Szinkronúszó a cápák között: politizáló elnök az EKB élén

Publikálás dátuma
2019.07.10. 11:00

Fotó: Wiktor Dabkowski / AFP
Christine Lagarde a szokatlan megoldásoktól sem riad vissza, tapasztalt, türelmes és kiváló kommunikátor. Viszont végképp lemarad, aki most kimarad az euróövezetből.
Amennyiben jövő kedden az Európai Parlament is alkalmasnak találja, német politikus, Ursula von der Leyen kerülhet az Európai Bizottság elnöki székébe. Az összesen 16 német szociáldemokrata képviselő azonban várhatóan a nem gombot nyomja meg. A párt politikusai többször elmondták már, nem a német hadügyminiszter személyével van bajuk, hanem a kiválasztás módjával. Az SPD azonban valóban sokat veszít az ügylettel. A párt azt remélte: azután, hogy Manfred Weber kiesik az EB székének várományosai közül, Jens Weidmann, a német jegybankelnök kerülhet az Európai Központi Bank (EKB) élére. Az a pénzügyi szakember, aki az SPD-vel is kiváló kapcsolatokat ápol. Von der Leyen kinevezésével azonban Franciaország kapta meg az euróövezet szempontjából oly jelentős posztot. Így Christine Lagarde lesz az olasz Mario Draghi utóda. A nyolc év óta a Nemzetközi Valutaalapot (IMF) irányító Lagarde asszony világszerte elismert személyiség. Eleganciája közismert, remek tárgyaló, megbízható, még azok is kedvelik, akikkel nincs egy véleményen. Érték azonban bírálatok is például azért, mert sosem állt nemzeti bank élén, és közgazdász végzettsége sincs – dohognak pénzügyi körökben. A zürichi székhelyű magánbankcsoport, az EFG vezető közgazdásza a Handelsblattban úgy vélekedett, ebből még akár baj is lehet, mert tapasztalatlansága miatt egy teljesen új helyzetben rossz döntéseket hozhat. Mások szerint átpolitizálhatja az EKB-t, mert nem technokrata, hanem politikus. A bírálatok másik oka a nem teljesen makulátlan múltja. Egy régebbi ügyről van szó, amely még 2007-2011 közötti pénzügyminiszteri tisztségére vezethető vissza . Mario Draghit és elődjét, Jean-Claude Trichet-t remek EKB-elnöknek tartották. A nagy kérdés az, hogy Lagarde az ő irányvonalukat követi-e, s az IMF vezetője is a laza pénzügypolitika híve. Az előjelek azt mutatják, hogy a válasz erre egyértelmű igen. Erre utal, hogy többször illette dicsérettel az olasz EKB elnököt amiatt, mert minden válsághelyzetben az euró megmentését tartotta legfontosabb feladatának. Szintén ezt támasztja alá, hogy Lagarde több ízben is felszólította az euróövezet jegybankjait, lazítsanak költségvetési politikájukon, mert szerinte így érhető el a belső fogyasztás, ezzel együtt a gazdasági teljesítmény növekedése. Vagyis egyelőre nem várható, hogy vége lesz a piacokra öntött olcsó pénz időszakának. Lagarde a Draghi által képviselt válságkezelés nagy híve is volt, s támogatta az eurókamat nulla szinten tartását. Mint egy ízben fogalmazott, Mario Draghi és az EKB vezetése olyan intézkedéseket hoztak, amelyekkel növelték az eurózóna tekintélyét. Amikor 2013-ban a német alkotmánybíróság az olasz EKB elnök válságstratégiájáról hozott döntést, Lagarde óva intette a karlsruhei ítészeket attól, hogy hozzájáruljanak az irányvonal megváltoztatásához. A francia szakember úgy véli, ha gyors változásokat hajtanának végre a kamatpolitikában, az csak a bizalmat rombolná. Lagarde ugyanakkor nem ellenzi a váratlan megoldásokat sem. „A szokatlan körülmények szokatlan döntéseket feltételeznek” - jelentette ki 2013-ban a