Egy egészséges város, így az egészségpolitika sem merülhet ki például a rendelőintézetek renoválásában. Nem lehet egészségesen élni penészes lakásban, az utcán pláne nem. Nem lehet egészségesen élni ott, ahol a rossz fűtési rendszerek miatt mindennaposak a szmogriadók, ahol nincsenek zöld felületek és a nyári hőguta közepette több mint tíz százalékkal megnő a halálesetek száma. Innen pár száz kilométerre, Bécsben, ma tovább élnek az emberek, mint Budapesten. Ez az igazi botrány. Nem vitás, de az átlagpolgárt nyilván az érdekli, mi lesz jobb, ha bemegy a háziorvosához vagy a szakrendelőbe? Az alapellátás a kerületeknél van, és jó helyen van. A legfontosabb, hogy ne legyen üres háziorvosi praxis – és ez már Budapesten sem magától értetődő. Ennek érdekében a kerületek jellemzően plusztámogatásokat biztosítanak, például Zuglóban 40 ezer forintos rezsitámogatást adunk. . Arra kellene rávenni az embereket, hogy ne hagyják ki a lépcsőfokokat, ne a kórházak sürgősségi osztályait célozzák meg azonnal, hanem menjenek el a háziorvosukhoz, akinek lehetővé kell tenni, hogy egy kattintással átirányítsa pácienseit a járóbeteg-ellátásba. Utóbbi szintén a kerületeknél van. Ezen nem változtatnék, azon viszont igen, hogy ma a járóbeteg ellátó intézmények és ügyeletek között semmilyen együttműködés nincsen, így egyes kerületek iszonyatosan túlterheltek, míg másoknak vannak szabad kapacitásaik. Tehát megteremteném a fővárosi járóbeteg-ellátás koordinációját. A kórházi ellátáshoz viszont… …amiről Tarlós István felemelt kézzel lemondott, hiszen a kórházakat a kormány államosította – hogy forrásokat vonhasson el az intézményektől. Vagyis Tarlós odadobta a budapestiek egészségét, és most, amikor összeomlik a szemünk láttára a sürgősségi ellátás, széttárja kezeit, De, állítja az állam, a négy budapesti szuperkórházak létrejötte után minden budapesti minőségi ellátáshoz jut. Őrület, ami ebben az ügyben történik, a szuperkórház-projekt arról szól, hogy a haveri építőipari cégeknek még több megbízást lehessen adni. Egyébként téves koncepció, hogy új monstrumintézményeket hozunk létre, a meglévő kórházakat kellene fejleszteni. És mit tehet a korrekcióért Budapest? Veri az asztalt, a sarkára áll, és amit tud, megold saját hatáskörben. Ennyi? Becsülöm a budapestieket annyira, hogy csak olyan dolgot mondjak, amit meg tudok valósítani abban a kényszerhelyzetben, amit Tarlós és a kormány összejátszása eredményezett. Bizonyos várólistákat például érdemben le tud a főváros rövidíteni. Budapest követni fogja a 13. kerületet példáját, amelyik MR- és CT-készüléket szerzett be, hogy a lakói ne maradjanak vizsgálat nélkül. Ha én leszek Budapest első embere, a főváros további négy ilyen berendezést vásárol majd. A négy az nem tűnik túl izmos mennyiségnek. Pedig az. Hiszen ez egy 4 milliárdos beruházás, és valóban hatékonyan kurtítja a várólistákat. Ami viszont talán a legfontosabb, az a prevenció. A politika folyamatosan a megelőzésről beszél, de marha keveset tesz érte. Olyan szűrővizsgálatokat kell bevezetni, amelyek biztosítják, hogy tizenöt év múlva senki ne haljon meg olyan betegségben, amit egyszerűen lehet kezelni – ha időben észre veszik. 
Szerző

