Csalóka győzelem

Mostanában zavarban vannak a kommentátorok, politikai elemzők, ha a csúcsjelölti rendszer minapi kijátszása szóba kerül a francia államfő, illetve Orbán Viktor részéről. Bár két egyaránt karizmatikus egyéniségről van szó, Európa jövőjét illető elképzeléseik mégis olyannyira különböznek egymástól, hogy el sem tudjuk képzelni, Weber európai bizottsági elnökjelöltségének megtorpedózását illetően hogyan kerülhettek ők nagy hirtelen egy platformra. 
Érdekazonosságot jó adag rosszindulattal sem feltételezhetünk közöttük. Emmanuel Macron markánsan föderalista törekvésekkel bír, álma az Európai Egyesült Államok megvalósítása. Az orbáni retorikában ez az egyelőre utópisztikus elképzelés viszont általában negatív felhanggal szerepel. Az Élysée-palota jelenlegi lakója azzal sem vívhatta ki magának a magyar kormányfő rokonszenvét, hogy az Európai Néppárttal való együttműködés feltételéül a Fidesznek a konzervatív pártcsaládból való kizárását szabta nemrégiben.
Ami Orbán Viktor motivációit illeti, azok könnyen felderíthetőek. Manfred Weber az EPP elnökeként sokáig csupán a várható mandátumok számolgatásával volt elfoglalva, a magyarországi demokrácia leépítéséről éppen ezért tudomást sem vett. Weber hosszú évekig tartó passzivitása lehetőséget adott Orbánnak arra, hogy a magyar közjogi rendszert alkotmánymódosítások sorával zavartalanul autokratikussá tegye, illetve hogy az ország erőforrásaira klientúrája révén rátegye a kezét. 
Ám éppen a budapesti kabinetvezetőtől tudjuk, hogy „a hála nem politikai kategória”. Az EP-választások közeledtével a néppárti Spitzenkandidat számára is kellemetlenné vált Orbán destruktív tevékenysége, s nagyon megkésve bár, de végül sor került a Juncker ellen propaganda-hadjáratot folytató magyar kormánypárt tagságának felfüggesztésére. A magyar miniszterelnök kudarctűrő képességéről pedig lehet fogalmunk, ha az általa felszított 2002-es és 2006-os utcai zavargásokra gondolunk. A megalázott Orbán Viktor jelen esetben is bosszút esküdött a köreit megzavaró Manfred Weber ellen. Szigorúan érzelmi alapon véve beszélhetünk csupán a magyar kormányfő győzelméről, ha a csúcsjelölti rendszer kijátszására gondolunk.
Az igazi győztes ugyanis egyértelműen Emmanuel Macron, s vele a „több Európát” akaró francia-német tengely. Weber megkésett fellépése is túl sok volt a győzelmekhez szokott Orbánnak, a francia államfő számára viszont az EPP elnöke éppen a jogállamiság védelmében tanúsított erélytelensége folytán vált szalonképtelenné. 
Ursula von der Leyen kiválasztása a háttéralkuk során valóban egyfajta kamarillapolitikára emlékeztethet bennünket. Gondoljunk azonban arra, hogy a lassú és nehézkes uniós döntéshozatali mechanizmusok képtelenek voltak a jogállam leépítését megakadályozni a kelet-európai térségben! Az önálló karakterrel nemigen bíró Von der Leyen asszony mögött a következő ciklusban ott fog állni „szürke eminenciásként” Macron. Orbán Viktor a közeljövőben aligha számolhat be a hazai közvéleménynek további győzelmekről az európai nagypolitikában.
Szerző
Beck Tamás
Frissítve: 2019.07.09. 14:26