Süddeutsche Zeitungban. A többség úgy látja, nem várható jelentős változás az EKB politikájában. Már csak azért sem – figyelmeztetnek szakértők –, mert sokak szerint az uniós központi bank lépéseit sokkal inkább vezető közgazdásza határozza meg, mintsem az elnöke. Ezt a posztot az ír Philippe Lane veszi át, aki az elődök politikáját tartja mérvadónak. Lagarde feladata főként az lesz, hogy egységesítenie kell az EKB politikáját, közvetít a tagállamok között és kommunikálja a különböző döntéseket. A piacok mindenesetre lelkesen ünnepelték a megválasztását. A Wall Street Journal rámutatott, egykor francia pénzügyminiszterként nehéz időket is át kellett élnie, e tekintetben felhasználhatja a gazdasági válság idején pénzügyminiszterként szerzett tapasztalatait. Christine Lagarde-ot már szinkronúszóként is vérbeli csapatjátékosnak tartották – írta róla a Vogue magazin 2011-ben megjelent portréjában. Olyan személyiségként ismerték meg, aki odafigyel munkatársaira, meghallgatja, megfogadja tanácsaikat. Mindemellett kiváló kommunikátor. Felismerte a közösségi média szerepét is, nemcsak a Facebookon, hanem a Nyugat-Európában elismertebb Twitteren is jelen van. Ami Európa-politikáját illeti, ebből kiindulva még akár karakteresebb lehet Mario Draghinál is. Emmanuel Macron köztársasági elnökhöz hasonlóan ugyanis erősíteni akarja Európa szerepét. Amint idén februárban, az ARD-nek adott interjújában fogalmazott, az EU-nak meg kell mutatnia az erejét, s ragaszkodnia kell az értékeihez, a multilateralizmushoz, a toleranciához, valamint az egységhez. „De olyan kérdésekre is koncentrálnia kell, amelyek számunkra különösen fontosak. nevezetesen, hol vannak a határaink, milyen stratégiát kövessünk a bevándorlást illetően, milyen közös energiapolitikát kövessünk, hogyan fejlődhetünk tovább? Ezeket mind meg kellene vitatni” - vélekedett. Hogy Lagarde nem csak a levegőbe beszél, jelzi: vezérigazgatóként az IMF-et is megkísérelte minél jobban függetleníteni az Egyesült Államoktól, egyúttal átláthatóbbá is tette működését. Az is az érdemei közé tartozik, hogy kicsit „emberarcúvá” tette a valutaalapot. Eltekintett ugyanis azoktól az megszorításoktól, amelyeknek rendkívül súlyos következményei lennének egy adott társadalomra nézve. Az ő irányítása alatt az IMF többet foglalkozott a szegénység elleni küzdelemmel, a környezetvédelemmel, a nemek esélyegyenlőségével. Különösen érdekes, hogy Wolfgang Schäuble volt német pénzügyminiszter is úgy véli, Lagarde alkalmas személy az EKB elnöki tisztségére függetlenül attól, hogy a németek szürke eminenciása sokkal szigorúbban közelítette meg a görög válság kérdését. Lagarde szerint Athénnak „több időt kell adni”. Megbízatása alatt tovább bővülhet az euróövezet: Horvátország 2024-ben vezetheti be a közös valutát. Aki kimarad az euróból, egyre jobban lemaradhat a többiektől.  Amit jelez: Bruno Le Maire francia pénzügyminiszter világossá tette, nem elégednek meg egy gyenge önálló büdzsével az euróövezetben és nem kíván beleszólást engedni a többi, nem eurót használó tagállamnak az euróövezetet érintő kérdésekbe. Elismerte ugyan, hogy az Eurócsoport júniusi, a konvergencia és a versenyképesség javítására vonatkozó megállapodása elmaradt a francia várakozásoktól, de hozzátette, ez is mini forradalomnak tekinthető, mert eldőlt, hogy az eurózónának saját költségvetése lesz – írta a Bruxinfo. 

