Újabb összecsapás bontakozik ki az EU és Magyarország között, ezúttal azért, mert az Orbán-kormány kantárra akarja venni a tudományt. A Bizottság szóvivője azt közölte, hogy megvizsgálják az MTA ügyében hozott törvényt, de általában véve is figyelik, mi történik a magyar tudomány területén. A nyilatkozat rámutatott, hogy nagyot lendít a tudomány eredményein, ha nyílt eljárásban döntenek a támogatásokról. Továbbá az unió alapjogi chartájában szerepel a művészetek és a tudományok szabadsága, amellett Brüsszel kiáll. A tudósítás rámutat, hogy a jobboldali-nemzeti hatalom igyekszik kiterjeszteni befolyását a kutatásra.
Az osztrák konzervatívok régi-új strasbourgi frakcióvezetője, egyben az EP egyik újjáválasztott alelnöke azt mondta, hogy mind Macron, mind Orbán meggyengítené az uniót, illetve az Európai Parlamentet. Othmar Karas szerint ezért most olyan körülményeket kell teremteni, hogy ne ez a szövetség diktáljon a többieknek. Ő maga egyébként cseppet sem érti, hogy a francia elnök miként bújhat ágyba a jobboldali populistákkal. A politikus nincs oda von der Leyenért sem. Szükségmegoldásnak minősítette, akit azonban addig nem lehet megszavazni, amíg nem terjeszti elő a programját. Hozzátette, hogy az állam- és kormányfők elfogadhatatlan és megbocsáthatatlan módon hozták meg a személyi döntéseket, ez az eljárás visszalépést jelent. Szerinte a politikus mögött nincs meg a szükséges többség, mert az EP-ben nagy a felháborodás és a kiábrándultság. Ő maga azonban rá fog voksolni.
A kommentár arra igyekszik választ találni, megmentheti-e von der Leyen a transz-atlanti kapcsolatokat, miután azok páratlan mélypontra süllyedtek. A szerző, Judy Dempsey rámutat, hogy Trump minden tőle telhetőt megtett a szövetség egységének megbontására, megkérdőjelezi az elveket. A többi közt a magyar és lengyel populista, migrációellenes politikát méltatja. Ugyanakkor sokszor bírálja Merkelt, őt teszi felelőssé a többi közt a migrációs válságért, de kevesli a német védelmi kiadásokat is. Macron hiába próbálta megjavítani a viszonyt az Atlanti-óceán két partja között.
A Bizottság leendő elnökének előélete kiválóan alkalmassá teszi a politikust arra, hogy szembenézzen a Trump jelentette kihívásokkal. Junckertől eltérően meggyőződéses atlantista. Azt is tudja, hogy amíg az európaiak nem költenek többet katonai célokra, addig nem lesz szavuk Washingtonban, ahol viszont von der Leyen sok barátot szerzett miniszterként az elmúlt 6 évben. Euro-atlanti háttere jól jön neki nem csak az USÁ-ban, hanem Északon, a Baltikumban, valamint Közép-Európában is.
De a védelemnél sokkal fajsúlyosabb kérdés, minként lehet megerősíteni a nemzetközi szervezeteteket, amelyek ellen Trump hadjáratot folytat. Von der Leyen sokat tudna tenni például a klímaváltozás területén, ez a kérdés az élre ugrott a legtöbb tagállamban. Azon kívül még több kereskedelmi megállapodást köthetne 3. országokkal. Az eddigi egyezmények mutatják, hogy sok kormány akar szabályokra épülő rendet, demokratikus elveket, átláthatóságot. Délkelet-Ázsia és Csendes-óceán térsége pl. nagyon hevesen jelentkezik ehhez partnernek. De legfőképpen azért tehetne sokat, hogy megszűnjön a holtpont Amerika és Kína között. Von der Leyenre nem jellemző, hogy a partvonalról követné a fejleményeket.
Von der Leyen ugyan német, de ahogy az unióról vélekedik, az nagyon is megfelel Franciaországnak. Egy párizsi forrás azt közölte, hogy Macron már hetekkel ezelőtt bedobta a nevét. Hazai helyzete folytán Merkel nem támogathatta a politikust a döntő brüsszeli szavazáson, de nagyra értékeli. Így amikor kudarcot vallott a kancellár elképzelése Timmermans előléptetésére, a francia elnök gyorsan újra előkapta az ötletet. Ha most a kiszemelt vezető veszi az akadályt Strasbourgban, akkor mintaszerűen testesíti meg az integrált Európát, ahol ellenőrzés alatt tartják a nemzeti érdekeket. Akik mindkettejüket jól ismerik Macront és őt is, azok azt mondják, sok bennük a közös vonás: kemény, jövőképpel rendelkező reformpárti politikusok.
Von der Leyen már a görög válság idején az Európai Egyesült Államokat szorgalmazta, utóbbi jelenleg tabu a Brexit és a populizmus miatt. Ezért legfeljebb csupán burkoltan találni meg Marcon terveiben. Nagy kérdés, hogy a kiszemelt politikus képes lesz-e előre lépni ebben a kérdésben, amikor Olaszország fel akarja rúgni a közösség pénzügyi szabályait, a keleti populisták pedig megszegik a bíróságok függetlenségét.
