A győzelem hete

Azt állította az Origo nevű kormányszolgálati hírportál, hogy „Győzelem, a visegrádiak választottját jelölik a Bizottság élére.”
Ezzel szemben a tény az, hogy Ursula von der Leyen, német védelmi miniszter nem a Visegrádi Négyek választottja volt, hanem a franciáké és a németeké. Ezt nem én mondom, hanem Gulyás Gergely, a miniszterelnökséget vezető miniszter. Biztos nem olvassa az Origót. 
Azt állította Orbán Viktor (az M1 kormánytévének), hogy „volt két olyan jelölt, amelyek Magyarország számára egyértelműen rosszak lettek volna, hiszen korábban már bizonyítékát adták annak, hogy nem tisztelik Magyarországot, nem tisztelik a magyarokat.”
Ezzel szemben a tény az, hogy a két jelölt, Weber és Timmermans semmiféle bizonyítékát nem adta annak, hogy nem tiszteli Magyarországot és a magyarokat, csupán Orbánról és politikájáról fejtett ki kritikus véleményt. Amiből szabad legyen azt a következtetést levonnom, hogy ők éppenséggel nagyon is tisztelik a magyarokat, és szeretnék megadni nekik az európai védelmet a saját kormányukkal szemben. Ha már Orbán nem tiszteli az ország másik felét. 
Azt állította Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter (sajtótájékoztatóján), hogy a Spitzenkandidat-rendszer megbukott az Európai Unióban, mivel durva támadás a jogállamiság eszméje ellen, ugyanis a jelölés joga az Európai Bizottság elnöki tisztségére az állam- és kormányfőket illeti meg, nem a parlamenti pártcsoportokat.
Ezzel szemben a tény az, hogy ezután a miniszter azzal érvelt von der Leyen jelölésének támogatása mellett (a Weber helyett fölvetődött szocialista Timmermans ellenében), hogy a magyar kormány szerint az Európai Néppárt nem engedhette át a jelölés jogát. Akkor viszont talán el kellene dönteni, hogy mi is számít jogállaminak: az, hogy az állam- és kormányfők jelölhetnek, vagy az, hogy a legtöbb szavazatot szerzett Európai Néppárt? Vagy a jogállamiság nem más, mint Orbán Viktor jogainak és pillanatnyi érdekeinek gyűjteménye?  
Azt állította Varga Judit, igazságügyi miniszterjelölt (parlamenti meghallgatásán), hogy Magyarország azért nem csatlakozik az Európai Ügyészséghez, mert ez ellentétes volna az Alaptörvénnyel. 
Ezzel szemben a tény az, hogy ez nem lehet akadály, mert a kormány kétharmados parlamenti többségével bármikor módosíthatja az Alaptörvényt, ráadásul ebben a kérdésben az ellenzék is mellette szavazna. Ha eddig hétszer sikerült a módosítás, miért ne próbálhatnák meg nyolcadszorra is? 
Azt állította továbbá Varga (ugyanott), hogy a nők elleni és a családon belüli erőszak megelőzéséről és megszüntetéséről szóló isztambuli egyezmény „politikai hiszti”, mert a nők helyzete a legjobb állapotban van Magyarországon.
Ezzel szemben a tény az, hogy ha ez így van, akkor a parlament nyugodt szívvel jóváhagyhatná ezt a nemzetközi szerződést, amelyet az Orbán-kormány még 2014-ben írt alá, de azóta sem hajlandó ratifikálni. Vagy Orbán most már saját magával sem ért egyet? Mégis kinek a hisztije ez, tessék mondani?
Szerző
Bolgár György

