Swingben mondja el Paul Anka

Publikálás dátuma
2019.07.10. 11:30

Fotó: FABRICE COFFRINI / AFP
A világhírű dalszerző és előadóművész Budapesten is fellép a hatvanéves pályafutását átfogó turné keretében, július 17-én.
Paul Anka igazán nagylelkű ember. Befutó slágere, a Diana, mely az első szerelmi fellángolásának a megzenésítése volt, csupán tizenöt évesen írta és adta elő. Ezután bármit léphetett volna, írhatott volna magának néhány hasonló slágert és élete végéig nyugodtan szivarozva élhette volna a szupersztárok diadalmas sorsát. De ennél ő sokkal nagyobb klasszis, hiszen tehetségét nem csak arra fordította, hogy magának írjon dalokat, hanem másokat is felruházott elképesztő nagy slágerekkel. Többek között Connie Francis, Lesley Gore, Buddy Holly, Frank Sinatra és Tom Jones számára. „Mint minden művésznek, a munkám az alkotás: muszáj kipróbálnom új dolgokat, különböző emberekkel dolgoznom. Kitágítom a létezésem tereit” – mondta lapunknak Paul Anka, aki e-mailban válaszolt a kérdéseinkre. A már említett nagylelkűséget ő nem érzi, sokkal inkább lehetőséget látott mindig is abban, ahogy másoknak komponált. Ahogy fogalmaz, amikor nem magának ír dalt, akkor igyekszik eggyé válni azzal, akinek éppen alkot. Ebben a folyamatban már a szavak is igen fontosak. „Amikor a My Way-t írtam Sinatrának, a dalszövegben van az ’I ate it up and I spit it out’ dialóg, melyet hozzá nem illene soha, Frank kellett ahhoz, hogy életet leheljen bele” – húzta alá Paul Anka. De, ahogy magyarázta, hasonló módon kellett gondolkodnia Tom Jones esetében is, akinek a személyes kisugárzása és vibrálása kellett ahhoz, hogy a She’s A Lady című nóta igazából életre keljen. Külön érdekesség, hogy a ’This Is It’ és a ’Love Never Felt So Good’ című nótákat együtt írta Michael Jacksonnal. Szavai szerint az egyik legtehetségesebb művész volt, akivel együtt dolgozhatott. A metodika egészen más volt vele, mint a legtöbb muzsikussal, hiszen Jackson nem hangszerből, hanem fejből dolgozott. Pontosan tudta mit akar, és Anka viszont arra törekedett, hogy kihozzon belőle valami újat – miközben Jackson énekelt, zongorán kísérte, és igyekezett befolyásolni, terelgetni őt. Sokan megemelték a szemöldöküket, amikor Paul Anka 2005-ben előállt a Rock Swings című albumjával, melyen legendás nótákat dolgozott fel, tett sajátjává. Mi tagadás, tényleg kockázatos olyan közismert slágereket, mint az It’s My Life vagy az Eye of the Tiger, mert, ha az ember hozzányúl, akkor legalább jobbnak kell lennie, mint az eredetinek. Anka számítása bejött, az album nagy kritikai siker lett. Ami elképesztő, hiszen a Nirvana, a Bon Jovi, a Van Halen vagy éppen az R.E.M. nótáit hangszerelte át egy swing bigband hangszerelésében, méghozzá úgy, hogy eszünkbe sem jut az eredeti. „Új jelentést és értelmet adtam ezeknek a daloknak, olyan nincs, hogy egy slágernak csak egy élete van!” – hangsúlyozta Paul Anka. De persze, mint minden zenész és előadóművész előbb vagy utóbb kapcsolatba kerül a mozival is. Az első nagy találkozás az 1962-ben készült háborús dráma, A leghosszabb nap volt, melyben egy kisebb szerepet is kapott Anka. Darryl F. Zanuck producer, aki rajongója volt, kereste meg a szereppel. A zenész igent mondott, abban remélve, hogy majd ő írja a film zenéjét is. Ez végül így is lett, de nem volt triviális, hiszen Zanuck nem akart semmilyen zenét eleinte a filmbe. De persze Anka folyamatosan győzködte és csak úgy mellékesen, önszorgalomból, csak megírta a soundtracket. Aztán egy ponton átadta az anyagot Zanucknak, aki nemsokára felhívta és mondta: lesz filmzene! Másik nagy mozgóképes referencia Paul Anka életében. A Szívek szállodája című tévésorozatban az egyik főszereplő karakter, Lorelai, kutyáját Anka után nevezte el, aki később fel is tűnik egy álomjelenetben a hatodik évad A nagy lebeszélősdi (The Real Paul Anka) című részben. „Elképesztően cool, hogy a kutyát rólam nevezték el, és a cameónak is nagyon örültem” – vallotta be Paul Anka. Hozzátéve: minden elismerés hízelgő, különösen, ha az intelligens és érzékeny emberektől fakad. Arra a kérdésemre, hogy miért nem színészkedett többet a pályafutása során, Anka angolosan megkerülte a választ. Cserébe elmondta, hogy készül egy dokumentumfilm az életéről, melyről még sok részletet nem árulhat el. Azt már az újságírói logika mondatja velem, hogy ha van egy koncert turné, mely hatvan év karrierjét foglalja össze, akkor sanszos, hogy a budapesti buli képsorai is benne lehetnek majd ebben a tervezett dokumentumfilmben... INFO Paul Anka: CELEBRATING 60 YEARS OF HITS - HIS WAY Budapest Sportaréna, július 17.