Szemben

A műfelháborodás elemi erejű. A hatalmon lévők számon kérik az ellenzékiektől, hogy szembe merészeltek menni a szokásjoggal. Nem szavazták meg ugyanis az Európai Parlamentben, hogy a fideszes Járóka Lívia is alelnök lehessen (egyébként a voksaik nélkül is megválasztották). Mindez újabb ürügyül szolgált arra, hogy minden létező fórumon elmondják, mennyire megbízhatatlan ez az ellenzék. Nem törődnek a magyar emberek akaratával, mesterkednek, áskálódnak. 
Látszólag még a sokat próbált propagandaminisztert is megdöbbentették a történtek. És a Vasárnapi Újság című rádióműsorban Rogán Antal előállt még egy érvvel. Felidézte ugyanis, hogy a kormánypárti többség a magyar országgyűlésben mindig megválasztja az ellenzéki képviselőket különféle bizottsági tisztségekre. Képzeljék el – tette még hozzá –, mi lenne, ha „mi is úgy viselkednénk, mint ők”. 
Ezt talán már nem kellett volna. Itt bújt ki a szög a zsákból, vált nyilvánvalóvá, hogy ez az egész mennyire álságos. Rogán miniszter is jól tudja ugyanis, hogy mi a válasz álkérdésére: semmi. A magyar országgyűlésben ugyanis csak és kizárólag az történik, amit Orbán Viktor és csapata akar. A vezér már első miniszterelnöksége alatt is megmondta, a parlament ellenzék nélkül is működik. Persze vannak ellenzéki tisztségviselők napjainkban is, de hatásuk csak annyi (lehet), amennyit a hatalmon lévők engednek nekik. Ellenzéki javaslatok lesöpörve, a gombnyomó többség működik. Az intézmények biztos – baráti és hű – kezekben, a nemzeti együttműködéssel akárcsak egy picit szemben állók még csak a közelükbe sem kerülhetnek. 
Az ellenzékiek annyit tehetnek, hogy ha módjuk van rá – mint most, az Európai Parlamentben – felhívják a figyelmet, miképpen működik ez a Nagy Magyar Demokrácia. Ettől ugyan aligha változik itt valami, de legalább megpróbálták.
Frissítve: 2019.07.09. 10:10

Váltófutás

Sportkifejezéssel élve a papírforma érvényesült a görög parlamenti választáson, a jobboldali konzervatív Új Demokrácia nemcsak győzött, abszolút többséget is szerzett az új parlamentben, így viszonylag kényelmes többséggel kormányozhat. Kiriakosz Micotakisz tegnap beiktatott miniszterelnök győzelmi beszéde meglehetősen derűlátónak hangzott tehát. 
Adókönnyítésekről, a külföldi befektetések serkentéséről, népszerű intézkedések soráról beszélt. Pedig bár tavaly augusztusban Athén kilépett a hitelmegállapodás hatálya alól, az ország gazdasági szempontból még nem képes a saját lábára állni. Az adósság továbbra is tetemes, a GDP 176 százaléka. A számos megszorítás csak arra volt elég, hogy az adóssághalom ne nőjön tovább.  
Emlékezetes, hogy 2015-ben Alekszisz Ciprasz kormánya azt állította, szakíthat a hitelmegállapodással. Miután azonban kis híján csődbe ment az ország, a baloldali kabinet is beállt a sorba, és teljesítette a hitelezők elvárásait, ami viszont súlyos szociális helyzetet idézett elő. A középosztály sok tagja szegényedett el, s az elmúlt években mintegy 400 ezren – fiatalok és a szakképzettek – keresték külföldön a boldogulást.  
A választási eredménynek van tehát másik olvasata is. Ahhoz képest, mennyi népszerűtlen intézkedést fogadott el Ciprasz kabinetje, az eddigi kormánypárt, a Sziriza egészen jól szerepelt a vasárnapi választáson. Sokan a jelek szerint mégiscsak értékelik, hogy Athén túl van a legnehezebb napokon.
Most pedig Kiriakosz Micotakiszon a sor, hogy teljesítse választási ígéreteit. Csakhogy ennek az az egyik feltétele, hogy engedményekre vegye rá a hitelezőket, akik aligha mondanak egykönnyen igent a kéréseire. Márpedig az új miniszterelnöknek, aki nem kért a választóktól „kegyelmi időszakot”, mielőbb fel kell mutatnia valamiféle eredményt, egyébként őt is elsodorhatja a népharag. Görögországban ugyanis nem tart sokáig az emberek türelme. 
A görög viszonyokból kiindulva nem lenne meglepő, ha Ciprasz nem is olyan sokára visszatérne a kormányfői székbe.
Frissítve: 2019.07.09. 10:10