Lerobbant egészségügy, zsúfolt tömegközlekedés – Ez fáj igazán Budapestnek

Publikálás dátuma
2019.07.05. 07:28

Fotó: Lakos Gábor
Budapest maga az ország, problémáit tekintve mindenképpen. A közlekedése élhetőbb, mint amilyennek látszik, az egészségügye viszont sokkal betegebb.
A budapestiek élhető mindennapokat akarnak – ez derül ki abból a fővárosi problémarangsorból, amit a Publicus Intézet készített a Népszava megbízásából. A listából egyértelműen kiderül, hogy a fővárosban élőket ugyanaz keseríti leginkább, mint bármelyik kisváros vagy falu lakóit: az egészségügy lerobbant volta – a budapestiek 62 százalékának ez fáj a leginkább. (Egy tavaly tavaszi átfogó közvélemény-kutatás azt mutatta, hogy a fővárosi lakosok 63 százaléka tapasztalja úgy: az utóbbi években egyre romlik az egészségügyi ellátás.) A bajérzet annak ellenére alakult így, hogy a fővárosban viszonylag egyszerűen ki lehet menekülni az állami ellátásból és átzsilipelni a magánorvoslásba. Feltéve, ha az embernek van pénze. (A fővárosi lakosoknak a statisztika szerint van: a 2019-es nettó átlagkereset a KSH szerint Budapesten 294,3 ezer forint körül alakult, míg ugyanez a szám a Nyugat-Dunántúlon 220,3 ezer, az Észak-Alföldön pedig 181 ezer volt.) Nem véletlen, hogy az előválasztásba frissen berobbanó Kálmán Olga az egészségügyre építette kampányát. Annál is inkább, mivel az ellenzéki szavazók és a bizonytalanok sokkal elégedetlenebbek a helyzettel, mint a kormánypártiak (lásd: keretes írásunkat). Azonban az egészségügyön kívül van egy másik gigaprobléma, amivel a kormánypártiak szinte elégedetlenebbek, mint az ellenzékiek, ez pedig a közlekedés. (A problémakört a Publicus Intézet elemeire bontva vizsgálta, viszont a közhangulat megértéséhez célszerű a három részterületet – utak állapota, autós és dugóhelyzet, tömegközlekedés állapota – egységben nézni.) A legnagyobb figyelem a tömegközlekedésnek jut. (A BKV viszonylatai az év minden napján átlagosan 3,56 millió utazást bonyolítanak.) Csakhogy a területet hiába produkálja balhék tucatjait (bebukott az elektronikus jegyrendszer bevezetése, rendre lerohadnak a buszok, nincs légkondi a felújított 3-as metró szerelvényein, és így tovább), a budapestiek egy jó közepesre (egy 5-ös skálán 3,4-re) értékelik a tömegközlekedés teljesítményét. Ami a legerősebb – 45 százalékos vélemény szerint – javult az utóbbi években, illetve legalább nem romlott (utóbbi vélekedést a fővárosiak 31 százaléka osztja). Az alapvetően pozitív hozzáállás a kötöttpályás közlekedés javulásának (a még a 2010 előtt elkezdett 4-es metró megépítése, 2006-ban kezdődő Combino-beszerzés megvásárlása a budai fonódó villamoshálózat kiépítése, az M3-rekonstrukciója,) köszönhető.
Ugyanis az átlagbudapestit a tömegközlekedés összes baja közül leginkább a járművek állapota zavarja, a fővárosiak 62 százaléka ezt tartja a legnagyobb bajnak. A második problémahelyen (42 százalékkal) a járművek zsúfoltsága áll. (Ebből következően a harmadik legnagyobb gond – 29 százalék – a járatok sűrűsége, pontosabban ritkasága.) Márpedig a kötöttpályás közlekedés fejlesztésével a két legnagyobb bajt sikerült részben orvosolni. Budapesten több mint egymillió lakosa autózik kisebb nagyobb-rendszerességgel, nem csoda, hogy a fővárosiak harmadik legsúlyosabb problémája az utak állapota. Amit nagyban ront, hogy az autóval közlekedők majdnem fele a külső kerületekből gördül a belváros felé, és ezt a terhelést megfejeli az ingázók hada. Pedig a helyzet orvosolható lenne, a külső kerületekből áradó mintegy félmillió ember mintegy 69 százaléka venné igénybe a P+R parkolókat, feltéve, hogy azokból jóval több lenne, mint most. Az állítás hitelességét jelzi, hogy a budapestiek között érdemi támogatása van a dugódíjnak: a fővárosiak 40 százaléka szerint be kellene vezetni a „belvárosi behajtás” tarifáját.