Lagarde prioritásai

- Az államadóssággal szembeni küzdelem a tagállamokban - A munkanélküliség elleni fellépés - Közös euróövezeti költségvetési - A nyugdíj- és szociális rendszer harmonizációja - A pénzügypolitika közös nevezőre hozása a tagállamokban.

Gazdag életpálya

Christine Lagarde 1956-ban született. 1999-ben őt választották a Baker@McKenzie nemzetközi ügyvédi iroda első női elnökének. 2004-ig töltötte be a posztot. Ezután a francia kormányban töltött be fontos funkciókat. 2005-ben kereskedelmi miniszterként, majd 2007-2011 között pénzügyi tárcavezetőként szolgált. 2009-ben a Financial Times az euróövezet legjobb pénzügyminiszterének választotta. 2011. július 5. óta az IMF elnöke, az Európai Központi Bank irányítását pedig november 1-től veszi át.  

Az EKB épülete Frankfurtban
Fotó: DANIEL ROLAND / AFP

Ragacsos a Tapie-botrány

A Lagarde kinevezését bírálók a Tapie-ügyet emlegették. Bernard Tapie 1992-ben árulni kezdte az Adidas részvényeinek nyolcvan százalékát. 1994-ben Robert Louis-Dreyfus luxemburgi konzorciuma vásárolta meg a papírokat. Ebből az összegből Tapie semmit sem látott viszont. Ezért azzal vádolta az állami kézben lévő Crédit Lyonnais bankot, megkárosította őt a tranzakció során, s a pénzintézet offshore-cégek számlájára utalta a nem csekély összeget. Tapie azt állította, meglopták, ám a Crédit Lyonnais azzal védekezett, hogy egy csődben lévő Adidast vett át. Alig több mint egy évvel Nicolas Sarkozy államfői beiktatását követően, 2008 júliusában egy munkaügyi bíróság Tapie-nak adott igazat, s 403 millió eurót ítélt meg neki. Sokan megdöbbentek az ítéleten. Ekkor Christine Lagarde volt a pénzügyminiszter. Tapie kártérítése érdekében Lagarde asszony személyesen járt el tárcavezetőként. Feltételezések szerint azért, mert felülről kapott erre utasítást Nicolas Sarkozy akkori köztársasági elnöktől. Ezt azonban tagadta. 2011 májusában a párizsi semmítőszék főügyésze, Jean-Louis Nadal hűtlen kezelés és csalás miatt kezdeményezett eljárást. Kiderült egyebek mellett, hogy az a bíró, aki megítélte a jelentős kártérítést Tapie-nak, szoros barátság fűzte Nicolas Sarkozyhez. Ekkor azonban már konkrétan Christine Lagarde felelőssége is felmerült. Meg is hallgatták őt 2011. május 23-án és 24-én, ami azért volt meglehetősen pikáns, mert egy nappal ezután jelentette be, hogy jelölteti magát a Nemzetközi Valutaalap (IMF) élére. Még ebben az évben meg is választották. 2013 májusában ismét bírák hallgatták meg Lagarde-ot, akit akkor még tanúnak neveztek, vagyis hivatalosan még nem zajlott eljárás vele szemben. Ugyanebben az évben eljárás indult Stéphanie Richard, a France Telecom vezetője ellen. Ő azt állította, Lagarde asszony is tudott arról: a kormány nyomást gyakorolt a bíróságra a Tapie-ügyben. A miniszteri rangú politikusok ügyeivel foglalkozó francia köztársasági bíróság (CJR) 2014 augusztusban indított előzetes eljárást ellene. 2016 decemberében született meg az ítélet, s bár hanyagság miatt bűnösnek találták, kártérítésre nem kötelezték. Így az IMF vezérigazgatói székében maradhatott.