Meghalt Rip Torn amerikai színész

Publikálás dátuma
2019.07.10. 07:08

Fotó: COLUMBIA PICTURES / Archives du 7eme Art / AFP
A 88 éves művész connecticuti otthonában, családja körében hunyt el.
Elhunyt Rip Torn amerikai színész, a Sötét zsaruk című filmsorozat egyik sztárja – jelentette be szerdára virradóra a művész menedzsere. A 88 éves művészt connecticuti otthonában, családja körében érte a halál. A texasi születésű Torn – aki egyébként Sissy Spacek színésznő unokatestvére – először gazdálkodni tanult, de 1957-ben eljegyezte magát a színészettel. New Yorkban Lee Strasberg színi iskolájában tanult, ott fedezte fel őt Elia Kazan rendező, aki – a Hollywood Reporter méltatása szerint - egy új James Deant vagy Marlon Brandót látott benne. Bár rengeteg filmben játszott, sikerei voltak a New York-i Broadway színházaiban és szinkronszínészként is elismert volt, a nagy sikert az HBO The Larry Sanders show című műsorában illetve a Magyarországon Sötét zsaruk (Men in Black) címmel sugárzott filmekben – Z ügynök szerepében – nyújtott alakításai hozták el neki. Jelölték Oscar-, és Tomy-díjra is, a Sanders-showban alakított szerepét pedig Emmy-díjjal jutalmazták 1996-ban.
Szerző

Keserű gabona, keserű csalódás – Nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket John Malkovichék új produkciója