Macron távozhatott győztesként az 50 órás brüsszeli alkudozás után, ahol pedig már többször is úgy látszott: itt a vég, mert teljes volt a káosz. Mégis jó eredmény született, ugyanakkor látszik, hogy Merkel hatalma megrendült az EPP ellenállása, valamint a keleti kormányok romboló potenciálja folytán. Lásd, hogy meggátolták Timmermans bizottsági elnökségét. A V4-ek engesztelhetetlenül ellenezték a közös német-francia javaslatot. A megszületett csomag egyértelműen a francia igényeknek felel meg.
A középpártok választási sikertelensége miatt igencsak megnehezült a döntéshozatal folyamata, az EP széttagolttá és kiszámíthatatlanná vált. Magyarország és Lengyelország ugyan ujjong a holland vezető megbuktatása láttán, de megkapták a német minisztert, aki korszerűsíteni kívánja az EU-t és lehet, hogy keményebb lesz a demokrácia leépítése ügyében, mint az elődje. Azon kívül Kelet-Európának nem jutott semmilyen fontos poszt. Diplomaták szerint a 4 állam megerősítette, hogy miközben gyakran eltérnek az érdekei, remekül tud rombolni. Az építésben azonban már messze nem annyira jó.
Nem csak Merkel, hanem a Néppárt hatalma is inog. Strasbourgban a súlypont Nyugatról Keletre, illetve a konzervatív-nacionalista világnézet felé tolódott el. Von der Leyennek a legjobb esetben is szoros eredményre kell felkészülnie a nem egészen két héten belül esedékes szavazáson. Macron viszont dörzsölheti a tenyerét elégedettségében.
A lap egyik kiadója azzal a német közmondással világítja meg az unió személyi döntései nyomán létrejött helyzetet, hogy aki üvegházban ül, az ne dobálózzon kővel. Kohler úgy véli, hogy a csúcsjelöltek érdemtelenül húzták a rövidebbet, és egy-két kormányfő, de maga von der Leyen is szűznemzéssel lett terhes. Ám utóbbi azonnal gúny tárgya lett, amint kiderült, hogy ő lett az állam- és kormányfők kiszemeltje. Főleg a német szociáldemokraták támadtak neki, akárcsak előzőleg Macronnak és Webernek. A frakcióvezető valóban e történet tragikus hőse, hiszen bizonyos francia és magyar erők hátulról, együttes erővel ledöfték.
A kommentár arra is kitér, hogy a legfontosabb kérdésben, vagyis a személyi döntéseknél továbbra sem lehet nélkülözni a hátsó szobák alkuit, azokra egyaránt szükség van a demokráciákban és a diktatúrákban. Csakis zárt ajtók mögött lehet nyugodtan végigvenni a részleteket. A viszont sajnos tény, hogy sötét figurák is rájöttek a hátsó szobák előnyeire.
FAZ
Németországban nagy a felzúdulás, mivel Macron szétrobbantotta a csúcsjelölti rendszert: az vetik a szemére, hogy antidemokratikus paktumot kötött Orbánnal. Pedig a francia csak azt csinálta, amit sokáig a németek adtak elő az EU-ban. De azért a személyi döntéseket nyugodtan értékelheti úgy, hogy bevált a stratégiája. Mindazonáltal egy s mást neki is fel kellett adnia a vitában. Így bizonyosan nem lehetett kellemes a számára, hogy fel kellett áldoznia Barnier-t, aki pedig az egyik aduja volt. És a ránehezedő hazai nyomás miatt cseppet sem tűnt egyértelműnek, hogy a végén egy német jelöltet támogat.
Az unió nem vallott kudarcot, de a korábbinál kevesebb a közös ügy, erősödik a nacionalizmus, így egy ideig aligha lesz több Európa. Így vélekedik az újság, hozzátéve, hogy von der Leyen nagy hibát követett el, amikor annak idején elvállalta a védelmi tárcát. Most pedig neki és az EU-nak is kínos, hogy a nárcisztikus francia elnök, illetve a reakciós nacionalista Orbán jóvoltából a Bizottság első embere lehet. Mégpedig a többi közt azért, mert Webertől eltérően nem dühítette fel a keleti tagokat.
A rendszerváltást követő lelkesedést mára a kiábrándulás váltotta fel: nem mind a 28 tagország teljesíti az alapfeltételeket az emberi és szabadságjogok ügyében. Egy sor kormány számára a saját, nacionalista érdekei a fontosak és elvetik a nyílt társadalmat. Inog az összefogás, egy sor helyen olyan pártok jönnek fel, amelyek eredendően közösségellenesek. Nem sok minden szól amellett, hogy belátható időn belül elmélyülne az együttműködés. A nacionalisták nem akarják, ezért szinte lehetetlen a konszenzuson alapuló politika, lásd a migrációt. Az EU a részérdekeket, a nagy álmokat és az új nacionalizmust igyekszik valahogy két-három kalap alá rejteni.
A Visegrádi Csoport azt bizonyította az uniós csúcson, hogy még mindig riasztó erőt jelent Európában, a blokkoló kisebbség gerincét képezi, és megmondta Timmermansnak és Macronnak, hogy húzzanak el. Egy fideszes vezető el is árulta, hogy itt személyes ügyről volt szó, mert Magyarország és Lengyelország mindenképpen bosszút akart állni a két politikuson. Ám nem sokáig örvendezhettek a V4-ek, mert megszavazták a csomagot, amely nem veszi figyelembe a földrajzi arányosság elvét a tisztségek elosztásánál, így egyetlen keleti jelölt sincs a javaslatban.