Botrányok mérgezik Brazíliát

Publikálás dátuma
2019.07.10. 10:30

Fotó: CARL DE SOUZA / AFP
Alig fél év alatt kiderült, hogy a szélsőjobboldali vezér, Jair Bolsonaro elnöksége nem oldotta meg az ország gondjait. Hívei közül sokan kiábrándultak és ellene fordultak.
„Brazília egy őrült, elszabadult űrhajó, ahol bármi megtörténhet – és mi ráadásul benne ülünk.” A latin-amerikai ország egyik leghíresebb popsztárja, Lobão jellemezte ezekkel a szavakkal országa helyzetét. Amire persze kritikusai rögtön azzal válaszoltak, hogy jobban tenné, ha a zenénél maradna, mert ahhoz legalább ért. Csakhogy a művész mostani értékelését az teszi érdekessé – és hihetővé is -, hogy nem is olyan régen még ő volt a fél éve hivatalba lépett elnök, Jair Bolsonaro egyik legnagyobb híve. A tavalyi választások előtt többször arra biztatta híveit, hogy szavazzanak a szélsőjobboldali politikusra, mert csak ez hozhatja el a kívánt változásokat Brazíliának. Nem kellett azonban hosszú idő, hogy kiábránduljon belőle és ezzel az érzéssel egyáltalán nincs is egyedül. Januári beiktatásakor a megkérdezettek mindössze 11 százaléka vélte úgy, hogy Bolsonaro nem alkalmas elnöknek. Fél év alatt ez a szám 32-re nőtt. A felméréseket készítő intézet vezetője, Mauro Paulino szerint az utóbbi harminc évben egyetlen elnök sem indult ilyen rosszul. Még azt is hozzátette, ha valamiért most újra választást kellene tartani, az elnök már aligha győzne. Pedig igazán nagy reményekkel tekintettek rá országa polgárai. Bíztak benne, hogy valóban hatásosan lép majd fel az országát régóta mételyező korrupció ellen. Első elnöki beszédében persze Bolsonaro még rá is játszott erre. Arról beszélt, hogy a felelőtlenség történelmük legmélyebb erkölcsi és politikai válságát eredményezte. Majd természetesen megígérte, hogy örökre véget vet ennek. Megszabadítja tehát Brazíliát „a korrupció jármától, a bűnözéstől, az ideológiák bilincsétől” és gazdasági fellendülést is hoz. S hogy teljesen hihető legyen, mindehhez még a demokrácia tiszteletben tartását is kilátásba helyezte. A néhány hete tartott hatalmas tüntetések azonban már jelezték, hogy a szép tervek megvalósítása – finoman szólva is – megbicsaklott. Országszerte az utcákra vonultak ugyanis az emberek, miután kiderült, befagyasztották az oktatásra szánt kiadások negyedét. Bolsonaro első reakciója az volt, hogy hülyének nevezte a tüntetőket. Egyúttal tagadta, hogy bármilyen megszorítást terveztek volna. Csakhogy a tények ellene szólnak. A gazdaság rosszul teljesít, miközben nőtt a munkanélküliség. Mi több, néhány lépése közfelháborodást váltott ki. A brazil szövetségi ügyészség például eljárást indított a kormány ellen, amiért az elnök megkönnyítette a fegyvertartást, a fegyverek behozatalát és a lőszervásárlást is. Ugyancsak komoly – és nem pozitív – visszhangja volt Bolsonaro azon kijelentésének, hogy szívesen látja országában a szexturistákat, hacsak nem homoszexuálisok. Emiatt a nyugati sajtóban néhányan már azt írták róla, hogy olyan, mintha Hitler utóda lenne. A legnagyobb botrány azonban még csak kibontakozóban van és egyelőre nem látni, hová vezet. Ebben az államfő egyik kedvenc minisztere, az igazságügyet irányító Sérgio Moro érintett. Az újabban napvilágra került adatok ugyanis valószínűsítik, hogy nem is véletlenül ő a kedvenc. Korábban bíró volt és e minőségében sokat tett Bolsonaro megválasztásáért. Egész pontosan azért, hogy legveszélyesebb ellenfele ne indulhasson az elnökválasztáson. Emlékezetes, hogy az országot 2004 és 2011 között vezető Luiz Inácio Lula da Silva tavaly áprilisban börtönbe került. Korrupcióval vádolták, de népszerűségét sem ez, sem a bírósági ítélet nem csökkentette. S bár minden közvélemény-kutatás szerint megnyerte volna a választást, de sikerült megakadályozni az indulását. Az ügyben eljáró bírót úgy hívták, hogy Sérgio Moro. Aki sajtóértesülések nyomán indított vizsgálatot, majd Lulát sietve, a lakásáról vitette be kihallgatásra. De ez még mind semmi ahhoz képest, hogy jogi szempontból problematikus, etikátlan és politikai befolyást tükröző beszélgetések zajlottak a nyomozást felügyelő ügyészcsapat vezetője, Deltan Dallagnol, és az ügy bírója között. Brazília legbefolyásosabb konzervatív magazinja, a Veja – amely sokáig a korrupció elleni küzdelem élharcosa volt – hosszú cikkekben rántotta le a leplet Moro ténykedéséről. Majd oda jutott, hogy az immár miniszterré avanzsált bíró „saját kezébe vette az igazságszolgáltatást” és működése így nem sokban különbözött a hírhedt halálbrigádokétól. A titkos együttműködésről még egy helyen jelentek meg dokumentumok. A The Intercept portálon, amelyet a Brazíliában élő amerikai újságíró, - az Edward Snowden kiszivárogtatásai révén világhírűvé vált - Glenn Greenwald alapított. Greenwald férje egyébként szintén politikus, tavaly óta Rio de Janeiro állam szövetségi képviselője. Közléseit – amelyek magánbeszélgetéseken, audio- és videofelvételeken, fotókon és bírósági dokumentumokon alapulnak - eddig senki sem cáfolta, Bolsonaro viszont jelezte, továbbra is bízik miniszterében. Egy ünnepségen ugyanis kitüntetést adott át neki. Közben az is kiderült, Moro állítólag azzal a feltétellel fogadta el az igazságügyi tárcát, ha az államfő később jelöli a Legfelső Bíróságba. A brazil elnök januári beiktatásán egyetlen európai uniós állam vezetője vett részt. Orbán Viktor akkor meg is hívta Budapestre Jair Bolsonarot. Kilátásba helyezték a kétoldalú együttműködés bővítését is és ez már el is kezdődött. Az utóbbi fél év brazíliai fejleményei pedig érthetővé teszik, hogy szívesen tanulnak egymástól.  