Publikálás dátuma
2019.07.09. 11:20

Fotó: MANUEL HARLAN
Nem John Malkovich tehet róla, de új alakítása nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket a West Enden.
A világhírű amerikai drámaíró, David Mamet, a főszereplő, John Malkovich és a cselekményt inspiráló Harvey Weinstein hírneve külön-külön, de főleg együtt garanciának tűnt a júniusban bemutatott Bitter Wheat (Keserű gabona) című új produkció sikerére. Ám a premiert ritkán tapasztalhatóan egybehangzó ellenszenv követte. A cím a 2017 októberében nők, főleg színésznők ellen évtizedeken át elkövetett molesztálás és nemi erőszak gyanúja miatt kegyvesztetté vált Harvey Weinstein hollywoodi producer által tervezett, de a történtek miatt megvalósulatlanul maradt filmre utal. A Pulitzer-díjas 71 éves Mamet maga rendezte a Bitter Wheatet a londoni West End egyik leghagyományosabb színházában, a Garrick-ben, rossz nyelvek szerint azért, mert más nem vállalta volna a feladatot. A történet főszereplőjének neve, Barney Fein erősen emlékeztet Harvey Weinsteinére, mint ahogy karaktere is: egy arrogáns, ragadozó természetű filmes oligarcha, aki elmaradt randevúja helyett egy fiatal színésznő elcsábítására adja a fejét. A 65 éves, többnyire kifürkészhetetlen benyomást keltő John Malkovich hasban-derékben kicsit kipárnázva igyekszik Harvey Weinstein bőrébe bújni, miközben maga Mamet nyilatkozataiban azt akarja elhitetni, hogy a színmű „tiszta fikció és bármilyen élő személyhez fűződő hasonlóság teljes véletlen”. Ahogy a The Guardian napilap kritikusa, Michael Billington fogalmazott: „Lévén, hogy a protagonista egy túlsúlyos film mogul, akinek pályafutása szexuális zaklatások vádjai miatt összeomlik, a véletlent nagyon tágan kell értelmezni”. John Malkovich, akinek nevéhez olyan sikerfilmek fűződnek, mint a Veszedelmes viszonyok, a Vasálarcos és persze a John Malkovich menet, a Bitter Wheattel kapcsolatban meglehetősen szófukar. A Time Out programújságban megjelent interjú szerint David Mamet egy vacsora során támadta le és kérdezte meg, hajlandó lenne- e egy Harwey Weinsteinről szóló darabban fellépni? Malkovich, aki közel másfél évtizede nem szerepelt konvencionálisnak nevezhető színházi produkcióban, néhányszor elolvasta a szöveget és végül annyit mondott: „Oké, vágjunk bele!”. A színdarab vígjátékként indul, majd egyre kényelmetlenebb élménnyé válik, különösen azért, mert Weinstein nyilván összetettebb jelleméből semmi más nem jön át, mint korlátlan önbizalma, leplezetlen szexizmusa, agresszivitása. Rossz tanúja lenni annak, amint az egyébként remek Ioanna Kimbrook alakította brit-koreai színésznőt, a Cambridge-ben végzett Yung Kim Lit kipécézi magának és gusztustalanul magáévá szeretné tenni. Az oligarcha bukása folytán a Bitter Wheat figyelmeztető tanmese, melynek végén sokan érezhetnek kárörömet, hiszen ki nem szereti elvetemült személyiségek vesztét látni. A brit kritikusok egyöntetű elutasításban részesítik Mamet és Malkovich vállalkozását, mely még így is szeptember 21-ig marad heti nyolc alkalommal műsoron. A New European ítélete szerint ha nem Mamet írta volna a darabot, a szemétkosárban végezte volna. „Nem pusztán unalmas, lassú, kiszámítható, pallérozatlan, érzéketlen és semmitmondó, hanem morálisan üres is”. A The Independent úgy érzi, Mamet „még annyi fáradságot sem vesz magának, hogy rendesen befejezze a darabot”. A The Telegraph frappáns összegzésében a „Keserű gabona keserű csalódás. Nem tesz hozzá eleget a tárgyhoz, és ugyan ellentmondásos, nincs benne annyi, hogy az emberek beszélnének róla. Még ha nem is rántja le piedesztáljáról Mamet-t, nem is szerez neki dicsőséget – meglehetős kudarc”. 

Elszabadult jegyárak

London színházi negyedével, a West Enddel kapcsolatos aktualitás, hogy múlt héten a Lordok Háza tárgyalta meg a jegyárak fékezhetetlen elszabadulását. Az utóbbi időben még a legszabályosabban vásárolt belépők is elérték a 150-200 fontot, olyan sikerdarabokhoz, mint az egyik legkitűnőbb brit színész, Sir Simon Russell Beale főszereplésével bemutatott Lehman Trilógia, vagy az Árulás, melyben a bálványozott Tom Hiddlestont csodálhatta meg a közönség. Minden erőfeszítés ellenére továbbra is megduplázhatják-megtriplázhatják a jegyárakat a szemfüles nepperek. A megoldás a Hamilton musical esetében bevezetett trükk lehet. A Victoria Palace színházba csak a jegyvásárláshoz használt hitelkártya bemutatásával engedik be a nézőket, előzetesen nem bocsátanak ki jegyeket. A főrendek a kormány beavatkozását kérve felemelték a szavukat a “színházi világ túlkapásaival” szemben. Mint hangoztatták, “biztosítani kell, hogy a szakma átláthatóvá váljon és az előadások mindenki számára hozzáférhetők legyenek”.