A győzelem hete

Azt állította az Origo nevű kormányszolgálati hírportál, hogy „Győzelem, a visegrádiak választottját jelölik a Bizottság élére.”

Ezzel szemben a tény az, hogy Ursula von der Leyen, német védelmi miniszter nem a Visegrádi Négyek választottja volt, hanem a franciáké és a németeké. Ezt nem én mondom, hanem Gulyás Gergely, a miniszterelnökséget vezető miniszter. Biztos nem olvassa az Origót.

Azt állította Orbán Viktor (az M1 kormánytévének), hogy „volt két olyan jelölt, amelyek Magyarország számára egyértelműen rosszak lettek volna, hiszen korábban már bizonyítékát adták annak, hogy nem tisztelik Magyarországot, nem tisztelik a magyarokat.”

Ezzel szemben a tény az, hogy a két jelölt, Weber és Timmermans semmiféle bizonyítékát nem adta annak, hogy nem tiszteli Magyarországot és a magyarokat, csupán Orbánról és politikájáról fejtett ki kritikus véleményt. Amiből szabad legyen azt a következtetést levonnom, hogy ők éppenséggel nagyon is tisztelik a magyarokat, és szeretnék megadni nekik az európai védelmet a saját kormányukkal szemben. Ha már Orbán nem tiszteli az ország másik felét.

Azt állította Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter (sajtótájékoztatóján), hogy a Spitzenkandidat-rendszer megbukott az Európai Unióban, mivel durva támadás a jogállamiság eszméje ellen, ugyanis a jelölés joga az Európai Bizottság elnöki tisztségére az állam- és kormányfőket illeti meg, nem a parlamenti pártcsoportokat.

Ezzel szemben a tény az, hogy ezután a miniszter azzal érvelt von der Leyen jelölésének támogatása mellett (a Weber helyett fölvetődött szocialista Timmermans ellenében), hogy a magyar kormány szerint az Európai Néppárt nem engedhette át a jelölés jogát. Akkor viszont talán el kellene dönteni, hogy mi is számít jogállaminak: az, hogy az állam- és kormányfők jelölhetnek, vagy az, hogy a legtöbb szavazatot szerzett Európai Néppárt? Vagy a jogállamiság nem más, mint Orbán Viktor jogainak és pillanatnyi érdekeinek gyűjteménye?

Azt állította Varga Judit, igazságügyi miniszterjelölt (parlamenti meghallgatásán), hogy Magyarország azért nem csatlakozik az Európai Ügyészséghez, mert ez ellentétes volna az Alaptörvénnyel.

Ezzel szemben a tény az, hogy ez nem lehet akadály, mert a kormány kétharmados parlamenti többségével bármikor módosíthatja az Alaptörvényt, ráadásul ebben a kérdésben az ellenzék is mellette szavazna. Ha eddig hétszer sikerült a módosítás, miért ne próbálhatnák meg nyolcadszorra is?

Azt állította továbbá Varga (ugyanott), hogy a nők elleni és a családon belüli erőszak megelőzéséről és megszüntetéséről szóló isztambuli egyezmény „politikai hiszti”, mert a nők helyzete a legjobb állapotban van Magyarországon.

Ezzel szemben a tény az, hogy ha ez így van, akkor a parlament nyugodt szívvel jóváhagyhatná ezt a nemzetközi szerződést, amelyet az Orbán-kormány még 2014-ben írt alá, de azóta sem hajlandó ratifikálni. Vagy Orbán most már saját magával sem ért egyet? Mégis kinek a hisztije ez, tessék mondani?