Hunok vagyunk

Aki felismerte az idők szavát, az mostantól hun. Szerencsére az én szüleim korán felismerték, azért is neveztek Ildikónak. Igaz, csak beházasodás útján lettem hun, ez olyasmi, mint az „árja párja”. Pontosabban nem én lettem, hanem akiről a nevem kaptam: az Attila feleségeként elhíresült Ildikó. Attilánénak lenni, az se semmi. Mutatja a család hazafias orientációját. Ne jöjjenek azzal, hogy az a bizonyos Ildikó a nászéjszakájukon megölte férjét, az egyik legenda szerint olyan cseles módon, hogy mérget öntött a fülébe. Egy nászéjszakán ugyan sok minden megtörténhet, de ezt a fülbe öntést azért nem hiszem el. Maradjunk inkább az orrvérzésnél, az se túl hihető, de legalább nem vagyok belekeverve. 
Persze nem elég hunnak lenni, hunnak is kell látszani. Hunnak az látszik, aki az emberminiszterrel együtt a hun-magyar rokonság bizonyítását várja el az új Magyarságkutató Intézet százegynéhány munkatársától. (Az Akadémián a Magyar Őstörténeti Témacsoportnak csak három státusza van, de hát kinek mije van, annyit is ér. Jobb is, hogy nincsenek többen, a Ripost megírta, hogy ezek a mindenféle profok egész nap csak üzekednek vörös heverőkön, mint amilyen a SZTAKI-ban volt, ahol Palkovics miniszter is dolgozott. Hova gondolnak, ő nem az volt, aki üzekedett, ő az volt, aki nem vette észre! A nem-észrevevés közben azért egész szépen keresett, de a pénztár biztosan másik emeleten van.) 
Káslerék új intézetének rengeteg feladata van. Az őstörténet kutatása kapcsán fel kell állítaniuk egy Attila-szobrot - én a Szabadság teret javaslom, annak már úgyis mindegy. Konok Péter szerint „akkora feje lesz, mint egy Zeppelin, a kezében isten ostora, a fején isten kalapja”, a hátuljában nemzeti dohánybolt, világos, hogy ez a legméltóbb válasz az egészségügy és a közoktatás problémáira. Egy új sportközpontot is létesítenek majd a hagyományőrző sportok számára. (Most mondják meg őszintén, hát pont ez zavarja magukat a kismillió stadion mellett?!) Az ötlet a miniszterelnöktől eredhet, ő gyönyörködött el Kirgizisztánban a Nomád Világjátékokon, amikor megfigyelőként ellátogatott a török nyelvű államok együttműködési tanácsának ülésére. 
Sajnos a magyar csapat csak egyetlen ezüstérmet hozott haza. Ezért kell a nomád sportközpont, ahogy a magyar focin is az új stadionok segítenek majd. Egyszer. Az érmet a női balkezes szkanderezésben szereztük. Ha valami, akkor ez tényleg része a hagyományainknak: vezetőink sportot csinálnak a folytonos szkanderezésből. Csak kissé balkezesen művelik. Így fordulhatott pl. elő, hogy a visegrádiak élén addig-addig akartak lenyomni másokat az uniós posztokért folytatott küzdelemben, míg nem az egész régiónak egyetlen komoly hely sem jutott.
De az színtiszta rágalom, hogy a mi kormányfőnket csak a sport hozza lázba. Kirgizisztánban a nyelvészetet is a feje tetejéről a talpára állította. Vagy fordítva, mindegy. Jórészt ezért kell az új intézet is. „Mi Magyarországon élünk, magyarok vagyunk” (eddig tudták követni?), „ez egy egyedülálló és különös nyelv, amely a türk nyelvekkel áll rokonságban” - mondta. 2013-ban Helsinkiben még akként nyilatkozott, hogy történelmi tény a finnugor nyelvrokonság. (Kicsit aggódtam is, amikor Kínában járt, mi fog még kiderülni.) Úgy lehet ez, mint amikor az örökbe fogadott gyerek rájön, hogy valójában máshol vannak a rokonai. A finnugorok valószínűleg kiskorunkban adoptáltak, de most megtudtuk, hogy igaziból türkök vagyunk. Nyelvileg.
És itt kezd zavarossá válni a történet. Hogy mi a nyelvrokonság, és mi a genetikai. Mert miniszter úr azt jelentette be diadallal, hogy az Árpád-háziaknak nem is finnugor vér kering az ereiben. Amit eddig sem mondott senki, hiszen csak a nyelvek rokonságáról volt szó. De Kásler szerint az ő intézetének kell igazságot tennie a „régi türk-finnugor vitában”. Talán ezért nevezte ki az élére egy társasházkezelő cég tulajdonosát, bizonyára ért ehhez is. „Minden egészséges nemzetnek fontos a saját identitása. A skótoknak pl. a skótság” - így a miniszter. Szerencsére az intézmény körül skótságnak nyoma sincs: csak idén eddig 1,2 milliárdból gazdálkodhat, és készülnek megdobni még párszáz millióval.
Mint szinte mindent a Fidesz ideológiájában, ezt is a Jobbiktól lopták. Először Vona Gábor jelentette ki 2010-ben: „Nem vagyok finnugor!” (Nem is, csak a nyelve, de ilyen apróságokkal ő sem szőrözött.) Még a választási programjukba is beleírták, hogy az „elavult finnugor elméletek” helyett „keleti nyitás” kell. Akkor még kinevették, de ma ez zene a Fidesz füleinek. Az új bálvány keleti, harcias ellenfele a hanyatló nyugati birodalomnak, még Leó pápa sem tudta megfékezni. Hunok vagyunk, Attila leszármazottai, a vak is látja. Keresztények is, ha már ezt ígértük a bocsoknak, de amolyan szittyakeresztények. Szaporodnak is a településeken az Attila-emlékmű tervek, mint egykor a Wass Albert-szobrok. 
Hogy mit szól a tudomány? Kit érdekel. A Magyar Idők tavaly megírta: „a nemzet magasabb szempontjaiból nézve” nem jogos „ezen makacskodás” a finnugor nyelvrokonság körül. Egy pöccintés, és az egész Akadémia hun volt, hun nem volt.
Szerző
Lendvai Ildikó

