Ha egy család nem engedhet meg magának évente egyszer egy egyhetes nyaralást, jó eséllyel benne van a szegénység és a társadalmi kirekesztés veszélyének kitett háztartások körében. A szegénységi mutatók ugyan minden uniós tagállamban javulnak, a magyar eredmények papíron a kontinens átlagánál is látványosabbak, de még a tavaly mért 19,6 százalékos arány is majdnem 1,9 millió embert sorolt ebbe a körbe. Ők nagy valószínűséggel nem járnak üdülni. A KSH és az Eurostat adatai szerint a nem utazóknak csak a fele marad otthon a pénztelenség miatt, de két éve egy banki kutatás azt mutatta ki, az otthon maradók 71 százalékának nem volt elég pénze az üdülésre.
A statisztikák sok mindent elfednek, például azt is, hogy a nyaralás kérdésében milyen óriási a szakadék a magyar háztartások között – hangsúlyozta a Népszavának Bass László. Az ELTE szociológusa szerint a középosztály iskoláiban a hetedikes, nyolcadikos diákok körében már nagyon kilóg a sorból, aki még nem nyaralt tengerparton, miközben gyerekek százezreinek elképzelhetetlen bármilyen utazás, nyaralás. Ez a távolság a két csoport között egyre csak nő, ebben az értelemben is szétszakadt az ország.
Tíz év alatt 20-ról 14 százalékra, egyes térségekben 10 százalékra csökkent a szegénység veszélyének kitett gyerekek aránya, de ez csak az átlagot mutatja. A gazdasági értelemben javuló térségek kiugróan jó eredményei mellett vannak régiók, ahol az utóbbi évtizedben a gyerekek fele mindvégig szegénységben élt és így él ma is. Borsodban, az Észak-Alföldön, Dél-Dunántúlon vagy a Viharsarokban a fiatalok úgy nőnek fel, hogy nem ismerik a polgári értelemben vett nyaralást, soha nem mentek még üdülni, a legtöbben még nem tették ki a lábukat a szüleik falujából – vázolta a lesújtó helyzetet a Gyerekesély Egyesület alelnöke.
Minden gyerek számára fontos lenne, hogy lásson többféle települést, megtapasztalja, hogy kell viselkedni, ha nem a megszokott környezetében van. Az egyesület munkatársai azonban sok olyan, a Balatontól 20-25 kilométerre lévő faluban dolgoztak az utóbbi időben is, ahol a 8. osztályos gyerekek nagy része még soha nem járt a magyar tengernél. A nyaralási lehetőségeket korlátozza az is, hogy a sokat emlegetett Erzsébet-táborok a középosztály gyerekeinek szólnak, ha pedig egy olyan civil szervezet jelenik meg, amelyik kifejezetten a hátrányos helyzetű gyerekeknek akar tábort szervezni, a szülők eltiltják a csemetéiket a nyaralástól – mutat rá a korlátokra Bass László.
A családok bizalmatlanok, köztük nincs benne a hétköznapi kultúrában a nyaralás, táborozás és nem merik elengedni a gyerekeket, mert az óvodai és iskolai hétköznapokban eddig csak kirekesztéssel találkoztak. Elenyészően kevés pedagógus, egészségügyi dolgozó tud és akar közvetlen kapcsolatot építeni velük, bizalom nélkül pedig marad a tiltás a nyaralásnál is. Ehhez társul, hogy szégyellik a ruhájukat, felszerelésüket is, hisz egy mélyszegénységben élő gyereknek nincs strandfelszerelése a tóparti táborozáshoz és tudják, az ingyenes tábor is költséggel jár.
– A vágyak is szűkösebbek ebben a körben – állítja a szociológus egy korábbi csereháti kutatásukat idézve, ahol megkérdezték a gyerekeket, hová mennének kirándulni, ha lenne rá lehetőség. Azt felelték, jó lenne eljutni Edelénybe, ami egy 20 kilométerre lévő, meglehetősen unalmas kisváros. Nem gondolkodnak tópartban, túrázásban, nem ismerik, nincs hát rá igény sem. Otthagytunk, elfelejtettünk egész régiókat, ezeken a területeken nincs javulás, innen biztosan nem mennek nyaralni se a felnőttek, se a gyerekek – hangzik Bass László összegzése.
