Előfizetés

#metoo az operában

Varga Péter
Publikálás dátuma
2019.07.07. 20:15
ARTE-KÖZÖNSÉGDÍJ - Don Giovanni, rendező: Alföldi Róbert
Fotó: Armel Fesztivál
A Don Giovanni nem csak operarendezők, hanem karmesterek, prózai színházi és filmrendezők fantáziáját is megmozgatja. Az Armel operafesztivál utolsó napján Alföldi Róbert vitte színre.
A fesztivál kísérőfüzetének írója, és többek, akikkel beszéltem – velem együtt - különlegesebb megoldásokat vártak Alfölditől, ehhez képest meglehetősen konvencionális megoldásokat láthattunk. Ha a díszletek, jelmezek valamennyire emlékeztettek volna a korra, amelyben a cselekmény játszódik, néhány elemet leszámítva akár hatvan-hetven évvel ezelőtt sem keltett volna feltűnést az, amit most láttunk. Ami jó, mert „újraértelmezés” helyett a cselekményre és a zenére, a Mozart-Da Ponte páros által megénekeltetett történetre koncentrált a rendező. A játéktér mindvégig azonos volt, hátul egy kék, két oldalt két piros fal, a baloldalin három rózsaszín ajtó, a jobboldalin egy rózsaszín ablak. Középen egy bonyolult emelvényrendszer helyezkedett el, amelynek szintjeit több lépcsősor kötötte össze Escher híres grafikáira emlékeztetően, csak itt valóban átjárható módon kapcsolódtak egymásba az elemek. Ezen kívül jelen volt a színpadon még sok-sok szék is. Mivel Alföldi kiváló és rutinos színházi szakember, szereplői mindig logikusan voltak ott ebben a térben, ahol éppen lenniük kellett. A szinteken, adott pontokon való megjelenésük precízen jelezte aktuális egymáshoz való viszonyaikat, még az olyan bonyolult helyzetekben is, mint a második felvonás szextettje. Voltak érdekes ötletek, Donna Elvira például láthatóan terhes, amikor először megjelenik, kérdezhettük, ez a helyzet dramaturgiailag vajon hogy fog feloldódni. Nagyon egyszerűen: Leporelló áriája alatt Donna Elvira kivette a párnát ruhája alól, az 1003-as szám, mintha meggyőzte volna arról, itt ilyen ócska trükk nem vezet sehová. Kevésbé jó, hogy a Commendatore pisztolyt vesz elő Don Giovanni elrettentésre, amire ő kocsmázó suttyó módjára késeléssel válaszol; a korkülönbségükből adódó egyenlőtlenség így mintha kiegyenlítődne, a csábító gazember gyalázatos tette félig-meddig jogos önvédelemnek is tűnhetett akár. Persze nem is a három zaklatott, elhagyott nő Donna Anna, Donna Elvira és Zerlinetta lokális #metoo mozgalma és nem is a kormányzó megölése okozza Don Giovanni vesztét - mint láttuk a kettejük közötti harc akár két egyenlő nemesember vitája is lehetett volna – hanem az, amit még egy reneszánsz főúr sem tehetett meg büntetlenül. Don Giovanni halálában sem tiszteli ellenfelét, magát a halált veti meg, azaz az isteni végzettel húz ujjat, amikor a kőszobrot vacsorázni hívja. Ez a jelenet is furcsa – de magyarázható – módon volt megoldva, a temetőben összeakadó Leporello és ura fölé nem magasodik fenyegetőn a kőszobor árnya, amelynek első megszólalása valahonnan a színfalak mögül olyan halk volt, mintha valóban a túlvilágról jönne, azután pedig az említett ablakon kukucskál be a fehér álarcos alak, mintegy a másvilágról. (Az ablakon keresztül egy jelenetben Don Giovanni is beszól Leporellónak.) Ezen túl lehetett volna kevesebb, illetve elmaradhattak volna teljesen, a ma már eléggé elcsépeltnek ható diszkótánc mozdulatok, de ezektől függetlenül a rendezés maradt a hagyományos keretek között, a szereplők akár percekig is nyugodtan álltak egy helyben, miközben áriáztak. Néha azt lehetett érezni, kissé leül az egész játék, amiben sajnos a zenei megoldás halványsága is komoly szerepet játszott. Színtelenül, nem i s mindig igazán tisztán játszott a zenekar. Az énekesek többsége a tisztes középszert képviselte, kiemelkedett Donna Anna megformálója, az amerikai-holland Katharine Dain drámaiságával, bár legmagasabb hangjainak nem volt tökéletesen ura, és különösen az Il mio tesoro áriában Don Ottavio alakítója, az amerikai Mark van Arsdale. Don Giovanni megtestesítőjét, az ecuadori Alex Rodriguezt sajnos a jelmeze sem segítette, hogy fajsúlyosabb alaknak lássuk, fekete bőrkalapjával és zakójával, piros nadrágjával inkább nézett ki surmó vidéki földesúrnak, mint a sorssal is dacoló délceg nemesembernek. Jól játszottak Donna Elvira és Leporello alakítói. A produkcióban az Ecuadori Magyar Zeneművészeti Alapítvány is részt vállalt, eredetileg a dél-amerikai országban mutatták be az operát, innen a kórusbeli parasztok ponchója, ami ott természetes viseletnek hathatott, mindamellett elment jelmeznek is a három bosszúállásra készülő nemesi alakon.