Összeesküvés-elmélet?

Lionel Messi szerint a brazíliai korrupció már elérte a nemzetközi futballt is. Az argentin világsztár legalábbis ezzel magyarázta, hogy csapata az elődöntőben kikapott a házigazda Brazíliától, amely utóbb meg is nyerte az idei Copa Americát. Az mindenesetre érdekes, hogy a brazil-argentin meccsen a bíró állítólag azért nem tudott beszélni a videobírót kezelő szakemberekkel, mert a jelenlévő brazil elnök testőrei ugyanazt a rádiófrekvenciát használták és ezzel zavarták a kommunikációt.   

Centrifuga kérdése a nukleáris fegyver

Publikálás dátuma
2019.07.10. 10:00
A perzsa államban csak Bushehrben működik atomerőmű
Fotó: Valeriy Melnikov / AFP/Sputnik
A felkészült szakemberek hada sem tudja megmondani, milyen időbeli távolságra van Irán attól, hogy atombombája legyen.
Röpködnek a számok Irán urániumkészletéről, az urán dúsítottságának százalékban kifejezett értékéről, de nem csak a laikus közvélemény, hanem a felkészült szakemberek hada sem tudja megmondani, milyen időbeli távolságra van Irán attól, hogy atombombája legyen. Az egyenlet ahhoz túlzottan sokismeretlenes. Nézzük először a létesítményeket. Az ország legfontosabb urándúsítója az Iszfahán tartománybeli Natanzban található, a föld alatt. Az egyetlen működő atomerőmű Bushehrben van, 2011-ben orosz segítséggel létesítették. A 2015-ös atomalku értelmében Irán vállalta egy nehézvizes reaktornak az átalakítását úgy, hogy az ne legyen képes plutónium előállítására, valamint kutató központtá alakította át a fordói dúsító létesítményt, amely mélyen egy hegy gyomrában rejtőzik. Emellett van Teheránban egy fél évszázadnál is régebbi kutató reaktor. Ami a készleteket illeti, az atomalku 300 kilogramm alacsony dúsítottságú urán birtoklását engedélyezi a perzsa államnak. Összevetésként: korábban volt olyan is, hogy tíz tonnával rendelkeztek, mégpedig magasabb dúsítottságú anyaggal. Az alku értelmében csak 3,67 százalékos dúsítottságig mehetnének fel, ezt a korlátot most áthágták, és még nem tudni, milyen szinten állnak meg. Atomfegyver előállítására azonban csak az az urán alkalmas, ami legalább 90 százalékos dúsítottságú. A dúsítás időigénye nem egyenletes: ha már elérik a 20 százalékot, akkor a 90 százalékig hátra levő idő megfeleződik. Korábban már dúsítottak 20 százalékig. Most azt mondják, megnégyszerezték az előállított dúsított urán mennyiségét a korábbiakhoz képest, és túllépték a 300 kilogrammos limitet. Kulcskérdés, hogy dúsításra – ami urán-hexaflourid gáz gyors keringetésével történik - milyen centrifugákat használnak. Az atomalku 5060 darab IR-1-es típusú centrifuga megtartását engedélyezte Iránnak. Ez a típus még a hetvenes évekből való, holland tervezés, amit egy A. Q. Khan nevű pakisztáni tudós saját hazája nukleáris programjánál alkalmazott, majd eladta Iránnak, Líbiának és Észak-Koreának. Iránnak adott a műszaki képessége arra, hogy megépítse és alkalmazza az IR-2M, IR-4 és IR-6 típust Natanzban, de az alku ezt tiltja számára. Az IR-2M és az IR-4 ötször olyan gyors dúsításra képes, mint az IR-1, míg az IR-6 tízszer olyan gyorsra. Ha a dúsítás IR-1-es típussal történik, és a rendelkezésre álló centrifugák száma sem változik, akkor - adottnak véve a 300 kilogramm, 3,67 százalékos dúsítottságú uránt – a perzsa államnak mintegy egy év kell ahhoz, hogy szert tegyen az atomfegyver előállításához szükséges, 90 százalékos dúsítottságú, megfelelő mennyiségű uránra.