Öreg és szegény elnézőbb

Abban, hogy a Fidesz hívei kevésbé utálják az egészségügy állapotát, legalább három tényező játszik szerepet. Az egyik az érzelmi pártkötődés – ami persze nem teszi vakká a hatalom támogatóit a bajokra, de könnyebben hiszik el azt, hogyha más kormányozna, romlana a helyzet. A másik fontos tétel, hogy a Fidesz szavazótáborának majdnem negyede 60 évnél idősebb. Azaz élethelyzetéből adódóan az átlagosnál sokkal intenzívebben veszi igénybe az egészségügy „szolgáltatásait”, illetve gyakrabban szorul akut beavatkozásra. Így az időseknek az az érdekük, hogy fenntartsák a jelenlegi status quot, annak minden hibája ellenére. A harmadik tétel pedig az, hogy a Fidesz-táborban arányukon felül vannak jelen a kevéssé képzettek. Márpedig az említett tavaly tavaszi közvélemény-kutatás arra jutott, hogy a legfeljebb nyolc általánost végzettek, illetve a szakmunkások bíznak leginkább a meglévő egészségügyi rendszerben – egyszerűen azért, mert nincs más választásuk.

A jelek szerint a dugódíj valóban elrettentené a belvárostól a nem ott lakókat. Ugyanis a budapesti autósok 21 százaléka kapásból távol maradna a belvárostól a legkisebb tarifa bevezetése esetén, 11 százaléka pedig nem lenne hajlandó 2 ezer forintnál többet fizetni. A legtöbben – 22 százalék – egy 2-4 ezer forintos díjat tartanák elfogadhatónak, havonta 4-8 ezer forintot mindössze a budapesti autósok 10 százaléka csengetne ki. A járművel közlekedők 4 százaléka hajlana egy 8-10 ezer forintos tétel leszurkolására, míg 10-15 ezer forintos dugódíj esetén szintén 4 százalék hajtana be továbbra is a belvárosba.