Infó

Mozart Don Giovanni Don Giovanni Alex Rodriguez Donna Elvira Vanesa Regalado Donna Anna Katharine Dain Leporello Ricardo Panela Don Ottavio Mark Van Arsdale Masetto, Commendatore Hyalmar Mitrotti Zerlina Vanessa Freire MusArtEH Énekkara, Pannon Filharmonikusok, karmester Bogányi Tibor Díszlet, jelmez Tihanyi Ildi Rendező Alföldi Róbert Müpa Fesztiválszínház, 2019. július 6.

Kiosztották az Armel Operafesztivál díjait

Az Egy eltűnt férfi naplója című, Ivo van Hove rendezte kortárs belga előadás lett a legjobb produkció és több elismerésben részesült Alföldi Róbert rendezése, Mozart műve, a Don Giovanni.  A Mozart-opera kiérdemelte az ARTE-közönségdíjat és a zsűri különdíját is. Az Ecuadori-Magyar Zeneművészeti Alapítvány és az Armel Operafesztivál közös produkciója az opera műfajának ecuadori népszerűsítéséért kapta az elismerést a zsűritől. A legjobb előadónak Ricardo Panelát választották meg, aki Leporello szerepét énekelte a Don Giovanniban. A keddtől szombatig tartott fesztivál díjazottjai vasárnap a Müpában vehették át az elismeréseket.