Emberközpontú, értékelvű

Jó szériája van Matolcsy Györgynek: a debreceni egyetem díszdoktori címe után – Vlagyimir Putyint követte –, most a Kaposvári Egyetem tiszteletbeli doktora lett. Woody Allen jutott eszembe, az Annie Hall, ahol azt mondja Alvy Singerként: Ezek állandóan díjakat adnak. Hitler, a legjobb diktátor…
Igen, ezek állandóan díjakat osztanak, tegyük hozzá: egymásnak. Most éppen Matolcsy György kapott, és a kaposváriak érezték úgy, hogy azzal szolgálják legjobban a kurzust, ha a tiszteletbeli doktorrá fogadják a jegybank elnökét. De nem is annyira a gesztus az érdekes, sokkal inkább az indoklás. Ez így hangzik:  a „Matolcsy György által képviselt gazdaságpolitikának köszönhetően Magyarország a 2008-as gazdasági világválság kihívásaira a környező országoktól eltérően reagált, a nemzetközi pénzügyi világ által javasolt megszorító intézkedésekkel szemben foglalkozást serkentő, emberközpontú, értékelvű gazdaságpolitikai fordulatot hajtott végre”.
Érdemes lenne önmagában a laudációt is elemezni, de jó tudni: a Magyar Nemzeti Bank anyagilag is támogatja az egyetemet, külön szakot hozott létre. Hogy illendő-e ilyenkor a Bank fejét piedesztálra emelni, az már elsősorban erkölcsi kérdés, mint ahogy az is, hogy az illető elfogadja-e a kitüntetést, vagy udvariasan visszautasítja. Persze nem utasítja vissza, hanem örömmel hallgatja a dicshimnuszt, és valószínűleg egy pillanatig sem kételkedik abban, hogy a 2008-as gazdasági világválság okozta problémákat szinte egyedül oldotta meg. Pláne, hogy a kaposváriak a fentebb idézettekhez még azt is hozzábiggyesztették, hogy Matolcsy olyan alapvetést kölcsönzött a gazdaságpolitikának, amely joggal viseli a nevét. 
Mint ahogy Orbán politikai működése is külön fejezet a magyar demokrácia életében, bár nem egészen úgy, ahogy ezt a környezete hirdeti. Őt leginkább szavakban tüntetik ki – díszdoktori címet inkább csak külföldön kap –, mondjuk Deutsch Tamás, aki (nem kis szervilizmusról téve tanúbizonyságot) Orbán ’89-es Nagy Imre beszédét Petőfi Nemzeti dalának jelentőségéhez mérte. A kérdés itt is csupán az: vajon a Fidesz elnöke elvárja-e párttársaitól, hogy ilyen módon „tüntessék ki" őt, vagy egy kicsit zavarban van ilyenkor. 
Volt idő, amikor erre kapásból úgy válaszoltam volna: Orbánt zavarja, ha ennyire behódolnak neki. Azokra az időkre gondolok, amikor még nem ő akarta nyerni a legtöbbet. Ma már erős kétségeim vannak; nem véletlen, hogy folyamatosan díjakat adnak – egymásnak. Jutalmazzák egymást, ami még csak hagyján, de folyamatosan korszakos jelzőkkel illetik mindazokat, akiktől függenek. Merthogy, szerintük, a rendszernek is ez a lényege: sikert sikerre halmoznak. Ők a legjobbak, érdemeik csak a legnagyobbakéhoz mérhetők. Hogy is fogalmaztak a kaposváriak Matolcsy esetében? A kiváló tudományos tevékenységért, valamint a közjó szolgálatáért járó címet elsősorban a magyar gazdaságpolitikai fordulat elvi megalapozásában elért eredményeinek köszönheti. 
Hát nem csodálatos egy ilyen országban alattvalónak lenni?
Szerző
Németh Péter