Szerző

Már csak lézengenek a vásárlók az egykor zsibongó fővárosi piacokon

Publikálás dátuma
2019.06.30. 19:15

Fotó: Molnár Ádám / Népszava
Tömegiszony csak ritkán tör a látogatóra a fővárosi piacok többségében. A tolongás, a bódék és pultok alkotta sűrű sikátorok többnyire átadták helyüket a ládák, kézi targoncák, rekeszek halmai között szlalomozó lézengőknek.
Jöjjön ki lelkem szombaton, akkor mozgékonyabb a piac, de általában nagyon kevés a vevő – javasolja a fejkendős, aprócska, ráncos arcú idős hölgy az újpesti piacon. Előtte néhány műanyag dobozban málna. Az átlagosnál jóval olcsóbban adja, pedig-legalábbis szemre – nem hitványabb a drágábban kínáltaknál. Kéretlenül panaszra fakad, így megtudom, hogy a hat hektáros területen 30 asszony „bolyong”, hogy itt-ott egy-egy szemet találjon. Ráadásul rengeteg az adminisztráció is a napszámosokkal. Nagyon mostoha volt a termés, kínlódás az egész. A napszám már 1000 forintos óradíjnál tart, de ugye kávé, ebéd a napszámosoknak, csoda, hogy tönkre nem megy az ember a málnázásban még az egykori nagy termőtájon, Nógrádban is. Azt lehetne gondolni, hogy a piacok hajnalok hajnalán nyitnak és mire az első vevők megérkeznek, már minden pulton roskadásig van a zöldség, gyümölcs. Reggel 9 óra tájban azonban ládák, kézi targoncák, rekeszek halmai között szlalomoznak a vásárlók. Életkorra meglehetősen vegyes a kép. A babakocsit tologató, vagy a picit a hátán cipelő kismamák mellett többségben vannak a ránézésre 50 pluszos vásárlók. Egy ősz hajú hölgy elmondja, a lánya már inkább valamelyik bevásárlóközpont hipermarketjében vásárol, de ő mint ős-újpesti, már nem változtat a szokásain. Édesanyjával még kisgyermekként az ’50-es években kezdett a régi piacra járni. Nagyon szép meg tiszta ez az új piac, de nekem valahogy az a régi, kicsit kaotikus piac, a díszmadár kereskedőivel, mégis hiányzik – búcsúzik. Ha valakiből még ez a nem túlságosan zsibongó piac is tömegiszonyt váltott volna ki, kikapcsolódásnak ajánlhatom a Hold utcai piacot, ami ma már inkább afféle kulináris kirándulóhely. Kis híján elveszítette piac jellegét, különösen úgy, hogy már az egyetlen zöldségesnek is hűlt helye. Mint kiderült, állítólag az árus összeveszett a tulajdonossal és felmondott. Amíg az nem talál helyette másik embert, nincs zöldséges a piacon. Viszont akad kávézó, a földszinten nem is egy, az emeleten pedig körben a különlegességet is kínáló étkezdék. Első, de második pillantásra is nehéz elhinni, hogy a Hold utcai piac tulajdonképpen tanya. Legalábbis Rogán Antal polgármesterkedése idején a tanyatámogató programból a legnagyobb összeget kapta, bő 200 millió forintot. Az újpesti hölgyhöz hasonlóan talán a nosztalgia mondatja velem, hogy amikor édesanyámmal az ’50-es évek végén, ’60-as évek elején ide jártunk vásárolni, az volt az igazi. Kofákkal, zöldséggel, gyümölccsel, élő csirkével, amit ketrecben hoztak a környékbeli falvakból az asszonyok. Ugyanez a nosztalgia fog el a Lehel téri piacon is, ahol már felnőttként próbáltam átküzdeni magam a bódék, pultok alkotta szűk sikátorokon. Belátom, kényesebb szaglású, a zajra, higiéniára különösen kényes embernek nem volt ajánlatos a Lehelre járni, de én szívesen ebédeltem a resztelt májat rosejbnivel, koviubival a piac szélén található kifőzdében. Amúgy tetszetős a Rajk László tervei alapján funkcionalista stílusban épült piac. A hétfő itt is gyenge, az őstermelők asztalai üresek, ellentétben a szombattal. Igaz, néhány helyen a hétvégére kicsit feljebb kúsznak az árak a hét eleji pangáshoz képest, de mint a nevében is benne van, ez piac és itt még léteznek a piaci törvények. És persze afféle agoraként is működik. – Amikor fiatal voltam, bajnoki győztes meccsért kaptak a fiúk 7 ezer forintot, pedig Liszt Ferenc nem tudná lezongorázni a különbséget a régiek és a maiak között – méltatlankodik az egyik, jó hetvesnesnek tűnő férfi, vélhetően régi ismerősének, kortársának. Azután együtt szapulják a mai focit, észre sem véve a szatyruk súlyát a Nagy csarnokban, ahogy egykor hívták, manapság inkább a Vámházkörúti csarnok elnevezés illeti. Kedden ott is tapasztaltam, hogy még a turista csoportokkal együtt számolva sem mondhatni, hogy tömeg van. A 800 forintos cseresznyénél a magyar, a téliszalámis üzletnél a külföldiek alkotnak némi sokadalmat. Fiatal nő, kisgyermekével a zöldséges soron bóklászik. – Őszibarackot szeretnék venni a kicsinek, mert azt szereti és viszonylag megfizethető, de azért most nagyon drága a zöldség, gyümölcs – mondja beletörődve a mindent elborító árhullámba. Én is széttárom a karom, mi mást tehetnék, és veszek egy kiló őszibarackot. 
Szerző
Témák
piac