Őszinte találkozások Karlovy Vary-ban

Csákvári Géza, Karlovy Vary
Publikálás dátuma
2019.07.07. 19:05
Patricia Clarkson
Fotó: Karlovy Vary Filmfesztivál
Hevér Dániel, Kertész Zsanett és Dreissiger László filmterve nyerte a nagyjátékfilm-fejlesztő fórum tízezer eurós fődíját.
Sosem volt még ennyi napsütés Karlovy Vary-ban, a jó idő a segített a filmeket is feldolgozni – lelkendezett Marek Eben humorista, a fesztivál állandó házigazdája a szombat esti díjátadó gálán. Hozzátéve: ez nem vonatkozik azokra, akik Tarr Béla 4k-ban felújított, Sátántangóját nézték, mert azoknak nem jutott nappal. Ha versenyfilmmel nem is voltunk jelen, így Eben poénjának köszönhetően csak reflektorfénybe kerültünk. Persze, reménykedni a sikeresebb jövőben nem csak kötelező, de most érdemes is: Hevér Dániel, Kertész Zsanett és Dreissiger László Valami madarak című filmterve nyerte a fesztiválon megrendezett Midpoint Feature Launch nagyjátékfilm-fejlesztő pitchfórum tízezer eurós fődíját. Persze, az est hősei ezek után a nyertesek voltak: a patinás, nem mellékesen huszonötezer dollárral járó kristály glóbuszt a bolgár rendezőpáros, Kristina Grozeva és Petar Valchanov kapta Az apa című keserédes komédiájáért, melyben egy férfi az apja kedvében akar járni az édesanyja temetése után – melyről azonban elkésik. Meg megszólal a mobilja. Szóval, sokat kell tennie a családi lelki békéért, miközben kiderül, hogy a jótevő gyermek mindenkinek mindenről hazudott, hogy a saját tragédiáját leplezze. A zsűri díját – mely tizenötezer dollár jutalommal jár – a német Jan-Ole Gerster kapta a Lara című drámáért, melyben rendkívül bonyolult, konfliktusokkal és fájdalmakkal teli, mégis érzelmileg mély anya-fia kapcsolatot a rendező. A címszerepet alakító Corinna Harfouch lett egyben a legjobb színésznő is. De ha már dívák: Karlovy Vary-ban idén két életműdíjat osztottak ki, a nyitón Julianne Moore-nak, a zárón Patricia Clarksonnak. Döbbenetes különbség volt a két hollywoodi díva között. Míg az előbbinek esze ágában sem volt még interjút sem adni, utóbbi mindent megtett, hogy az emberekkel legyen. Clarkson a Grandhotel Puppban tartott zárópartin be sem ment a VIP részlegbe, Konkrétan élvezte, hogy a néppel vegyülhet. Így adandó alkalommal meg is kérdeztem tőle, hogyan emlékszik első komolyabb filmszerepére, Clint Eastwood oldalán A holtbiztos tipp című, 1988-as Piszkos Harry moziban. „Én huszonnyolc éves voltam, Clint nem” – tört ki nevetve a színésznő. Hát, ezzel tényleg mindent elmondott!

Telt házas fesztivál

Karlovy Vary A-kategóriás fesztiválján 497 filmet mutattak be, melyre 139 271 jegyet adtak ki. 

Nem őrült, csupán zseni! - búcsú Joao Gilbertótól

Horváth Gábor
Publikálás dátuma
2019.07.07. 16:13
João Gilberto
Fotó: ARCHIVE / Agência Estado/AFP
Gyerekkorában kizavarták gitározni a fürdőszobába, még bolondok házába is csukatták, ám a szombaton 88 évesen elhunyt Joao Gilbertónak lett igaza: a világot csendesen is meg lehet változtatni.
Végleg lehunyta a szemét, de fogadjunk, hogy magában most is dúdol! Végre úgy szól, ahogyan mindig is szerette volna: pontosan, halkan, ritmusosan, egy szerelmes méhecske zümmögésével. Zenéjéből csak úgy áradt a vágy, az érzékiség és a melankólia. Ez az egész annyira aggasztotta az apját, hogy elmegyógyintézetbe záratta, ahol azonban megállapították, hogy semmi baja, csak költő. Nem ez volt az első félrecsúszott diagnózis a pszichiátria történetében, mindenesetre ártalmatlannak bizonyult. Joao nem versben, hanem dalban fejezte ki magát, legfeljebb feltalált hozzá egy új zenei nyelvet. Példája legyen örök tanulság minden, a gitáron az első akkordokat tanuló kamasznak: ha elég kitartóan gyakorolsz, megváltoztathatod a világot. Nem csak a zeneit, kicsit az egészet. A család eleinte a fürdőszobába száműzte, de ő járt jól, mert figyelnie kellett nem csak a hangerőre, de a csempéről visszaverődő hang tisztaságára is. Hatvan éve is megvan, hogy felvette az első "új hullámos" számot, és a stílusban egy ország ismert magára. Brazília öntudatra ébredésében két dolog játszott kiemelt szerepet, a futball és a bossa nova, ami elég sokat mond az utóbbi társadalmi hatásáról. A stílus aztán meghódította az egész világot, John Coltrane-től Manu Chaóig köszön vissza. Joao Gilberto 88 évesen, szegényen, családja szerint már gondnokságra szorulva halt meg Rióban. Az égi bárban újra összeáll a mennyei duó Carlos Jobimmal, nekünk meg itt marad az emberi lét vagy negyven lemeznyi csöndes esszenciája.
Joao Gilberto a lányával, Bebellel énekli az egyik legelső bossa novát: